Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-09 / 134. szám
1989. június 9., péntek Somogyi Néplap 5 VISSZHANG Kinek a kedvére? A lap május 29-én megjelent Mindenki kedvére ... című írásához van némi hozzáfűznivalóm. Ügy érzem, félretájékoztatták az olvasókat. Én, mint résztvevő, a következőt tapasztaltam a gyermeknapi rendezvényen. Kilenc, frissen avatott úttörőt kísértem, akik igen nagy várakozással tekintettek e nap elé. Később azonban lelkesedésük megcsappant. Az úttörőházban nem volt hatszáz gyerek délelőtt, hanem kb. 250—300. A várva várt varázslatok elmaradtak, hiszen a bűvész, Jónás Tamás meg sem érkezet. így negyed tíz tájban a Holló együttes kezdte a napi programot, akik lelkesedésükkel, fantáziájukkal és színvonalas zenéjükkel jól fel tudták rázni a csalódott gyereksereget. Ezután jó néhány kisfiú és kislány részére — akik nem fértek be a filmvetítő terembe — körülbelül háromnegyed órás ténfergés kezdődött. Igaz ugyan, hogy ez idő alatt lehetett volna könyvet, játékot vagy üdítőt venni, ezeket viszont nem a gyerekek pénztárcájához méretezték. Egy szebb könyv' nem volt 80 forintnál olcsóbb, a játékok nagv césze — mivel ezek voltak az olcsóbbak — bölcsődés vagy óvodás szintű volt. A büfében egy üdítő 12 forint, egy melegszendvics 25 forint volt. A Sütév és a tejipar „finom falatai" egy zsemléből és egy Túró Rudiból álltak személyenként. A „nagy sikerű” repülőmodell-bemutató abból állt. hogy két gépnek beindították a motorját, mutatva, hog\ az működőképes, és akár repülni is tudna, erre azonban , hel\ - hiány miatt nem került sor. A legnagyobb izgalmat mindannyiunkban a tombolasorsolás váltotta ki, de csak öt nyereménytárgy talált ily módon gazdára. A többi nyeieménvt „nyert" feliratú jegyekkel lehetett kiváltani. Ennyit tudok elmondani a délelőtti programról. Azt hiszem, hogy az úttörőház jó szándéka és igyekezete ellenére sem sikerült túl jól ez a délelőtt. Legalábbis az általam kísért gyerekek véleményéből ezt szűrtem le, és nekem is ez a tapasztalatom. Jobb lett volna, ha az újságíró végig ott van, akkor nem színezte volna ilyen rózsaszínűre ezt a napot. Virág Éva tanítónő Somogysárd * * * Olvasónk igazáról valóban csak akkor tudtam volna meggyőződni, ha együtt töltjük az időnket azon a bizonyos kaposvári gyermeknapon. Ez azonban több okból sem volt lehetséges. Én nem ismertem őt, tehát nem lehettem mellette, mint ahogy nem tölthettem az egész gyermeknapot sem a Kiliánban, mert aznap még két programra voltam hivatalos. Az újságíró — lévén hétvége — egyedül végzi rovatának ügyeleti teendőit, az információk egy részét az események (ezúttal feltehetően elfogult) szervezőitől szóban kénytelen „felvenni”. így történhetett, hogy nem sikerült pontosan felbecsülnöm a „betévedő” gyerekek számát, es valóban kicsit tán rózsaszínűbbre sikeredett a gyermeknapi tabló, mint amilyen az a valóságban volt. (Várnai) Szabadidőprogram Tabon A diákoknak már megszervezték dési és szórakozási programban nemigen dúskálhatnak a helyiek és a környékbeliek... Száz éve halt meg a honvéd ezredes Megemlékezés Sopronban és Marcaliban Tóth Ágostonról A Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete tegnap megemlékezett az intézet névadójának, Tóth Ágoston halálának századik évfordulójáról. Az ünnepség Sopronban, a honvéd ezredes sírjánál kezdődött, délután Tóth Ágoston szobránál, Marcaliban rendeztek koszorúzást. Itt Mélykúti Béla .nyugalmazott alezredes, a Térképész Senior Klub