Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-20 / 222. szám
1989. szeptember 20., szerda Somogyi Néplap 3 Az ország jövőjéről kell döntenünk A szeptember 1-jei pártszavazás eredményeként a fonyódi kommunistákat Klabuzai Miklós, a fonyód—ordacsehi Balaton Mgtsz elnöke képviseli a kongresszuson. Klabuzai Miklós 46 éves, agrármérnök, nős, három gyermek apja. „Bizonyára ismerik eddigi tevékenységemet a párttagok, ha bizalmat szavaztak nekem. Az, hogy én mit kívánok képviselni a kongresszuson, fontos; de nem ez lesz esetleges hozzászólásomban a meghatározó. Sokkal fontosabb, hogy mit akar a nép, mit akar a környezetem, s én azt fogom képviselni! Mindenki tudja, hogy ez a kongresszus a Egy küldött monológja párt ügye, s nemcsak a párté. Az ország jövőjét meghatározó kérdésekről kell döntenünk, s én -felelősséggel kívánok az elvárásoknak eleget tenni. Sokat beszélgetek mostanában az emberekkel az őket érdeklő kérdésekről, sokan keresnek meg véleményükkel olyanok is, akikkel nincs rendszeres kapcsolatom. Kongresszusi hozzászólásom is attól függ, milyen hangulat fog uralkodni a tanácskozáson, milyen kérdések lesznek lényegiek, kiélezettek. Elképzelésem szerint a mezőgazdasággal kapcsolatok problémák felvetésénél fogok véleményt nyilvánítani, s nemcsak jelenlegi beosztásom miatt. A mezőgazdaság meghatározó szerepe ismert, s meggyőződésem, hogy a városi embernek sem lehet közömbös, milyen a magyar falu. Bizonyára előtérbe kerülnek a választások is. Ha a párt képes a megújulásra, ha a struktúrában érvényesül az alulról építkezés elve, ha új, tiszta emberek kerülnek a vezetésbe, van esélyünk jól szerepelni a választásokon. A pártnak meg kell szabadulni a szélsőségektől, akkor is, ha ennek pártszakadás az ára. Ha a kongresszus képtelen az MSZMP megújítására, a párt veszíteni fog a választásokon. Azt azonban tudnunk kell, hogy az emberek nem pártellenesek, nem szocializmusellenesek, csak félnek a létbizonytalanságtól. Ennek elkerülésére a koalíciós kormányzást is elfogadják a párttagok. A kongresszusig még több mint két hét van hátra. Addig találkozom több alapszervezet és a reformkor tagjaival. Szeretném, ha tudnák: a fonyódi kommunisták véleménye tükröződni fog a pártkongresszuson.” Lejegyezte: Süli Ferenc VILÁGKIÁLLÍTÁS ÖRSÖDÖN? A Gazdagrét melletti Őrsöd legyen a Becs—Budapest- világkiállítás színhelye — ezt javasolja a Budai 11 Baráti Kör a helyszín eldöntésére kiírt pályázat résztvevőinek. A baráti kör — amelynek 250 neves lokálpatrióta, illetve vállalat a tagja — 700 ezer forintos kü'löndíja-t ajánlott fel a bírálóbizottság által három • legjobbnak minősített, őrsödre készült terv alkotói részére. (Az elsődíjast 325 ezer forinttal, a másodikat 225 ezer forinttal, a harmadikat 150 ezer forinttal jutalmazzák.) őrsöd a XI. kerületnek az ' a térsége, amely az M7-es és a 70-es út között húzódik, a Dobogó-domb és a budaörsi repülőtéri síkság között. A. különféle közleményekben eddig — tévesen — Gazdagrétet jelölték meg a leendő kiállítás helyszínéül, valószínűleg azért, mivel ez a név az új lakónegyed miatt korábban vált ismertté. (MTI) 1976-;ban érettségizett a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium angol tagozatán, jeles eredménnyel. Első próbálkozásra fölvették a pécsi egyetem jogi karára, s jó eredménnyel végezte el. Jelenleg: telexkezelőként dolgozik. A válasz — a mindenkiben fölmerülő — kérdésekre: dr. Szabó István születésétől kezdve gyengén- látó, azaz szinte vak. Számára a viliág hangokból, ízekből, szagokból1, s alig- alig sejthető árnyakból áll. — Számomra ez így kerek. El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha az ember tökéletesen lát. Ma már szo- morkodom emiatt, bár fogyatékosságom hátrányait