Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-15 / 218. szám
1989. szeptember 15., péntek Somogyi Néplap 5 Történelmi találkozások Magyar—lengyel barátsági napok Bogláron (Folytatás az 1. oldalról) Tévé- és fotóriporterek, újságírók örökítették meg a volt lengyel iskola diákjainak könnyes találkozóját. Több évtizede nem látott arcok kerültek közel egymáshoz — keresték a szót és gyakran a neveket is. Ewa Celt 1940 áprilisában Drohobyczból anyjával és 12 éves öccsével indult el apja után Magyarországra, aki már itt, az internált lengyel tisztek táborában lakott. A mama útközben megbetegedett, így a két gyermek először Nagykanizsán, majd Kiskunlacházán családi tiszti táborban élt apjával. Ewa Celt 1941 őszén került Boglárra, itt érettségizett 1943-ban, majd a Pázmány Péter Egyetemen tanult a felszabadulásig. Vőlegénye Magyarországon keresztül jutott el az Angliában székelő emigráns lengyel kormányhoz, 1941- ben és 42-ben ejtőernyősként bevetették Varsónál, s mindkétszer Magyarországra tudott szökni. Innen a bogiári plébános, Varga Béla menekítette ki mint papot, s mint testvérét, Varga Andort — hamis papírokkal Svájcba. — Ez a testvéri szeretet még ma is tart közöttünk, s ha anyagi helyzetünk lehetővé tenné, itt telepednénk le. Én magyarnak tartom magam, második hazánk Magyarország — mondta Ewa Celt, azaz Celt Éva — 44 év után is hibátlan magyarsággal! A művelődési ház falára ma új emléktábla került. Fodor Zoltán, az MSZMP városi első titkára mondott itt ünnepi beszédet: — ötven év a történelemben nem nagy idő, de az ember életében az. Aki Európa országútjaira lép, hogy hazáját elhagyja, hogy új otthont keressen, nehéz szívvel teszi azt. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy menedéket adhattunk, hogy most is adhatunk azoknak, akik ezt tőlünk kérik, bár azt óhajtjuk, olyan legyen ez a kontinens, hogy senkinek ne kelljen, semmilyen okból elhagynia ősei földjét. — Most itt, Boglárlellén— Bialatonfoogláron — ötven év után újabb emléktábla kerül a régi gimnázium falára. Ügy gondolom, hogy a menedéket keresők és az otthont adók ma együtt róják le emberségük, szerete- tüík, hitük és barátságuk értékeit. Azokat az értékeket, melyek minden ember számára szentek és sérthetetlenek. E gondolatok jegyében kívánom, hogy az emléktábla hirdesse tovább az embertelenségben érdemes embernek maradni, mert az utókor méltón megőrzi. Hirdesse tovább a magyar és lengyel nép évszázados megértését és barátságát. Bent a nagyteremben a tudományos tanácskozás előtt sokan sétáltak végig a Lengyel Kultúra Háza által készített kiállítás előtt, melyet szívesen vándoroltataának Somogybán. A képeken: a lengyel hadsereg tragikus pillanatai — a Magyarországra emigrált katonák ösz- szegyűjtött fegyverei — munka a földeken,, bányákban, emellett sok kép a közös ünnepekről, a karácsonyról, a húsvétról, a magyar és a lengyel családok barátságáról tanúskodik. A lengyel, francia és magyar történészek tanácskozásának kezdetén köszöntötték a lengyel kormánydelegáció vezetőjét, Cygan Mieczyslaw tábornokot és Boglárlelle vezetőit. Dr, Antall József, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója személyes hangvételű elnöki megnyitójában felidézte azt a kort, melyben Magyarország befogadta a százezer lengyel menekültet. Ez volt az az időszak, amikor a hitleri Németország gyors katonai sikereket ért el, s mégis egy vele szövetséges ország volt Európa közepén sok ezer francia, holland, belga, orosz, olasz végső menedéke. — Magyarország nemcsak a népek országútja, hanem a menekülők útja is volt mindig, s mi igyekeztünk tisztességesen bánni velük. Számunkra, magyarok számára mindig meghatározó, megrendítő, példa értékű lesz a lengyel menekültek magatartása. Mit jelent egy nemzet fiának lenni jóban, rosszban! Sokan közömbösek voltak, a történelem egy kis fejezetének tekintették a közelmúltig a lengyel menekültügyet, amíg a mostani események rá nem döbbentették őket. hogy a háborús körülmények között ez jelentős tett volt. Hogy önök itt vannak, eljöttek, azt jelzi: önök is így gondolják, s jó emlékeik vannak Magyarországról — mondta az előadó. Georges Diener francia történész a német hadifogolytáborokból