Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-04 / 155. szám

1989. július 4., kedd Somogyi Néplap Látlelet *89 Vasárnap befejeződött az Ifjúság—2000 címmel és té­mában rendezett háromna­pos konferencia, amely a többé-kevésbé ismert látle­let mellett az egészséges nemzedékért való cselekvés szándékát is fölvázolta. Akik felszólaltak a három nap so­rán, bármilyen szívesen tet­ték volna, nem kerülhették meg, hogy a népesség egy­ötödét érintő bajokra, kelle­ne orvoslást találni. Nem lesz könnyű, hiszen — Né­meth Miklós szavaival — a múlt értékeit nem tekint­hetjük a cselekvés bázisá­nak. Szigorú szavak és bizo­nyára akadnak szép szám­mal, akik a „vívmányok” el­leni támadást vélik kihal­lani belőlük, holott csak az kapott hangot, amit koráb­ban elsősorban a kutatói je­lentések és tanulmányok szerzői fogalmaztak meg: az ifjúság nem az, aminek hi­vatalosan kellett volna hin­nünk. Ez a nemzedék, a mostani középnemzedék ugyanis úgy élhette meg az egzisztenciateremtés nehéz­ségeit, az első munkahely, a lakástalanság, a tudás érték- vesztésének feszültségét, hogy a sorsa feletti döntések elméleti hátterét, a „nem­zedéki probléma pedig nincs!” kategorikus impe­ratívusza határozta meg. Holott számos jel, a fiatalok különféle reakciói — melye­ket a részleteket elfedő „ér­tékválság” nagy bugyrába csomagoltunk — jelezték, hogy egyetlen korosztály sem a korábbiakkal azonos módon illeszkedik be társa­dalmi rendünkbe. A KISZ széthullása bizo­nyítja, hogy az ifjúság előbb-utóbb kinyilvánítja, hogy mennyire értékeli azt a programot, melyet érte és a nevében kívánnak megva­lósítani. Akié az ifjúság, azé a jövő — mondtuk jól hang­zó jelmondatként, s aztán kiderült, a fiatalok jelentős része nemcsak a politikai célokat tekintette ködbeve- szőnek, hanem még az isko­lát sem érezte magáénak. Az ország fiatal miniszterelnöke bizonyára életkora miatt is közelinek érzi ezt a gondot, s ennélfogva beleérzéssel is azon munkálkodik a fölvá­zolt kormányprogram meg­valósításán, hogy el-is- higy- gye ez a nemzedék: itt él­ned, halnod kell. K. E. HELYÜNK EURÓPÁBAN Poitgay Imre államminiszter előadása (Folytatás az 1. oldalról) A megnyitó beszédet kö­vetően az akadémia részt­vevőit dr. Huszár István, a HNF Országos Tanácsának elnök-főtitkára köszöntötte. A népfront keretében műkö­dő mozgalom azért bizonyult életképesnek — hangsúlyoz­ta —, mert a benne részt vevők szülőföldszeretetére, tudására, elkötelezettségére alapozott. Ez a mozgalom volt áz, amely elsőnek emel­te fel szavát nemzeti tuda­tunk és önismeretünk pusz­tulása miatt. A mozgalom olyan cselekvési formákat kezdeményezett, amelyek al­kalmat, teret adtak a múlt feltárásához, az értékek meg­őrzéséhez. A honismereti munkában kiemelkedő eredményt elér­tek kitüntetése után Pozsgay Imre államminiszter tartott előadást a magyarság helyé­ről Európában. Mint mond­ta, ebben az évezredben, ami­kor voltak népek, akik nyel­vükről is lemondtak azért, hogy alkalmazkodni tudja­nak az európaiság eszméjé­hez, akkor ez a nemzet ké­pes volt túlélni identitását, nyelvét megőrizte ezer éven át. Bizonyította, hogy befo­gadó nemzet a magyar. Illyés Gyula szavaival élve: ma­gyarnak lenni nem szárma­zás, hanem vállalás kérdése. Az uralkodó eszme ebben a térségben mindig az volt: úgy határozzuk