Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-02 / 180. szám
1989. augusztus 2., szerda Somogyi Néplap 7 SPORT E hét végén a „profik" Ismét átússzék A hét végén Révfülöp és Boglárlelle között úszták át a vállalkozó kedvű amatőrök a Balatont, 5,2 kilométeres távon — több mint ezren. E hét végén, szombaton a „profik” is összemérik tudásukat a hivatalos Rala- ton-átúszó bajnokság keretében. A táv nem kicsiny és igazán embert próbáló: Ba- latonfüred és Siófok között 14,5 km-es szakaszon úsznak majd a sportolók. Tóth István, a Magyar Üszöszö- vetség munkatársa elmondta: biztonsági okokból csak 25 versenyző indulhat. A rajt szombaton 12 órakor lesz a füredi hajóállomásnál, a célba érés pedig a siófoki nagymóló jobb oldalán. A távrekord: 2:45 óra. Ott lesz az indulók között a tavalyi győztes, Pándi Gábor; a hosszútávúszó Euró- baj-bajnokságra készülő Tóth-Szabó Dusán és Lázár Rita, továbbá Balajti Zoltán, Pintér Róbert, Molnár Attila is — az ismertebb egyéniségek közül. A versenyt a mexikói Omar Diaz részvétele teszi nemzetközivé. „Ringrandevú” Leonard— Duran Sugar Ray Leonard és Roberto Duran, a profi ökölvívás két kimagasló alakja december 7-én vív meg egymással — jelentették be az amerikai és a panamai bokszoló mérkőzésének szervezői. A 33 esztendős Leonard és a már 38. évében járó Duran kétségkívül sporttörténeti értékűnek számító, harmadik „ringrandevúja” több mint 9 évvel és 12 nappal követi utolsó találkozójukat, amelyet annak idején Leonard nyert meg úgy, hogy Duran a nyolcadik menetben egyszerűen bejelentette: nem folytatja tovább a küzdelmet. Az amerikai öklöző 1980. november 25-i győzelmével nemcsak a WBC váltósúlyú világbajnoki címét szerezte vissza, hanem egyszersmind vissza is vágott Durannak az az év nyarán elszenvedett vereségért. Leonardnak mindmáig ez az egyetlen vesztes profi mérkőzése! A decemberi, harmadik összecsapás a két veterán ökölvívó között a WBC, a Boksz-világtanács közép- és szuperközépsúlyú világbajnoki címéért zajlik majd. Visszhang a Balaton-átúszásról Személyesen hozta be levelét szerkesztőségünkbe Hódos Győző; a Balaton-átúszássa] kapcsolatos észrevételeit írta meg. A hiteles tájékoztatás érdekében természetesen megkerestük a szervezőket, s ők készséggel válaszoltak az őket ért bírálatra. Mindkét levelet változtatás nélkül közöljük. Egy tudósítás margójára Harmadik éve már, hogy családunk felkerekedik, s egy napra birtokba veszi a boglárlellei Platán strandot — itt gyülekeznek a Bala- ton-átúszás résztvevői. Az idei eseményt nagy érdeklődés előzte meg, az előrejelzés szerint több mint 3000 indulóra számítottak — külföldről is. Örülök, hogy csak kétezren voltunk. Miért? Mert legalább többen nem bosszankodtak, mérgelődtek a szervezők által produkált bosszantó szervezési hibákon. Lássuk őket szép sorjálan kérdést, mert ekkor már a mentőegységek a parton voltak. A fentiek ellenére a rendező közölte: sorsolás lesz, amint az utolsó versenyző is kint van! Ehhez nem kell kommentár. A sorsolás megkezdése idején az indulók töredéke volt már csak jelen. A sorsolást vezető úrnak — ismeretlenül is — engedelmével ajánlom szíves figyelmébe: Miután a huszadik (!) nevet és címet is hibásan, il letve egyáltalán nem tudta elolvasni, nem kellene ezt talán erőltetni. E feladatot át kell adni másnak. A gyenge „alakításra” nem mentség az általa hangoztatott indok: „Mi már két napja keményen döngetünk itt”. Jelzem: mi már évek óta döngetünk keményen, s eközben írni is megtanultunk. Végezetül: kívánom, hogy végre vonják le a tanulságokat a hibákból, s jövőre, ha mindenki úgy akarja: legyen ismét Balaton-át- úszás! Hódos Győző Tisxtelt Hódos Győző ban: 1. 