gyakran érzem. Sokkal nehezebben boldogulok az életben, mint látó társaim — mondja a 32 éves fiatalember, aki sziszifuszi munkával', mérhetetlen kitartásTapintással javítja a rádiót sa;l és türelemmel szerezte meg diplomáját. Az egyetemi tananyagot csoporttársai magnóra mondták, Szabó István pedig hallgatta — napokig, hetekig — míg úgy nem érezte, hogy bátran állhat a vizsgáztatók elé. — Sokat köszönhetek az édesanyámnak és a nagyanyámnak is. Éjszakánkon keresztül olvasták nekem a tananyagot; könyvek, jegyzetek, előadásanyagok tucatját, s akkor is mellettem voltak, biztattak, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Gondolja csak -_eL mennyivel gyorsabb némán, magunkban olvasni egy könyvet, mint hangosan tenni ugyanezt. Rengeteg időt vett igénybe a fölolvasások meg a magnókazetták meghallgatása, s egyszer megtenni ezt a legtöbbször nem is volt elég. Mégis úgy éreztem, végig kell csinálnom, már csak anyám miatt is, akinek ez az oklevél volt a legfőbb álma. Sok mindennel próbálkoztak velem kiskorom óta; minden jó tanácsot meghallgattak, remélve, hogy hasznomra lesz. Mikor valaki azt tanácsolta, tanultassa- nak velem nyelveket, rögtön beírattak egy némettanfolyamra, majd angol szakra a gimnáziumba. Mástól azt hallották, hasznos volna zenét tanulnom. Akkor kezdtem el 9 éves zon- gorataniulmányaimat. S végül amikor azt javasolták, jó volna egy diploma, jelentkeztem az egyetemre. Igaz, ott már voltak, akik megkérdezték: szép, szép» hogy ide járok, de mi lesz velem ezután, hiszen állást nem valószínű, hogy találok. S a baljóslatok beigazolódtak. Próbálkoztam ugyan, érdeklődtem vak bíróktól, ügyvédektől, hol tudnék elhelyezkedni, de rájöttem, egyedül nem boldogulok. Sorstársaim is társsal dolgoznak, állandó alkalmazottal, aki felolvassa nekik a rendeleteket, segít eligazodni a jogi útvesztőkben. Ezt a munkát azonban senki sem végzi ingyen, nekem pedig nincs pénzem fizetni, ezért olyan1 állást kelltett keresnem, ahol egyedül is boldogulok. Magántanárnál megtanulta a gépírást, s így már nem volt nehéz elsajátítania a télexkezelést sem. — A tanulmányi szerződésem a Hungária Biztosítóhoz kötött, így ott helyezkedtem el az egyetem elvégzése után — mondja, s elárulja azt is, hogy gyermekkori álma volt a rádió- és tévészerelés. Aztán erről is — mint oly sok másról — le kellett mondania. Mikor egy kicsit nagyobb lett, megértette: sohasem lehet műszerész. A gépeket azonban nem tudta eléfelejteni. 1972- ben került kezébe egy „ősrégi” rádió. Szabó István minden kis darabját végigtapogatta, s úgy gondolta, megpróbál életet szerelni bele... Hónapokig bütykölgette, s egy nap a rádió megszólalt. Akkor kezdődött ez a szerelem. A kaposvári fiatalember otthona ma már szinte múzeum. Több mint Kaposvár vízellátásának javítására Töröcskén 5000 köbméteres ivóvíztározót épít a Délviép. A 23 millió forintba ikerülő medence a vízhiánykor fellépő nyomás kiegyenlítését szolgálja. Jelenleg a zsaluzási munkák befejező szakasza folyik Fotó: Jakab Judit NEM TABU TÖBBÉ Az új vadászati törvény születess előtt (Budapesti tudósítónktól.) Talán nagyobb érdeklődésre számított a Mavosz vezetősége a sajtó részéről, mint amiben része volt tegnap a Gödöllőn megrendezett sajtótájékoztatón. A hetven meghívott közül csak kevesen voltak kíváncsiak dr. Sinkovits Miklósnak, a Mavosz főtitkárának a vadásztársaságok és a sportvadászat jövőjéről szóló beszámolójára. Hazánkban 1881-ben alakult az Országos Vadászati Védegylet, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége pedig 1903-ban. E több mint száz esztendő alatt 811 vadásztársaság alakult; ezek a szövetségbe tömörülve a vadászatra alkalmas területek 87 százalékán gazdálkodik. Állami vadászat mindössze 18 százalékon