Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5., szombat Somogyi Néplap 3 „Önkéntesek" pártszervezete Taggyűlés helyett kötetlen beszélgetés Sorra alakulnak Kaposváron az új körzeti pártalap- szervezetek azokból az MSZMP-tagokból, akik eddig a munkahelyükön tevékenykedtek. Az egyik ilyen a Petőfi körzet 5. számú pártalapszervezete. — A szervezés már májusban megindult, a körzeti alapszervezet azonban végül is júniusban alakult meg — elevenítette föl a kezdeteket Návai Zoltán párttitkár. — Olyan negyvenöt meghívó ment ki, tizenöten jöttek el, s végül két alapszervezet alakult. Ebből az egyik a miénk. A tagjai munkahelyi, intézményi pártszervezetekből jöttek át. — Hogyan választották ki a meghívottakat? — Azoknak a párttagoknak küldtünk meghívót, akik az úgynevezett Petőfi 51-es tanácsi választókörzetben élnek. A szervezést is éppen azért indítottuk el, mert itt lakunk, itt élünk, s később a választások is itt lesznek a lakóterületen. Az új pártszervezet a Béke-Füredi utca 20-22. számú épület földszintjén levő párthelyiségben talált otthonra. Tagjai gyakran találkoznak, beszélgetnek, vitatkoznak. — Azt hiszem, hogy itt formalizmustól mentes pártéletet tudunk élni. Ennek az az alapja, hogy önkéntes alapon jött létre az alapszervezetünk, s kerüljük, hogy formális legyen a működése. Ez egy igazi közösség, s ebben ez a jó! — Van-e kapcsolat a már eddig is itt tevékenykedő körzeti alapszervezetekkel? — Már a szervezéskor fölvettük a kapcsolatot egy részükkel, így tudnak rólunk, s a jövőben folyamatosan építjük a kapcsolatot velük. Ez szükséges is, hiszen több tervünk van: szeretnénk programokat szervezni, aztán ezt a párthelyiséget mozgalmi központtá átalakítani. — Gondolom, hogy itt nincsenek a „régi típusú” alapszervezetekre jellemző taggyűlések. — Régi, hagyományos taggyűlést nem tartunk. A júniusi megalakulás óta sokszor találkoztunk, sokkal többet, mintha az úgynevezett kéthavonkénti taggyűléseket tartottuk volna meg. Napi, élő a kapcsolat közöttünk. — Mi az, amiről véleményt cserél a párttagság? — Olyan fontos dolgokról, mint például a párt struktúrája. Foglalkozunk a pártmozgalmat érintő egyéb kérdésekkel is. így például az a vélemény kristályosodott ki nálunk, hogy olyan struktúrát kell teremteni, amelyben valós szerepük van a párttagoknak, az alapszervezeteknek. Sokat hivatkoznak ugyanis rájuk szűk csoportok az elmúlt időben, de a véleményükre nem voltak igazán kíváncsiak. A megyei pártmozgalomban szintén lehetővé kell tenni, hogy a párttagok és az alapszervezetek érdemben beleszólhassanak az MSZMP életébe, s annak irányítói legyenek. Ez az alapszervezet sok mindenben másképpen politizál. Közösen megbeszélték például azt is, hogy legyen egy kongresszusi küldöttjelöltjük Návai Zoltán személyében. — Összegyűjtöttem az egyéni jelöléshez szükséges aláírásokat és ezenkívül az alapszervezet is támogatott. Véleményem szerint az alapszervezet bármelyik tagja lehetett volna jelölt —mondta Návai Zoltán. — Van-e kapcsolat az itteni tanácstagokkal? — Velük is fölvesszük a kapcsolatot. A választáskor lehet, hogy mi is indítunk tanácstagjelöltet, bár az is lehet: csak támogatunk valakit. A terveink között szerepel, hogy segítjük az úttörőszövetség munkáját. A garzonházban sok nyugdíjas él, éppen ezért rájuk is gondolunk, szeretnénk nekik valamilyen formában segíteni. Ma még kevesen vannak az új körzeti alapszervezetek. A taglétszám azonban hamarosan nőni fog. — Többen jelezték, hogy szeretnének részt venni az alapszervezet munkájában — jelentette ki Návai Zoltán. — Természetesen szívesen látjuk őket közöttünk... Lajos Géza PÉLDAÉRTÉKŰEK A ZALAI VÁLTOZÁSOK Állást foglaltak a somogyi reformkörök Az MSZMP Somogy megyei reformkörei állásfoglalást fogalmaztak meg a Zala megyei változásokról. Ebben leszögezték, hogy örömmel