Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
SZABADIDŐBEN 10 ______________________________Somogyi Néplap A szőlő zöldmunkái A szélsőségesen csapadékos májusi, júniusi időjárás kifejezetten kedvező ökológiai feltételeket biztosított a járványszerű megbetegedést okozó peronoszpóra és szürkepenész fertőzéséhez. A szőlő zöldmunkáinak ezért most fokozott jelentőségük van; szellősebbé tesszük a lombozatot, kevésbé lesz korlátozott a lombozaton belül a levegő mozgása, hamarabb felszárad a nedves lombozat, ezáltal csökkenthető a fertőzési veszély és fokozható a permetlé behatoló képessége, ezáltal a védekezés hatékonysága. A zöldmunkák közül el kell végeznünk a hajtások válogatását. Ennek célja, hogy a tőkének azokat a hajtásait, amelyekre nincs szükség eltávolítjuk. Elsősorban a termőcsapok és szálvesszők termést nem hozott hajtásait, s a tőke más részein nőtt, de fürtöt nem produkáló hajtások közül azokat, amelyekre a jövő évi metszéskor nem lesz szükség. A hajtásválogaitással a már körvonalazott előnyök mellett tápanyagot takarítunk meg. kettősfüggöny művelési módnál stb. általában nincs szükség kötözésre, csupán hajtásigazításra. A karótámasz melletti kötözéskor a hajtásokat úgy kéll elrendezni, hogy a tőke alsó részén a fürtök magasságában a hajtások kidomborodva, tágasan álljanak, a tőke belseje szellős, levegőjárt legyen és a kötözés fürtöket, leveleket ne szorítja össze. Huzalos támberendezésnél — egysoros huzalok esetén — a hajtásokat egyenként vagy többet összefogva legyező alakban kötözzük a huzalhoz. Nagyon fontos a hónalja- zás. A hajtások levélhónaljában képződött úgynevezett nyári vagy hajtórügyek a nyár folyamán rendszerint kihajtanak. A hónaljhajtások általában rövidek maradnak, csak akkor nőnek hosszabbra, ha korán csonkázunk. Lehetőségeink szerint a hónaljhajtásokat távolítsuk el. Amíg fiatal a hajtás, tőben könnyen kitörhető, az erősebb hónaljhajtást késsel vaigy ollóval két levélre vágjuk vissza. Csonkázásra, a hajtások visszavágásra elsősorban azért van szükség, mert a támaszon túlnőve akadályozzák a szőlő munkáit. Általában akkor csonkázunk, amikor a hajtások a támaszt annyira túlnőtték, hogy kezdenek visszaborulni. A túl korai csonkázás erős hónaljhajtás képződést eredményez. Fiatal szőlőben a legfontosabb feladat a tőkék erősítése, fejlődésük gyorsítása. Mivel a gyökérzet a lombozattal arányosan fejlődik, a fiatal tőkét ne kény- szentsük csonkázással természetes növekedésének korábbi befejezésére, hanem hagyjuk hajtásait minél hosszabbra növekedni. Ha azonban növekedését szeptember közepére sem hagyja abba, akkor csonkázzunk, hogy a vesszők érését elősegítsük. A szőlő zöldmunkái során eltávolított lombozatot, hajtásokat és hajtásvégeket forgassuk be alaposan a talajba. Ezzel a talaj humusztartalmát növeljük. Ha erre nincs mód, gondosan szedjük össze a levágott hajtásokat, hajtásvégeket és komposztáljuk. Semmi esetre sem szabad a szőlősorok között, szanaszét a talajon hagyni a zöldtömeget, mert felszaporodik rajta a szürkepenész. A megnövekedett fertőző tömeg nyomásának a szőlő kevésbé tud ellenállni, a szürkepenész járványszerű terjedésének potenciális veszélyét rejti magában. A zöldmunkákkal nagyon sok sérülést okozunk a szőlőn. A mechanikailag okozott sebeken, -sérüléseken zavatalanul fertőz a szürkepenész. A fertőzés megelőzése érdekében a zöldmunkák befejezése után azonnal permetezzünk Rovral gombaölő szerrel 0,1—0,2 