szökött franciák boglári életéről tartott előadást. A több száz francia katona szabadon, dolgozott itt, úgy éltek, mint a magyarok, s ma is hálával gondolnak Magyarországra. Közülük sokan családi kapcsolatokat is ápolnak, körülbelüli 40 francia nősült innen a háború alatt. Az előadások szünetében találkoztunk Krzysztof Cie- lenkiewicz-cel, a krakkói tévé rendezőjével, aki elmondta, hogy a pécsi tévével közösen forgatnak filmet a lengyel menekültekről1. A film előreláthatóan decemberben kerül műsorra. A magyar—lengyel barátsági napok rendezvényei este folytatódtak, amikor a város művészeti együttesei — a Lelle és a Szelence néptáncegyüttes, a bogiári vegye.s kar és a Boletti társastáncklub — adtak műsort a vendégek tiszteletére. Ma délelőtt kilenc órakor a várdombi gömbkilétónál a két nép barátságát jelképező tölgyeket ültetnek el; a 10 órakor kezdődő barátsági nagygyűlésen pedig Pozsgay Imre, az MSZMP elnökségének tagja, állam- miniseiter és a lengyel kormányküldöttség vezetője mond ünnepi beszédet. Süli Ferenc Fotó: Kovács Tibor Gorizidba utazik a Táncsics kórus (Tudósítónktól.) Ma még csendben zsongó hangyabolyhoz tudnám hasonlítani a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Horváth Jenöné vezette énekkarát. Az izgalmak azonban napról napra fokozódnak. S bár nem szegényes repertoárunk egyre biztosabban hangzik a különböző próbatermek falai között, belső szorongásunk ezzel párhuzamosan nő. Énekkarunk ma az olaszországi Goriziába utazik vendég- szereplésre. A kórus több mint három éve tart kapcsolatot a Stanislao Jericio irányítása alatt álló vegyes karral. Legutóbbi magyarországi tartózkodásuk alkalmával városukban is bemutatkoztak. Ekkor került sor a meghívásra is, melyet a kaposváriak örömmel elfogadtak. A szerepléssel egybekötött kirándulás során néhány olasz város nevezetességével és az olaszok vendégszeretetével ismerkedhetnek meg a kórusnak ama tagjai, akik három évvel ezelőtt nem lehettek részesei a találkozónak. A spanyol, francia, angol, olasz és természetesen latin nyelvű egyházi énekek mellett — magyar is megszólal. 5. A 17 éves fiú augusztus elsején, korán reggel megissza a kávéját, megcsókolja anyját, testvéreit (a legkisebb háromhónapos), és apjával kocsira ül. A falu közepén járnak, amikor dobolni kezd a kisbíró: „Közhírré tétetik ... Első Ferenc József császár és apostoli király őfelsége elrendelte az általános mozgósítást.” Győrtől a vasúti kocsik már tele vannak bevonuló katonákkal, az állomásokon kisírt szemű asszonyok integetnek. Egy fiatal, karcsú, szemüveges paptanár fogadja a keménykalapos, sétabotos kamaszokat a szentmártani állomáson. Horváth Adám novícius mester. A jó erős sétabotoknak most mindjárt hasznát is veszik, mert a rend fogatai a mozgósítás szolgálatába állnak, nekik pedig gyalog kell fel- menniük a hegyre. Odafent a magiszter úr a „veteránoik”, a most végzett novíciusok gondjaira bízza a csetlő-botló jelölteket: megkapják zsolozsmás könyvüket, a breviáriumot és már menni is kell a kórusra, ahol a főmonostor valamennyi szerzetes lakója — a főapáttól a legfiatalabb no- víciusig, a juniorig —együtt mondja a mindennapi kar- imádságot, az Officium di- vinumot. Rengeteg új élmény, kötelesség és szokatlan, álmosító magaslati levegő ... Az utolsó közös imádságkor már le-lecsukó- dik a szeme, alig várja, hogy ágyba bújhasson. „Vesd le magadról a régi embert cselekedeteivel együtt, és oltsd fel az újat, aki Isten szerint teremtetett igazságosságban és a szentség igazságában” mondja az intelmet Jándi Bernardin főmonostori perjel a beöltöz- tetés szertartásakor, a Szent István-kori altemplomban. Felölti reverendáját, skapu- láréját, és megkapja új (rendi) nevét a régi helyett. Józsefből Jób lesz. Ezután dr. Hajdú Tibor főapát, a filozófia, az aszketika és a dogmatika professzora fogadja a legiíjabbakat. „1914. augusztus 18. Édes jó szüleim! Ma kaptam meg nagy örömömre a rég várt levelet, mely nagy megnyugvásomra is szolgált, mivel otthon, hál- isten nincs baj. Azt is írta édes mama, hogy _ legközelebbi levelemben sokat írjak. A szükség ötletessé tesz: hogy kevés időm dacára sokat írhassak, elhatároztam, hogy ezután nap nap után írok néhány