értesültek a pártértekezleten történt fordulatról, a párt tényleges megújulását kívánó — és ezt szervezeti garanciákkal is biztosító — erők felülkerekedésé- ről. Őket ez a változás kevésbé lepte meg, mint az, hogy az MSZMP egyes vezetői — köztük olyanok is, akik a reformszárnyhoz tartozónak vallják magukat — „balesetnek”, „üzemzavarnak”, sőt „puccsnak” minősítették a történteket. A somogyi reformkörök rendelkezésére álló információk szerint Zala megyében a küldöttek többségének akaratából megnyílt a lehetőség az érdemi „szerkezetváltásra. Jellemzőnek vélik, hogy ez a tény nyílt színvallásra késztette azokat a tisztségviselőket és apparátusi alkalmazottakat, akik az uralkodás és nem a szolgálat eszközének tekintették az MSZMP-ben betöltött posztjukat. A Zala megyei fordulatban újabb bizonyságát látják annak, hogy az MSZMP demokratikus megújulásához a párt egész szervezeti rendjét és működési mechanizmusát új elméleti alapokon, radikálisan és átfogóan meg kell változtatni. Már a korábbi megyei és városi pártértekezletek sikertelensége is megmutatta, hogy részleges módosításokkal, a párthierarchia egy-egy pontján végrehajtott személycserékkel nem teremthetők olyan állapotok a párton belül, amelyek a többpártrendszerű parlamenti demokrácia körülményei között alkalmassá tennék az MSZMP-t a demokratikus szocializmus eszméjének és nemzeti céljaink szolgálatára. Az állásfoglalás szerint a Somogy megyei reformkörök bíznak abban, hogy Zala megyei elvtársaik rövid idő alatt meg tudják teremteni a pártdemokrácia érvényesülésének, a párttagság aktivizálásának, a hatalom párton belüli megosztásának és ellenőrzésének szervezeti és személyi föltételeit. ŰJ TÍPUSÚ KÉPMAGNÓK Luxusigényeket is kielégítő képmagnók gyártását és forgalmazását kezdte meg a Selectronic Híradástechnikai Termékeket Gyártó |és Forgalmazó Kft. Az ITT-NOKIA rendszerű berendezéseknek elsősorban a kép manipulálására beépített trükk-képző része újdonság az eddig forgalmazott képmagnókhoz képest. A videóval ugyanis úgy lehet a filmről egy- egy jelenetet kinagyítani, hogy a kép nem vibrál, és m«d nyílik a részlet akár tizenhatszoros kinagyítására is. (MTI-fotó — Balaton József felvétele) A Hambusz esete Zsupponitsék tízezer forintot kaptak a másfél heti munkáért. „Nem mondom, napi ezres, ezzel engem nem hülyíthettek volna el abba a buszba” — vágja rá alig leplezett indulattal B., aki meglehetősen jól ismeri, hogy minek mennyi a tarifája a Balaton-parton. Hozzá járnak mind, akik nincsenek tisztában a körülményekkel. „Lassan olyan leszek, mint egy tanácsadó iroda, Zimmer-tours, vagy amit akar. Én is kasszírozni fogom a nekem járót — persze csakis nyugatnémet márkában! Tudja mi pénz cserél itt gazdát?! Tudja a fenét! Akkor nem kérdezgetne ilyeneket.” Sarkon fordul, s úgy otthagy, mintha én lennék az adóellenőr. A pénzre mindenkinek szüksége van. Nyáron háromszor annyit vagy még többet is lehet keresni a tó mellett, mint egész évben. A piac telített, az a nyertes, aki idejében kapcsol. A tulajdonosok jönnek-mennek, a szerencsések csak beleülnek egy üzletbe és dől a pénz. Nem vitás, hajtanak, de ki ér rá ezen gondolkodni, amikor ott a húszméteres sor. „Bitte zwei stück”... — kiabálják kintről, s egy csapott kanál marmaládé kerül a papírvékony tésztára. Ez hnegy egész nap, reggeltől sötétedésig. Zárás után takarítás, mosás, miegyéb, tizenegy órára annyi ereje sem marad a büfésnek, hogy megvesse az ágyát. Ezért azután nem is rakják el két hónapig az ágyneműt. Minek tölteni azzal is az időt. SZERZŐDÉS NÉLKÜL A házaspár csalódottan hagyta ott a Balaton-partot. Dolgozni szerettek volna, tudták, hogy nem üdülni jöttek, szükségük lett volna a plusz pénzre. Igen rossz anyagi körülmények között éltek — mesélik immár Csongrádon, a takarosán rendbehozott, régimódi, alacsony családi