meg magun­kat, magyarságunkat, hogy azzal másoknak rossz köz­érzetet ne okozzunk. Ez olyan önmeghatározást je­lentett, amihez türelem, to­lerancia kívántatot. A magyarság léte, felemel­kedése csak akkor képzelhe­tő el — hangsúlyozta Pozs­gay Imre —, ha visszalépünk a kulturális és politikai ér­telemben vett Közép-Euró- pába és újra rendezzük a szomszédos országokkal vi­szonyunkat. A .határainkon kívül elő magyarság sorsával kapcso­latban az államminiszter hangsúlyozta: a kormány felelősséggel tartozik a világ­ban élő magyarokért: az egy­séges, egyetlen magyar nem­zet mellett kötelezte el ma­gát. A gazdasági helyzetről szólva Pozsgay Imre kifej­tette, az európai fejlődéshez nemzeti megújhodással, a nyugati működő tőke bevo­násával, és egyben sajat, nemzeti öntudatunk emelé­sével zárkózhatunk fel. Új alkotmány, szabad választá­sokon való megmérettetés, új parlament — ez vezethet csak el egy alkotó, öntuda­tos magyarsághoz. Szekszárdon, a 17. orszá­gos honismereti akadémia résztvevői is ezeknek a kér­déseknek a megválaszolásá­ra kapnak lehetőséget az el­következő napokban. F. Kováts Éva TV-NÉZÓ Kiválasztottak Több téeszelnök-legendát ismerek, ezekben a hőssel azonos rangban szerepel a korrupció, a bábmozgatás művészete, az italozás, illet­ve a züllés több módozata, aminek mindenki megitta a levét; a gazdálkodó közös­ség, a család egyaránt. És végül a kiválasztott maga is. Talán pár esztendeje hallottam, hogy a Televízió egyik stábja forgatni kívánt a &ossuth-díjas tsz-elnökről. Azt hiszem, ez az a film, ami nem került dobozba an­no ..., hiszen el sem készül­hetett. A televízió Üj nyitott könyv sorozatában csütörtö­kön este mutatta be Pün- kösti Árpád Kiválasztottak című szociográfiájának film- változatát. Két évtized pa­raszti gazdálkodásáról, a termelőszövetkezetek életé­ről, azok élén botladozó el­nökökről látlelet-pontosság­EMLEKEZŐ DALOSOK A Balaton felől érkező langyos esti szellő megszo­rult a nyírfák között. Gőgö­sen nézett szét a tájon, a le­velek fejüket rázva kacag­tak rajta. A szél nem szólt semmit, csak felemelte nád­pálcáját. A parti köveken dúr-akkordként szétpattanó vízbuborék * habozva húzó­dott vissza. Permetében si­rályok kórusa énekelt. Síne­ken zakatoló kerekek ritmu­sára táncolt a fák ágai közé a szürkület. A város utcái most néptelenek. A strando­láshoz már hűvös van, a szórakozóhelyek pedig még csendesek Bóglárlellén. A bogiári kórust 1922-ben alapították a társasági életet szerető, daloskedvű férfiem­berek. Az első világégés bor­zalmai, a Tanácsköztársaság leverése után felejteni gyűl­tek össze esténként a dalár­dába az üdülőfalu iparosai, gazdálkodói és értelmisége. Hogy ü nótázás szüneteiben aztán (Bacchusnak is áldoz­va) Trianon igazságtalansá­ga és saját balsorsuk felett keseregjenek. Ünnepeken fe­kete posztóban, nyakig be­gombolt fehér ümögben, fé­nyesre glancolt csizmában feszítve daloltak a telepü­lés apraja-nagyja előtt. A tóparttól egy kilométerre húzódik a Vas-Műszaki és Hűtőgépjavító Kisszövetke­zet telepe. A főépület kör­vonalai már a sötétbe vesz­nek, csak földszinti ablak­sora hívogat fénylőn. Benn, az ebédlőben vagy negyven kórista várja izgatottan a próbát. Szállodaigazgató, diák, munkás, orvos, nyugdí­jas. Nyolc település dalos­kedvű lakói. Dr. Nemes