Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám
1989. augusztus 10., csütörtök Somogyi Néplap 5 Olasz receptek tv-mánia ellen Mit lehet tenni a televízió ellen, ha mint egy hívatlan vendég betelepszik a családba, kiterjeszti csápjait, rabul ejt, „öl, butít és nyomorba dönt”? Olasz írók, művészek és a tudományos élet kiválóságai valóságos kereszteshadjáratot indítottak a tv ellen, amely a már-már kábítószer-függőséghez hasonló mániává kezd válni. Federico Fellini a nyilvánosság előtt többször hangoztatta, hogy sosem néz televíziót. Ettore Scola, az. olasz filmrendezők Fellini után következő generációjának talán legnagyobb alakja kijelentette: a _televízió szinte kannibál módjára zabálja a filmeket, s először legalább a közbeszúrt reklámok ellen („ez itt a reklám helye”) kell harcot indítani, amelyek a legjobb műveket is tönkreteszik. Neves értelmiségiek csak elpocsékolt időnek mondják a tévénézést. Akik filozofi- kusabban közelítik meg a kérdést, arra hivatkoznak, hogy a világ érzékelésének abból a három dimenziójából, amelyet a kép, a hang és az egyéni képzelet jelent, az utóbbit teljesen kiöli az emberből: aki sokat néz televíziót, annak nincs ideje önmagára. Kt, itáliai televíziók mindent elkövetnek, hogy kézben tartsák a közönséget. A RAI három állami programja, Berlusconi magáncsatornái és a megszámlálhatatlan körzeti adó — az ország legeldugottabb szegletében is legalább 15— 20 műsort lehet venni — ontja a filmeket. Ha az egyik csatornán a ma is elragadó Sophia Loren es Marcello Mastroianni nyűgözné le a nézőt, akkor a másikon Ugo Tognazzi, Nino Manfredi vagy Alberto Sordi filmje megy, vagy az isteni Claudia Cardinale, esetleg Lollobrigida. A tizenöt—húsz csatorna nem lehet meg napi öt-hat film nélkül, s azok közé az elmúlt negyven év olasz termésének legjavából is bebecsúszik. A zöme azonban az amerikai tömegtermék — western a javából — és a kevésbé javából. A kereskedelmi csatornák persze nem lehetnek meg negyedóránként reklám nélkül, néha órákig árubemutató megy. A sportra specializálódott csatornákon olasz futball, amerikai futball, amerikai profi kosárlabda és jégkorong — nyáron is, felvételről —, Davis Kupa, Forfa—1: mi szemszájnak ingere, de az legalább profi módon. S jönnek a makacs rendszerességgel naponta ismétlődő jópofa, bárgyú vetélkedők, «kabaré és revű, nem beszélve az éjt nappallá tévő videóklippekket . sugárzó csatornáról, vagy arról a programról, amelyben • tisztes háziasszonyok szolidan, esetlenül vetkőznek — a konyhapénzt kiegészítendő. A televízió kiterjeszti csápjait — az olaszok nem menekülnek: a családok 87 százaléka naponta órákon keresztül mered a képernyőre. Minden negyedik olasz naponta legalább három órát, a lakosság 55 százaléka több mint két órán át nézi a televíziót. Háromnegyedük a filmeket nem mulasztaná el a világ minden kincséért sem, igaz, hogy 70 százalékuk a híradót is megnézi. Amit az értelmiségiek állítanak, azt a statisztika ékesen bizonyítja: a felnőtt népesség 62,5 százaléka- évente egy könyvet sem olvas el, 40 százaléka hetenként egyszer sem vesz kezébe napilapot. Arra az elcsépelt érvre, hogy a televízió „ablak' a világra” Arturo Párisi, a bolognai szociológiai kutatóintézet igazgatója így válaszol: az információáradat egyszerűen nyomasztó és fárasztó. Ő az utóbbi években egyáltalán nem néz televíziót — még sosem érezte hiányát. Az olasz tömegkommunikációs kutatók diétát javasolnak : nézzük kevesebbet a televíziót, de jobban. Mások ellenkeznek, ha a világot akarjuk jobban látni, nem biztos, hogy a televíziót kell nézni, sőt... Megjelent a tv-rabságról leszoktató első