házban. Elektromos hiba miatt januárban leégett az épület. Á biztosító térítésén kívül bankkölcsön is kellett a helyreállításhoz. — Sok embert ismerek itt a környéken, meg másutt is — kezdte Zsupponits György —, de egy sincs közöttük, aki meg tudna élni a fizetéséből. Nekem még két gyerek után tartásdíjat is kell fizetnem. Jó, ha négy-ötezer forint megmarad egy hónapban. Mondja meg őszintén, mi a ... elég az? Mire? Abból fizessem a részleteket is? Keserűen legyint, vékony teste szinte beleremeg az idegességbe. Néhány éve a gyomrát műtötték, azelőtt a veséjét, most fél vesével él. Dolgozik, amennyit bír. Vagy menjen inkább szociális otthonba? Feleségét igyekszik csitíta- ni — az asszony közben néhány megjegyzést tesz —, de valójában önmagának parancsol. — G. és a felesége ajánlotta, hogy menjünk a fo- nyódligeti büféjükbe dolgozni a nyárra. Vettek egy buszt a parton, segédkezhetnénk nekik, s ha minden jól megy, fejenként negyvenezer forintot is kereshetnének. Maga is elfogadott volna egy ilyen ajánlatot! Az nem kifejezés, mennyire örültünk neki! Azután még vagy két- szer-háromszor találkoztunk G-ékkel, itt laknak ők is Csongrádon. Az asszonynak egy butikja van, nem is olyan messze ide, sokan ismerik őt a környéken. A férfi néhány másodpercre elmereng. — Nagyon nagy hibát követtünk el azzal, hogy nem kötöttünk valódi szerződést! De most már fölösleges ezen rágódni. A tulajdonos teljes ellátást ígért és elfogadható lakást, szobát, ahol meghúzhatjuk magunkat a munka után. Ezzel szemben olyanok voltunk, mint a rabszolgák. Még azt is megtiltották nekünk, hogy munka közben egymáshoz szóljunk. Képzelje, a fejünkhöz vágták, hogy a házaséletet felejtsük el két hónapra. HOVA HOZTÁL? G. megígértette velem, hogy nem árulom el a nevét. Sőt, a legjobban azt szeretné, ha a cikkből sem lenne semmi. Lássam be: ez igazán hátrányos lenne a forgalom (?) szempontjából. Szívesen felajánlana még egy szerényebb összeget is ... Húsz, harminc méterre a tótól egy félig kész villa teraszán beszélgetünk. — Van fogalma arról, hogy mennyibe kerül itt egy valamirevaló szoba? Egész nyárra? Elárulom, tizenöthúszezer forintot is elkérnek egy fekhelyért. Még csak nem is külön szobáról van szó — ha egyáltalán talál még szabad helyet. — Talál, legyen nyugodt — veszi át a szót a bajszos, kissé pocakos háztulajdonos. — Húsz márkáért naponta. Az utolsó mondatot alig hallhatóan mondja, mintha félne, hogy a kiejtett hangok után sebtiben mellette terem a hivatal embere és kérdőre vonja. Pedig a félig kész villába még nem költözhet be senki, nincs rá lakhatási engedély. A villa hat év óta épül, panaszkodnak a tulajdonosok. Egyszerre sohasem volt annyi pénzük, hogy nagyobb munkába belevágjanak. Apránként haladtak. — Azelőtt mi is abban a kis házban aludtunk, amelyiket átengedtük Zsuppo- nitséknak. Egy árva forintot sem kértünk érte — jelenti ki határozottan a nagykanizsai házigazda felesége. Az asszony, mikor megérkeztek, mégis azt kiabálta G. feleségének, hogy „hová hoztál?”. Mindenesetre Zsupponitsék többször is hallották, hogy a G. és g felesége hatvanezer forintot szurkolt le a düledező kunyhó használatáért. No meg a buszt is, ami Hambusz néven üzemel, azért engedték a telkükre, hogy — jövedelmüket kiegészítendő — mielőbb befejezhessék a villát. — Rajtunk kívül egy ember sem lesz itt, ha egyszer elkészül a villa — veti oda nekem mérgesen a ház asszonya. A tulajdonos unszol, nézzük meg a kis házat. Útközben felkészít: ne számítsanak palotára, de ők is abban „nyaraltak” éveken át. A kulipintyót a legnagyobb jóindulattal sem lehet otthonosnak nevezni. A húszhuszonöt négyzetméteres épület falai máladoznak, nagy a rendetlenség. Az egyetlen, ami szép, a vörösfenyőből készült ajtófélfa, ez mutatja a hajdani építők ízlését. FÁNKTÉSZTA A KUKÁBAN Az egyetlen pici