Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
2 Somogyi Néplap 1989. június 10., szombat Párt és állami vezetők találkozója Hans-Dietrich Genscher»*#! Péntek délelőtt Magyar- országra érkezett Hans-Diet- rieh Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság alkan- eelliárja és külügyminisztere és Wolfgang Mischnick, a Szabaddemokrata Párt parlamenti csoportjának elnöke. Kíséretükben van Alexander Arnot, az NSZK budapesti nagykövete. A nyugatnémet diplomácia vezetője a Friedrich Naumann Alapítvány budapesti irodájának megnyitása alkalmából egynapos, nem hivatalos látogatásra érkezett Budapestre. A vendégek a Ferihegyi repülőtérről egyenesen az ünnepélyes megnyitó színhelyére, az Átrium Hyatt szállodába mentek, ahol Wolfgang Mischnlck bevezető szavai után Hane-Dietrich Genscher mondott beszédet. Az NSZK külügyminisztere a nagyszámú hallgatóság előtt csaknem háromnegyed órás előadásában az európai együttműködés új fejleményeit elemezve, s a kontinens tartós békéjének megteremtéséről szólt. Genscher beszéde után felszólalt Kótai Géza, az MSZMP KB Nemzetközi Partnerkapcsolatok Osztályának vezetője is. Hangsúlyozta, hogy a most hazánkban megnyíló alapítvány része lesz a történelmi hagyományokból táplálkozó magyar—német kulturális kapcsolatoknak. Az alapítvány jó ügyet, az európai együttműködés erősítését szolgálja, Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parlamentben fogadta a ma- génlátoigatáson hazánkban tartózkodó Hans-Dietrich Genschert és Wolfgang Mischmioket. A magyar kormányfő tájékoztatta a vendégeket hazánk belpolitikai helyzetéről. Eszmecserét folytattak az országunk előtt álló gazdasági feladatok eredményes 'végrehajtásának lehetőségeiről. Áttekintették Magyarországnak az európai gazdasági integrációs folyamathoz való viszonyát Is. A vendégek a nap folyamán találkoztak Pozsgay Imre .áLlammlnlszterrel is. Megbeszélést folytattak . a magyar belpolitikai élet eseményeiről, valamint a közös európai ház felépítésével összefüggő kérdésekről. A megbeszéléseiken részt vett Horn Gyula külügyminiszter, Horváth István, Magyarország bonni és dr. Alexander Arnot, az NSZK budapesti nagykövete. • * * Grósz Károly, az MSZMP főtitkára a Központ! Bizottság székházában fogadta Hans-Dietrich Genschert és Wolfgang Mischnicket. A találkozón részt vett Horn Gyula'. Az MSZMP főtitkára elmondta, hogy a Friedrich Naumann Alapítvány budapesti irodájának felállítását az MSZMP kezdeményezte. Meggyőződését fejezte ki, hogy az alapítvány célja, programja teljes mértékben beleillik abba a vállalkozásba, amely előtt ma hazánk áll; a politikai kultúra, a politikai érdektagoltság meghonosítása új ismereteket követel meg, s az alapítvány jelentősen segítheti ezt a folyamatot.. Az alapítvány céljai közé tartozik, hogy ismereteket közvetítsen, új témakörökben kutasson, kezdeményezze a különféle politikai irányzatok párbeszédét, együttműködését. Amolyan oktatási, politológus műhely lesz, A kétoldalú kapcsolatokról Grósz Károly elmondta: e témakörben is nyílt, őszinte párbeszédet folytatott vendégeivel. A megbeszélésen elsősorban a magyar— NSZK politikai kontaktusok alakítását érintették, de számos nemzetközi kérdést is megvitattak. Így például véleményt cseréltek a Kelet- Európában lezajló eseményekről, a szovjet peresztrojkáról, illetve a lengyel fejleményekről. Az MSZMP részéről biztosították a vendégeket, hogy a párt továbbra is támogatja a magyar külpolitika