sort, es hónap végére elég terjedelmes levél lesz belőle, mely minden fontosabb dolgot magában foglal. Mindenekelőtt leírom édes jó szüleim a napirendet, mely gazdag változatban és utolérhetetlen az idő kihasználásában. Reggel 5-kor kelés, háromnegyed 6-kor reggeli ima a templom kórusán, 6— fél 7-ig mise szintén a kóruson — ahol van egy oltár is — szent áldozással, elmélkedéssel, fél 7-től 7-ig breviárium a kóruson (7-től fél 8-ig minisztráltam a főapát úrnak, háromnegyed 8- tól fél kilencig pedig nagymise volt ma őfelségéért), egyébként előadás és lelki olvasmány fél 11-ig, azután séta fél, 12-ig, háromnegyed 12-től 12-ig magányos imádság, 12-től ebéd, utána fél 2-ig szabad idő, majd negyed 3-ig vesperásbreviárium a kóruson, fél 3-tól 3-ig illemtan az iskolában, fél 4- től háromnegyed 5-ig, vagy esetleg 5-ig officium (breviárium) a kóruson, öt előtt ozsonna, mely egy jó nagy pohár kávéból vagy tejből áll (kinek melyikhez van gusztusa) és finom kalács van hozzá (reggelihez egy hatalmas kiflit kapunk, kitűnő pannonhalmi gyártmány, majd alkalomadtán küldök belőle haza mutatványszámot); 5-től fél 8-ig séta a kertben vagy a vidéken, ha akarunk, kuglizunk. Háromnegyed 8-tól 8-ig ima vacsora előtt, 8-kor vacsora, utána lefekvésig szabad idő, lefekvés fél 10-kor. Az ágyunk áll: két vánkosból, egy puhából és egy keményből, alattunk szalmazsák és matrac, van egy szép fehér paplanunk, és egy jó vastag flanelltakarónk is hidegebb időkre, tehát ne féltsen engem, édes mama ... Augusztus 22. Szombat lévén megint hozzájutottam egy kis időhöz, s így írhatok megint egyet- mást. Szent István-napján kitűnő ebédünk volt, a nagy pontifikális mise után kétféle borral, többféle gyümölccsel; megettem valami negyed kiló fagylaltot ebéd végén, nagyszerű volt minden, csak az hiányzik mindig az öröm teljéből, hogy nem édes szüleim és kedves testvéreim körében élvezhetem mindezt, és hogy egy hosszú év választ el bennünket. Azonban levélben többször is érintkezhetünk, mert bár én egy hónapban csak egyszer küldhetek haza levelet, édes szüleim bátran írhatnak kéthetenként is, vagy ha valami szükségesebb dolgot írnak, bármikor tehetik. A borítékon kérem a szerzetes nevemet használni, édes jó szüleim, mert már ez a hivatalos. Itt nálunk a háború miatt elég felfordult világ van, mivel az építkezések nem nagyon haladhatnak előre, a lovak is mind háborúban vannak. De mire eljönnek, édes szüleim, remélhetőleg jobbra fordul már a világ sora, ha pedig a haza veszt, a rendet is könnyen feloszlathatják — mint a magiszter úr mondta —, hogy a hadisarcot kifizethessék. De erre talán nem lesz szükség. A rend különben a napokban adott 200 ezer koronát a haza oltárára, és olyan köny- nyen bírja, hogy egyáltalán nem is érzi meg a hiányát semmi téren, bár szép ősz szeg, amit áldozott. Azon rövid idő alatt, amit az alvásra fordíthatunk, igen sokszor vagyok otthon, majdnem mindig, tálán kárpótlásul azért, hogy nappal nem juthatok haza még gondoA novíciusok latban sem; különösen a kis Mariskával és Ilonkával álmodom sokszor. Sajnáltam a Fereit, hogy a vakációját ágyban kellett elvesztegetnie, pedig jólesik a szünet; vajon lehet-e patront kapni? Egyhamar nem vadászunk együtt a Fercivel. Hogy el ne felejtsem, legyenek szívesek elküldeni, édes jó szüleim, a borotvámat, ha A „jó erős” sétabottal lehet, jól kiélesítve, mert a borbély a noviciátusba nem jár még rendszeresen, nekem pedig legalább 5—6 naponként borotválkoznom kell. Legyenek szívesek, édes jó szüleim, néhány mandulaszappant is mellékelni a borotválkozáshoz. Ezenkívül Ahu—Erényi német gyák, tanfolyamát, mert nagy hasznát venném; ha ráér, édes mama, a szürke nadrágomat is kérném átjavítva és kivasalva elküldeni, mert a reverenda alatt igen jól elviselhetem; ha pedig édes papa időközben Győrött járna, nem vennék rossznéven néhány tábla csokoládét, meg egy kis cukorkát, mivel dohányoznunk nem szabad, de ilyesmit fogyaszthatunk, ha hazulról küldenek; pótolja a dohányfüstöt, és megkönnyíti a hegymászást. Sajnálom, hogy ennyi mindennel zaklatom édes szüléimét, de míg teljesen át nem veszi a rend minden szükségletemet, egy-két kéréssel kénytelen leszek alkalmatlankodni. (Folytatjuk)