elnöke mondott beszédet. Tóth Ágoston honvéd ezredes, a szabadságharc bátor 'katonája, a Közlekedési Minisztérium hajdanvolt helyszínrajzi osztályának igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának búcsúztatásán elhangzott szavakat idézte föl a szónok Marcaliban: — A férfiú, akinek életét és munkásságát e helyen felidézni hivatva vagyok, gyakori sors-változásokon ment keresztül. Gyönyörű hivatása és hatalmas tehetsége dacára életének nagy részét súlyos gondok terhe alatt töltötte. De sem a sors csapásai, sem a mellőztetés keserűségei őt meg nem tántorították ... Tóth Ágoston 1812-ben Marcaliban született. Gyerekkorát Sopronban, töltötte, családi példa .nyomán került tizennégvévesen a bécsi katonai mérnökakadémiára. 1848-ban már itthon van. október 1-jén honvédzász- lóalj-para.ncsnoknak nevezték ki őrnagyi rangban. Bem seregében nyerte eL az alezredesi, majd Beszterce katonai parancsnokaként érdemelte ki az ezredesi rangot. Arad után kötél általi halálra ítélték, ám kegyelemből tizennyolc évi börtönbüntetésre változtatták, ebből hét évet töltött az ol- mützi várban. A kiegyezés után nyílt meg számára ismételten a 'térképezés területe. Életének utolsó éveit Grazban töltötte, , hamvait kívánságára hazai földben, Sopronban helyezték örök nyugalomra. A tegnap délutáni marcali ünnepségen szobránál a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete, a Térképész Szolgálatfőnökség, a helyi városi tanács, a városi népfrontbizottság és a Térképész Senior Klub nevében helyeztek el koszorúkat. Budapesten ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a névadóról, tudományos .tanácskozáson méltatták munkásságát, s megkoszorúzták emléktábláját. H. B. Dokumentumok Nagy Imre életéből Tizenhét év emigrációban Tabon évek óta rendszeresen állítanak össze szaba- idős programokat a nyári szünet idejére. Czaba Jó- zsefné, a művelődési központ igazgatója mondta: — Zömében olyan programokat tudunk szervezni, melyek nem túl költségesek. Rendezvényeinket hét közben tartjuk, mert akkor még a gyerekek és a nagyobb diákok is szívesebben eljönnek. A hétvégét ugyanis általában együtt tölti a család. Kedd délelőtt tíz órától szombat délig hétről hétre várjuk a gyerekeket többek között a következő programokra: kézügyességfejlesztő játékok, játszóház, videóvetítés, számítógépes játékok asztaliteniszezés. A rendszeres elfoglaltság mellett felügyeletet is biztosítunk arra az időszakra, amíg a szülők dolgoznak. Kéthetente pénteken diszkót is szervezünk. A felnőttek részére nyáron egy szórakoztató műsort tervezünk: otthont adunk a ta- bi amatőr képzőművészek nyári tárlatának. Vállaljuk a siófoki nyári szabadtéri vagy. színháztermi programokra a jegyek beszerzését, és igény esetén különbusszal szervezett műsorlátogatást. Ami az elmondottakból kiderül: a megye egyik legfiatalabb városában művelőEddig főleg a politizáló Nagy Imre portréja rajzolódott ki. S a magánélete? 1925. november 28-án vette feleségül Égető Mária tisztviselőnőt, aki 1902. március 4-én született; Égető János és Dancsik Julianna leánya volt. Az Égető-család Hódmezővásárhelyről származik, ott született az apa és Mária is. A család a munkásmozgalom sodrában került át Somogyba, ahol Égető János a kaposvári szociáldemokrata pártszervezet tevékeny tagja és vezetőségének pénztárosa lett. Az ifjú pár leánya, Ale- xandra-Erzsébet 1927. április 13-án született. A házaspár akkor a Kovács Sebestyén Gyula utca 4. szám alatt lakott. Ekkor