kézikönyv is. Szerzője, bizonyos Angelo Quattrocchi (Négyszemű Angyal — holtbiztos, hogy szerzői álnév) fokozatos elvonókúrát ajánl: hétvégi kirándulásra ne vigyünk televíziót, rendezzünk adásmentes családi szombatokat, amikor csak a déli és az esti híradó megengedett, vagy a lakásban félreeső helyre tegyük a tv-készüléket. Meghagyja viszont a kiskaput, nem akarván a kereskedelem üzletét sem rontani: arra való a videókészülék, hogy beprogramozzuk és felvegye az arra valóban érdemes műsorokat. A L’Espresso című képes hetilap legfrissebb száma a témával kapcsolatban megjegyzi: némi akaraterővel meg lehet szabadulni a tv- ■ függőségtől. Meg lehet nézni Argentínát, ahol a gazdasági nehézségek és az energiahiány miatt naponta csak négy óra műsort, sugároz a televízió, de emiatt még senki sem panaszkodott — írja a lap. A szerzőnek nem jutott eszébe az a jóval közelibb ország, ahol még ennél is rövidebb az adásidő — igaz az emberek ott sem amiatt panaszkodnak. " Szűcs D. Gábor Kérdéseinkre válaszol dr. Kelemen Elemér miniszterhelyettes AZ ISKOLAFEJLESZTÉS ÖSSZTÁRSADALMI ÜGY Hamarosan ismét megszólal a csengő az iskolákban. A változásokról, a tanévkezdésről dr. Kelemen Elemér művelődési miniszter- helyettest kérdeztem. A beszélgetésre annak kapcsán került sor, hogy keddi ülésén a megyei tanács-vb megtárgyalta azt az intézkedési tervet, amely a Művelődési Minisztérium által lefolytatott vizsgálat alapján készült. Diagnózis — A közoktatás fejlesztésének alapkérdése az általános iskola helyzetének rendezése — mondta dr. Kelemen Elemér. — Az általános iskolák működési zavarai nagyrészt azzal magyarázhatók, hogy az elmúlt évtizedekben súlyos hátrányok halmozódtak fel. Még ma is 3500-zal kevesebb az általános iskolai tanterem, mint ahány általános iskolás tanulócsoport van. Igen magas — 8 százalék körüli — a szükségtantermek aránya, ugyanakkor még nagyon sok magas tanulólétszámú osztály, csoport is működik. Az iskolák 30 százalékában nincs tornaterem. Állandósult — itt most nem kifejthető okokra visszavezethetően — a képesítés nélküli tanítók száma. Az ellentmondást fokozta, hogy az általános iskola tartalmi fejlesztése az elmúlt évtizedek során, de különösen a hetvenes évek végén — az átfogó tantervi reform időszakában — elrugaszkodott a valóságtól: túlméretezett tantervek, túlzsúfolt ismeretanyag, egyoldalú intellek- tualizmus jellemzi, és ez hozzájárul ahhoz, hogy néha a gyerekek és a pedagógusok számára is elviselhetetlen a feszültség, a hajsza, a versenyfutás az elsajátítandó tananyagért. Ugyanakkor riasztó mutatók jelzik, hogy romlik az általáA Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának tizenöt hallgatója tölti nyári szakmai gyakorlati idejét Hatvanban, ahol a barokk stílusban épült, 250 éves Grassal- kovics kastély felújítási munkálataiban segédkezik. A fiatalok több mint egymillió Iforint értékű munkát végeznek, emellett a műemlékek megóvásának, felújításának rejtelmeibe is Ibetekintést ,nyernek nos iskola telesítménye: szociológusok 20—25 százalékra becsülik az általános iskolát teljesítményképes tudás nélkül elhagyó gyermekek számát. Ez pedig súlyos egyéni, társadalmi problémákat sejtet, hiszen a társadalmi munkamegosztásba való beilleszkedésnek ma már feltétele az, hogy középfokú iskolát végezzenek, szakmához, jussanak: ennek híján a munkanélküliek növekvő táborának utánpótlását jelentik. — Milyen hát az ideális általános iskola? —A reális általános iskola számol a legfontosabb „tényezővel”, magával a gyerekkel, életkori sajátosságaival, fizikai, pszichikai tűrő- és teljesítőképességével. Számol azzal is, hdgy ahány