Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-14 / 217. szám
4 Somogyi Néplap 1989. szeptember 14., csütörtök HIT ÁLTAL A műemlékvédelem nemzeti ügy A balatonföldvári szabad strand forgatagát figyeltem elmerengve. A közelben fiatalok egy csoportja telepedett le. Egyikük gitárt hozott, a többiek — a fiúk és lányok vegyesen, lehettek vagy húszán — köréje ültek, és énekeltek. A dallam szép, bár számomra ismeretlen volt, a szöveget nem is hallottam a fürdőzők zajától. Egy kis idő eltelt, mire egyáltalán tudatosult bennem, hogy valami különöset látok. Mintha egy 60-as évekbeli KISZ-tábort be* mutató, enyhén sematikus híradótudósítást néztem volna. Amennyire a mai fiatalokat ismerem, kevéssé jellemző rájuk, hogy így, kart karba öltve együtt hajladoznak daluk ritmusára. Később játszani kezdtek kedvesen, ezer ötlettel. Például fociztak, ám úgy, mintha ezt lassított filmen látnánk. Elnyújtott és lassú volt minden mozdulat, s a kapus remek paródiaérzékkel, dör- mögő hangon kiáltotta hosz- szan: góóóól. Figyeltem, vajon nem csupán a strand közönségének szól-e ez a produkció. De nem, ők csak játszottak, s szemmel láthatóan élvezték egymás társaságát. Közben más — ez esetben nyilvánvalóan „mai” — fiatalok álltak meg a csoport körül. „Hülyék ezek?” jegyezte meg egyikük. „Fárasztó” — mondta egy másik, s vélhetően nem értette, mi is történik. Tudta, hogy •mint afféle lezser fickónak „fáradnia” illik a látottakon, az egész mégis mintha irigységgel töltötte volna el. ö sem tudott szabadulni a csoport különös sugárzásától. Nem tudtam megállni, hogy a társai játéka közben is gitárját pengető fiútól meg ne kérdezzem, kik is ők, és honnan jöttek. Tartottam ugyan tőle, hogy tekintetében ott lesz majd, hogy mit kíváncsiskodik ez a „fazon”, ám a válasz készséges és barátságos volt. Elmondta, hogy az ország minden részéből jöttek, s egy hetet töltenek egy, a baptista egyház által bérelt üdülőben. Csak néhány napja ismerkedtek meg egymással, s mint mondta, nem is hitte volna, hogy játékuk bárkinek feltűnik. Alig tértem vissza a helyemre, mikor a gitáros fiú odajött négy társával, köztük három kislánnyal. Bemutatkoztak, s ha nem zavarnak, szívesen beszélgetnének velem. A helyzet már több volt, mint különös. Kinek jut ma eszébe egy idegenhez' odamenni, hogy beszélgetni szeretne, hiszen sokszor már kollégák, sőt rokonok kapcsolata is csak bevett mintamondatokra korlátozódik, Nem beszélgetünk, legföljebb szót váltunk vagy csevegünk, Többre nines is idő, elvégre rohanó a világ, mindenki ideges, túlterhelt. Ezer „magánideológiánk" van emberi kapcsolataink lazulására, ám jobban meggondolva, épp az a természetellenes, hogy különösnek érezzük, ha egy másik ember „csak úgy” beszélgetni szeretne velünk. Erre csak később gondoltam. A strandon igyekeztem leplezni meglepetésemet, és hellyel kínáltam a körülöttem állókat. Az egyik kislány azzal kezdte, hogy Isten szeretete az, ami őket összeköti, s közös hitük nyomán szeretik egymást és az embereket. Beszélgetésünk hamarosan a filozófia alapkérdéseit érintő világnézeti vitává vált, s már nyilvánvaló volt, igyekeznek „megtéríteni”. Abban hamarosan megállapodtunk, hogy bár tiszteletben tartjuk egymás álláspontját, aligha sikerül a másikat meggyőznünk. Jóllehet ők példákat soroltak: meggyőződéses ateisták életében is adódott olyan helyzet, amikor megtalálták Istent. Érveik nem győzhettek meg, hitük ereje azonban szívemig hatolt. Az elmúlt években túl sok embert láttam, akik fennen hangoztatták elkötelezettségüket, pedig csak szerepet játszottak. Olyanokat is, akik — bár más címkével — ugyanazokat az erkölcsi értékeket hirdették, mint ifjú beszélgetőtársaim, s