irányvonalát a Nyugat-Európéhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésére. Hans-Dietrich Genscher pénteken az esti órákban elutazott Budapestről Törvényességi óvás Nagy Imre és társai ügyében (Folytatás az 1, oldalról) Külügyminisztériuma által a Legfőbb Ügyészség részére most átadott és a törvényességi óváshoz csatolt okiratok azonban megerősítik, hogy a jugoszláv kormány javaslatára a magyar kormány 1998 novemberében írásbeli biztosítékot adott a budapesti jugoszláv nagykövetségen .tartózkodó Nagv Imrének és társainak személyt biztonságáról, és leszögezte, hogy velük szemben múltbeli cselekedeteikért semmiféle megtorlást nem szándékozik aikaltnaz.nl. Ezeket a személyeket tehát a nemzetközi jogon alapuló személyes mentesség illette meg, amely az akkor hatályos jog — a Büntető Törvénykönyv Általános Részéről szóló 1950. évi II. törvény — 7- paragrafusának helyes értelmezése szerint büntethetőségük akadálya volt. g Loeonczy Géza ügyében a bíróság nem hozott ítéletet, mert ő 1957. december 21. napján, tehát még a nyomozás befejezése előtt meghalt. A büntetőeljárás vele szemben is alaptalan és törvénysértő volt. Ennék tényét a törvényességi óvés benyújtáséval egyidejűleg a Legfőbb Ügyészség külön határozatban állapította meg. (MTI) HETI ESEMÉNYKRÓNIKA SZOMBAT: Bevetik a hadsereget Peklngben a Tie- nanmen téren tüntető diákok ellen; a támadás áldozatainak száma nem (hivatalos jelentések szerint ezrekre rúg. r— A Rudé Právo bírálja Németh Miklós kormányfő parlamenti beszédét, mert „elég egyoldalúan” állította. be a bős—nagymarosi vizléposő negatívumait. — Elhunyt Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője. VASÁRNAP: Pekinget sokkolta a támadás, a világ döbbenten ítéli cl p fegyvertelen emberek lemészárlását. — Többé-kevésbé demokratikus választások Lengyelországban. — Ceausescu elnök szerint Románia már 1985 óta véget vetett a dogmatizmusnak és azóta demokratikusan irányítják nz országot. — Benazir Bhutto pakisztáni kormányfő Washingtonba '.utazik. HÉTFŐ: A külföldiek menekülnek az ostromállapotban élő Pekingből. — Világszerte állam- és kormányfők ítélik el a kínai vérontást. — Napvilágra kerül az .Üzbegisztán!, ferganai nemzetiségi zavargások híre. — Egy dél-koreai lap szerint Szöul és Varsó megállapodott a teljes /körű diplomáciai kapcsolatok létrehozásában. — Pol Pot, a „vörös khmerek” vezére, akik kambodzsaiak millióinak haláláért felelős, állítólag „visszavonul” a politikától. KEDD: A kínai hadsereg alakulatai egymás ellen is harcolnak. — Hírek Peklngben Teng Hsziao-plng haláláról, a L1 Peng kormányfő ellen megkísérelt 'merényletről. — A feszültség kiterjed a Ikinai tartományokra is. — Eltemetik Khomeini ajatolla/hot, Ali Hamenei elnök (az új vallási vezető. SZERDA: Egyes jelek arra utalnak, hogy Csiao Si -a kínai KP új vezetője. — |A szovjet parlament Ismét Nyikolaj Rizskovot választja meg kormányfővé. — Kínai szóvivők elutasítják a külső bírálatokat és leszögezik, hogy Peking belügynek tekinti a történteket. — A LEMP politikai bizottsága, miután az ellenzék a választásokon győzelmet aratott, „nagykoalíció” létrehozását javasolja. CSÜTÖRTÖK: Li Peng kormányfő ismét feltűnik a kínai televízióban. — Pekinget immár 350 ezer katona veszi körül. — Az NDK népi kamarája nyilatkozatban fejezi ki egyetértését a kínai vezetés döntésével, — A Rudé Právo hevesen támadja Bush amerikai elnököt, aki nem ismeri el a világ társadalmi, politikai