Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-27 / 175. szám
1989. július 27., csütörtök Somogyi Néplap 5 Válságban a közösség A pszichológia: szolgáló tudomány Júniusban pszichológuskamara alakult Budapesten. Dr. Bagdy Emőke tanszék- vezető egyetemi tanár, az Országos ’ Ideg- és Elmegyógyintézet vezető pszichológusa a klinikumot, azaz a klinikai pszichológiát képviseli, a kamara vezetésében is. Ez az ág az elmúlt húsz évben elsősorban az egészségügy területén épült be a betegellátásba, s itt is a pszichiátrián belül alkalmazták. A torz, Budapest-centri- kus megosztás azt a látszatot keltheti, mintha az elmegyógyászat nyújtaná legfőbb feladatait, noha az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy a neurózisellátáson és a pszichoszomatikus betegek gyógyításán kívül a legnagyobb szükség a pszichológiai szolgálatra a betegségmegelőzésben, az egészségvédelemben és az egészségnevelésben mutatkozik. A feszültséget „ki kell szellőztetni" Dr. Bagdy Emőke így értelmezi és magyarázza a kedvezőtlen változásokat, a társadalmi beilleszkedési zavarok szaporodását. — Sokféle okát sorolhatjuk annak, miért romlott így le az általános egészség, ráadásul kiderült, hogy a városi és falusi lakosság állapota közt lényeges különbség nincs. Számomra mindennapos tapasztalat, hogy a testi-lelki egészséget károsító feszültség elsősorban tehetetlenségben aktivizálódik. Ha az ember úgy érzi, hogy bárhogy igyekszik életcéljait, terveit megvalósítani, folyton akadályokkal találkozik, állandó frusztrációnak van kitéve és csak többletenergiáinak mozgósítása árán képes normális létfeltételeket kiharcolni, akkor ebben a küszködéssel teli életvitelben a szervezete és a lelki épsége „fizeti meg az árát”. — Miben látja a megoldást? — A tehetetlenség és hiábavaló küzdelem önmagában akkor nem károsító, ha az embernek módja van személyes lelki nyomása felszabadítására, elégedetlenségeinek nyílt megfogalmazására^ feszültségeinek a „kiszellőztetésére”. Olyan szelepre van szüksége, amelyet megnyithat, és őszintén mondhatja el véleményét, álláspontját, kritikáját, ítéleteit, ebben pedig partnerre, re- zonáló, megértő közösségre talál. Mivel hazánkban sokáig a kollektív társadalmi elfojtások nyomásában szenvedtünk mindannyian, ami abban is kifejezésre jutott, hogy a személyes vélemény, vagy társadalmi kritika megfogalmazása és kimondása nemkívánt következményekkel járhatott, leszoktunk az őszinte és szabad véleménynyilvánításról. Így az egészséges demokratizmus cselekvőképtelen lett, elsorvadt. Hallgatott az egyén, károsodott a közösségi élet. Az érték, eszmények, hitek és meggyőződések elhallgatásában pedig károsodott egy olyan fontos életfenntartó erő is, mint a jövő reményteli tervezése. Mit tehet a frusztrált ember? — Ha a tehetetlenség és reménytelenség társul az önkifejezés szabadságának korlátozásával — folytatja Bagdy doktornő —, vagy ha az embernek alapvető értékeit, hiteit sértik, korlátozzák, akkor ez biztosan megbete- gíti. Hogy ez azután konkrétan miben jut kifejezésre, például az élet feladásának szándékában, alkoholba menekülésben, az ügyeskedések és kerülőutas megoldások antiszociális, vagy becstelen keresésében, illetve a fokozott morállal és önkontrollal rendelkező embereknél a tehetetlen harag önpusztító, szervkárosító, az idegrendszert kimerítő következményeiben, ezt az egyéni sajátosságok határozzák meg. — Az alkotó korban levő férfiak keringési betegség okozta halálozása például riasztóan magas (ez a vezető halál-ok). Helyes volna a