Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

1989. szeptember 19., kedd Somogyi Néplap 5 Indiai csemege Vendégjáték a Csiky Gergely Színházban Tudtunk mi eddig arról, hogy van Indiába«' Maráthi nevű tartomány, s annak Poona nevű városában egy akadémiai színház, amely a hagyományok ápolása mel­lett jó mecénása a kísérle­tező szándéknak is? Konti­nensünk — főleg e középső részen — olyannyira megha­tározta szellemi eszmélkedé- sünk, tájékozódásunk, for­rás- és határvidékét, hogy jószerivel maga India is megmaradt az egzotikus, vonzó-taszító idegenség bi­rodalmának. Már ezért is izgalmas, hogy európai turnéja során ellátogatott hazánkba is, sőt Kaposvárra is Sima Maráthi tartomány poonai akadémiai színháza, amely a tömör be­harangozás szerint: „India egyik legismertebb, eredeti, egyéni stílusú színházi cso­portja”. Ha összehasonlítási alapunk nincs is, a nagy si­kerű kaposvári vendégjáték alapján bízvást adhatunk hi­telt Peter Brook nagyrabe- csülő értékelésének, vala­mint a Financial Times el­ragadtatott kritikusának, aki lélegzetelállítónak és el­lenállhatatlannak nevezte a Ghashiram rendőrfelügyelő című előadást. Noha a cselekmény rövid ismertetése sem maradt el a produkció elején, azt hi­szem, enélkül is kapcsoltunk volna, (Hiszen tévénézőként, túltöltekezvén olykor a ma­gyar 1 vagy 2 programjával, megtanultunk már kapcsol­ni jugoszláv és az osztrák adók sávjairy js.-..) A felvezet® segédlettel te­hát jobban figyelhettünk ar­ra, hogyan bontakozik ki a játék, amely a 18. század végén a maráthi birodalom fénykorának végnapjait idé­zi. Az uralkodó láthatatlan, annál inkább látható a kéj­sóvár, de ügyesen politizáló kancellár, továbbá a szép táncosnő és s.zolgája, akit a kacér úrnő szemeláttára megsértenek a brahminok. Ezért bosszút forral: a sze- felemvágyó Nana Phadnavis kancelárnak felkíválja szép­séges és szépségesen vona­kodó leányát. Így lesz rend­őrfelügyelővé, aki kén.yére- kedvére terrorizálja a brah­minok nemes kasztját is. (Talán a történet nem is olyan távoli?) Tehát a rendőrfelügyelő nagy hévvel, bőven gyűjti gonosztetteivel — karmájába — (cselekedeteinek tárházá­ba) bűneit, amelyekért fel­tehetőlég nemcsak mostani életében kell lakolnia, ha­nem a lélekvándorlás tana szerint nz eljövendőkben is ugyancsak lesz mit ledolgoz­nia. Leánya belehal a gyer­mekszülésbe, a rendőrfel­ügyelő megőrül, s őrjöngő haltaiménak a brahmiinok tiltakozására „odahallgató” kancellár halálos ítélete vet véget. Nos, ennyi a játék igen­csak elnagyolt, vékonypénzű összefoglalása. Ám bennünk hagyott lenyomata, emléke­zete jóval több ennél. Több, mert ének—zene—tánc—mi­mika—jelmez együttese s együtthatása hallatlan ere­detiségről, magas fokú kép­zettségről, a közönséget le- cövekelő sokoldalú előadás­módról tanúskodott. Azt az ember immár' közhelyekké laposodott ismeretei is tud­tál adják, hogy az indiai művészetben együttható mó­don vannak jelen mindazon ősi építőelemek, amelyek az európai kultúrában szétvál­tak és önálló életet élnek. Ám a valóságos találkozás e kultúrával, fejethajtó tiszte­letre készteti a nézőt, fő­ként, ha azt szemlélteti, hogy milyen nagy tudást igényel e hagyományok