realitásait. — Rafszandzsani, az iráni parlament elnöke megerősíti Teherán „se Kelet, se Nyugat" politikáját, — Bush amerikai elnök támogatásáról biztosítja a szovjet és a lengyel változásokat. PÉNTEK: Leeh Walesa és Kiszczak belügyminiszter egyezkedése a választások utáni helyzetről, — Se- vardnadze, Gorbacsov bonni látogatása előtt, Berlinbe érkezett. A hét 2 kérdése Vannak-e gondjai Rin- kov kormányfőnek? Nyikolaj Rizskor, a Szovjetunió miniszterelnöke szerdán olyan élményekkel gazdagodott, amelyekben szovjet kormánvínnek még nem volt része. Az 542 tugú Legfelső Tanács izekre szedte az ország gazdasági helyzetét, adatokat, programot követelt, alternatív javaslatokkal állt elő — és mindenekelőtt világosan kifejezésre juttatta: 280 millió szovjet polgár nevében beszél. TUrUetök ezrei gyülekeznek Kantonban a belvárosba vezető níd előtti téren, tiltakozásul a pekingi 'Genannten téren végrehajtott véres katonai beavatkozás ellen Lövések a román határon A román szervek szerint nem volt semmiféle „rendkívüli” esemény Sajtótájékoztatón jelentette be Barna Sándor ezredes, Csongrád megye rendőrfőkapitánya pénteken, hogy még június 4-éti, vasárnap a hajnalt órákban lövések hallatszottak a ■ magyab^-rörfTán határ mellett lévő Nagylak térségében, Az egyes- és sorozatlövések a román oldalról hangzottak, jelzőrakéták fénye is látszott. Mindezt a közelben lakók és a határ- átkelőhelyen szolgálatban levők észlelték, akik — természetesen a magyar területen — azonnal a hang felé siettek. Annyit láttak a történtekből, hogy román határőrök három civil ruhás személyt üldöznek, majd körülveszik őket. Egy aszszonytj aki föitehetőleg Magyarországra akart szökni, mar a Maros homokszigeté- röl vitt vissza az egvtk román határőr. A leadott lövések egvike sem sértett magyar területei. A másik megdöbbentő esemény június 8-án, csütörtökön történt: egy magyar halász ugyanabban a térségben gyermekholttestet pillantott meg a Marosban. A kislány tetemét a legközelebbi ho- mokszigeten rögzítette, hogy a víz ne tudja elsodorni, majd értesítette_a határőrséget. Később azonban kiderült: a homoksziget már román terület, így a magyar rendőrség nem nyomozhatott az ügyben. A román szervek képviselői tegnap délelőtt a magyar határmeg- bizott jelenlétében vizsgálták meg a holttestet. Lövésnyb- mot nem találtak, de ütés vagy ütődós miatti fejsérülés következtében vér folyt a gyerek füléből. Nem derült fény arra, hogy a két esemény között van-e összefüggés. A román szervek tagadták az emberek elfogását. Állításuk szerint a jelzett időben semmilyen rendkívüli esemény nem történt; amit a magyar oldalról a szemtanúk láttak, az csak feltételezett terroristák elfogásának gyakorlata volt. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöke beszél a népi küldöttek kongresszusának ülésén. Háttérben Anatolij Lukjanov, a Legfelsőbb Tanács elnökének első helyettese élni kíván a nyilvánossággal, nemcsak számon kérni akar, de beleszólni a kormányzat eddig tttokzatoskodással övezett munkájába. Rizskov kénytelen volt végighallgatni, hogy a szovjet kormányzat által a közelmúltban kiadott dokumentumok „bűzlenek” a régi típusú bürokráciától és a propaganda-jelszavaktól; hogy az üzletekben a legegyszerűbb árucikkek sem kaphatók; hogy az emberek belenyomorodnak a sorban- állásokba, s alkalomadtán nem bevásárolni indulnak, hanem „vadászó, gyűjtögető'’ körútra, s a fellelt árucikkeket később csereberélik. Az egyik