Ti­bor 70 éves. Hétfő esténként 16 kilométert gyalogol, hogy énekelhessen. A kórustagok többsége a megbeszélt idő­pont előtt érkezik — legyen idejük beszélgetni egymás­sal. Ez is fontos nekik. A dalárdát a II. világhá­ború, a felszabadulást köve­tő pártharcok, majd 56 vi­harai elsodorták. Gazdag Já­nosáé, az 1957-ben újjáala­kult kórus egyetlen ma is aktív tagja meséli: — Na­gyon lelkesek voltunk, és a sikerek is gyorsan jöttek. Már a második minősítő hangversenyen ezüst okleve­let szereztünk. Ezt rádió- és tévéfelvétel követte. 1962- ben felléphettünk a Zene- akadémián is. A próbák, szereplések szinte az összes szabadidőnket kitöltötték. Szegény férjem 14 éven ke­resztül mondogatta: Most már döntsd el Terikém, én kellek neked, vagy a kórus? A beéneklést, a hangszá­lak „bemelegítését” nincs énekes a világon, aki ked­velné. De Szalóky Béláné karnagy tudja: csak a hang­képzés, a szövegejtés állan­dó fejlesztése teszi lehetővé a kórusművek sikeres meg­szólaltatását. Igazi amatőr kórus a boglárlellei: a négy­szólamú műveket hallás után tanulják be a tagok. Hang­zásuk érett, az egységes hangszínből csak ritkán „lóg ki” egy-egy lelkes hang. A szólamok hangterjedelme ne­héz művek elsajátítását is lehetővé teszi. Most épp az egyik „kedvencet” éneklik. Az ablak alatt elsuhanó gép­kocsik kürtje wagneri dia­dalt harsog. — Az igazi munka kilenc éve kezdődött — mondta Szalóky Béláné. — Azelőtt a repertoár több mint ki­lencven százalékát indulók és mozgalmi dalok tették ki. Ma már madrigálok és egy­házi énekek, népdalfeldol­gozások és kortárs szerzők művei szerepelnek műso­runkon. Az utóbbi években nagyot fordult velünk a vi­lág — munkánk gyümölcse beérett. A szövetkezeti kó­rustalálkozókon túl megjár­tuk Jugoszláviát, Bulgáriát és Belgiumot. Alig egy hó­napja _érkeztünk haza Nor­végiából. De a legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy hétfő esténként 40—50 em­ber félreteszi ügyes-bajos dolgait, és közénk jön. Éne­kelni. Körben a falon oklevelek, a vitrinben díjak, kitünte­tések. Emlékek a kórus éle­téből. Czene Attila gal ad képet az író, nem ám a szociográfiai műből ké­szült televíziós film! Dózsa Miska bácsi úgy esett bele a téeszelnök szé­kébe, mint meszes a gödör­be, azaz nem egészen, mert az utóbbi esetében eleve van rá esély. Nemcsak Dó­zsa Miska bácsi, hanem so­kan mások is véletlenül, pontosabban fogalmazva, nem természetesen kerültek a termelőszövetkezetek élé­re, ez is lett sokuknak a tragédiája. A tragédiáknak nem volt pontos koreográ­fiája, mint ahogy a kicsiná- lásra mindegy, hogy milyen okot találtak, vagy nem is kerestek, egyszerűen csak félretettek embereket. Hogy is mondta Dózsa bácsi? Az író: — Szép volt az asszony? Dózsa Mihály: — Még mindig én lennék az elnök, ha nem jön közbe az az asszony. Dózsa Mihály és a dózsa- mihályok közül sokan így végezték, odalett a család, oda az elnöki szék. A filmben Kun Vilmos formálta meg annak az egy­kori hatvanas évekbeli téeszelnöknek az alakját, akit zsarolással kényszerí­tettek rá, hogy vállalja a vezetést. A zsarolás tárgya mindjárt megmagyarázza, miért vállalta hősünk a nem rá szabott feladatot. Ki nem vállalta volna, csak roko­nára rá ne süssék, hogy ku- lák... A folyóba vetett sa­láta története ugye milyen nevetséges az idő távlatá­ból? Talán