szobában két rozoga ágy: az volt az alkalmazottak fekhelye. Állítólag a köves padlón mindenféle rágcsálók futkostak. A gazda szerint ez lehetetlen, s különben is kikéri magának. Neki azután tudnia kell, mi a helyzet valójában, hiszen ők laktak ott több évig. Árvaszúnyogból van bőven — mondják a háziak —, de hát keressek olyan helyet közvetlenül a Balaton mellett, ahonnan sikerült kiirtani. Megnéztük a vécét is. Utólag már szívesen kihagytam volna. Még a legrátermettebb légy is hanyatt-homlok menekülne a bűzfelhőtől. Fürdőszoba nem tartozott a kvártélyhoz. „Itt van a Balaton, menjenek oda fürdeni” — volt a háziak tanácsa. Zsupponits György haragosan rázza a fejét: — Még egy férfi sem teheti meg, hogy nap-nap után a tóba jár le fürdeni. Másnap több százan fürdenek ott, ahol én lemostam az izzadságomat. Erre nem kényszeríthetett bennünket senki, különösen azért, mert mindkettőnknek nagyon kellett vigyáznunk, nehogy megfázzunk. — A „szállás” persze csak az egyik ok volt, hogy a végén otthagytuk a Ham- buszt. Amit nekünk ott a buszban végig kellett csinálni, azt egy tisztességes ember nem vállalja. A tavalyi tulajdonos fánkot sütött, de olyan finomat, hogy híre ment a környéken és állandóan sorban álltak érte az emberek. G. is megpróbálta, kiragasztott nekünk a falra egy receptet, az alapján dagasztottuk a tésztát, de a legtöbbször kidobtuk az egészet. Kint a szemét között, a nejlonzsákban puffadt tovább a masz- sza. összeszedették velünk a használt poharakat, holott a kalkuláció szerint a málna A PÉNZÉRT MINDBNT ? egy műanyag pohárral együtt kerül kilenc forintba. Majd megszakadt a szívem, amikor egy gyerekcsapatnak kellett ezekből üdítőt adni. Nem arról van szó, elmostuk ... de ... Pénzt akartunk keresni mi is! Azért mentünk a Balatonra, hogy tisztességes munkával sokat keressünk, de mindehhez nekünk sem volt gusztusunk. A három-négy napos büdös virslit is lemosatták velünk, megfőztük és eladtuk a hotdogba. Ezt kellett volna ennünk nekünk is. A teljes ellátás azt jelentette, hogy mindent ehetünk, amit a buszon találunk: hotdogot, hamburgert, palacsintát, üdítőt és sört. Meglehetősen szűkös étlap két hónapon keresztül. Lehet, hogy kicsit finnyásak vagyunk — én a gyomrom miatt —, egy másik büféből hoztunk magunknak ennivalót. Ezt persze egyáltalán nem nézték jó szemmel. G. a teraszon ülve meséli, hogy hetenként járt hozzájuk a köjál és eddig mindig a legnagyobb rendet és tisztaságot talált. „Minden héten?!” — csodálkozom. A bajszos házigazda azonnal közbeszól, hogy senki se válaszoljon a kérdésemre. Agyafúrt újságírói fogás, így akarom kiugratni a nyulat a bokorból. Hiába bizonygatom az ellenkezőjét, a kezdettől fogva bizalmatlan háziak végképp megfogadják, hogy nem mondanak semmit. Ök csupán jót akartak tenni Zsupponitsék- kal, hogy odaadták nekik a kis házat — és ez lett belőle. VISSZA CSONGRÁDBA! Zsupponitsék tíz nap után hazautaztak. Először kerestek maguknak egy másik szállást, közel a bisztróhoz. De elmérgesedett a helyzet a Hambuszban. Nem maradhattak tovább. A férfi csak a szabadságát sajnálta, fizetésnélkülit vett ki, és a szociális otthonban, ahol dolgozik, nagy nehezen adták meg ehhez az engedélyt. Visszautaztak Csongrádba munka nélkül, tízezer forinttal. Azóta sikerült egy félnapos állást találniuk. A helyi téesz szőlőjében dolgoznak délelőtt, tisztes bérért. Ám közel sem annyiért, amennyit a Balatonon kasz- szírozhattak volna. Mindennek az elmarad szerződés az oka. Megfogadták: hiába a jó ismerős vagy barát, aligha bíznak majd meg benne. G. és felesége rengeteget hajt, sok a vendég és mind náluk akar jóllakni. Nehezen bírják a rohamokat. Kellene nekik alkalmazott. Mondják, ha vállalkoznék rá, több mint tizenötezer forintot kereshetnék augusztusban. Persze a szállásról nekem kéne gondoskodnom. Faragó László