közben önzés és becstelenség jellemezte őket. Nyilván ebből fakadt kezdeti, kétkedő gyanakvásom, vajon ez a kislány nem csupán úgy tesz-e, mintha hinne mindabban, amit mond. Nem szavai, szemének csillogása győzött meg, ő valóban hisz a szeretet erejében. A hév, mellyel a tudományos világkép melletti legnyomósabb érveimet is cáfolni próbálta. S akkor — talán önmagámnak is először kimondva — megvallottam, jó volna hinni. Ha nem is földöntúli erőkben. Búcsúzáskor elkérték a címemet, s azóta is megkerestek levelükkel. Nem mondtak le rólam? Inkább csak érzem, hogy a magatartásukból s még soraikból is áradó szeretetükkel próbálnak meggyőzni, hogy más világ is létezik, mint amit az ész elfogadhat. Olyan, ahol az emberek tisztelik és szeretik egymást, ahol a humánum, a jóság vagy a tisztesség nem csupán fogalmak, hanem maguktól értetődő belső értékek. De hiszen az úttörőmozgalom vagy a korábbi KISZ is ilyen embereket próbált nevelni. Ott is voltak fiatalok, akik hittek valamiben, akik vallották, hogy tettekkel mérd magad. Ott is volt őszinte lelkesedés és közösségi érzület, bár az évek múlásával egyre kevesebb. Nekünk miért nem sikerült igazán megteremteni a régebben sokat emlegetett szocialista embertípust? Talán épp azért, mert igaz világnézetünk alaptétele, hogy a lét — s korántsem csak anyagi lét — határoz- * za meg a tudatot? Azért, mert a fiatalok egyre többször mást láttak maguk körül, mint amit tanítottak nekik? A felismerés miatt, hogy a világot nem eszmék, hanem érdekek mozgatják? Mi hiányzott a tízparancsolathoz nagyon is hasonló eszméinkből, ami a vallásban és a vallásos emberekben jelen van? Azt gondolom, a hit ereje. A hit, melyet — okkal — valamilyen kábítószerhez hasonlítottunk, amely a valóstól idegen álomvilágba ringat, amely kétségbeesett emberek reménypótléka, afféle tudatlanságból fakadó lelki pótcselekvés, Mondom: okkal, s közben látszólag önmagámmal is vitatkozva, jó volna hinni, Legyen ugyanis bár a hit kábítószer, ha a bennünk rejlő emberséget segít kiteljesíteni, ha az örök erkölcsi értékek tiszteletére nevel, ha megtanít szeretni, ha békét ad egy békétlen világban, jó máikony ez. Nem vagyok kiábrándult és pesszimista ember, aki most a vallással kacérkodik. Amiként — elismerve ugyan, hogy a hit megőrzése leginkább az egyházaknak sikerült — a hitet sem azonosítom pusztán istenek vallásos tiszteletével. Egyszerűen csak azt mondom, mai világunknak több hitre volna szüksége, s még inkább sok olyan dologra, amiben hinni lehet. A földvári találkozás melengető emlékként maradt meg bennem. Az ott megismert fiatalokban hiszek. Bíró Ferenc Magyarországon az első műemlékvédelemmel kapcsolatos rendelkezés Kossuth Lajos nevéhez fűződik, ö adta ki 1848-ban a „sánco- lási munkák” során talált régiségek védelméről szóló utasításit. 1858-ban létrehozták az Archeológiái Bizottmányt, s alig néhány év múlva, 1872-ben, megalakult a műemlékek védelmével intézményesen foglalkozó szervezet, a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az országgyűlés 1881-ben alkotta meg a műemlékek védelméről szóló törvényt, és elrendelte a Műemlékek Országos Bizottságának felállítását. 1957 óta' a műemlékvédelem gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség. — Hol tart ma a magyar műemlékvédelem ? — erről beszélgettünk Ágostházi Lászlóval, a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium műemléki osztályának vezetőjével. — Nálunk a műemlékvédelem, mint gondolat, tár- sadalmasítva van, és ez nagy szó. Az 1930-as években, a Szent István-évfordulóval kapcsolatos műemléki feltárások, helyreállítások (a székesfehérvári romkert, királysírok, a zsámbéki rom konzerválása, az esztergomi várhegy és még jó néhány kisebb-nagyobb műemlék megmentése) alapot teremtettek a további munkához. A második világháború utáni nagyszabású feladatok a budai várnegyed, Sopron, Győr és még néhány település városközpontjának műemléki helyreállítása voltak, Középkori emlékek kerülitek elő nagy rácsodálkozó sok közepette, hiszen korábban úgy hitték, a középkornak Magyarországion alig maradtak fenn tárgyi emlékei. Az a módszer, aráeilyel a hazad műemlékvédelem él — hogy nem épít vissza régi épületeket, s lefejt utólagos „ruhákat”, így feltárja egy-egy műemlék sorsát —, újabb és újabb meglepetéseket okoz. Rájöttünk arra is, hogy az egyes létesítmények védelmén túl a település védelmére is gondolni kell, hogy nemcsak műemléknek deklarált értékeket, hanem építészeti szempontból jelentős, településkaraktert meghatározó emlékeket is védeni kell. — Tudomány-e a műemlékvédelem ? — A mai műemlékvédelem tudományos és technikai oldalról egyaránt megA simontornyai várban ma működik alapozott. A műemlékvédelemben építészek, művészet- történészek, restaurátorok, régészek dolgoznak együtt. Kialakult egy új szakma, az épületrégészet. A művészet- történészek a régészet módszereit veszik át, hogy megvallassák az épületek falait. A vakolatréteg lefejtésével, a falazat megbontásával a konkrét objektum múltját kutatják, hogy akár belső díszfestés, stukkó feltárásával visszaidézzenek egy-egy korhangulatot. — S melyik periódus a legfontosabb? Talán a legrégibb? — Ezt mindig az adott helyi értékek döntik el, az a korszak a legértékesebb, amelyik az épület számára a legfontosabb volt. Olykor amellett döntenek, hogy egyidejűleg legyen bemutatva több stíluskorszak is egy- egy épületen belül. (Például a simontornyai várban.) — Miközben egyre kevesebb a pénz — egyebek közt műemlékvédelemre is —, gyakran hangzik el a vád, hogy a helyreállítás sokba kerül. — A, műemlékvédelem tényleg költséges. De ha arra gondolunk, hogy ez a pénz a nemzettudat, a haza- fiság, a patriotizmus és a lokálpatriotizmus „ára”, akkor ezért semmi sem lehet sok. — Mekkora a mi műem- lékállbmány unk ? — Magyarországon 9576 műemléket, műeklék jellegű és városképi jelentőségű épületet,’ területet tartunk múzeum, könyvtár, borozó nyilván. Köztük lakó- és középületeket, egyházi és népi műemlékeket, romokat. A műemlékálilomány 47 százaléka van állami és szövetkezeti, 29 százaléka egyházi és 24 százalék személyi tulajdoniban. A felhasználás jellegét illetően, eredeti rendeltetése szerint használják az épületek 70 százalékát (6700-at). A felhasználás megítélése egy statisztika szerint 75 százalékban megfelelő, 15 százalékban elfogadható és 10 százalékban üres vagy rosszul hasznosított. — És milyen a műemlékek állaga? — Egy felmérés szerint 5800 felújított, karbantartott, 2700 felújításra szorul, és 1100 veszélyeztetett, romos, rossz állapotban van. Bárki körülnéz szűkebb pátriájában, sajnos maga is tapasztalhatja, egész sor műemlékünk, műemlék jellegű épületünk sorsa a pusztulás. Ezért is készített műemlékvédelmi távlati fejlesztési tervet az OMF, benne száz, gazdaságilag hasznosítható műemlékünket vette számba. Olyanokat, amelyeket egyáltalán nem vagy funkciójuktól idegen célokra használtak. Javasolták, ajánlották, hogy a hasznosítható műemlék épületeket vegyék igénybe a helyi intézmények, az újat építeni szándékozók Nem sokan vállalkoznak ilyen ér* tókmentésre, Pedig a köz- művelődés, az idegenforgalom, az államigazgatás céljaira könnyen alkalmassá lehet tenni egy-egy volt kastélyt, kúriát. — Mik a további tervek? —* Nem volna célszerű az anyagi háttér megnyeréséért tulajdonba adni műemlékeinket, különösen