rideg statisztikai adatok mögé gondolnunk, hogy negyvenes férfiaink húszéves egzisztenciaépítő küzdelem után messze nem tartanak ott, ahol szeretnének. Amikor a rizikótényezők kikapcsolásáról szónokolunk, érdemes meggondolni, miért szív el 2 doboz cigarettát valaki naponta, miért ful- lasztja italba feszültségét esténként, miért „vigasztalja” magát folytonos evéssel? — A leszoktató kampányoknak mégsincs foganatjuk. — Mi mindig el akarunk venni valamit az emberektől, rászólunk: ne egyél, ne igyál, ne dohányozz, de mit adunk, mit kínálunk cserébe? Általános tapasztalat, hogy a rizikófaktorok éppen a társadalmi szempontból legértékesebb, legaktívabb embereknél sűrűsödnek, akik szüntelen cselekvésvággyal és felelősség- tudattal élnek, tehát a legnagyobb frusztrációkat szenvedik el. — Mit tehet egy frusztrált ember? — Elmenekülhet, támadhat, vagy passzív tehetetlenségbe szorulva szoronghat. Akinek a gyökerei mélyek, az nem menekül, inkább elszenvedi a károsodást. Az elmúlt évtizedekben mégis sokan megfutamodtak. A támadás következményekkel jár, ezért ezzel kevesen élnek. Marad a nagy többséget érintő passzív, tehetetlen helyzet, amiből az önpusztítás valamilyen formája alakulhat ki: alkoholizálás, öngyilkosság, narkomá- nia, sőt bűnözés. Van-e kiút? — Tényleg nem marad kiút? — Ha kiabálni tudna az ember a passzív tehetetlenségben, akkor megvolna a szabadulás lehetősége. Tudniillik, hogy valaki odafigyel segélykiáltásaira, segít és meghallgatja. Csakhogy az önvédelem rengeteg erőt köt le, s emiatt nehezen tudunk a másikra odafigyelni. Ezt meg . is tapasztalhattuk az emberi kapcsolatok elsi- városodásában, az érdektelenségben, a közösségi és társadalmi aktivitás elapadásában. De voltaképpen nem okolhatunk senkit ezért, nem követelhetjük a másiktól, hogy figyeljen ránk, segítsen rajtunk, álljon mellénk, amikor látjuk, hogy szinte minden embert személyes életgondjai nyomasztanak. Talán csak azért nem figyelünk a másikra oda és azért nem segítünk, mert kénytelenek vagyunk a saját bajunkkal foglalkozni. H. J. Délutáni tea party Dénes- majorban Valóságos diáktanyává alakult át az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karának kollégiuma. Ezekben a hetekben azonban nem a hallgatók zsivajától, hanem a négy megyéből idesereglett 100 általános iskolástól hangosak a termek. Több mint három hete érkeztek az „első fecskék" a nyári táborba. Merész Katalin, az intézmény közrpűvelődési titkára, a táborvezető épp az agyagozás titkaiba avatta be az ügyes kezű gyerekeket, amikor a tábor életéről kérdeztük. — Az egyetem kaposvári kara ötödik alkalommal fogadja a Medosz szervezésében a nebulókat. A szülők mindössze 900 forintot fizettek ezért a 14 napért. Július két turnusában 200 gyerek érkezett hozzánk; hat pedagógusjelölt és két leendő agrár szakember foglalkozik velük. Örömmel mondhatom: nyári kollégáim remekül ellátják feladatukat, és a változatos programok révén hangulatos tábori élet alakult ki. — Kellemesen telnek a vakáció napjai, mivel óriási zöld területen hancúrozha- tunk. Igaz, hogy nem a Balaton mellett nyaralunk, de szinte naponta lejárunk fürödni a Desedára — újságolja a hetedikes Papp Gergely, aki a fővárosból érkezett. Kezében habán csészét tart, s lassan kortyol a gőzölgő teából. — Ez a délutáni teázás is nagyon tetszik nekem. Sok táborban voltam, de teázni még sehol sem lehetett napközben, A Balaton Fűszért jóvoltából élvezhetjük az illatos nedűt — újságolta a harmadéves Róber Róbert, aki a ,Jkistanítóbácsi” szerepében otthonosan