1987 óta most másodszor fordul elő, hogy — állítólag számítógép hiba miatt — nincs eredménylista. Győztest mégis hirdettek ! A fair-play szellemére nem kívánom emlékeztetni a szervezőket, csupán figyelmükbe ajánlom: a gépek kezelőit be kellene iskolázni arra a tanfolyamra, amelyiken elsajátíthatják azok kezelését. (Zárójelben jegyzem meg: a tavalyi eredménylista után érdeklődtem, s a következő választ kaptam: „Tavaly nem volt egyéni (!) időmérés”. Aki ott volt, az tudja, hogy volt! Legfeljebb már akkor is a számítógép (?) volt a rossz. 2. A versenyzők délelőtt 10 órától folyamatosan érkeztek a célba. Megérkezésük után a rajtszámot le kellett adni. Délután 14 óra körül a szervezők közük, hogy az ajándékcsomagot — rajtszámok ellenében — át lehet venni. E kiváló ötlet eredménye: sorban állás a tűző napon, kényszerű benyomulás a hangosítósátor előterébe, miért is elhangzott a hangos jutalom- „állatok”. Ajánlom a szervezők figyelmébe: Partraérkezéskor a legtöbb úszó vizes. Az ajándékba szánt — egyébként szép ízléses — törölközőket ott és akkor kell a kezébe adni. amikor és ahol a legnagyobb hasznát látja a versenyző és nem órákkal később, méltatlan tömegjelenet kíséretében. 3. Más módszert kellene kitalálni az ajándéktárgyak kisorsolására is. Program szerint a sorsolásra 19 órakor került sor. A szervezők közük úgy 16 óra körül, hogy az utolsó versenyző már a 3500 métert jelző táblánál van, amint kiért, kezdődik a sorsolás. Én 18 órakor érdeklődtem — miután még mindig nem kezdődött a sorsolás —, nem kellene-e esetleg mentőegységet küldeni a láthatóan több órája elszántan küzdő sportemberért? Csak azért bátorkodtam feltenni eme ártatElöljáróban a szervezők nevében gratulálunk önnek és kedves családjának a harmadik sikeres próbatételhez. Az átúszás szervezésével kapcsolatos kritikai észrevételeit köszönjük. A levélből kitűnik a jobbító szándék. • Mi, szervezők, valameny- nyien arra törekedtünk, hogy minél jobban kiszolgáljuk a próbázókat, s ennek szellemében dolgoztunk a rendezvény sikeréért. A Balaton-átúszás az olimpiai ötpróba egyik eseménye. Ennek megfelelően nekünk „csak” annyi a kötelességünk, hogy ehhez a legjobb körülményeket biztosítsuk. Orvosi vizsgálat, átszállítás, mentési rendszer, úszófolyosó kiépítése, rajtoltatás, szintidőmérés, baleset- mentesség. A verseny nemzetközivé tétele, a folyamatos színvonalemelés minden alkalommal új, vagy újszerűnek vélt technikai eszközök bevetését igényli. Ennek eleme a számítástechnika alkalmazása. 1987-ben kezdetleges kísérletnek számított egy Commodore 64-es beállítása. Az idei évben megpróbáltuk egy nagyteljesítményű, nyolc munkahelyes Novell-hálózat kiépítését. E hálózat volt hivatott a versenyzők nyilvántartására, az idő mérésére, az oklevelek nyomtatására. A déli parton működő gépek rádió-adóvevőn keresztül kapcsolatban álltak az északi partra telepített indító számítógéppel. Júniusban két próbát rendeztünk a helyszínen, hogy megbizonyosodjunk a rendszer működéséről. A sikeres próbák után döntöttünk az alkalmazásról. Az ön által felvetett hibák a rádiós kapcsolat meghibásodásának következményei. A kézi indításra való átállást úgy oldottuk meg, hogy a rajtoltatást nem szüneteltettük. Ennek lett természetes következménye, hogy az érkező oldalon torlódás keletkezett. A próbázók jogos türelmetlensége miatt döntöttünk úgy, hogy az eredetileg tervezett rendszeren módosítsunk, így arról is, hogy a törölközőket és az emléklapokat nem a számítógép által nyomtatott oklevél, hanem az azonosító számok ellenében adjuk ki. Az új rendszerre történő áttéréssel a vízből való kijövetel után fél perccel mindenki átvehette a törölközőt és az emléklapot. A számítógépre tervezett szolgáltatások közül csak az oklevelek nyomtatásáról kellett lemondanunk. Az időmérés továbbra is a kidolgozott rendszer szerint folytatódott. így tudtunk a próba végén eredményt hirdetni. Az okleveleket természetesen kinyomtatjuk a meglevő adatok alapján, és a nevezési lapokon megadott címek szerint mindenki számára eljuttatjuk postán. A számítógépes rendszer kidolgozásában a megye legjobb szakemberei vettek részt, de a technikai meghibásodással szemben ők is tehetetlennek bizonyultak. A sorsolás a résztvevők előtt, a kézzel írt nevezési lapok kihúzásával történt. Azok elolvasásához helyenként grafológust kellett volna fogadni. A tisztesség úgy kívánta, hogy a sorsolást csak akkor kezdjük meg, amikor már mindenki teljesítette a próbát. Mivel az utolsó rajt 16 óra 5 perckor volt, a sorsolást hét órára tervezhettük, hiszen a szintidő három óra. Talán a szervezés rugalmasságának köszönhető, hogy akkor kezdtünk hozzá a jutalomtárgyak átadásához, mikor az utolsó úszó is partot ért. Ez 6 óra 45 perckor történt. Még egyszer köszönjük Hódos úr észrevételeit, s amennyiben vállalja, úgy szívesen látjuk a jövő évben a Balaton-átúszás szervezését segítő több száz társadalmi munkás között. Tisztelettel: Szántó László a szervezőbizottság elnöke Fónai Tibor a számítógépes csoport vezetője Kilenc olimpikon nélkül A kajak-kenu szövetség vezetői ragaszkodnak korábbi álláspontjukhoz, s az elnökség tagjainak jóváhagyása előtt nem közük annak a 29 sportolónak a névsorát, akiket az edzőbizottság a világbajnoki szereplésre javasolt. A kerettagok kedden mindenesetre edzőtáborba vonultak, s az elkövetkező három hét során Dunavarsány- ban készülnek az augusztus 23. és 27. között megrendezésre kerülő plovdivi világ- bajnokságra. Vajda Vilmos szövetségi kapitány csapata összetételéről a következőket mondta: — A szöuli olimpián jártak közül Vaskúti István és Géczi ' Erika visszavonult, Sarusi Kis János súlyos vállműtéten esett át, Rakusz Éva pedig hosszabb ideje betegeskedik. Fidel László, Helyi Tibor, Kovács Zoltán és Petrovics Kálmán, valamint Pulai Imre pedig nem teljesítette a követelményeket, s így ők kilencen nem tagjai a vb-re készülő keretnek. Ugyanakkor bekerült a csapatba több tehetséges fiatal. — A felkészülés további műsora? — Naponta három edzésen vesznek részt a válogatottak, szerdánként és szombatonként pedig az úgynevezett időre menéseket is programba iktattunk. Emellett természtesen lesznek kiegészítő foglalkozások. A csapat nagyobbik fele augusztus 21-én, hétfőn utazik Bulgáriába, míg azok, akik csa’k a zárónapi hosszútávú számokban érdekeltek — hatan vagy heten —, csak később, csütörtökön követik társaikat. A később utazók így néhány nappal többet töltenek az edzőtáborban. — Eldőlt már, hogy az egyes számokban kik képviselik a magyar színeket? — A válogatókon mutatott teljesítmények miatt .'a csapathajók összeállítása még nem végleges, azonban a dunavarsányi forma figyelembevételével várhatóan még e héten tisztázódnak a függőben levő ügyek is — mondta végezetül Vajda Vilmos, aki világversenyen Plovdivban irányítja majd először a magyar fejnőtt válogatottat. SPORTHÍREK Los Angeles: Megkezdődött az Egyesült Államok úszóbajnoksága. Az első napon két hosz- szútávú döntőt, a férfi 800 és a női 1500 métert rendezték meg. Előbbiben Dán Jorgensen 7:56.61 perccel a világ idei legjobb eredményével csapott célba. Női 1500-on Julie Kole is a világ idei legjobbját érte el, 16:14.12 perccel győzött. Zürich: Nyolc év után először lép pályára egymás ellen a Koreai Köztársaság és a Koreai NDK labdarúgó-válogatottja október 16-án Szingapúrban világbajnoki selejtezőn. A két csapát eddig 12-szer találkozott egymással, ebből a déliek hat, az északiak három mérkőzést nyertek, míg háromszor döntetlen született. r HÍREK AUGUSZTUS A nap 5.23 órakor kél, és 20.18 órakor nyugszik; a hold 5.58 órakor kél, és 20.44 órakor nyugszik. 2 Marad a hűvös idő Nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet. A szél északnyugatira, északira fordul. Keleten hosszabb felhős időszakra és esőre is számíthatunk, másutt felhöátvonulások lesznek jelentéktelen futó záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 16 és 21 Celsius-fok között alakul. Szerda Lehel LEARATTUNK? Pál György kapolyi főmezőgazdász tegnap reggel nyolc órakor telexen gratulált, hogy a Somogyi Néplap befejezte az aratást — legalábbis a szombaton megjelent tudósítás szerint. Jóllehet Kapolyon és a környék több szövetkezetében még javában tart ez a munka. Nem magyarázat, csupán a tények kedvéért: sem technikailag, sem időben nem vagyunk képesek Somogy csaknem száz mezőgazdasági nagyüzemét telefonon megkérdezni. Mint mindig, most is a megyei tanácstól érdeklődtünk. A pontatlan információért elnézést kérünk. Pironkodunk! Am őszintén kívánjuk: nagy kenyér süljön az új búzából ott is, ahol még tudósításunk idején javában arattak. (V. M.) — Tíz-tíz napot tölt több mint 400 úttörő a nyáron a nagybajomi munkásőrtábor- ban. A gyerekek Budapestről és az ország különböző részeiből érkeznek táborozásra Somogyba. — Gunarasra kirándult a múlt hét végén a berzencei művelődési ház vegyes kórusa. Az előadásokkal egybekötött túrára a kórustagok hozzátartozóit is meghívták. Kaposvári nyeremény A lakásnyeremény-betét- könyvek negyedik sorsolását hétfőn rendezte meg az OTP. Ezen részt vettek mindazok a betétkönyvek, amelyeket 1988 decemberéig váltottak és június 30-án még forgalomban voltak. A sorsolás alapján az 519 952 933 számú betétkönyv tulajdonosa egy másfél szobás lakást nyert Kaposváron, a Pipacs utca 47. szám alatt, a lakás 960 ezer forintot ér. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 660 Trabant Combi Hyc. (Bp.)- 71 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 20196 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 1674S Trabant Lim. Spec. (Győr) 15467 Trabant Combi (Bp.) 7846 Trabant Combi (Debr.) 5762 Trabant Combi (Győr) 4714 Wartburg Standard (Bp.) 4625 Wartburg Standard jDebr.) 3303 Wartburg Standard (Győr) 3155 Wartburg Special (Bp.) 6078 Wartburg Special (Debr.) 4633 Wartburg Special (Győr) 4208 Wartburg Special tt. (Bp.) 17381 Wartburg Tourist (Bp.) 4842 Wartburg Tourist (Debr.) 2780 Wartburg Tourist (Győr) 204S Skoda 105 S (Bp.) 12889 Skoda 105 S (Debr.) 9632 Skoda 105 S (Győr) 9636 Skoda 120 L (Bp.) 33036 Skoda 120 L (Debr.) 18935 Skoda 120 L (Győr) 22246 Lada 1200 (Bp.) 4996C Lada 1200 (Debr.) 35921 Lada 1200 (Győr) 1783C Lada 1300 S (Bp.) 24484 Lada 1300 S (Debr.) 19407 Lada 1300 S (Győr) 10037 Lada Szamara (Bp.) 6515 Lada Szamara (Debr.) 4746 Lada Szamara (Győr) 3222 Lada 1500 (Bp.) 18702 Lada 1500 (Debr.f 15605 Lada 1500 (Győr) 627C Lada Combi (Bp.) 1914 Lada Combi (Debr.) 1051 Lada Combi (Győr) 82S Lada Niva (—) 1155 Polski Fiat 126 E (Bp.) 6527 Polski Fiat 126 E (Debr.) 4072 Polski Fiat 126 E (Győr) 4021 Dacia Limousin (Bp.) 24790 Dacia Limousin (Debr.) 14991 Dacia Limousin (Győr) 14296 Dacia Combi (Bp.) 9773 Dacia Combi (Debr.) 5549 Dacia Combi XGyőr) 4428 Dacia TLX (Bp.) 15715 Dacia TLX (Debr.) 8452 Dacia TLX (Győr) 8030 Zastava (—) 20538 Opel Kadett (—) 1133 Volkswagen Golf (—) 703 Volga Limousin (—) 1752 Volga Combi (—) 1785 Maruti (—) 675 FSO 1500 (Győr) 193 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 v 90 éve született Szabolcsi Bence (1899—1973) zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kétszeres Kossuth-díjas. A budapesti tudományegyetemen jogot, irodalomtörténetet és filozófiát, a lipcsei egyetemen zenetudományt, művészettörténetet és történelmet, a budapesti Zene- akadémián Kodály Zoltán, Weiner Leó és Siklós Albert tanítványaként (majd Lipcsében Karg-Elert irányításával) zeneszerzést tanult. 1923- tól Budapesten volt zenekritikus, szerkesztő és kiadói lektor; éveken át társszerkesztője a Zenei Szemlének, majd Tóth Aladárral a Zenei lexikonnak. Még 1936-ban a londoni Royal Asiatic Society tagjává választotta, míg 1938-ban a Nemzetközi Zene- tudományi Társaság, 1940- ben a Nemzetközi Népzenei Tanács, 1960-ban a finn Kalevala Társaság tagja lett. 1945-től volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. 1951-ben megalakította és haláláig irányította a zenetörténész-képzés első magyarországi műhelyét, a főiskola zenetudományi tanszakát. 1950-től 1956-ig szerkesztette az Új Zenei Szemlét, 1960-tól 1973-ig a Magyar Zenét. Évekjg a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnöke volt. 1961-ben megalapította és 1973-ig igazgatóként irányította az MTA Bartók Archívumát, amely 1974-től Zene- tudományi Intézetként működött. Felhívás A Magyarországi Németek Szövetsége kéri azokat a Somogy megyében élő idős személyeket, akiket 1944— 45-ben „jóvátételi” munkára a Szovjetunióba hurcoltak, jelentkezzenek dr. Schiller Máriánál (Kaposvár, Hámár, K. u. 3.). — Vízbe fulladt... Az egyik siófoki SZOT-üdüilő előtt fürdött barátjaival hétfőn délután Kunszt Jenő Gábor 37 éves budapesti büfés, és a sekély vízben — valószínűleg rosszullét miatt — a vízbe fulladt. — Szabálytalanul kanyarodott balra hétfőn este segédmotorjával Nagyatádon a Szabadság és a Honvéd utca kereszteződésében Zelenka István 29 éves helyi targoncás, és összeütközött a vele szemben közlekedő motor- kerékpárral, amelyet Tenke Imre 35 éves nagyatádi gépkocsivezető hajtott. Mindkettőt súlyos sérüléssel vitték kórházba. — Újdonság! Újdonság! Csak a TOP Travelnél! Vízumot Postán Szolgálat! Kérje díjmentes tájékoztatónkat! Top Travel Országos víumszolgálat, Budapest, Lékai J. tér 9. sz. — 1124. ITT NEM KELL TÖBB REKLÁM, VÍZUMOT POSTÁN! — Női pólók, strandruhák, köntösök 30—40%-os árengedménnyel kaphatók a kaposvári Bizományi Áruházban. — Szülők, nagyszülők, gyerekek, figyelem! Bécs—Gänserndorf: Safari Park — állatok a szabadban, mint Afrikában. Időpont: augusztus 26., autóbusszal. Részvételi díj: 500 Ft -t- 15 ATS. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda, Kaposvár, Ady Endre u. 8. Tel.: 18-416.