mű­velése a hagyományaiért oly sokat áldozó Indiában. Ha e jegyzet írója nem téved, kijekor a kísérletező kedv és szándék éppen e hagyományhoz fűződő ta­nulságos, izgalmas viszony­latban ■£edezhejjSU&l. Ugyan­is a véthető • többlet” ráépül, megszínezi, idősze­rűsíti a tradíciót. Talán az­által is, ahogy a sorstragédia nagy végleteibe a helyzet s jellemkomikumot vegyíti. Jól érzékelhető ez a játékot hol továbbvivő, hol szemlélő, kommentáló kar bámulatos alakváltásaiban. Ugyanis — bővíteni szán­dékozván gyakorló ismere­teimet — a jó Philip Raw- sonnak, az indiai civilizáció­ról szóló könyvéből megtud­hattam : a végleteket a hó­dolat, az áhítat — a bhakti — foglalja- össze hatalmas ívben, az istenség tiszteleté­től egészen a szerelmes és szerelmet keltő nő táncáig. A poonai táncos-énekes szí­nészek mindezt ragyogóan tudják, miközben kikacsin­tanak is finom mosollyal a nagy áhítatból. Hangulatban is készülőd­vén a hamarosan kezdődő színházi évadra, amolyan előzetes ajándékként kicsit közelebb jött e színházi es­tén a távoli földrész világa. Igazi indiai csemegét kap­tunk: különlegeset, tömé­nyét, amely régi recept sze­rint készült, de mai fűsze­rezéssel. Az őrjöngő, hata­lomvágyé Ghashiram törté­netében itt-ott még ismerős, térben-időben nem oly tá­voli ízek is érződtek. T. T. 8. 1921. Márciusban szakvizsga Négyesynél, Szi- nyeinél, Heinrich Gusztáv­nál. Júniusban Fetser Antal megyéspüspök a győri szé­kesegyházban a „könnyező Szűz Mária” kegyképének szomszédságában áldozó­pappá szenteli, és júliusban szülőfalujában újmisét mond. Ekkor már első disz­pozíciója is a kezében van: a rend főapátja a pápai gimnáziumba helyezte ta­nárnak. Pápa Petőfi, Jókai diákvárosa, 48-as szellemű tudós tanárok, no meg kéz­művesek, kereskedők váro­sa. Kezdetben kissé álmos­nak, jelentéktelennek tet­szik, a híres református kol­légiumot is nagyobbnak, te­kintélyesebbnek vélte. A rendház és a templom is kisebb, mint a győri, de el­ső látásra megszereti új ott­honát, munkahelyét. Elisme­réssel gondol az egyetlen magyar alapítású szerzetes- rendre, a pálosokra, akik a remek faragványokkal ékes rokokó templomot építet­ték. Mindkét szaktárgyát tanítja, minden második va­sárnap ő mondja a szentbe­szédet a diákmisén, közben pedagógiai vizsgára és a doktori szigorlatra készül. Ez idő tájt jelennek meg el­ső recenziói, kritikái is a lapokban. 1922 tavaszán te­szi le a pedagógiai vizsgát, s átveszi tanári oklevelét. (Filozófiából Kornis Gyula, pedagógiából Pauler Ágost vizsgáztatja.) Jól érzi ma­gát Pápán, szereti kollegáit, tanítványait, s nem sejti, hogy hamarosan búcsúznia kell tőlük. Főapátja a szo­kásos tavaszi „paterna visi- tatio" alkalmával elismerés­sel szól pápai munkásságá­ról, majd közli: a követke­ző tanévben Pannonhalmá­ra helyezi a német nyelvé­szet és irodalom főiskolai tanárának. A kitüntető meg­becsülés a 25 éves profesz- szorjelöltet megdöbbenti, sőt elkeseríti, ugyanis a né­met nyelv és irodalom tudo­mányos művelésére sosem érzet kedvet. Neki a magyar irodalommal kapcsolatban vannak elképzelései, doktori szigorlatra is ebből készül, olvasmányait, tanulmányait is ez a cél határozza meg. Aggályait kifejti, de