mozog a fiúk, lányok között. A következő napokban tőle tudhatják meg a gyerekek, mit tud a számítógép. Peczkó Lajos, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola másodéves közművelődési szakkollégistája azt vallja: a gyerekekről sok információ gyűlhet össze egy ilyen táborban, és sokféle nevelési módszert alkalmazhatnak, örül, hogy jártasságot szerezhet a különböző programok szervezésében, lebonyolításában — ennek kiváltképp nagy hasznát látja, hiszen lakóhelyén, Nagyszo- kolyon a tanítás mellett népművelőként is tevékenykedhet majd. Vízi Zuzsa és Farkas Izabella, a két szolnoki barátnő örömmel számoltak be arról, hogy reggelente maguk választhatnak: futással, tornával vagy a konditeremben J I kezdjék-e a napot. — Megtanultunk virágot hajtogatni és agyaggyöngyöket gyúrni — mondják —, de azt szeretnék, ha jövőre a szüleikkel együtt jöhetnének, mert nagyon hiányzik anyu és apu ... A tágas tereket járva a magyar beszédbe idegen hangok vegyülnek. Kik tartózkodnak még az épület- labirintusban? — Olaszok, oroszok és lengyel fiatalok vannak még rajtunk kívül — kapom meg a választ Máté Sziriusz Jónástól. Most karaféztam egyikükkel (elég ügyetlen), de focizni és teniszezni is szoktunk — mesél a nap feladatairól az izzadt, nyakigláb kamasz. — Véletlen egybeesés, hogy - külföldi vendégek is tartózkodnak intézményünkben. Az előbb említetteken kívül cseh, grúz és német cseregyakorlatos csoportok látogattak hozzánk, így a tábor lakói velük is barátkozhatnak, s már régóta gyakorolják metakommunikációs képességeiket — mutatta be a tábort teljes részletességgel Merész Katalin. Lőrincz Sándor ZSOLNAI HÉDI:. Johanna a kocsmában (4J. Vészterhes szabadság A bujkálás és az ostrom feszültséggel teli hónapjaiban utolsó menedékhelye egy Duna-parti szálloda volt, ahol az akkori kor szinte minden „,szereplője” megfordult, a némettől a hamis papírokkal bujkáló zsidóig. A szálloda egy bombatámadás után lángba borult; „verebek és vérebek” együtt szorultak a pincébe. A felszabadulás napjai azonban újabb kegyetlen megpróbáltatásokat mérlek a húszesztendős leányra, akinek évtizedekkel később írt önéletrajzát az ősszel jelenteti meg a Magyar Világ Kiadó. Nincs olyan közeg, amelyben, ne lehetne, ha csak egyetlen vagy igen gyér számú, de rendes emberre is lelni. Ezért muszáj, kell életben maradni. Naponta, percenként más-más hírek szűrődnek kintről. Már itt vannak az oroszok! Már Pesten vannak... Mégse; Budán vannak... Itt vannak a belvárosban. Csak voltak... Idegtépő! Túlélni! Túlélni! Túlélni! S egy napon: végre megjelennek az orosz katonák! A zsidók mellüket verve, boldogan gajdolják: „Mi zsidók vagyun!” Egy öreg bácsi figyelmeztet: „Vigyázzatok!” Nem! Hédi ezt nem is akarja meghallani. Ez lehetetlen! Rohanna, - futna az utcára. Emberek! Oroszok! Hát itt vagytok végre! De hirtelen elsötédedik minden; először nem is képes észlelni, mi történik. Nincs is rá ideje. A harmadik-negyedik vadállat után elájul. Kitty vizes ruhával törölgeti, de nem sokáig ... Üj szörnyeteg érkezik, mögötte gúnyoros pofával a „zsidó nyilas”. S Hédi távolról, nagyon messziről* hallja csak a hangot: „Itt van!” Ö, Hédi. Ő van itt. Öt ajánlgatja a zsidó fiú a szovjet katonáknak. S Hédit hurcolják; most egy kibombázott fodrászüzlet üvegcserepei fölé dobják, mint egy zsákot, és jönnek, jönnek... A hatodik visszakíséri a szállásra. Kitty ismét ápolgatja. Ekkor már magas láza lehet; reszket, didereg. Idegláz, mondják. Álomba ájul. Arra ébred, hogy puskatussal veregetik a vállát: „Davaj! Davaj!” S viszik, ismét... Az ezredesi főhadiszállásra! Ez . háromszobás pince: ebédlő, háló, iroda. Hatalmas, megterített asztal, rajta hasított fehér lepedő ... ételek, italok, rákok, pezsgők. Hédi öklende- zik ... — Egyél, igyál! — Csak a hangsúlyból és az erőszakos mozdulatokból érti: zabál- fatni, vedeltetni akarják! Énekelnek, harmonikáz- nak! Csókolgatják egymást ... Az ezredes kirúgja a katonáit, elfújja a gyertyákat. Talán a sötétben el lehetne iszkolni. De nem lehet! Már érzi derekán a hüllő-érintéseket... Reggel. Ébresztőt üvölt egy katona, kivel az ezredes „haza”-kísérteti a királyi maitresse-t... Senki nem érdeklődik. Kiitty és ő csomagolnak. Kitty hívja, menjen hozzájuk, nem messze van (vagy volt) a lakásuk. De elbúcsúznak. Hédi túl akar lenni a mindennél ijesztőbb valóságon: ki él még a családból? Kittyék felöltöztetik. S néhány nap múlva Hédi elindul haza... Az öltözete: fatalpú cipő, hosszúnadrág, pulóver s egy valódi mosómedve bunda. (A bunda kölcsön.) így érkezik meg a Teleki tér 3-ba. Gyalog, végig a Belvároson... Váci utca, Kígyó utca, Szervita tér, Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, végig-végig egy hatalmas, rothadt piac ... A széttaposott ember, lómaradványok, mint szertegurult, kiloccsant narancsok... S egy napon megjön apa. Indult az első szabad színház: Oj Magyar Színház. Hédi barátnőjével, Z. Katival bekerült a nyitó darabba. Statisztálnak. Kati gyermekkori pajtása, R. Tamás zenekari tag vitte be őket. A Csodabár című operett. Klasszis szereposztás! Ahogyan a pesti brancs mondja: „aki él és mozog”. Ebben még statisztálni is megtisztelő. A színház a kora esti órákban kezd, mert villamosok még nem járnak, a város meglehetősen sötét este, siralmasak az utcák, és félősek. Nappal már pesti arca van a Rákóczi útnak, Nagykörútnak. Hédit R. Tamás, a.zenész kísérgeti minden este. Természetes, ez megint „szerelem”. R. Tamásnál revolver van, önkéntes nyomozó. Egyik este már majdnem a kapu előtt vannak, amikor orosz katonák támadnak rájuk az úttest közepén a villamossíneken, ahol időnként kísérleti, utas nélküli kocsik lézengenek. Igazolványaikat elkobozzák, Hédi nyakáról letépik a láncát. Tamás üvölt: „Szaladj, fedezlek!” Hátra nem mer nézni, csak a puskaropogást hallja. Rózsihoz megy aludni; fél. hogv kereshetik. Tamás hajnalban kerül elő. nagymama lekü1 • di Rózsihoz. — Mi történt? — Csatangoltam... A revolvert kellett elrejtenem valahol. — Megölted őket? — Kettőt, azt hiszem ... De jött a villamos, talán „baleset” lesz az egész. Ha nem lövök, kinyírnak. Hédi és Tamás aznap Olga néniéknél alszanak, Hédi továbbra is ott marad, Tamás naponta máshol tartózkodik. így az elkobzott igazolványokból csak Hédiékig jutnak el. Nagymamát többször becibálják az orosz parancsnokságra. Hédi jelentkezik. Ott tartják. Igaz, adnak mellé egy magyarul beszélő katonanőt, aki vigyáz, hogy ne molesztálja senki. Nem a katonák közé, egy irodába zárják. Ez egyben rögtönzött szovjet katonai fogda. Több mint egy hete van már ott, amikor nagymama elárulja Tamás tartózkodási helyét. Szembesítés, mindketten uc ^nazt vallják. Amit ők maguk sem tudnak, az oroszok közük: négy katona volt. Kettő meghalt, valóban keresztülment a villamos is rajtuk. Kettőt őrizetbe vettek. Ezek a vád tanúi. Tamás hónapok óta ül. Az újságok fotós beszámolókat közölnek. Hédi idézést kap. Helyszíni szemle a Teleki tér és Népszínház utca sar- •kán. Hatalmas tömeg. Hozzák Tamást, kopaszra nyírva és alaposan „megdolgozva” ... Elítélik. (Folytatjuk.)