folyik, s mint a főtitkár hangsúlyozta: ezekről sehogyan sem vagy alig rendelkeznek információkkal. — A sportvadászat sem a múltban nem kapott, sem most, sem a jövőben nem kap vagy kér állami támogatást — mondotta a főtitkár. — A vadászat sport. Ám olyan speciális sport, amely gazdasági tevékenységhez kötődik. Bérvadászatból, élővadexportból tavaly például 900 millió forint volt az eredményük, s ezt az összeget a vadásztársaságok az újratermelésre fordítják. A pénzügyi plusz pedig abból az ingyenmunkából is származik, amit a társaságok végeznek a területükön. Sokféle vád és kritika érte a Mavoszt az utóbbi időben. A közvélemény privilegizált körnek tartja a vadászokat — és nem minden alap nélkül. Ma a szövetség 37 ezer tagot számlál. Ósz- szehasonlításul: a szomszédos Ausztriában, ahol a vadászterület kisebb, mint hazánkban, 100 ezer vadászt jegyeznek. Tehát Magyarországon is van lehetőség az igények kielégítésére. A területeknek azonban nemcsak vad-, hanem vadászeltartó képessége is be van határolva. — Örökzöld téma a vadkár — mondta a továbbiakban a főtitkár. — A kifizetett összeg a földhasználónak kevés, a vadászatra jogosultaknak'sok. Tavaly 144 millió forint volt a kifizetett vadkár, a reálisan mérhető kár azonban ennél több. A vadászati törvény húszéves, tehát elavult. A törvény előkészítési munkáiban három éve tevékenyen részt veszünk; ma az új vadászati jogszabályok két változata kerül társadalmi vitára. A vad nemzeti kincs, s mint ilyet nem lehet a napi gazdasági követelmények alá rendelni. Fontos, hogy a vadásztársaságok és a földhasználók között kölcsönös érdekeltség alapján együttműködési megállapodások jöhessenek létre oly módon, hogy a földhasználó ne csak értéket adjon, hanem részesüljön' is a vadászat eredményeiből. E témához kapcsolódva kérdésemre a főtitkár elmondta: érthetetlennek tartják a somogybabodi termelőszövetkezet elnökének, Martinka Jánosnak a felhívását mind hangneme, mind tartalma miatt. Eszerint: a tsz felhívja az ország összes szövetkezetét, ne kössenek együttműködési szerződéseket a vadásztársaságokkal. A Nimród leközölte a felhívást, a Mavosz-állásfog- lalással együtt, amely továbbra is a termelőüzemekkel való közös gazdasági lehetőségek kialakítását £téri a társaságoktól. Somogybán sok olyan vadászház áll, amelyhez ma már kulturális emlékek is fűződnek. Például a gamá- siaknak vendége volt egykor Illyés Gyula. A ház soksok tárgyi relikviát is őriz. A főtitkár elmondta, hogy feladatuknak tartja ezek megőrzését, bár az anyagi lehetőségek szűkösek, keresik a lehetőséget a fönntartásukra. Üj törvény születik tehát a vadászatban is. Nyíltabb, demokratikusabb, mint eddig volt. A zárt burok fölszakadt; a téma, azaz a vadászat nem tabu többé. Reliér Ágnes negyven régi rádiót őriz lakásában, nagyanyáink, déd- anyánink, elfeledett „masináit”, amelyeknek többsége nála kifogástalanul működik. — Bahrainünk» egy ilyen gépnek a helyrepofozása, a gond mégsem a türelemmel, hainem az alkatrészekkel van. Akad, ami évek óta porosodik a polcon, pedig csak egyetlen alkatrész hiányzik belőle. A kedvencem egy TERTA 529 Mg, mely gyermekkori álmom volt. Akkor — borsos ára miatt — gondolni sem mertem arra, hogy egyszer nekem is lesz. Jó húsz évvel később aztán mégis kaptam egyet. Egyik ismerősöm úgy gondolta: erre az ócska ka- catra már nincs szüksége a padláson1. Nálam a főhelyre került a szobában ... Szabó István gyűjtőszenvedélyét ma már sokan ismerik. Szomszédok, ismerősök csöngetnek be hozzá egy-egy „ugyan kinek kell már ez a vacak” — rádióval. S a vak .férfi ilyenkor elmosolyodik. Hiszen olyan kevés is boldoggá tehet egy embert. Néhány baráti szó, egy meleg kézfogás vagy egy ócska rádió. Széki Éva Fotó: Jakab Judit Vakvilágban