százalékos töménységben. Dr. Jasinka János Búvóhely az ágak közölt Fiatal szőlőben hajtásválogatással a megfelelő művelési mód kialakítását nagymértékben elősegíthetjük. Termő szőlőben is igen előnyös, metszést kiegészítő művelet. A fürtök már jól láthatók, ez nagymértékben elősegíti a döntést megalapozó, szakmai munkánkat. A hajtásválogatást mindig a tőkeművelés- és metszésmódhoz, valamint a tőkék korához és fajtájához igazodva kell végezni. Először a fölösleges, meddő hajtásokat távolítjuk el, s csak az ugar- és biztosító csapokon hagyjuk meg a szükséges számú meddőhajtást, és ha olyan helyen nőtt, ahol jövőre a metszéskor szükségünk lesz a vesszőre. A hajtások megfelelő állását és a támasznak megfelelő elrendezését kötözéssel biztosítjuk. A Moser-féle magas kordonnál, egyes- és Izgalmas játék a fára mászás. De mennyivel csodálatosabb, ha sikerül az ágak közt egy romantikus kuckót is berendezni, ahonnan messze látni; ahol pihenni, sőt olvasni is lehet. Kertben, telken, ahol olyan vastag fa áll, melynek három ága villaszerűén ágazik el, apa segítségével pompás kuckót lehet készíteni, amire természetesen kötéllétrán legjobb felmászni. A leshely magasságának megfelelő hosszú kötelet szerzünk, s erre ráhagyunk még 2 métert. Ezután 5 centiméter vastagságú ágakat (vagy léceket) keresünk, s ezeket 40 centi hosszúra vágjuk. A létrafokok fölerősítésének módja a B) ábrán látható. A kötéllétra csomózására külön gondot kell fordítani, nehogy bárkit is baleset érjen. Készítsünk ezután padlózatot a megfigyelőhely számára! Ehhez erős ágakra van szükség (ezek alkotják a vázat). A padlózatot vagy deszkából, vagy pedig ágakból készítjük. A villaszerűén szétágazó három függőleges, illetve ferde ág tövénél nagy szögekkel fölerősítjük a vastagabb ágakat, hogy azok háromszöget képezenek, s erre s/.gezzük föl a deszkákat .(A) B) Ettől számítva 80 centiméter magasságban védőkorlátot készítünk úgy, hogy a korlátrudak a faágak belső oldalán legyenek, mert hiszen támaszkodás közben a nyomás kifelé irányul. (C ábra.) B. K. KÖNNYŰ NEKI Szép gondolatot idézünk Horváth Imre erdélyi írótól a vízszintes 6. és a függőleges 1. sorban. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 1. Katonai alkalmasságot vizsgáló. 6. Horváth Imre aforizmájának első része. 13. Történelmi időből való. 14. Szeged és Szolnok szép része. 15. Mely helyre. 16. A Huszti kaland zeneszerzője (Pál). 17. Maneken... — Brüsszel híres szobra. 18. A leggyakoribb színezékcsalád. 19. Abba az irányba. 20. ... ira et studio; részrehajlás nélkül. 21. Csak részben! 22. A nitrogén régi neve. 24. Dombocska. 25. Hiteles mérték. 27. Fekete István rókája. 29. Fél, Bécsben. 30. Mályvaféle növény. 32. Tud, képes rá. 34. Napi ár része. 35. fáradni kezd! 37. Háztartási munka. 39. , Névtelen adakozót 40. Olvasni kezd! 42. Hónaprövidítés. 43. Arab állam. 45. Pohár németül (Glas). 47. Fűszerez. 48. Deklináló. 50. Neves osztrák filmszínész volt (Hans). 51. ...cura; a gyötrő gond. 52. Szent idegen rövidítése. 53. Itt, tájszólással. 55. Perjel. 56. A New 1 2 3 4 5 ■ □ 6 7 8 9 10 11 12 n 13 14 15 □ 16 ■ 17 18 □ 19 □ □ 20 21 □ 22 □ 23 2 24 25 26 □ 27 [28 □ 29 M E 30 31 □ 32 33 □ 34 35 36 1 37 38 □ :39 40 41 r 42 D 43 44 ■ T 45 46 □ 47 i 1 48 |49 50 □ n 51 ■ B 52 53 □ 54 □ 55 □ 56 57 m 58 59 L 60 61 $ 62 LZ 63 £ □ 64 York-i opera népszerű neve. 57. Gyakorító képző. 58. Régi gyalogos katona. 60. Neves szovjet filmrendező. 