felszólaló szerint az ország lakosságának 20 százaléka van kitéve a környezett ártalmaknak, s ha a Szovjetunió nem változtat ipartelepítési, környezeti politikáján, s változatlanul a gigawattok, megatonnák, szuperkombinátok álmában él, akkor környezeti katasztrófára lehet számítani, Rizskov kormányfő két órán át állta a támadásokat, majd kijelentette: a Gorbacsov és csapata által örökölt „kolosszális problémák és nehézségek jéghegyét nem lehetett az 19H5 óta eltelt időszakban elolvasztani". Elárulta, hogy a Szovjetunióban 9 ezer a veszteséges óriásvállalatok száma — ha nem számítjuk a kolhozokat. Elmondta, hogy az afganisztáni kaland 45 milliárd rubelbe (és közel 14 ezer katona életébe) került. Kijelentette, hogy a következő hat évben felére-har- mndáru kívánják csökkente- rl a szovjet hadikiadások részarányát a nemzeti jövedelmen belül. (Ennek összegét jelenleg hivatalosan 77,3 milliárd rubelre teszik — nyugati források azonban 289 milliárd dollárra becsülik.) Rizskov szerint elsősorban a mezőgazdaság, az ellátás helyzetén kell Javítani. A felszólalók elégedetlenek voltak: elmondták, hogy a Szovjetunióban kizsákmányolják a munkaerőt; szóvá- tették, hogy a gazdasági öszszeomlás kockázata a diktatúra árnyát vetíti előre, Smeljov, az egyik reform,köz- gazdász pedig az áruhiány azonnali enyhítésére 15 milliárd dolláros azonnali importot javasolt. Rizskovot ennek ellenére újra kormányfővé választották; helyzete és gondjai azonban messzemenően változtak: már érdemi kérdésekről folyik a vita, neki pedig eredményeket kell felmutatnia. Milyen viiszhangja volt a DMM megalakításának? Brit lapokban bizonyos értetlenség fogadta a Demokratikus Magyarországért Mozgalom szerdai megalakítását, A The Independent című lap újságírója úgy vélekedett, hogy az MSZMP reformerei nagyobb mozgási szabadságra törekednek, s azt remélik, hogy az új csoportosulás összekötő kapocs lesz majd a párt korszerű gondolkodású szárnya és a magyarországi széles választói rétegek között. „De a találkozó sokkal inkább emlékeztetett rajongók klubjának összejövetelére, mint komoly politikai eseményre" — jegyezte meg a lapban Imre Karacs. A szerző a mozgalom céljai közül kiemelte a „demokratikus szocializmust" és rámutatott, hogy az egyik felszólaló szerint már a kifejezés Is ellentmondásos. Arról egyelőre senki nem beszélt, hogy az új mozgalom miként kapcsolódik majd a politikai csoportosulások máris elképesztő tömegéhez. A párt reformkörei bizonyára beleolvadnak majd — s ezáltal megteremtik egy különálló pórt magját. Ennél valószínűbb azonban, hogy az új mozgalom kézzelfogható módon emlékezteti majd a pórt kemény- vonalasait; a reformerek népszerű vezetőjének alkalomadtán van hová mennie — s ez különösen hasznos lesz szamára a párt kongresszusén. (Fodor) A KAÜOS VOLÁN SZEMÉLYFORGALMI ÜZEMEGYSÉGE autóbuszvezetői tanfolyamot HIRDET csak kaposvári és Városkörnyéki lakosok részére. _ .................. F elvételi követelmények: — legalább 2 éves „B" vagy „B—C kategóriás vezetői engedély, — PÁV—Il-es pályaalkalmassági vizsgálat, — orvosi alkalmasság. TOVÁBBÁ FELVÉTELT HIRDET „D” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, szintén kaposvári vagy városkörnyéki munkavállalók részére AUT0BÜ8S5-GÉPKOO8IVEZETÖI MUNKAKÖRBE. Részletes felvilágosítás és jelentkezés: a kaposvári autóbusz-pályaudvar személyzeti és munkaügyi vezetőjénél személyesen: Kaposvár, Újpiac tér I. vagy telefonon: 20-433. (141429)