nem is olyan ré­gen történt, hasonlóról nem messze is meséltek ... Molnár Piroska egy asz- szonysorsot állított elénk, hi­telesen, de mégiscsak vázla­tosan, mint ahogy az egész filmre jellemző volt. A téeszelnökök is beszél­nek egyfajta koncepciós per­folyamatról, hallottuk Pün- köstit tolmácsolva, aki bi­zonyára bőséges bizonyíték­kal szolgálhat a valóság tel­jes megismeréséhez. ­Talán nem a rendező Ba­logh Zsolton múlott, hogy ellenállt az írói mű a film­nek, Schulze Éva forgató- könyve, úgy érzem, vérsze­gényre sikerült. A színészek mindent megtettek... A Nyitott könyv mire való? Most nyugodtan mondhat­juk, ne a filmből döntsünk a mű igazáról, hitelességé- "ről, hanem olvassuk el a szociográfiát, Pünkösti Ár­pád munkáját. Végül is ezt akarta elérni a film is, még­ha ennél többet is vártunk tole- Horányi Barna BAJOR NAGY ERNp Összebékülés összebékültem minap egy régi-régi barátsá­gos idomítómmal. Ez történt: Jön szemben velem az (utcán jegy Jcútágas so- ványságú ember, szinte lo­bogott rajta a hajdanán mé­retre szabott ruha. És szólt hozzám p. férfiú /ezekkel a szavakkal: „Ernő, Ernő, csakhogy összehozott ben. nünket a jó isten." Kellett egy •kicsit ikutatgat- nom a memóriámban, hogy ki is ő. Aztán egy félmon­datból rájöttem: majd negy­ven évvel lezelőtt úgyneve­zett káderesem volt ott, ahol akkortájt dolgoztam. Meg nem mondanám már, hogy milyen politikai ízű rendez­vényen ki-ki elmondott egy lényeges epizódot a múltjá­ból. Én hogy, hogy nem, gyermekkoromnak azt a mozzanatát elevenítettem föl, amikor faluról a pesti Mátyás térre kerültem. És ott egy rokon <néni ösztönzé­sére az Üdvhadsereg elneve­zésű, félig vallási, félig nyo­morenyhítő alakulat befo­lyása alá keveredtem. Tet­szett, hogy a szervezet fel­nőtt tagjai egyenruhát visel­tek. \Kedvemre való volt, hogy az összejöveteleken so­kat énekeltünk. De [az nyű­gözött le mindene kfölött, hogy húzhattam a dobot a zenekar után, amikor utca­sarkokon, köztereken hir­dették az igét, lehajoltak a részegekhez, enni adtak az éhezőknek, ruhához juttat­ták a rongyoskodókat... A visszaemlékezés hevületé­ben magasztaló szavakkal szóltam erről az emberba­ráti tevékenységről. Az én káderesem azonban fölpat­tant, (és nagyjából igy tette helyére mondókámat: „Lám, lám, még mindig vannak közöttünk, akik valamilyen könyörületességtöl várják a társadalom sebeinek begyó- gyulását. Ez velejéig burzsoá nézet.” Megszégyenülten hallgat­tam a kioktatást. Személyze­ti főnököm becsületére le­gyen mondva, nem szállt rám. Még csak állástalanná se váltam badar fölszólalá- som nyomán. És most miért minősítem összeb ékülésnek találkozá­sunkat? Mert most meg én nézem el neki, hogy az egy­kori harcos ateista a jó is­tent emlegeti. És megértem, havi 4200 forintos nyugdíja mellett bizony még az Üdv­hadsereg által osztogatott le­vest is hálásan megköszön­né. A negyven év előtti .kö­rülmények között az számí­tott elméletiekben képzett­nek, aki harsogta: Magyar- országon egyszer s minden­korra megszűnt a szegény­ség. Ezért kölönc csak raj­tunk a szociálpolitika, és szükségtelenné vált a Népjó­léti Minisztérium is. És most ott tartunk, többé nem lehet az ilyen-olyan be­gyűrűzésekre fogni a töme­ges elszegényedést. Már ott tartunk, hogy nemrég sze­génységellenes hétvégét