Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
Somogyi Néplap 1989. szeptember 2., szombat SZABADIDŐBEN Előkészületek a borkészítéshez Két régi mondást szeretnék citálni. Az egyik szerint „szőlőből is lehet bort készíteni”, a másik: „a must is bor, csak még gyermekkorban van” — s ennek megfelelő gondoskodást, figyelmet, szaktudást igényel. Az a célunk, hogy a szőlőből jó minőségű, kellemes aromájú, harmonikus ízű bort készítsünk. A szőlőtermesztés szakmai fogásait már tökéletesen elsajátítottuk, a növényvédelem terén jelentős előrelépést tettünk, ugyanakkor a must- és borkezelés, és a pincehigiéné terén van még javítanivaló, a borok minősége ugyanis többnyire elmarad a minőségi kívánalmaktól. A szakismeretek hiánya és gondatlanság miatt elég gyakori a rosszul kezelt, hibás és beteg, esetenként romlott bor Nem a komplikált módszerektől, hanem a jó alapanyagtól és annak szakszerű kezelésétől függ a borok minősége. Ahhoz, hogy a borok kellemes élvezeti értékűek legyenek és a hiányosságok ne okozzanak diszharmóniát, megfelelő szakismeret, jó felszerelés és körültekintő munka szükséges. Létfontosságú a tisztaság — minden időszakban és munkafolyamatban. Borászati teendőink szüret előtt többféle előkészületet követelnek. Ügy kell szerveznünk munkánkat, hogy a szüret megkezdése előtt minden együtt legyen. Be kell szerezni a szükséges bprászati segédanyagokat: készítsük elő a helyiségeket (présház, pince), a szőlőfeldolgozó gépeket és eszközöket is. Legfontosabb a fajélesztő és kénezőanyagok beszerzése, friss állapotban. Elfekvő készletekből ne vásároljunk! A kénező anyagok közül a kénszelet — metabiszulfit —, a borkéntabletta a legközismertebb. A szüretelőedényeket ki-, vül és belül is trisós vízzel alaposan mossuk ki. A kádakon és hordókon húzzuk meg az abroncsokat és váltott vízzel jól áztassuk ki őket. Az abroncsokat míni- ummal védjük a rozsdásodástól. A bortároló edényeket szintén elő kell készíteni, külön gondot fordítva az új hordók előkészítésére. A fahordók állandó és gondos karbantartást igényelnek. A jó hordókban javulnak, a rosszul kezelt hordókban romlanak a borok. A tölgy, eperfa és akácfa hordó egyaránt jó. Üj hordóba előkészítés nélkül se mustot, se bort ne tároljunk, mert a bor kellemetlen faízű lesz! Az új hordót először 3—4 napig hideg vízzel áztatjuk. A hideg vizet naponta váltani kell. Ezt követően a kiürítés után az 5. napon a hordót meleg vízzel forrázzuk ki (egy hektoliter űrtartamra 10—15 liter forró vizet használjunk). Az ako- nát bedugva a hordót addig hengereljük, amíg az fölmelegszik, majd néhány óráig állni hagyjuk benne a forró vizet. Ezt követően a szeny • nyes vizet kiürítjük, s a forrázást még 2—3-szor megismételjük. A gőzölt, átmelegedett hordót újraforrázzuk 2%-os forró szódás (trisós) vízben. Forrázáshoz 10 liter vízhez 20 dkg szódát adunk, s ezt töltjük az egyhektós hordóba. Ezt követően a hordót bedugaszoljuk, jól átforgatjuk. A folyadék leengedése után a hordót ismételten forrázzuk — a szódamaradványok eltávolítása érdekében. Ezt követően 2—3 naLap-táska A centiméterben megadott méretek alapján csinos, praktikus táskát készíthetünk, több színű műbőrből. Lehet maradék, esetleg megunt miniszoknya ép darabja, de műanyagboltban vagy cipőkellékboltban is vehetünk megfelelő méretű anyagot, és mindjárt csatot is hozzá. (Ha nagyobbra méretezzük, akár irattartó mappaként is használhatjuk. Csinosabb, mint az aktatáska.) Bélelhető is, ez esetben a vászon vagy műselyembélést ugyanúgy szabjuk, mint a pig tartó hidegvízes áztatás következik. Természetesen a hidegvizet naponta ki kell cserélni friss vízre. Az így előkészített hordót hitelesíteni kell, hogy űrtartalmát pontosan megismerjük. Az ily módon gondosan előkészített új hordóba először gyengébb minőségű mustot erjesztünk, s csak ezután töltjük fel újborral. A kiürült vagy üres hordók kezelésénél fontos szabály, hogy azonnal mossuk ki hideg vízzel, majd a mosást addig ismételjük, amíg abból • tiszta víz nem folyik ki. Ezt követően a hordót 2—3 napra csurgóra állítjuk, hogy a belseje kiszikkadjon. Kiszikkadás után az üresen maradó hordót azonnal be- kénezzük, s utána jól bedugaszoljuk. A kénezés után annak időpontját ráírjuk a hordóra. A használaton kívüli hordót havonta kénezni kell, a további kénezé- seknél az első kénadag felével kénezünk. A mosás utáni kénezéskor a következő mennyiségű készlettel kénezzük az üresen maradó hordókat: öt hektoliteres hordóig 3 gramm hektoliter. 5—15 hl között 2 gramm'h! 15—20 hl között 1 gramm hl, 50 hl felett 0,5 gramm ■’ hl. Egy kénszelet súlya ? gramm. Mielőtt használatba vennénk a hordót, rendbe kell tenni, mert a betárolt mustáska részeit. Ha a csat rögzítése problémát jelent, üttot vagy bort is megbete- gítheti. A gondatlanság következménye, Rogy a hordóban a bor hosszabb ideig darabban áll vagy a kiürítés után mosatlanul marad a hordó. Ilyenkor a bor meg- ecetesedik, az ecetsav a hordó fájába is behatol. Ha a romlást idejében észrevesz- szük, akkor az új hordók kezelésének módszerével még rendbe tudjuk tenni a hordót. Ha az ecetesedés nagyobb mérvű, akkor a hordó nem hozható rendbe. Külön hordóba kell tölteni a fehér és vörös borokat. Abban az esetben, ha vörös boros hordóba kellene fehér bort tölteni, úgy kezeljük a hordót, mint az új hoidó- kat. Az üvegedényekben általában csak kisebb mennyiségű bort tartunk, vagy csak heti és havi mennyiséget. Használat után kimossuk az üvegballont, s tiszta ruhával letakarjuk, de nem dugjuk be. A műanyag kannákat és tartályokat használat előtt forró, mosogatószeres vízzel kimossuk, s többszöri öblítéssel kitisztítjuk. A műanyagok az aromás anyagokat megkötik, fontos, hogy azonos italféléket töltsünk bele. Műanyag edénybe bo.t csak rövid időre töltsünk, lehetőleg csak a szállítás 'elejére. Dr. Jasinka János fessük be bőrdíszművessel vagy esetleg cipésszel. A PÉNZ ÍZE Úgy látszik, a pénz még a filozófusokat - köztük Schopenhauert is - foglalkoztatja. Rejtvényünkben a pénzről szóló szellemes aforizmája szerepel. 1 2 3 4 J 5 P 6 7 8 9 10 11 12 N> 13 14 □ 15 16 □ 17 z 18 19 20 21 Z 22 23 z 24 / E IB N) □ 25 z 26 27 28 29 30 ■ 31 32 ■ 33 □ 34 35 36 ö _ 37 38 _ Lk sz Öl z 39 □ E 40 41 . 42 r 43 44 z 45 46 47 _ 48 49 50 51 52 _ 53 z IA z E 54 z 55 56 z 57 58 59 60 z 61 z 62 63 64 z 65 66 IS z 67 VÍZSZINTES: 1. Lüttich folyója. 5. Schopenhauer találó megállapítása (folytatás a függ. 1. és 3. sorban). 13. Kerítéssel övezett. 15. Európa északi tájegysége. 16. Holland és spanyol autójel. 17. Költői napszak. 18. Műsorszórással kapcsolatos. 19. Közönséges nő. 22. Szerencsével szerzi. 24. Után egy- neműi. 25. Részben felugrik! 26 Pusztít. 27. Levéltávirat. 29. Ez a sajt' és a vaj. 31. Három, latin nőnemben. 32. Fogadási összeg. 34 Fonal. 35. Egyházi gyűlés. 37. Védhetetlen adogatás a teniszben. 39. Állatkert. 40. Somogyi ősláp. 43. Női név. 45. Sárga elem. 47. Ruy.... 48. Katonai vezényszó. 51. Szögfüggvény, röv. 52. Részben beás! 53. Vakond páros betűi. 54. Az egyik főiskola rövidítése. 55. NDK-beli város lakója. 57. Dunántúli kis folyóvíz. 59. Tejtermék. 61. Olasz névelő. 62. Az erbium és vanádium vegyjele. 63. Hevesen udvarol. 65. Mezőőri. 67. „A” zamat. FÜGGŐLEGES: 1. A megállapítás folytatása. 2. Fasor. 3. A megállapítás lefejező része. 4. Sáldarab; 5. Autonóm Terület. 6. Értékes bútorfa. 7. „M”. 8. A lengyel pénz rövidítése. 9. Japán város Hokkaido szigetén. 10. Becézett női név. 11. Nagykálló része! 12. Bécsi sportklub. 14. A tetejére bocsát. 20. Belga és egyiptomi autójel. 21. Iskolai tantárgy. 23. Világgá üldöz. 26. Régi hivatali beosztás. 28. Kiejtett betű. 30. Kettévág. 31. Szó- összetételekben kénatom jelenlétére utal. 33. Népi bútordarab. 36. Kelleténél sem többet, sem kevesebbet nem mondó. 38. Vízi növény. 41. A mű hangulatának megfelelő zenével kísér. 42. Gárdonyi színműve. 44. Vízben tisztitá. 46. Lap van ilyen. 49. Porcióz. 50. Abban van: 53. A levegő oxigén tartalmát igénylő. 55. Angol lány. 56. A szokásnak megfelelő. 58. Tapasztalja. 60. FTO. 64. Mennyiségi egység. 65. A cérium vegyjele. 66. ÖA. H. L. Beküldendő: a vízszintes 5., a függőleges 1. és 3. számú sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. szeptember 6. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Egyetlen ember sem elég elmés ahhoz, hogy soha ne unatkozzék. Könyvutalványt nyert Kovács József (Csököly), Péter Aliz, Apáti Tímea (Kaposvár), Herendi Éva (Barcs). Az utalványokat postán küldjük el. I MAI MŰSOR Kapusvár, Vörös Csillag 3, 5 és 7: JAMES BOND, A MAGÁNYOS ÜGYNÖK (am, 16). Szabad Ifjúság 4 és 6: OMEN (am, 16), 8: A LÉGY (am, 16). Mozimúzeum f6 és Í8: ELÖJATSZÁS: IS- KOLAKERÜLOK (m). Barcs 8: VÉRBELI HAJSZA (am). Marcali 6: BEVERLY HILLS-I ZSARU 2. (mb, am). Autósmozi, Cserénfa 9: A MAGÁNYOS FARKAS (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.28: Műsorismertetés. 8.35: Smith. 9.05: A világ nélküled. 10.00: Hol-mi? 11.00; Tanévnyitó. 11.30: A tölgyfa utóélete. 12.50: Vyhonky. 14.42: Műsorismertetés. 14.55: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 15.20: Öttusa-világbajnok- ság. 17.30: Iparkodunk, szolgáltatunk. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenkinek. 20.10: XIII. nemzetközi monte-carloi cirkuszfesztivál. 21.15: Banditák Milánóban. 22.50: Híradó 3. Budapest 2 16.25: Képújság. 17.10: Tüzke- reső. 17.30: Útkereső. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Zsákutca. 20.10: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.30: Melyiket a 3 közül? 22.00: A főnök szeretője. 23.30: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca, a rabszolgatartó lánya. 9.30: Dalok és álmok. 9.45: Boldog és dicsőséges. 11.00: Liebling ügyvéd esetei. 11.45: Rukkoló. 12.30: Emlékezések. 13.40: Mi. 14.10: A begyulladt alak. 15.55: Víz, tűz, levegő és föld. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Grisu, a kis sárkány. 17.30: Családom és egyéb állatfajták. 18.00: Média. 18.24: A keresztény kérdései. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Rudi Carrell-show. 21.50: Az Alpha ördögi kör. 23.50: A csábítás trükkje. 1.15: Ex libris. Osztrák Tv 2 14.25; Akkoriban. 14.30: Sport. 16.00: A nyolcvanas évek zenéje. 17.00: Szereitethajó. 17.45: Kinek kellek? -18.00: Sinha Moca, a rabszolgatartó lánya. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napjából. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: A szent iszákos legendája. . 22.20: Sport. 22.50: A korona éke. 23.45: X-Large. Jugoszláv Tv 1 9.15: Műsorismertetés. 9.20: Tv-naptár. 