gyerek, annyiféle; eltérőek az adottságaik, a képességeik. Az ideális .iskola tehát úgy gyerekközpontú, hogy- egyénileg közelít hozzá, és képességei alapján a lehető legtöbbet próbálja' kihozni belőle.. Ez mérték- tartást követel az ismeret- anyag mennyiségét illetően, és több időt, levegőt kell a gyakorlásra, a képességek fejlesztésére fordítani. A kistelepülések iskolája — Mi lesz az aprófalvak egykor volt iskoláinak sorsa? — Ezek az elmúlt évtizedekben nagyrészt eltűntek, megszűntek. Egy 1987-es statisztika szerint Somogy 231 települése közül 95-ben ma nincs iskola. A megszűnés hátterében azok a nagy gazdasági, társadalmi folyamatok álltak, amelyek a vá-> rosiasítással, a kistelepülések elnéptelenedésével, a munkalehetőségek, a gazdálkodó szervezetek, a tanácsi szervek evakuálásával függtek össze. Ezek nyomán — de a falvak állapotának további leromlását önmagában is előidézve — számolták fel az iskolákat. Ez a súlyos probléma ma differenciált megítélést és kezelést igényel. A kistelepülések regenerálódásával egy időben ma sok helyütt erős és jogos az igény az iskola visszaállítására. Ezt feltétlenül támogatandó folyamatnak tartom, de körültekintő mérlegelés döntheti el, hogy valós igényekről, reális szükségletekről van-e szó, és milyenek a feltételek ennek a megteremtéséhez. Magunk is szorgalmazzuk, hogy a következő tervidőszakban olyan kormányzati program készüljön, amely az önhibájukon kívül rossz helyzetbe került, és önerejükből a szükséges lépéseket megtenni nem tudó községek, települések, önkormányzatok számára alakítsunk ki valamilyen állami segélyrendszert, támogatási szisztémát. Számolni szeretnénk természetesen az önkormányzatok helyi erőfeszítéseivel, törekvéseivel is: célszerűnek tartanánk, hogy ennek a nagy programnak — egyfajta nemzeti adósság ez — a megoldására, végrehajtására ne csak központi, hanem területi, megyei céltámogatási rendszerek is kialakuljanak. Ugyanez a véleményem a hátrányos helyzetű iskolák kérdésében. A közelmúltban végzett friss elemzés alapján — a tanteremhiánytól a képesítés nélküli nevelők arányáig, a cigánygyerekek arányától a túlkorosak mértékéig, a tanulócsoportok létszámviszonyait is figyelembe véve hét tényezőt vizsgáltunk — Somogy 188 általános iskolája közül 16 az általunk halmozottan hátrányos helyzetűnek minősített kategóriába tartozik. Ezekben három vagy négy tényező együttesen- van jelen az előbb említettek közül. További 62 somogyi iskola esetében az előbb említettek közül két tényező együttesen áll fenn. Ez egyfajta tájékozódási, viszonyítási pont az ilyen típusú hátrányok felszámolását célzó megyei és országos programok számára is. Szakmát és érettségit A magyar közoktatás egyik legfájóbb, legkritikusabb pontja a középiskoláztatás optimálisabb feltételeinek a kialakítása. Ez hosszú időn keresztül csak jelszavakban jfcient meg, és a lényegét tekintve tabu témának számított, mert ösz- szefügg az iskolarendszer struktúrájával. Magyarország elmaradását a nálunk fejlettebb országoktól a gazdasági és egyéb tényezőkön kívül a teljes fokú középiskoláztatás, az érettségizők aránya is jelzi: nálunk fele annyian érettségiznek, mint a fejlettebb európai országokban. A fiatalok mintegy 40 százaléka részesül teljes fokú érettségit nyújtó képzésben: a fejlettebb országokban 80, a legfejlettebbekben pedig lassan a 100 százalékuk. Nemcsak Nyugat- Európában vagy Japánban van így: a közelmúltban találkoztam egy dél-koreai oktatási szakemberrel, aki elmondta: náluk a teljes érettségit nyújtó középiskoláztatás aránya 94—96 százalékos. — Reális volna ma kitűzni nálunk ezt a célt akkor, amikor a