Bárdos Rémig ragaszkodik elhatáro­zásához, mondván: jelenleg nincs alkalmasabb ember erre a munkára, de meg­ígéri, ha megfelelő utódot nevel majd magának a hall­gatók közül, felmenti és kedvére való beosztásba he­lyezi. Ugyanakkor — talán kedvcsinálónak — fölajánl egy müncheni tanulmány­utat a rend költségén az el­szontyolodott fiatalember­nek. Ez bizony csábító aján­lat. Sorsával megbékélve, örömmel és izgalommal ké­szül első külföldi utazásá­ra. Bajorországban műem­lékeket, múzeumokat láto­gat, könyvtárakban búvár­kodik, s egy vasárnap dél­után elnéző mosollyal hall­gat egy furcsa külsejű hor­dószónokot, aki a münche­ni Königsplatzon a Staatga­lerie lépcsőzetének legfelső fokán áll s időnként riká­csolva üvölt. A borbélyse­géd-kinézetű fiatalember, Adolf Hitler azt ajánlja a bajoroknak, hogy szakadja­nak el a poroszoktól, meg hogy gyűlöljék a zsidókat, mert Németország romlá­sának ők a legfőbb okozói. A szónoklat hosszú, a torz rikácsolás idegesítő, ellen­szenves, de az említetteken kívül más mondanivalója nincs is a lenyalt frizurájú „néptribunnak”. Egy másik alkalommal Hindenburgot látja, amint tábornagyi díszben, acélsisakosan, ke­zében marsallbottal katonai szemlét tart a müncheni ha­dimúzeum előtt. Hatalmas, elhízott termet, „marcona arca mint egy vén oroszlá­né”. 1922 szeptember elején megkezdi főiskolai tanári munkáját a német tanszé­ken, novemberben pedig magyar irodalomból dokto­rál. A „felavatást” egyetemi hallgató öccsével, Ferivel (aki mégsem tanárnak, ha­nem közgazdásznak készül) ünnepük meg a Kispipában. 1925 májusa. Egy délelőtt hívatja a főapát. Amikor a szobájába lép, látja, hogy rendfőnöke egy levelet ol­vasgat. — Blazovits Jákó írt Le- queitióból — mondja —; haza szeretne jönni egy ki­csit pihenni. Blazovits Jákó két éve él a királyi család körében. Udvari pap, és Ottó trón­örökös magyartanára. Az óceánparti klíma, mely télen nem a legkellemesebb, kis­sé megviselte egészségét. Pi­henésre, kikapcsolódásra van szüksége. Ezért Zita ki­rályné azt ajánlotta neki, hogy utazzon haza és leg­Zita királyné két gyermeké­vel (Eredeti felvétel) alább a nyarat töltse Ma­gyarországon. Ugyanakkor arra kérte Blazovits Jákó révén a főapátot, hogy erre az időre küldjön helyettest a rend magyartanár-tagjai közül. Blazovits három kol­légáját ajánlotta: Mattya- sovszky Kassziánt, Kemenes Illést és Bánhegyi Jóbot. Bárdos • Rémig Bánhegyinek ajánlotta fel a helyettesítést. önéletírása szerint egy pillanatra feltámadt benne a kishitűség, s talán az is átfutott rajta, hogy egy fa­lusi néptanító fiának mi keresnivalója egy királyi ud­varban. — Vállalom — mondta az­tán, és megköszönte a fő­apát bizalmát. A megbízatás nemcsak Spanyolországot, hanem Pá­rizst is ígéri. Svájcon, Fran­ciaországon keresztül utazik Lequeitióba. Június 8-án délelőtt indul Győrből. Salz­burg, Tirol, Svájc, a züri­chi tó ..., aztán á „szent ámulások városa”: Párizs. A Notre Dame, a Saint Cha- pelle, a St. Madelaine fensé­ges ívei, a Louvre, ahol te­remről teremre járva egyre fájdalmasabban érzi, hogy milyen kevés az ideje. Haj­nalban látja meg a tengert, az Atlanti-óceánt. Lenyűgö­ző pillanat, feledhetetlen, megszokhatatlan. Irúnban