már Nagy Imre föltehetően vizsgálati fogságban volt Budapesten. A főtárgyalásig rendőri felügyelet alá helyezték, s így a vizsgálati fogság után rövid időre Kaposvárra utazott a családjához. — Az állandó rendőri és egyéb zaklatások után úgy határozott, föltehetően felsőbb instrukcióra — mondja dr. Andrássy Antal megyei levéltár-igazgató —, hogy emigrál. Ehhez azonban pénz kellett. Ennek -a Nagy család nem volt bőviben. Ezért kölcsön kért barátjától, Győrffy Antaltól, aki — mint tudjuk — a fel- szabadulás után Somogy első kommunista párttitkára volt. A ikét férfi a Szent Imre (ma Lenin) utca és a Németh István út sarkán találkozott, ahol most az újságos- kioszk áll. Ott sétáltak egy negyedórácskát, s Nagy Imre Győrffy-től akkor egy jelentősnek számító összeget kapott. A következő napokban eltűnt Kaposvárról: Bécsbe, majd később Moszkvába utazott. — A családjával együtt? — Nem, őket később vitte ki Bécsbe, illetve Moszkvába. Amikor elment, fiatal feleséget, pici gyereket hagyott Kaposváron. Elmondta a levéltár-igazgató, hogy a hatóságok továbbra a családon tartották a szemüket. Igazolja ezt az államrendészeti szempontból megbízhatatlannak látszó nyilvántartott kaposvári lakosokról készült kimutatás, amelyben csaknem száz ember szerepel, akiket lakókörzetenként megfigyelés alatt tartottak. Nincs pontos adat, valószínű, hogy 1932 előtt vagy 1932-ben készült a kimutatás: — A pontos adatokon kívül politikai megjegyzések is találhatók mindenkiről. A 3. számú lakókörzetben 12. sorszám alatt szerepel Nagy Imre, aki akkor már nem volt Magyarországon. A születési évszám téves, mert nem 1897-ben, hanem 1896- ban született. Ebből a listából tudjuk meg azonban az akkori lakását: Szent Imre utca 34. — E megbízhatatlansági listán ott szerepel gimnáziumi osztályfőnöke, Hudra László latin-magyar tanár, aztán az elemi iskolai tanítója, Kecskés Ernő. Azután a két esküvői tanúja. Az egyik, dr. Horváth Ferenc, aki a kommün előtt római katolikus lelkész volt, akko* pedig a munkáspénztárnál alkalmazott. A Horthy-rend- szerben végig üldöztetésben volt része. Ugyancsak ott szerepelt a másik tanúja, Ozvárv József is, aki rövidesen szociáldemokrata titkár HÉTVÉGI /tájoló-Rangos zenei eseménynek ad otthont a hét végén Ba- latonkeresztúr: a Somogy Megyei Művelődési Központ és a helyi tanács megrendezi a VII. baltonkeresztúri fúvószenekari találkozót. A program vasárnap reggel tíz órakor a zenekarok felvonulásával, menetzenével kezdődik, majd tíz óra húszkor a balatonmáriafürdői strandon lesz az ünnepélyes megnyitó. Fél tizenegykor a zenekarok egyéni bemutatói és térzenék várják az érdeklődőket. A rendezvény délután két órakor a strandon közös A képzőművészetek kedvelői igen gazdag kínálatból válogathatnak. A Somogy Megyei Múzeumban megtekinthető a Régészeti kutatások Somogybán című állandó, illetve a Kis-Balaton régészeti leletei című, a sarkvidékek állatvilágát bemutató A jég világa című, valamint a paraszti pihenés pillanataiba betekintést engedő időszaki kiállítások. Olvasóink figyelmébe ajánljuk Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnökének államfői kitüntetéseiből rendezett kiállítást, vnlntérzenével fejeződik be. A találkozón Babarc, Barcs, Csurgó, Fonyód, Letenye, Tapolca és Balatonkeresztúr fúvósegyüttesei vesznek részt. Az ünnepi könyvhét keretében ma délután negyed háromkor Kaposváron, a Mas- teríil Pamutfonó-ipari Vállalat könyvtárában, este hét órakor pedig Nagyberkiben