61. Dél-amerikai állam lakója. 63. Vadgalamb. 64. Főúri rang. FÜGGŐLEGES: 1. Az aforizma folytatása. 2. Következmény. 3. Iskolai büntetés. 4. Időegység. 5. Kettőzve édesség. 6. Verdi-opera. 7. A kálium, a kén és az oxigén vegyjele. 8. Ritka férfinév. 9. Szalag páratlan betűi. 10. Spanyol és portugál autójel. 11. Reggelente bedobja a postás. 12. Abroncsos szoknya. 14. Kézben fog. 16. Tartós, huzamos. 19. Névelős üzemanyag. 20. Iráni uralkodói cím volt. 22. Vél, régiesen. 23. Közkedvelt színésznő (Anna). 26. Névelő. 28. Állhatatos magatartás. 31. Sárga pillangós virágú cserje. 33. Szabálytalankodik a labdarúgó. 36. Háborús tevékenység. 38. Ősi skandináv prózai elbeszélés. 41. MÁV- dolgozó. 44. Román autójel. 46. Japán aprópénz. 49. Péksütemény. 51. Örökség jelzője. 54. Dunántúli folyó és megye. 55. Mint az 51. függ. 56. Mogorva. 58. Ismeretterjesztő szervezet. 59. A lítium és a nitrogén vegyjele. 60. A párizsi metró új szakasza. 62. Számban van! 63. Orosz szimbolista festő volt. H. L. Beküldendő: a vízszintes 6. és a függőleges 1. számú sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. július 5. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény ! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Sose bízzál az olyan tevében, amely már á'tjutott a tű fokán. Könyvutalványt nyert Karádi Mihályné, Hajdú Gyula (Kaposvár), Sántosi Györgyié (Csurgó), Németh János (Szabás). Az utalványokat postán küldjük el. Kaposvár, Vörös Csillag 5: A KÉM. AKI SZERETETT ENGEM (ang.), 7 és 9: COMMANDO (mb., am., 16.). Szabad Ifjúság 6: ..X” PROGRAM (mb., am.), 8: BOSSZÚVÁGY III. (mb., am., 16.). Mozimúzeum f6 és f8: ELÖJATSZAS: VIKEND EGYMILLIÓÉRT (mb., cs.). Barcs 8: NÉGYBALKEZES (mb., fr ). Marcali 6: WILLOW. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Kapkodd a lábad! 10.40: Lovak és lovasok. 11.30: A klinika. 12.15: Unser Bildschirm. 14.22: Műsorismertetés. 14.30: Az emberi test. 15.00: Légy jó mindhalálig! 16.55: Van benne valami. 17.50: Jogi esetek. 18.35: Szomszédok. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Szuperzsaru. 21.45: Labdarúgógála. 23.15: Híradó 3. Budapest 2 14.00: Képújság. 15.00: A Berlini Filharmonikusok hangversenye. 17.05: Kölyökidő — Vakáció. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Kegyetlen kamera. 20.10: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.45: Forró drót. 23.25: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Vancouver! kalandok. 9.30: Az angol színház. 10.00: Francia nyelvtanfolyam. 11.00: Közelkép. 11.40: Wilson utolsó esélye. 12.30: Éjszakai stúdió. 13.40: Mi. 14.10: Lomtár. 14.25: Lépcsőházi pretyka. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Grisu, a kis sárkány. 17.30: Nagyi» gyere! 17.35: Egy madár- ijesztő kalandjai. 18.00: Mi. 18.24: A keresztény kérdései. 18.30: Sport. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Népzenei Grand Prix. 22.00: Damien. 23.50: Pompeji, utolsó napjai. 1.25: Hírek. 1.30: Ex libris. Osztrák Tv 2 16.40: Akkoriban. 16.45: Kinek kellek? 17.00: Tisztelt ház! 18.00: Vancouveri kalandok. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Asztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Fattyú. 22.20: A korona éke. 23.10: Óvakodj a szőke nőktől! 23.55: Hírek. 0.00: Ex libris. Jugoszláv Tv 1 9.15: Műsorismertetés. 9.20: Tv-naptár. 9.30: Nyári program. 10.55: Ráadás program. 12.55: Szórakoztató műsor. 14.14: Tvkiállítás. 