nem külföldieknek. De tartós használatba igen. A hazai vállalkozók számára is kedvezményeket kellene biztosítani, például, hogy a műemlék-helyreállítás költsége visszaigényelhető, az adóból leírható, vagy adómentes legyen. Ezenkívül nyílt várospolitikára, olyan társadalmi háttérre, olyan építészeti légkörre lenne szükség országszerte, amely mellett az ott élők beleszólása döntene közös történelmi értékeink megóvásáról, felkutatásáról, hasznosításáról. Vannak pozitív példák, kis közösségek öntevékeny próbálkozásai, áldozatvállalásai. Ám nemzeti értékeink karbantartását nem lehet áthárítani — ez nemzeti feladat. Kádár Márta JOGI TANÁCSOK A tartalékosok állampolgári fegyelme A megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság illetékesei szerint az utóbbi időkben tovább lazult a tartalékos hadkötelesek állampolgári fegyelme, ami nálük — főleg a bejelentési kötelezettségek sorozatos elmulasztásában jelentkezik. Ebből adódóan a tartalékos hadkötelesek bevonultatása- kor igen sok elkerülhető kellemetlenség származik (viták, pluszmunkák stb.) mind a tartalékos hadkötelesre, mind a bevonultató és a fogadó parancsnokságokra is. A sok-sok hiba közül is kirívó esetként említették meg, hogy a közelmúltban egy nőtlenként nyilvántartott tartalékos tiszt bevonul- tatásakor derült ki, hogy az illető már több éve nős és három gyermek édesapja. Pedig az érvényben levő törvények és rendeletek szerint a hadkötelesek nyilvántartásának naprakészen kellene a valós adatokat tartalmaznia. Ugyanis „az 1989. évi XXII. törvény a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról” is szinte szóról szóra érvényben tartja a „személyi adatokban bekövetkezett változások bejelentésének kötelezettségét”. A módosított honvédelmi törvény 21. §-a a következőket tartalmazza: A hadköteles — kivéve, ha a polgári szolgálatot letöltötte — a honvédelmi miniszter rendeletében megjelölt személyi adataiban és személyi körülményeiben beállott változásokat köteles a lakóhely szerint illetékes hadkiegészítési 'és területvédelmi parancsnokságnak haladéktalanul, illetőleg a jogszabályban meghatározott időn belül bejelenteni. (8 nap.) Milyen bejelentési kötelezettségeket mulasztanak el leggyakrabban a tartalékos hadkötelesek? Valójában nincs is olyan bejelentési kötelezettség, amelynek az elmulasztásával ne találkoznánk. Azonban a leggyakoribbak — és részünkre a legnagyobb gondot okozzák — az állandó vagy ideiglenes lakáscím megváltozása, a családi állapot, a gyermekek számának ..megváltozása, a munkahely-változtatás, valamint ■a katonai alkalmasságot érintő betegség, sérülés stb, bejelentésének elmulasztása. Talán körülményes és időigényes a bejelentések teljesítése? Erről szó sincs. l/gyaois bejelentési kötelezettségét minden tartalékos hadköteles a saját lakóhelyén teljesítheti, Így pl, a megyeszékhelyen a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságon, míg más városokban és községekben a tanácsok szakigazgatási szerveinél van rá lehetősége. Milyen szankciók állnak a parancsnokság rendelkezésére a bejelentési kötelezettség teljesítésének „kikényszerítésére"? Erre vannak érvényben levő törvényeink, rendelete- ink: „Az a hadköteles, aki a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, szabálysértést követ el, amiért 3000 forintig terjedő pénzbírsággal büntethető”. Azonban ehhez a kényszerítő eszközhöz eddig még nem folyamodtunk. Az eddigi szabálysértések megakadályozásának, illetve számuk csökkentésének érdekében a módosított honvédelmi törvény kapcsán a tanácsi szerveken keresztül nagyobb propagandát, hatásosabb felvilágosító munkát végzünk. Dr. Szendi József Győr műmléki belvárosa