Pünkösti Árpád íróval találkozhatnak az irodalomkedvelők. A homokszentgyörgyi általános művelődési központban vasárnap este nyolc órakor a Pax együttes közreműködésével búcsúi bált rendeznek. Ugyanitt megtekinthető Péter János fotóművész Gól című fotó- kiállítása. A balatonberényi klubkönyvtárban holnap este hat órától a Kaposvári Ifjúsági Színpad Jancsi és Juliska című játékát mutatja be. mint azt a tárlatot, amelyet Juan Gyenesnek, a jelenleg Spanyolországban élő, kaposvári származású fotóművésznek alkotásaiból válogattak. A múzeum kamaratermében Bátai Sándor festőművész tárlata (képünkön) a Somogyi Képtárban pedig Csáji Attila festőművész kiállítása látogatható. A kaposvári Latinca Sándor Emlékmúzeumban Az Őszirózsás forradalomtól a Tanács- köztársaságig című kiállítás, a Mozumúzeumban pedig Az árnyjátéktól a filmszínházig című mozitörténeti bemutató várja az érdeklőket. A barcsi Dráva Múzeumban Aranymosás a Kárpátmedencében című kiállítás tekinthető meg. A marcali múzeum képtárában Kovács Tamás Vilmos festőművész alkotásaiból rendeztek tárlatot. ■» * & ■* t 4 ii. I-taSnataól _ L2.lf.-rr JLap~«tAt.IFW? évi MUl*tért(x«f<m.afe.M0ÍaUttt'rÍ4*X3. S*«nt latra ttto* 34 ar.a. laké».-1927 éta PréeMfoacfcta 4» ' Uiúmx UUk.-foaa4ai«t«.19.'B taa a volt kapooTtrí 7á<>-pirtaíU alsiaoü tisxtaégat töltött baJUftt nyílt *» wgQföaödleie kowautlate r*-aiö- ri f«lttíj*l*t alá talyaatatatt.lnaaa 1927-bac «ajatótítt a ssét* nosakM-rtaeMUM köaött «sorját fa tár.-/I é.aa.tlat'. faltuatatatt ágatö Jéna«,tag Iscréwt apésá.V_______________________________ lett. Ot a fasiszták ölték meg 1945-ben Dachauban. Nagy Imre moszkvai tevékenységéről az ismert élet- rájzo-k megemlékeznek. Kaposvár sem felejtette el ;.. Sok ismerős tudta, amikor édesanyjának üdvözlőlapot küldött a Szocsi mellőli Novimacsesztából. Amikor a második világháború idején a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak helyettes szerkesztője, majd a Kossuth rádió szerkesztője lett, szájról szájra terjedt, mit beszélt, mit üzent. Dr. Andrássy Antal a hatvanas-hetvenes évek elején- közepón beszélgetett erről Győrffy Antallal: — Azt mondta, hogy ha'- lották Nagy Imre üzeneteit, fejtegetéseit. A különböző kisebb írásrészleteket egyrészt beolvasta, másrészt beolvasták ezeket. Aztár konkrét üzeneteket is hallottak. — Mire vonatkozott ez? — Elsősorban bátorítás, reménykeltő buzdítás volt, ahogy Győrffy Antal mondta. Néhány üzenetet is hallottak a hadifogságba esettekről ... Győrffy Antal a Kossuth rádióból is. merített erőt ahhoz, hogy ne hagyja el a várost. Inkább rejtőzzenek el, -rejtsenek el mi-m- dent, s maradjanak. A fegyveres ellenállásra nem volt lehetőség, arra azonban igen, hogy ellenálljanak a kiürítéseknek. Győrffy Antal úgy fogalmazott ezeken a beszélgetéseken: mindenki tudta, ha a német és a magyar fasisztákat kiűzik, akkor Nagy Imréből is nagy ember lesz ... Valójában egyetlen kaposvári emigránsként tartották számon. Nagy Imre se feledkezett meg Kaposvárról. A Magyar Kommunista Párt megyei szervezetének megalakítására 1945 elején Kaposvárra érkező Vas Zoltán Nagy Imre ajánlatára választotta ki Győrffy Antalt titkárnak. A két régi harcostárs aztán 1945 februárjában találkozott először Debrecenben, amikor a Somogy megyei küldöttség azért utazott oda, hogy fölvegye a kapcsolatot az Ideiglenes Kormány szerveivel. Nagy Imre földművelésügyi miniszterként köszöntötte földijeit. (Folytatjuk.) Lajos Géza Kaposvári évek, kapcsolatok