9.30: Mortimer. 10.25: Ferdi. 10.35: Ráadás program. 12.05: Nyári magazin. 14.25: Egészségügyi szekrényke. 14.30: Gyermek- és ifjúsági játékfilm. 16.00: Hét tv-nap. 16.45: Tv- napló. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Drámasorozat. &8.30: Szívesen önökért. 19.18: Hírek külföldi turistáknak. 19.30; Tv- napló I. 20.00: Játékfilm. 21.50: Tv-napló II. 22.05: Szórakoztató műsor. 22.35: Hírek külföldi turistáknak. 22.40 : Ráadás program. 1.15: Műsorismertetés. Jugoszláv Tv 2 19.30; Tv-napló. 20.00: Zenei est. 21.35: A kritika szemei. 22.05: Sportszombat. 22.25: Műsorismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.30: Jó reggelt! 7.30: Kopogtató. 8.00: Hírek. 8.30; Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét a javából. 12.00: Déli krónika. 12.30: Geor- gikon napok ’89. 13.00: Zeneparádé. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Lemezmúzeum. 15.15: A világlíra gyöngyszemei. 16.00: 168 óra. 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. 18.15: Hol volt. hol nem volt . . . 18.45; Szemle. 19.35: Megmaradni. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.10: Sporthíradó. 23.40: Régi, híres énekesek műsorából. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30: DalLamkoktél. 6.50; Orvosi tanácsok. 7.05: Sportszombat. 8.08: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 9.00: Hírek. 9.05: Látogatóban dr. Kulcsár Kálmánnál. 10.00: Ha még nem tudná. 10.30: Térzene. 11.05: Nyár végén — ősz elején . . . 13.00: Hírek. 13.05: Daráló. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.05: „Kislány, hallod a muzsikát.” 17.30: Spanyolul tudni kell . . . 19.05: Bécsi vér. 21.27: Shakey Jake felvételei. 22.00: Esti csúcs. 24.00: Házibuli a 21-es stúdióból. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 7.03: In limba materna. 7.30; V mateninskom jazyku. 8.19: Üj lemezeinkből. 9.27: Emlékezetes előadások. 10.28: Hangfelvételek felsőfokon. 12.00: Hírek. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00; Kívánságműsor szombaton. 14.00: Fischer Annie zongorázik. 14.55: Búcsú Budapesttől. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Richard Strauss operáiból. 17.48: Tenger és tavasz. 18.08; Az MRT énekkara énekel. 18.34: Nagyapám, Richard Wagner és dédapám, Liszt Ferenc . . . 19.00: Hírek. 19.05: Mindennapi irodalmunk. |9.35: Népzene. 20.00: Händel- müvek korabeli hangszereken. 21.20: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat díjnyertes lemezei. 22.13: Kritikus füllel. 23.11: A hasonmás. 24.00: Hírek. 1 fOLNAPI r MŰSOR Kaposvár. Vörös Csillag 3, 5 és 7: JAMES BOND, A MAGÁNYOS ÜGYNÖK (am, 16). Szabad Ifjúság 4 és 6: OMEN (am, ,16), 8: A LÉGY (am, 16). Mozimúzé- ujn f4: VEGTELEN TÖRTÉNET (mb. NSZK). f6 és f8: ELÖJAT- SZAS: ISKÓLAKERÜLÖK (m). Barcs 6 és 8: VÉRBELI HAJSZA (am). Marcali 6: BEVERLY HILLS-I ZSARU 2. (mb, am). Nagyatád 5 és f8: SZUPERHEKUSOK (mb, ol). Autósmozi, Cserénfa 9: A MAGÁNYOS FARKAS (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Családi torna. 9.00: Kéménymesék. 9.20: Aprónép. 9.45: Csepü, lapu, gongyola. 10.20: Telefonpapa. Ifjúsági tv- film. 11.20: Mi-tu-ház. 11.35: Képújság. 15.30: RTV Közönségszolgálat. 15.35: Képújság. 15.40: Legyen szerencsénk! 16.30: A Taviani testvérek. Angol film. *7.25: Telis-tele videó. 17.35: Delta. 18.00: A fasori gimnázium. 18.50: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Híradó. 20.15: A korona ékköve. 22.05: Telesport. Budapest 2 16.25: Képújság. 16.35: Tv 2. 16.45: Rali Európa-bajnokság. 