14.25: Egészségügyi műsor. 14.30: Arab kaland. 16.00: Kritikus pont. 16.50: Tv-naptár. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Dubrovniki trilógia. 18.30: Dokumentumműsor. 19.18: Hírek küfföldi turistáknak. 20.15: Egy patkány halála. 22.00: Tv-napló II. 22.15: Ráadás program. 0.20: Vasárnapi műsor ismertetése. Jugoszláv Tv 2 11.20: Műsorismertetés. 11.25: Tv-naptár. 11.35: Televízió. 12.30: Hogyan legyünk együtt? 13.00: Gyermekműsor. 14.00: Sport- program. 19.30: Tv-napló. 20.15; Zenei est. 21.50: Európai video- giramok. 22.40: Az idő képei. 23.25: Vasárnapi műsor ismertetése. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.30: Jó reggelt! 7.30: Erdőkerülő. 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Ismét — a javából. 12.00: Déli krónika. 12.30: ..A néma forradalom.” 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.10: Ipargazdák. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Régi híres énekesek műsorából. 15.14: A világlíra gyöngyszemei. 15.24: Üj Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17*30: A szülőföld muzsikája. 18.45: Szelnie. 19.15: Az áruló. 20.30: Veled. 20.45: Három szólamban. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Európa hang- verenytermeiből. 23.48: D-dür concerto. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30—6.50: Dallamkoktél. 6.50: Orvosi tanácsok. 7.05: Sportszombat. 8.08: Népszerű muzsika — pihenőidőben. 9.05: Rádiószínház. 10.00: Oxigén. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.00: Hírek. 17.05: Kapcsolj 8-as stúdiót. 17.30: Látogatás a múltunkban. 18.30: Slágerlista. 19.09: A Rádió Dalszínháza. 21.05: Húsz év múlva. 21.28: A holland Ador’s dzsesszegyüttes játszik. 22.00: Randevú Szentendrén. 23.15: Éjszakai koktél. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 7.03: In limba materna. 8.00: Hírek. 8.19: Új Eterna-lemezeinkből. 9.30: Tiszán innen — Dunántúl. 10.30: Slágerlista. 11.00 : Hangfelvétel felsőfokon. 12.20: Glenn Gould zongorázik. 13.00: Hírek. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: XX. századi magyar oratóriumok. 14.51: Arcord fölött. 15.00: Lemezbörze helyett 16.02: Iphigcnia Aulisban. 18.00: Bemutató. 19.00: Hírek. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 19.35: Kórusok — hangszerszólók. 20.05: Soproni Régi Zenei Napok. 22.30: Társaság. 23.10: Hellász újkori dallamia. 23.30: Hírek. 1989. július 1., szombat t IOLNAPI E MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag .3 és 5: A KÉM, AKI SZERETETT ENGEM (ang). 7: COMMANDO 6: „X” PROGRAM (mb., am.), (mb., am., 16). Szabad Ifjúság 8: BOSSZÚVÁGY III. (mb., am., 16.). Mozimúzeum f4: ASTERIX ÉS KLEOPATRA (mb., fr..), f6 és f8: ELÖJATSZAS: VIKEND EGYMILLIÓÉRT (mb., cs.). Barcs 6 és 8: NÉGYBALKEZES (mb., fr.). Marcali 6: WILLOW (am.). Nagyatád 5 és f8: . ÉJSZAKAI MOTOROSOK (gör ). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.53: Műsorismertetés. 9.00: Kéménymesék. 9.25: Szafari. 9.55: Cigánykerék. 10.25: A púpos lovacska. 15.07: Műsorismertetés. 15.15: Világifjúsági találkozó ’89. 15.50: Salakmotoros csapat világ- bajnokság. 16.55: Gene Kelly. 18.15: Esti mese. 18.25: Delta. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: ÉTgy amerikai Párizsban. 21.55: Telesport. 22.10: Képújság. Budapest 2 14.00 Képújság. 15.00: A cha- tc.auvaüoni polgárok. 15.51: Wurlitzer. 17.40: Álljunk meg egy szóra! 17.50: Versengő himnuszok. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Cosi fan tutte. 22.30: Napzárta. Ositrók Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Osztrákok nyomában. 9.50: Hegyek országa. 10.35: Heti körkép. 11.00: A sajtó órája. 12.00: Helló, Ausztria, Helló. Vienna! 12.30: Tájékozódás. 13.00: Mi. 13.25: Hegyvidékek állatai. 13.45: Harc a Fiorita villában. 15.35: Múpett- babák. 16.00. Mini tv-híradó. 16.10: Törpikék. 16.55: Közlekedés gyermekeknek. 17.00: X- Large. 18.30: Kright Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Egy éj Velencében. 22.30: Víziók. 22.35: Inge- borg Bachmann irodalmi verseny. 23.35: Christine Andres játszik hárfán. 0.05: Hírek. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.05: Kulturális körkép. 9.30: Angyalok, ö és démonok. 10.00: Titus Andro- cinus. 12.50: A holnap mesterei. ls.00: Vendégmunkások. 13.20. Ezer mestermű. 13.30: Képek Ausztriából. 14.30 2x7. 15.00: Sportdélután. 18.00: Vancouveri kalandok. 18.25: Akkoriban. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Jogi esetek. 20.15: A K3 emberei. 21.55: Pergő idők a Ridgemont High iskolában. 23.40: Miami bűn. 0.35: Hírek. Jugoszláv Tv 1 8.30: Barázdák. 9.15: Műsorismertetés. 9.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 11.00: Baráz dák. 12.00: Oktatómüsor. 13.00. Rosowszky. 13.50: Napirend nélküli találkozás. 16.30: útleírás. 17.05: Frisco Kid. 18.45: Hc-Man és a világűr urai. 19.10: Tv-for- tuna. 19.30: Tv-napló. 20.00: Drámasorozat. 21.00: Fejtsd meg a gyilkosságot. 22.30: Tv-napló 22.50: Ráadás program. 0.50: Hírek. Jugoszláv Tv 2 9.50: Műsorismertetés. 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Ráadás program. 15.00: A fenntartott idő. 19.30: Tv-napló. 20.00: Bolygó Föld. 20.50: Portréjegyzel. 21.25: Sportszemlc. 22.25: Héti, műsor ismertetése. Kossuth rádió 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Neveletlenek. 10.05: örökzu. dallamok. 11.00: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45^ Negyven év. 12.55: Nép- t?álkörök pódiuma. 13.20: ív. üzen a Rádió? 14.10: Müvészle- mezek. 15.00: önarckép színes háttérrel. 15.46: Magyar kórus- müvek. 16.05: A Rádió lemezalbuma. 17.00: Értékmegőrző. 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . 18.40: Bőrharisnya. 19.40: Népszerű fúvósdallamok. 20.00: / térség kritikája. 20.15: Chudáré. 21.31: Elfelejtett dallamok. 22.00: Hírek. 22.15: Díjnyertes lemezek. 23.08: Hangszerek, hangszínek. 0.15: Éjfél után. , PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.05: A református egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Bencze Ilona és lánya. Gabi. 8.41: Kalandozás a tükörben. 9.05: Az ismeretlen Cliff Richard. 10.04: Nincs ta- kargatnivalónk! 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Szerpentin. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: Húsz év múlva. 21.27: Társalgó. 22.22: A mai dzsessz. 23.15: Az élő népdal. 23.25: örökzöld filmmelódiák. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 8.13: Richard Strauss: Symponia do- mestica. 9.00: Látogatás a Szcrvdlovszki Operában. 9.50: Barokk kamarazene. 1Ö.20: Üj Zenei Újság. 11.00: Luzerni Fesztivál. 12.30: Renata Tebaldi operaáriákat énekel. 13.05 Szemle. 13.30: Bach: 66. kantáta 14.05: Rockújság. 15.00: Híres zongorás triók. 16.05: A lullusi játék. 17.00: Zenekari muzsika. 17.50: Magyar zeneszerzők. 18.25: Na maternjem jeziku. 19.00: Cosi fan tutte. 22.30: A két flamingó Madarász. 23.30: Hírek.