középiskolák — főleg a gimnáziumok — iránt csökken az érdeklődés? — Ha nem ezt tesszük, akkor óhatatlanul nagy mennyiségben „termeljük” az alacsony képzettségű vagy képzettség nélküli munkaerőt. A kérdés megoldásának nagyon rugalmas módját kell kitalálnunk. Nem elég az, ha a gimnázium alapvető funkcióját, a felsőoktatásra való felkészítést tartjuk csak szem előtt, mert akkor a felsőoktatásba be nem jutó gyerekek csak papírt — érettségi bizonyítványt —, és nem munkára jogosító dokumentumot kapnak. Meg kell találni ennek a valaha népszerű iskolatípusnak a differenciált fejlesztési módját. Arra kell törekedni fakultációval, tanfolyamszerű képzéssel és sok minden mással, hogy a gimnáziumi érettségi mellé a munkamegosztásba való belépést jelentő szakmai végzettséget is kapjanak a fiatalok. Minőséget szolgáló intézkedés — A nyelvoktatás ma kétszeresen is időszerű téma. — Egy 40 éves történelmi időszak után az idén lehetőség nyílt arra, hogy az iskolák szabadon válasszák meg az általuk oktatott nyelveket. Ez a választási lehetőség azonban ma még inkább elvi jelentőségű, hiszen köztudomású, hogy az elmúlt évtizedekben a kizárólag kötelező orosz nyelvoktatást a pedagógusképzés gyakorlata is szolgálta. Az általános iskolák 15—16 százalékában folyt az elmúlt tanévben az orosz mellett más idegen nyelv oktatása is szakosított tantervi osztály, fakultációs program vagy nyelvi szakkör keretében. Ez a lehetőség azonban a 3—8. osztályos tanulóknak alig több mint 5 százalékát érintetté. A számok mögött a szakos ellátottság közismert gondjai állnak: kevés az idegennyelvszakos tanár, és azok egy része sem az iskolában, hanem az iskolán kívül keresi a boldogulását. Az intézkedés tízéves programot indított el, s ahhoz, hogy ez eredményt és főleg minőséget hozzon, a tanárképzést, az átképzést, s nem utolsósorban a pedagógusok élet- és munkakörülményeit egyszerre kell fejleszteni, javítani. — Mit fart Ön a szeptemberben kezdődő iskolaév legnagyobb újdonságának? — Egy változást említettem már: a feltételektől függően és a szülők véleményének kikérésével lehetőség nyílik más idegen nyelvek oktatására is. Kisebb mértékű változás várható a történelemoktatásban is: az 1945 utáni korszakot nem a régi, rossz tankönyvből — hanem különböző átmeneti megoldások segítségével, egy készülő szöveggyűjtemény felhasználásával — tanulhatják a gyerekek. A legnagyobb eseménynek azt tartom, hogy nem lesz igazán nagy, iskolát rengető változás. Változásnak tartom viszont azt, hogy sok száz iskolában részben központi kezdeményezésre, részben az iskolai törekvések markánsabb megjelenésével megkezdődik, folytatódik vagy_ kibontakozik a közoktatás jövője szempontjából talán a legfontosabb önfejlesztő folyamat. Rugalmas óraterv Száznál több iskola részvételével Szeptembertől rugalmas óratervvel kísérletezünk. Ebben nagyon különböző iskolamegújító, korszerűsítési törekvések jelennek meg. Széles a választék az új tantervi programok kísérleti kipróbálásától a helyi tantervek, rugalmas óratervek kidolgozásáig. A közoktatás-fejlesztési alap országos pályázatára csaknem 500 iskola — nagy részük általános iskola — nyújtotta be pályázatát, és a kuratórium a pályázó iskolák felét a benyújtott program alapján érdemesnek tartotta arra. hogy »támogatásban részesítse. Ennek az innovációs pályázatnak a keretében a legkülönfélébb helyi törekvések fogalmazódnak meg. Valamennyi olyan, amelyik meggyőződésem szerint az iskolai önállóság erősödését, á szakmai igényességet, a pedagógusok vállalkozókedvét dokumentálja az elismerten nehéz körülmények ellenére is — Köszönöm a véleményét. Kercza Imre i
