Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-14 / 217. szám
1989. szeptember 14., csütörtök Somogyi Néplap 7 Két vasat a tűzben Rajt előtt a Kapos Volán Közeledik a rajt időpontja- Most van a munka dandárja- A Kapós Volán NB l es férfi röpiabdacsapata nagy szorgalommal készül az újatab megméretésre. Méghozzá nem is akármilyenre, hiszen mint köztudomású, a csapat nagyszerű szerepléssel feljutott a bajnokság „A” csoportjába, s rövidesen valóban az ország legjobbjaival veheti fel a küzdelmeketAugusztus elejétől napi kétszeri edzéssel készült a Volán. Egyidejűleg két fronton is helyt kell állnia: a bajnokságban és ezzel párhuzamosan a Duna Kupában. Ez utóbbiban való részvétel nagy megtiszteltetés, egyben elismerés az együttes számára. A Koméppel együtt a magyar színeket képviselik e nemzetközi tornán. A magyarokon kívül n csehszlovák Praga Slavina és a Zilina, valamint az osztrák MÖMA Wien és a Klagenfurt indul e küzde- lemsorozatban. Valamennyi ellenfél országuk bajnokságának élcsoportjában foglal helyet. E kupa lebonyolítása úgy történik, hogy mindhárom országban egy- egy tornát rendeznek, s csak a Vendéglátók együttesei nem mérkőznek egymással. A Duna Kupa első fordulójának Kaposvár lesz a helyszíne szeptember 22-— 24. között. Egy héttel később '‘'lehszlovákiában, majd ok- niöer 20—22. között Ausztriában folytatódik a Duna Kupa. fiz kisebb módosítást igé= nyelt a bajnoki programban a kaposváriaktól. A péntektől vasárnapig Kaposváron sorra kerülő, s főpróbának szánt IV. Kapos Volán Kupa nemzetközi torna keretében a Dunaújváros elleni első bajnoki mérkőzését is lejátssza a kaposvári együttes. Hat csapat indul a Kapos Volán Kupán. A rendezőn és a Dunaújvároson kívül a Kecskeméti SC, a Kaposvári Építők mellett két külföldi csapat, a török Ankara és a jugoszláv Osijek a résztvevő. Hiteles erőfelmérőnek ígérkezik a torna. ők tizenketten A hét elején egyik edzésen látogattuk meg a Volán röplabdázóit. Laszczik Iván edző, akivel újabb egyéves szerződést kötött a klub, éppen névsorolvasást tartott. A tizenkettes keretben először a jól ismert neveket sorolta. Ott volt dr. Pridál, Cifra, Schmidt, Stefik, Horváth, Szabó, Kántor és Erdei. Egy új arccal is megismerkedhettünk: Czotter Csaba, a ZTE egyik erőssége, aki a Bp. Honvédőt is megjárta, hétéves NB I-es mú'.í- tal érkezett a Volán csapatához. Hárman hiányoztak a foglalkozásról. Károly hivatalosan volt távol, míg a két junior, Kiss Z. és Tóth Gy. ezután kapcsolódik be a keret munkájába. Rájuk, miután sokat fejlődtek, most számít Laszczik Iván. A múlt évi gárdából hárman hiányoznak. Vidák visszavonult, Karagity máris a szomszédos Építők röplabdá- jója, és oda tart Búzás is, le az ő átigazolása még fo- yamatban van. Két csapatba való játékosa van tehát íz edzőnek. Vajon ez a gár- ia mire lesz majd képes a lajnoki és kupasorozatban? Tapsolhatunk-e nekik any- íyit, mint az előző bajnokiágban? Cfcdier Csaba, az Üj etttbér Laszczik Iván derűlátóan beszélt a jövőről. Amikor aggodalmunknak hangot ad tunk, amiért egyidejűleg két vasat tartanak a tflzbeH, igyekezett bennünket megnyugtatni. Mint hangsúlyozta, ez a csapat alkalmas arra, hogy az „A” csoportban a 4—8. hely valamelyikét elcsípje. Erre szükség is van, hogy elkerülje a bizonytalan kimenetelű osz- tályozót. A nyitásfogadás a játék alfája Az edző szakmai véleményét sem titkolta: hogy az említett helyezési határok közül melyikhez kerülnek közelebb, attól függ, hogy a nyitásfogadásban mennyit tudnak még fejlődni. SzeNyitásfogadás gyakorlása rinte ez tipikus magyar betegség, s ha valamelyik csapat ebben előbbre tud lépni, az sikerre számíthat. A fogadással indül ugyanis a támadás előkészítése, s Utána már nincs baj a csapatnál. Kiemelte még a kommunikálás fontosságát. Ellentétben más labdajátékokkal, röplabdában nagyon fontos, hogy szóban is jelezzenek egymásnak a játékosok. Hogy milyen fontos a já téknak az első fázisa, az kiderült ezen az edzésén is. Jő egy órán keresztül a nyitást és annak fogadását gyakorolták a csapat tagjai. Felváltva szerváltak, miközben ai edző árgus szemekkel ügyelt minden mozdulatra és gyakran csattant a hangja, Hiába, néha még nem ügy megy minden, mint ahogy a bajnoki mérkőzéseken szeretnék, de azért jó néhány megoldás már tapsot érdemelt volna. Ismét megcsodálhattuk Pridál előkészítését, s mintha csak egy adogatógépből röppentek volna fel a labdák. Éltek is az alkalommal a többiek. Schmidt, Stefik, Czotter, Kántor meg a többiek bombaerős leütéssel fejezték be az akciókat. A jó hangulatú edzés hamar elröppent. Az edző arcán megnyugvást láttunk. Ez is sokat sejtető. Mintha csak ezt mondta volna: jöhet a bajnokság, jöhet a kupa. Jutási Róbert BEK BP. HONVÉD— VOJVODINA 1-0 (0-0) Kispest, IQ 0Q0 néző, v.: Qrlowski (lengyed). Gólszerző: Fodor (53. p.). Hg nem is játszott csúcsformában, de hősies tettet vitt véghez a „csonka” Bp. Honvéd, amely 75 percen keresztül volt kénytelen elviselni emberhátrányát, amelyet az indiszponáltan bíráskodó lengyel játékvezetőnek köszönhetJJEFA Kupa DINAMO KIJEV— MKT-VM 4-0 (3-0) Kijev, 35 000 néző, v.: Dimitrov (bolgár). Gólszerzők: Protaszov: (12. p.), Rác (23, és 34.), Jako- venko (55.). Megvédtek a Zrínyikupát Szigetváron a Zrínyi-napok keretében bonyolították lé a 13—14 éves korosztály számára a Zrínyi-kupa birkózóversenyt, melyen a kaposváriak mint kupaVédők léptek szőnyegre, A 93 főnyi mezőnyben a kaposváriak közül Takács L., Kollár, Horváth Z,, Gtordön, Horváth G, első, Szilágyi, Berta második, Király, Teli harmadik helyezést ért eh A kaposváriak B4 ponttal hódítottak el ismét a kupát, * * * Zalaegerszegen az úttörők országos kötöttfogású birkó- zóbajrtökságának területi selejtezőjét rendezték, A somogyi résztvevők közül a kaposvári Machlik és Keltán, a marcali Tislér, Nagy fi. és a fonyódi Varga A. győzött súlycsoportjában, * * * A megyei kézilabda-bajnokságban is megkezdődött az idény. Az első fordulóban férfiaknál Kéthely—La- tinca SE 29—23, a nőknél Barcs—Balatonszárszó 25-10. * * * Karlovy-Varyban az MHSZ Somogy megyei vezetőségének lövészcsapata indult a csehszlovák társszövetség által rendezett tartalékos versenyen. Az Elek, Harkány, Valder, Varga J. ösz- szetéteiű somogyi együttes a házigazdák mögött második lett, abszolút sorrendben pedig a hatodik helyet szerezte meg. Nyitány az európai labdarúgó-kupákban Kedden Európa több városában megkezdődött az 1989—1990. évi labdarúgó- kupaidény. — Eredmények: KEK: Ferencváros—Haka Val- keakoski (finn) 5:1 (3:1), Slovan Bratislava (csehszlovák)—Grasshoppers (svájci) 3:0, Partizán Beograd (jugoszláv)—Celtic Glasgow (skóty 2:1, Union Luxembourg (luxemburgi)—IF Djurgaarden (svéd) 0:0, Real Valladolid (spanyol)—Ham- run Spartans (máltai) 5:0, Belenenses (portugál)—AS Monaco (francia) 1:1. UEFA-kupa: La Valletta (máltai)— Vienna (osztrák) 1:4, Vitosa (bolgár)—Antwerpen (belga) 0:0, Akranes (izlandi)— FC Liége (belga) 0:2, Hibernian (skót)—Videoton 1:0, Górnik Zabrze (lengyel)— Juventus (olasz) 0:1, So- chaux (francia)—Jeunesse Esch (luxemburgi) 7:0. Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság Déli csoport: Bélavár— Berzence 2-1, Somogyudvarhely—Szülök 2-1, Tarany— Zimánv 2-0, Kadarkút—Ta- szár 3-1, Szőnyi SE—Kapós- mérő 2-0, Gyékényes—Kutas 3-1, Inke—Somogytarnó- ca 2-1. Északi csoport: Zamárdi— Balatonszabadi 4-3, Balatonszemes—Kéthely 0-1, Mer- nye—Balatonkeresztúr 1-1, Táska—ÍBalatonendréd 3-4, Balatonszárszó—Latinca SE 1- 2, Szőlősgyörök—B. Vasas 2- 3, öreglak—K. Gazdász 1-0. 1. Balatonszabadi 4 3 — 115- 8 9 2. Latinca SE 3 3------7-19 3 . Zamárdi 4 3 — 1 11- 8 9 Jubileumra kétzülnek Balatonkeresztúron 1939- ben alakult meg az első sportegyesület, amely az idén már fél évszázados létét ünnepelheti. A szép jubileumra illően készül a Balaton parti település. A Népsport újságíróiból alakult labdarúgócsapatot hívták meg az október 2-án rendezendő ünnepségre. A hírek szerint a sportláp gárdáját erre az alkalomra megerősítik. A balatonke- resztúri születésű Bene Ferenc és még néhány ismert válogatott labdarúgó is ott lesz a Népsport csapatában. HÍREK SZEPTEMBER A nap 6.20 órakor kék ős 19.00 órakor nyugszik; a hold 18.25 órakor kél, és 4.41 órakor nyugszik. Őszre forduló idő Nyugaton már reggel erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz eső, zivatar. Eleinte a déli, délutántól az északnyugatira forduló szél élénk, néha erős lesz. Hajnalhan 12, délután Szeréna 17 Celsius-fok körüli hőmérséklet valószínű. 14 Csütörtök Telelottó-nyeremények A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a szeptemberi telelptté-nyere- mények az illeték levonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 12 millió forint. A négytalála- tos szelvényekre 320 146, a hóromtalálaitosokra egyenként 1707 forintot fizetnek. A kettesek 55 forintot érnék. — Ma kezdődnek a XXXI. Somogyi Orvosnapok rendezvényei Siófokon. A szakmai programokon kívül Le- hotka Gábor orgonaművész a kőröshegy! római katolikus templomban hangversenyt ad a meghívottaknak. Olajszennyeződés a Sebes-Körösön A román vízügyi szervek szeptember ll-én telexen tájékoztatták a Körös Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot, hogy a Sebes-Kötös román szakaszán olajszennyeződés történt, a vízfelszínen szivar- ványos olajfoltok észlelhetők.“ Egyidejűleg tájékoztatást adtak arról is, hogy a kárelhárítási teendők elvégzésére intézkedést tettek. Az olajszennyeződés a magyar terulelett szeptember ll-én es 12-éü hdrtyaszerüett szétterülő olajtéteg formájában, a Határszeívenytöi mintegy 30 kilométeres szakaszon volt észlelhető. — 400-500 kis fogyasztású autót hoz be az év végéig a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat különféle műanyag autótartozékok ellenértékeként. A kocsik árának nagyobb hányadát forintban, kisebb részét devizában fizetik majd a vevők. Többféle márka is szóba került, de annak a lehetőségét is fontolgatják, hogy Skoda, illetve Lada Samara típusú autók is szerepeljenek az importtételben. 75 éve született Kasztéi András (1914—1943) ismert baladó újságíró. Egész fiatalon kapcsolódott be a baloldali ifjúsági mozgalmakba, s az 1930-as évek végén tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Tanulmányai befejezése után éveken át magántisztviselőként dolgozott, majd 1940-ben a Népszava szerkesztőségébe került, ahol hamarosan fő- munkatárs, a külpolitikai rovat vezetője lett. Különösen forradalmi szellemű külpolitikai cikkei váltottak ki a lap olvasóiban élénk visszhangot. csakhamar bekapcsolódott a Ságvári Endre által vezetett Országos Ifjúsági Bizottság (OIB), valamint a Népszava szerkesztőségében dolgozd újságírók révén az illegális kommunista párt tevékenységébe, 1941. november 1-jén szervezőként 0 is részt vett a Kossuth és Táncsics sírjánál tartott antifasiszta tömegtüntetésben, majd 1942- ben tevékeny szerepet vállait á Petőfl-szoböHlál megrendezett antifasiszta tüntetés előkészítésében IS. E tüntetés során elfogták és bebörtönözték, Kasztéi András kiszabadulása után tovább folytatta mozgalmi tevékenységét, Ezért - megtorlásul - 1944 elejéh bUhtetoszázaddai kivittek áz Ukrán frontra, almi végeztek vele. KSZE-bemutató Iregsiemcsén A kükttfiCá, a kúköHCá- cirok vegyes vetés es a szója fajta- és agfotechölkal bemutatójára került sor tegnap a szomszédos Tolna megyében, Iregszemcsén. A rendezvényen új fejlesztésű Rába-gépeket is bemutattak a szakembereknek, akik között megyénk képviselői is jelen voltak. — Tegnap 18 órakor ünnepélyesen begyújtották a Kaposvári Cukorgyár mész- kemencéjét, s ezzel megkezdődött a gyár történetének 96. kampánya. A tervek szerint az idén 320 tonna répát dolgoznak fel. Autónak szaladt — Hidegtál-bemutatótrendezett tegnap a Pannónia a siófoki Gyertyafény étteremben. Huszár László mesterszakács mutatta be készítményeit a helyi vendéglátó szakembereknek. — Üj tagokat vár a tanévben a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Gyermek Könyvklubja. A Magyarországon még szokatlan és újszerű vállalkozást az elmúlt évben hirdette meg a kiadó, hogy részt vállaljon a diákok olvasáskultúrájának fej lesztésében. A bélópés feltételei változatlanok: a tagsági díj n50 forint. A gyermekek ingyen kapják meg a klub lapját, s a 14 könyv- forgalomba nem kerülő könyvből ötöt kell megvásárolniuk. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ® Figyelmetlen vezetés következtében kedden délelőtt Kiskorpád és Nagybajom között áttért a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, majd az árokba borult személygépkocsijával Büki János 37 éves kőműves, mező- csokonyai lakos. A baleset során súlyos, boirdatöréses sérülést szenvedett. A gépkocsiban 25 ezer forint a kár. Aznap délután Kiskorpád belterületén Páhi János 7 éves tanuló, krskorpádi lakos gyalogosan közlekedett az úttest menetirány szerinti bal oldalán, majd körültekintés nélkül - átfutott az úttesten és nekiszaladt az úttest jobb oldalán — a várakozó személygépkocsit kikerülő — Balogh Géza csö- kölyi lakos által vezetett tehergépkocsi bal első sárvédőjének. A baleset következtében Páhi János könnyű sérülést szenvedett. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember 17-én Fonyódon és Kaposváron autóvásár, Gamáson országos kirakodóvásár, szeptember 18- án Karódon országos állat- és kirakodóvásár lesz. (106517)