17.00: A Forsyte Saga. 17.50: Álljunk meg egy szóra! 18.00: Tv 2. Röntgen. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A penicillin-mítosz. 20.00: Mini-történetek. 21.00: Zeneszalon. 22.00: Tv 2 . 22.05: A Lerouge-ügy. Kb. 23.45: Napzárta. Outiak Tv 1 15.20; Tükörképek. 15.35: Mup- pet-babák. 16.00: Mini tv-híradó. 16.10: Törpikék. 16.25: Nyaralás Silvóval. 16.55: Közlekedés gyermekeknek. 17.00: X-Large. 18.30: Teltház. 19.30; Tv-híradó. 19.48: Sporthírek. 20.15: Víziók. 22.00: A víg özvegy. 23.25: A zene öröme. 1.10: Hírek. Osztrák Tv 2 15.00; Sportdélután. 17.15: Idősek klubja. 18.00: Sinha Moca, a rabszolgatartó lánya. 18.25: Akkoriban. 18.30: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Jogi esetek. 20.15: Az ágyúgolyó futam. 21.50: Hírek. 21.55: A csibész. Olasz film. 23.30: Chicago 1930. 0.15: Sport. iugouláv Tv 1 (13.50: Napirend nélküli találkozó. 16.30: A tenger, az emberek és partok. 17.05: Scara- mouche. Amerikai film. 18.45: Ferdi. 19.08: Tv-fórum. 19.30: Tv-napló. 20.00: Bálák expressz. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.55: Ráadás program. Jugoszláv Tv 2 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Éjszakai műsor ismétlése. 15.30: Sportdélután. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ismeretterjesztő sorozat. 20.45: Hírek. 20.50: Műsorismertetés. 21.00: A költészet színháza. 21.35: Sport. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Embermesék. 10.00: Hírek. 10.05: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolatjel. 12.00: Déli krónika. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45: A hármasugrás határai. 12.55: Radioton korongok. 13.20: Az élő népdal. 13.30; Szonda. 14.00: Hírek. 14.10: Művész- lemezek. 15.00: Munkagödör. 15.43: A Leningrádi Rádió és Televízió énekkara Sosztako- vics-poémákat énekel. »16.00: Hírek. 16.05.: Balettzene. 17.00: Jelenidőben. 17.30: Muzsikáló nagyvilág. 18.15: Hol volt, hol nem volt.,. 18.30: Hírek. 18.40: A kőszívű ember fiai. 19.53: Népdalest. 20.59: Operabérlet. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Bakfark Bálint művészete. 22.50: Mene tekel. 23.05: Kamarazene. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.00: Hírek. 8.05: Gólyamese. 8.45: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.00: Hírek. 9.05: Tip-top parádé. 9.35: Szivárvány. 11.00: Hírek. l|l. 10: Vasárnapi koktél. 11.55: Sport. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Sport. 13.00: Hírek. 13.05: Mikrofon-próba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Többet ésszel. 15.00: Hírek. 10.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Hét szűk évtized. 21.23: Társalgó. 22.18: Dzsessz a 80-as években. 23.00: Hírek. 23.10: Sporthírek. 23.15: Az éjszaka csendjében. 0.15—4.20: Éjfél után. RARTÓK RADIO 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 8.00: Hírek. 8.13: Komolyzenei kívánságműsor. 10.20: Üj zenei újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Montreux—Vevey-i Fesztivál — 1988. 12.16: Hírek. 12.21: Barokk szonáták. 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Táncok — operákból. 14.10: Sikerlemezek CD-n. 14.55: Uj Eterna-lemezeinkből. 16.00: Hírek. 16.05: Agora. 17.05: Sass Sylvia operaáriákat énekel. 17.22: Hangverseny Kodály Zoltán műveiből. 18.30: Na ma- ternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 20.40: Európaiak Velencében. 21.00: A heavy metal kedvelőinek. 21.42: Fekete Afrika ■ zenéjéből. 22.07: Zenekari muzsika. 23.09: A hasonmás.