rendeztek Újpesten, mivel a lakosságnak csaknem a fele a létminimum, illetve a tár­sadalmi minimum alatt él, és ezer gyermeket vettek ki a szülők ia napközikből, rhert már képtelenek megfi­zetni la fölemelt étkezési dí­jakat. Kószál egy adat Bu- dapest-szerte, mely szerint hetenkint 150 lakásból kap­csolják ki a villanyt díjfi­zetési hátralék miatt. Nap­ról napra növekszik azok száma, akiknek választaniok kell: esznek vagy teljesítik lakbérfizetési kötelezettsé­güket. Lehangoltan mondom ki: nálunk annyira a hivatalok­ra kövült az úgynevezett jó­létpropaganda, hogy az ille­tékesekben alig palástolt el­lenszenv alakult ki a nélkü­lözőkkel szemben. A nyomor tagadásának is egymástól el­térő fokozatai vannak. Tu­dok arról, hogy a szegények megsegítése érdekében élel- rehívott mozgalom munká­sát a rendőrség minduntalan figyelmeztette, magyarán fenyegette. És tud róla az ország, hogy az ország bí- rálhatatlan vezetője kerek- perec tagadta, hogy hazánk­ban válság volna ... Akinek látóhatára csak a rózsadom­bi építkezésekre korlátozó­dik, az bizony a tollasodás jeleire figyel föl. Aki arról hall egyet-mást, hogy van­nak vendéglátóipari válla­latok, ahol a legfelső veze­tők több milliós nyereségré­szesedéshez és prémiumhoz jutnak, az úgy vélheti: megy a dolog... Már az övék. Mert ott, hol nem n frankfurti ügyvé­dek, párizsi divatszalon-tu­lajdonosok vagy a skót köny­velők kosztolnak ..., vagyis nem a Hiltonban, az Inter- continentálban vagy a Novo- telben, hanem a ]Vlargit-híd budai hídfője mellett levő szegényembercsárdában, a Gül Babáról elnevezett ön- kiszolgálóban étkeznek, ott más a hangulat. Magam időnkint megfordulok az em­lített helyen, és fogyasztok valamit. Ott bizony nyűtt, elhasznált a bérendezés, alu­míniumból van az evőesz­köz, és a tányérok sem ra­gadtatnának el egy kispénzű dán turistát sem. De nekünk — szállítómunkás vagy ut­caseprő éppúgy van közöt­tünk, mint nyugdíjas tanács­alkalmazott vagy aktív gö­rögkatolikus lelkész — ne­künk valahogy elmegy .. ■ Mert nemcsak rántott puly­kamell van ott 56 forintért, de üres lencsefőzelék is úgy, hogy a pénztárnál egy hú­szasból még öt forintot visz. sza is kap az ember Igaz, pulykamellből na­ponta tíz adagot adnak ki, üres lencsefőzelékre pedig háromszázan jelentkeznek. Egyelőre. Mert hamarosan már egy üres főzelék se lesz. Mondják, megszűnik a Gül Baba is. Mint ahogy meg­szűnt a pesti oldalon az ön- kiszolgáló, olcsó Berlin vagy EMKE. A piacorientáltság bűvigéje alatt vitorlázó ma­gyar vendéglátóipar se rész­vétet, se kötelességet nem érez a közétkeztetésre szo­ruló szegények iránt. Jaj, József Attila, miért is plántáltad szívünkbe a nyomorultak iránti szerete- tét?! Miért rikkantottad, hogy „Hatalmat. húst a dol­gozóknak!...” És miért val­lottad: „lm, itt vagyunk gya nakvón s együtt,/ az anyag gyermekei,/ Emeljétek föl szívünket! Azé,/ ,aki föleme­li.” Én már nem hallom ha- ragvó szavadat, csak azt, amelyik így szól: „Aki sze­gény, az a legszegényebb ...” Attól tartok, hogy a min­dig, mindent megmagyará­zok így pöccintenék félre megint a szegények Attilá­ját: Verset írni tudott, de a politikai gazdaságtanban mindig gyönge volt. De ki és miben volt gyen­ge, hogy ide jutottunk? ... Kié oz ifjúság?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom