Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-02 / 180. szám

2 Somogyi Néplap 1989. augusztus 2., szerda Nyers Rezső győri látogatása Nyers Rezső, az MSZP el­nöke kedden Győr—Sopron megyébe látogatott. A me­gyei pártbizottság győri szék­házában Lakatos László első titkár fogadta és tájékoztat­ta a politikai, a társadalmi élet Győr—Sopron megyei új vonásairól. Megítélése szerint a jelenlegi politikai helyzetben a reformkörök a katalizátor szerepét töltik be, és reményét fejezte ki, hogy a kongresszus élénkíti majd az MSZMP tevékeny­sége iránti érdeklődést. A helyi alternatív szervezetek­ről, pártokról azt mondta, hogy velük konszenzus ki­alakítására törekednek. Nyers Rezső az utóbbival összefüggésben a politikai kulturáltság fontosságát hangsúlyozta. A tájékoztató után a párt elnöke a Graboplast pa­mutszövő és műbőrgyár, majd a Gardénia gyár mun­kájával ismerkedett. Kötet­len beszélgetést folytatott a vállalati dolgozók, párttagok és aktivisták egy csoportjá­val. Kérdéseikre válaszolva többek között azt hangsú­lyozta, hogy a párt munká­jának tartalmában kell megújulnia: az MSZMP-nek demokratikus célokért te­vékenykedő néppárttá kell válnia. Egy, a választásokkal ösz- szefüggő kérdéssel kapcso­latban Nyers Rezső rámu­tatott: az MSZMP-nek a jövőben különösen nagy fi­gyelmet kell fordítania a nem párttag, de a szocialis­ta értékhez vonzódó embe­rekre és a politikailag kö­zömbösek csoportjára. Torzított értékrend... Bányászok követelése A bányaipari dolgozók szakszervezetének elnöksé­ge keddi ülésén áttekintet­te az energiaellátás helyze­tét, időszerű feladatait. Az előterjesztés anyagát egy fiatal közgazdászcsoport ké­szítette, és tézisekben fog­lalta össze a tennivalókat. Mindenekelőtt azt szorgal­mazzák, hogy a szakszerve­zetek aktívan vegyenek részt a gazdaságpolitikai koncepciók kialakításában. A bányászok sérelmezik, hogy a piaci értékítélettől eltérő, torzított értékrend érvénye­sül a bányászati termékek és az energia árában. Alap­vető követelésük, hogy a piac értékítéletével megegye­ző, reális nyersanyag- és energiaárakat alakítsanak ki. Tennivalók Európa jövőjéért Mihail Gorbacsov értékelése nyugati útjáról Európa jövőjét illetően a korábbinál nagyobb a bizalom, a biztonságérzet és jobban körvonalazhatók a tennivalók. A szocialista országok a mélyreható változások időszakát élik és ez az egész világ fejlődésére kedvező hatással van. Ma már Nyugat-Európa is megérti, hogy szüksége van a Szov­jetunióra, a vele való együttműködésre, és kész bármely kér­dés megvitatására. Mihail Gorbacsov hang­súlyozta ezt tegnap a Leg­felsőbb Tanács ülésén, ahol összegezte Nagy-Britanniá- ban, az NSZK-ban és Fran­ciaországban a közelmúlt­ban tett látogatását. A Szovjetunió és a nyu­gat-európai államok minden ellentmondás, vita és egyes események értékelésében meglévő különbségek elle­nére számos elvi jelentőségű kérdésben egyetértenek. így elvetik az államok között vitás katonai úton történő megoldását, elismerik az ál­talános emberi értékeket. Csökkenteni óhajtják a fegyverzeteket és katonai szembenállás szintjét, köze­líteni a Kelet és a Nyugat gazdasági rendszerét, nem­zetközi szinten megoldani az ökológiai problémákat és egyaránt elismerik a huma­nizmus és a kulturális té­nyező szerepét a politikai fo­lyamatokban. Vagyis az új politikai gondolkodásmód utat tör a nemzetközi kap­csolatrendszerben •— mon­dotta Gorbacsov. A leszerelési kérdéseket érintve megjegyezte, hogy a Szovjetunió ellenzi a „nukleáris elrettentés” stra­tégiáját: ez ellentmond a katonai szembenállás fel­számolásának és a hagyomá­nyos fegyverzetek csökken­tésének. Ami a nézetkülönb­ségeket illeti, mindenekelőtt az atomfegyverek szerepé­nek megítélése más Lon­donban, Párizsban és Bonn­ban. Nagy-Britannia a „nukleáris elrettentés” hí­ve, az NSZK tart minden­fajta atomfegyvertől, Fran­ciaország pedig különleges atlanti küldetésére hivat­kozva _ ragaszkodik nukleá­ris potenciáljához. Tiltott határátlépés A soproni határőrkerület szakaszán július 30-án, va­sárnap az esti órákban há­rom, tartózkodási engedéllyel rendelkező román állampol­gár', budapesti lakos tiltott határátlépést követett el és Austzriába szökött. A ro­mán állampolgárodat július 31-én, hétfőn este az osztrák határőrszervek átadták az illetékes magyar hatóságnak, és az visszairányította őket budapesti lakóhelyükre. Ugyanakkor a nyugat­európai országok kedvező­en fogadják a leszerelési ja­vaslatokat: elismerik és be­csülettel teljesítik a KHR— HHR-szerződést, az elmúlt három évben nem növelték katonai költségvetésüket, moratóriumot rendeltek el a plutónium és a tritium gyártására, csökkent a tankok gyártása, megsemmi­sítették a „Pershing AI” rakétákat az NSZK-ban. Az európai hagyományos fegy­verzetek csökkentéséről fo­lyó bécsi tárgyalások döntő szakaszba jutottak, közeled­tek a nézetek a vegyi fegy­verek betiltását illetően is. Bár az Egyesült Államok és a NATO katonai tevékeny­sége ezzel nem merül ki — a NATO brüsszeli nyilatko­zatának vannak veszélyes pontjai —, összességében mégis a megkezdett folya­mat minőségileg új, új lehe­tőségekkel és új követelmé­nyekkel. Az összeurópai házról al­kotott elképzelések közelí­tenek egymáshoz, a gondo­lat megvalósításának reali­tása nő — mondotta. A ka­pitalista Európa megértette, hogy a szocialista országok destabilizálása, a náluk zaj­ló viharos folyamatok ki­használása a Nyugatra néz­ve is veszélyes, így egyre inkább teret nyer az egy­más iránti türelem, az egy­más elfogadásának gondo­lata. Kezdik megérteni, hogy az átalakítás sikere a Szov­jetunióban nem jelenti az ország kapitalista átalakulá­sát — hangsúlyozta. Strasbourgí látogatásáról elégedetten beszélt Mihail Gorbacsov, mivel ott meg­győződött róla, hogy az európai folyamatok életsze- rűek és távlatokkal rendel­keznek. Az Európa Tanács a közös európai ház megte­remtésében az egyik kezde­ményező lehet. Rámutatott, hogy figyelmesen tanulmá­nyozni kell az Európa Ta­nács konvencióit és nyilat­kozatait, meg kell teremte­ni a parlamenti kapcsola­tot az Európa Tanács, az Európai Parlament és a Leg­felsőbb Tanács között. Egy libanoni kislány Bejrutban a család otthonának romjai között — azután, hogy heves tüzérségi párbaj robbant ki a keresztény erők és a szíriaiak által támogatott muzulmánok között. Az ágyúzásnak legkevesebb 7 halálos és 75 sebesült áldozata van A Legfelsőbb Tanács ülésén — Borisz Jelcin, a reformpárti képviselőcsoport társelnöke egy iratot nyújt át képviselőtár­sának Sevardnadze tárgyalásai A kétoldalú kapcsolatok­ról, az iraki—iráni problé­ma rendezésének kérdéseiről és Afganisztánról tárgyalt kedden az iráni fővárosban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter iráni kollé­gájával, Ali Akbar Velajati- val. Sevardnadze az iráni külügyek irányítójának meg­hívására érkezett kétnapos munkalátogatásra Teherán­ba. A találkozón a felek meg­állapították, hogy ez az év mérföldkőnek számít a szov­jet—iráni kapcsolatokban: a két állam viszonya egyre in­kább jó szomszédi jellegű, a szuverenitás és az önállóság tisztéletben tartására épül. Velajati és vendége részlete­sen megvitatta az iraki—irá­ni viszonyt, és sajnálattal állapították meg, hogy e re­gionális konfliktus helyzeté­nek végleges rendezésében nem történt előrelépés. Az iráni külügyminiszter hang­súlyozta : Teheránnak nin­csenek tervei az iraki veze­tés megdöntésére, vagy a szomszédos ország belügyei- be való beavatkozásra, és mindenképpen békés eszkö­zökkel akarja megoldani a problémát. Eduard Sevardnadzét fo­gadta Hasemi Rafszandzsani, akit a múlt héten választot­tak meg Irán elnökévé. GYO R S LISTA Nyereményjegyzék az 1989. jú­lius 31-én megtartott július ha­vi hatos lottó tárgynyeremény­sorsolásról, melyen a júliusi ha­tos lottószelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 fo­rint) . B Volkswagen Golf tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány. C MARUTI 800 tip. személygép­kocsira szóló utalvány. D Szerencse-utalvány (30 000 fo­rint) . E SANYO rádiómagnó. F Vásárlási utalvány (9000 fo­rint) . G Vásárlási utalvány (7 000 fo­rint) . H Vásárlási utalvány (5000 fo­rint) . FIGYELEM! A ráadásnyereményt — hat­napos kétszemélyes utazást a Kanári-szigetekre októberben, 90 620 forint értékben — az 1 633 542 számú hatos lottószel­vény tulajdonosa nyerte. A nyertes szelvényeket 1989. augusztus 18-áig kell a totó-lot­tó kirendeltségek, az OTP-fió- kok vagy posta útján a Sport- fogadási és Lottóigazgatóság cí­mére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék augusztus 8-tól megte­kinthető az OTP-fiókokban, to­tó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 1 971 866 G 2 358 522 E 2 612 265 H 2 817 676 F 8 448 354 G 1 947 700 G 2 370 605 F 2 660 597 E 2 841 842 H 8 460 437 G 1 983 949 F 2 382 688 E 2 6% 846 E 2 866 008 H 8 472 520 H 1 996 032 G 2 394 771 M 2 491 435 G 2 890 174 E 8 484 603 E 2 141 928 H 2 431 020 H 2 467 269 F 2 902 257 F 30 499 829 G 2 153 111 H 2 443 103 F 2 503 518 G 2 914 340 H 30 523 995 H 2 237 692 H 2 116 862 H 2 515 601 G 8 303 358 F 30 548 161 G 2 249 775 H 2 455 186 F 2 721 012 G 8 315 441 G 30 644 825 H 2 298 107 E 2 539 767 G 2 757 261 H 8 363 773 F 30 681 074 H 2 322 273 G 2 563 933 H 2 769 344 H 8 400 022 E 30 693 157 F 2 334 356 H 2 600 182 H 2 793 510 H 8 424 188 G A bombáknak nincs címük Túszok és gyilkosok Kétségbeejtő helyzettel került szembe megint egy szuperhatalom: egyik ál­lampolgárát — aki ráadásul az ENSZ békefenntartó erői­nek keretében tevékenyke­dett Libanonban — fel­akasztották mint egy bűnö­zőt. Az úgynevezett ítélet- végrehajtók állítólag igazsá­got szolgáltattak; megbün­tettek egy „sátáni hatalmat”, és fogadkoznak, hogy több amerikait is „kivégeznek” — eképpen szolgáltatva igazsá­got a „föld elnyomottal - nak”. Libanonban, egy obskúrus csoportnak megle­het az elégtétele: Bush ame­rikai elnök miattuk szakítot­ta meg vidéki körútját, miat­tuk hívta össze a nemzet- biztonsági tanácsot, miattuk állt elő olyan helyzet, ami­kor sok minden lehetséges ... Amikor egy izraeli kom­mandó elrabolta Libanonból Abdel Karim Obeid „sejket” — a fanatikus és Irán-barát szervezet egyik terroristacso­portjának vezetőjét —, a világ nem habozott elítélni ezt a durva, idegen ország szuverenitását sértő akciót. Keletről és Nyugatról egy­aránt bírálták az izraeli hadsereg kíméletlen, gorom­ba beavatkozását. Terry Andersont, az AP amerikai hírügynökség bej­rúti tudósítóját — aki sem­mire sem gyanakodott — egyszerűen elkapták Bej rút utcáin; 1985 március közepe óta fogva tartják. A rabtar­tók (állítólag) szabadsághar­cosok. Az a módszerük, hogy a „sátán” ellen túszok­kal harcolnak, maguk pedig lehetőleg népes palesztin menekülttáborok vagy zsú­folt lakónegyedek kellős kö­zepén rendezik be főhadi­szállásukat. Egyebek között ez az oka annak, hogy az izraeli légi terrortámadások­nak gyerekek, nők esnek áldozatul — a legritkábban a Hezbollah vezetői. Terry Waite, a canterbury érsek titkára a BBC-nek adott egyik interjújában azon nevetgélt, hogy közve­títő misszióját ugyan lehet veszélyesnek nevezni, de mivel ő olyan nyíltan, oly tisztán szeretne igazán köz­vetíteni a túszok érdekében, aligha hiszi, hogy komoly veszély fenyegetné. Több mint két éve már, hogy Terry Waite eltűnt a nyugat-bejrúti Commodore Szálló kilőtt, repeszekkel ékesített halijából — mert a lovagiasság szabályait sem egyik, sem másik oldalon nem tartották tiszteletben. Amikor a szovjet nagykö­vetség egyik beosztottját majd négy évvel ezelőtt el­rabolták és meggyilkolták, gyorsan napirendre kellett térni „fölötte”. Akkoriban úgy vélték, hogy a világpo­litikai érdekek előbbre va­lóak az embernél. Bécsben az idén az euró­pai országok, valamint Ka­nada és az Egyesült Államok okmányt írtak alá az embe­ri jogok tiszteletben tartá­sáról; s július 14-én ünne­peltük a francia forradalom 200. évfordulóját, amely egyebek között az emberi jogok tekintetében és alap­vető változásokat hozott. Túszügyekkel, az emberi jo­gok elleni merényletekkel nem lehet megoldani egy regionális konfliktust. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn — a tőle elvárható módon — elítélte a túszok szedésének „gyakorlatát” —, de sajnálatos, hogy a hatá­rozat nélkülözte a konkré­tumokat. (Közismert, hogy az ENSZ felvizezett határo­zataiért nem a világszerve­zet a felelős, hanem a tag­államok.) Nem tudni, hogy William Higgins alezredes vajon a Cl A ügynöke volt-e. Való­jában az ENSZ egyik leg­régebbi békefenntartó had­erejének, az UNTSO-nak volt a parancsnoka. Ha bű­nös volt, akkor is emberi jo­ga, hogy bizonyítékok, vala­milyen törvényes eljárás alapján ítéljék el; s ha az ítélet halál, akkor is legyen módja az embertelen ítéletet emberi módon megszenved­ni. Libanonban eddig 11 túszt „végeztek ki”. Hogy kicso­dák, csak találgatni lehet. Az ítészek bombasztikus jel­szavak mögé bújnak. A megszállt területeken „plasztiklövedékekkel”, gép­pisztolyokkal lövöldöző iz­raeli katonák, a palesztin­táborokat bombázó izraeli pilóták és a rejtett, védett bejrúti városnegyedekben tú­szokat gyilkoló fegyveres terroristabandák között alig van különbség. S nagy hiba minden egyes atrocitást ki­szakítani egy több évtizedes kenfliktus összefüggéseiből. A szembenálló felek kö­zött mindkét oldalon van­nak gondolkodó emberek, akik szerint sem Libanon bombázása, sem az izraeli kommandóakciók, sem pedig a túszok meggyilkolása, bu­szok robbantása, izraeli át­lagemberek halomra lövése 1989-ben nem lehet megol­dás semmire sem. Hiba volna, ha az Egye­sült Államok katonai meg­torlással válaszolna egy ma­roknyi fegyveres csoport hi­degvérrel elkövetett gyilkos­ságára. Hiba volna az iz­raeli kommandóakciót csak emberrablásnak minősíte­ni, amikor Libanonban egyetemi professzorok, újság­írók, üzletemberek vannak egy csoport terrorista kezé­ben, akik akasztásokkal akarják befolyásolni a poli­tikát. A bombák nem tud­ják a címet, ártatlan embe­reket ölnének meg, s nem lenne különbség túszgyilkos­ság és jogosnak vélt meg­torlás között. Ideje lenne megvizsgálni a konfliktusok emberi tényezőit — mindkét oldalon. Fodor György A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR állandó munkára fölvesz- géplakatosokat- hegesztő-csőszerelőket — vízvezeték-szerelőket — kőműveseket — segédmunkásokat- egy épületlakatost — egy könnyűgép-kezelőt Az üzemi időszakra: 3 nehézgépkezelőt (kompresszorkezelőt) Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni a cukorgyár munkaügyi osztályán lehet. (106191)

Next

/
Oldalképek
Tartalom