lép spanyol föld­re, ahol a királyné autója várja. San Sebastianban a Hotel Continental teraszán megreggelizik, s elindul vele az autó Cervantes, Calde­ron, Murillo, Velazquez, Go­ya hazájában, fényes palo­ták és szennyes viskók kö­zött Lequeitió felé. „Egy fordulónál előbukkant Le- queitio, és nemsokára a kastély is, amely már évek óta otthona volt a száműzött magyar királyi családnak. A Palacio Uribarren, ahogyan ezt az otthont Lequeitióban nevezik, egyenlő oldalú négyszögben épült kéteme­letes modern építmény, üvegtetős belső udvart zár be, amely védettségével és világosságával alkalmas ar­ra, hogy nagy szalonként használják. Rossz időben a királyi gyermekek játszóte­re. Rádió, gramofon, társas­játékok mellett szórakozhat­tak. A templom felőli ol­dalon magnóliafákkal dí­szes, vasráccsal bekerített kis parkon át széles lépcső­kön, tágas teraszon át ju­tunk el a főbejárathoz; ez a hallba vezet. Itt bal felől van a házi kápolna. Hatal­mas ablakai a tengerre nyíl­nak, behallatszik a tenger zúgása. ßaszk szokás szerint bar­na falépcsőkön jutunk föl az emeleteikre, ahol a lakó­szobák és iskola hely iségek vannak, míg a földszinten a királyné fogadószobája, irodája, két ebédlő és a konyha. A főbejáratéhoz hasonló lépcsőterasz nyílik az épület ellenkező Oldalán a park felé is, amely a ten­gerparttal párhuzamosan terül el és délszaki növé­nyeikkel pompázik. Magas kőfal védi a tenger felől; viharos időben idáig fel­csapnak a hullámok, míg békés apály idején széles strand ez a palota és a • park előtti tengerpart, ahová Pa- laccióból csigalépcsőn lehet lemenni a kabinokhoz. A palota első emeletéről a fő­utca fölött híd nyúlik át a Kálvária-hegyre. Lejtőjén kis majorság tartozik a Pa- laccióhoz, istállóval, barom­fiólakkal, kcnyhakerttel, ahol szívesen időznek a há- zinyulakat, pulykákat, ga­lambokat etetgető királyi gyerekek. A palotával szom­szédos a középkor; eredetű, gótikus stílusú plébánia- templom későbbi barokk toronnyal; kívül finoman tagolt homlokzata, bent kü­lönösen fafaragványú re­mek főoltára ragadja meg figyelmünket. A templom északi oldalához nyitott ár­kádos, boltíves csarnok tar­tozik; vele szemben van a városháza, közben hatalmas térség zenepavilonnal. Min­den csütörtökön és vasár­nap délután megjelenik -itt a városi zenekar, s ilyen­kor az egész város táncra pierdül; megszűnik minden társadalmi osztálykülönbség, halászlegény a grófkisasz- szonnyal járja a tüzes spa­nyol és baszk táncokat, .az asszonyok csecsemőjükkel a karjukon vegyülnek bele a zajos és vidám forgatagba, önfeledten vigadozik öreg és gyermek, amíg az esti harangszó véget nem vet a gondtalan és ártatlan mu­latságnak. A városháza homlokzatán vörös már­ványtáblába vésett önérze­tes hangú felirat hirdeti a kis baszk város régi dicsősé­gét: Reges devellavit, hor- rendas cettes subiecit, terra marique potens Leiqueitio. Vagyis: királyokon győze­delmeskedett, félelmetes tengeri szörnyeket igázoít le, szárazon és vízen egy­aránt hatalmas — Lequei- tio”. (Életem és sorsom) (Folytatjuk.) Szapudi András dokomentumriportja Egy lenyalt frizura Münchenben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom