Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 134. szám Ára: 4,30 Ft 1989. június 9., péntek Az Országgyűlés elnöke és a kormányfő is részt vesz Nagy Imre temetésén Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviseletében Vásárhelyi Miklós, Mécs Im­re, Hegedűs B. András és Göncz Árpád megbeszélést tartott a Parlamentben Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke is részt vesz ' Nagy Imre és mártírtársai június lö-i temetésén. A magyar állami élet két vezető sze­mélyisége a parlament és a kormány képviseletében ró­ja le kegyeletét az 1956 után jogtalanul kivégzett vala­mennyi áldozat emléke előtt. Erről született meg­állapodás csütörtökön az Országgyűlés és a kormány, illetve a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság képvise­lőinek találkozóján. A Par­lamentben megtartott meg­beszélésen Szűrös Mátyás, Németh Miklós, illetve a TIB képviseletében Vásár­helyi Miklós, Mécs Imre, Hegedűs B. András és Göncz Árpád ült a tárgyalóasztal mellé. * * * A megbeszélést követő­en Vásárhelyi Miklós vála­szolt az MTI munkatársá­nak kérdéseire. — Korábban a Történelmi Igazságtétel Bizottság fenn­tartásait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a parla­ment és a .kormány képvi­selői hivatalosan is részt ve­gyenek 1956 mártírjainak gyászszertartásán. Miért változott msg ez az állás­pontjuk? — Elsősorban nem a mi álláspontunk változott: az elmúlt napokban olyan nyi­latkozatok hangzottak el a kormányfőnek és a házel- nöiknek, illetve magának az Országgyűlésnek a részéről, amelyeket nem lehetett fi­gyelmen kívül hagyni, ame­lyeket tudomásul vettünk. Enneik eredményeképpen jött létre a mai megbeszé­lés. — Mi a legfőbb eredmé­nye a mostani találkozó­nak: miben állapodták meg? — Megegyeztünk abban,, hogy mi, a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság és a csa­lád nevében üdvözöljük, hogy a miniszterelnök és a házelnöik hivatalos minősé­gükben részit kívánnak ven­ni a temetésen. Hangsúlyoz­tuk — és ezt mindketten elfogadták —, hogy ez a te­metés nem csupán 'Nagy Im­re és kivégzett vád lőtt-tár­sainak gyászszertartása, ha­nem az 1956 után ártatla­nul kivégzett valamennyi áldozat temetése. — A megállapodás azt je­lenti, hogy az állami vezetők is elhelyezik koszorújukat a ravatalon? — Igen, pontosan azt je­leníti. Koszorút fognak el­helyezni, illetve tiszteletü­ket teszik a ravatalnál: a részletek pontosítása a pro­tokollra tartozik. — A TIB nem szabott fel­tételeket a mostani megbe­szélésen ? — Semmiféle feltételt nem szabtunk! Ismertettem a TIB legutóbbi ülésén kiala­kított álláspontot a minisz­terelnök úrral és a Ház el­nökével : ezek nem feltételek voltak, hanem egyszerűen álláspontunk kifejtése. Tár­gyalópartnereink lényegé­ben ezt az álláspontot elfo­gadták. » * * A Történelmi Igazságté­tel Bizottság jövő csütörtö­kön közli véglegesen, hogy kik vesznek részt Nagy Im­re és mártírtársainak júni­us 16-i .temetésén — hang­zott el a TIB csütörtöki saj­tótájékoztatóján. A TIB képviselői közölték: továbbra is dolgoznak a koszorúzási rend kialakítá­sán,. Igyekeznek logikus és mindenki számára elfogad­ható sorrendet ajánlani. Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke — mint volt nagykövet — felhívta a fi­gyelmet a protokolláris kér­dések fontosságára, tartal­mi és politikai jelentőségé­re. Természetesen megkü­lönböztetett figyelmet fordí­tanak arra, hogy a Minisz­tertanács és a parlament el­nöke mikor koszorúzzon,. A sajtótájékoztatón jelen lévő Borics Gyula igazság­ügy-minisztériumi államtit­kár kérdésekre válaszolva elmondta,, hogy a legfőbb ügyész hétfőn vagy kedden ad tájékoztatást Nagy Im­re és társai peranyag árnak felülvizsgálatáról. Közölte: lépések történtek annak érdekében, hogy a perben érdekeltek és a hozza,tarto­zók betekinthessenek az anyagba. Elmondta továb­bá, hogy a perről kétórás filmanyag áll rendelkezés­re; technikai okok miatt ebből mintegy ötórányi rész használható. Az ügyészségi eljárás befejezése után nem lesz akadálya annak, hogy ezt a filmet levetíthessék. (MTI) * * * Nagy Imre emléktábláját Kaposváron június 15-én leplezik le. Az ezzel kap­csolatos tudnivalókról rész­letesen a 3. oldalon számo­lunk be. A Minisztertanács Udvari László közlekedési, hírköz­lési és építésügyi miniszté­riumi államtitkárt — mun­kakörének érintetlenül ha­gyása mellett — a bős-nagy­marosi vízlépcsőrendszer te­vékenység irányítására és koordinálására kormánybiz­tossá nevezte ki. TÖBB JÁRMŰ, TÖBB UTAS Növekszik a balatoni kompforgalom: május­ban 5500 gépjárművet szállítottak a két part között. Ez 6 százalékkal több a múlt évinél. Uta­suk 15 800 vblt: 17 szá­zalékkal több a tavalyi­nál. Az utasoknak kö­rülbelül fele nyugati tu­rista. Az idén nemcsak személygépkocsival, ha­nem kirándulóbuszokkal | is sokan jönnek. Straub F. Brúnó hazaérkezett Straub F. Brúnó, az Elnö­ki Tanács elnöke— aki Ke­nan Evrennek, a Török Köz­társaság elnökének meghí­vására négynapos hivatalos látogatást tett Törökország­ban — csütörtökön hazaér­kezett. Kíséretében volt Kovács László külügyminisztériumi államtitkár, Dunai Imre ke­reskedelmi minisztériumi ál­lamtitkár, valamint Hazai György akadémikus, az Aka­démia Kiadó főigazgatója. Straub F. Brúnót és kísé­retét a Ferihegyi repülőté­ren Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár fogadta. Jelen volt Barias Erikán, a Török Köztársaság budapesti nagy­követségének ideiglenes ügy­vivője. Az NSZK külügy­miniszterének látogatása Az NSZK-beli Friedrich Naumann Alapítvány buda­pesti irodájának megnyitása alkalmából június 9-én nem hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezik Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövet­ségi Köztársaság kancellárja és szövetségi külügyminisz­tere, valamint Wolfgang Mischnik, a Szabad Demok­rata Párt parlamenti cso­portjának vezetője, az ala­pítvány elnöke. Havas Péter, a beruházás magyar kormánybiztos-meg­hatalmazottja továbbra is ellátja feladatát. Ezt szüksé­gessé teszi, hogy az építés munkálatait csak a nagyma­rosi térségben függesztették fel, Dunakilitinél és másutt — magyar vállalatok rész­vételével — tovább folyik a munka. Boglárlellén a tanácsi la­kások felújítását a költség­vetési üzem végzi. A VII, öt­éves tervben 17 teljes 15 részleges és 16 időszerű la­kásfelújítást tervezett a ta­nács, Eddig 1986-tól mind­össze hat felújításával ké­szültek el és ugyanennyi felújítása folyik. Az erre. a célra rendelkezésre álló pénzt nem használták fel: tavaly például 1,7 millió fo­rint maradt meg. A tanács- vb ezért nem adta ki a múlt évben a költségvetési üzem három vezetőjének a pré­miumát. Ezzel ösztönözni kívánja az üzem vezetőit a pontosabb munkavégzésre, A lakásépítés, -fenntartás és -gazdálkodás helyzetéről, további feladatairól is tár­gyalt tegnap délután a Bog- lárlellei Városi Tanács végre­hajtó bizottsága. Madarász Ferenc hatósági osztályveze­tő előterjesztésében kifejtet­te: hogy a kedvezőtlen gaz­dasági helyzet miatt a taná­csi lakásépítés erősen visz- szaesett. Az OTP az elmúlt két évben 09 lakást épített, s az Erzsébet utcában továb­bi 72 otthon készül. A leegy­szerűsített szerkezetek és alaprajzi megoldások ellené­re a költség meghaladja a húszezer forintot négyzetmé­terenként. Évente mintegy 80—90 magánszemély kap építési engedélyt. A korábbi saját telkes építkezést az utóbbi időszakban egyre in­kább felváltja a kevesebb pénzt felemésztő tetőtér-be­építés. Kulcsátadásra megbí­zást szinte senki sem ad a kivitelezőknek, az emberek Drávatej néven korlátolt felelősségű társaság alakult Barcson egy tejipari feldol­gozóüzem létesítése céljá­ból. A társaság alapító törz.,- tőkéje száznegyvenmillió fo­rint, amelyet négy gazdál­kodó szervezet jegyzett. A barcsi Vörös Csillag tsz és a homokszentgyörgyi Arany­homok szövetkezet a térség legnagyobb tehenészeti te­burátokkal, rokonokkal ösz- szefogva igyekeznek csök­kenteni a terheket. A Mester-Glóbus vállalko­zási iroda 32 ikerházat kí­ván felépíteni, s az igényes kivitelezésre is hivatkozva, várhatóan négyzetméteren­ként több mint 30 ezer fo­rintért akarják értékesíteni a lakásokat. Ebben az eset­ben sem a rászorultság, ha­nem a pénz lesz a döntő „érv” a lakáshoz jutásban, A lakásellátottság a város­ban viszonylag jó (100 la­kásra 267 személy jut), egyes rétegek helyzete kedvezőt­len, sőt olykor kilátástalan. A tanács javítani próbál a fiatalok és többgyermekes családok helyzetén. Helyi támogatásként lakásépítés és -vásárlás céljára 1987-ben 20 családnak 2 millió 300 ezer forintot adtak. Tavaly 37 család több mint ötmillió forintot kapott. Ennek egy részét a végrehajtó bizott­ság vissza nem térítendő tá­mogatásként adja. Boglárlel­lén 122 tanácsi bérlakás van: többsége rossz állapotú, komfort nélküli. A tanács nyolcszoros igénybevételi díjat állapított meg azoknak, akik lemondanak a bérlaká­saikról. Ennek eredményeként ta­valy hárman vállalkoztak arra, hogy saját erőből old­ják meg lakásgondjukat, az idén azonban már csak egy ilyen ember maradt. A ked­vező feltételek miatt inkább az állami bérlakások megvá­sárlására nagyobb az igény. (Gyarmati) ieppel rendelkező nagyüze­me, rajtuk kívül a veszpré­mi és a pécsi tejipari vál­lalat társult a feldolgozó- üzem létrehozására. A modern tejüzem építé­sét pályázat útján a barcsi Észkv nyerte el. A feldol­gozó építésének munkái meg­kezdődtek, a jelentős beru­házás a terv szerint a jövő év végére készül el. Bő*—N agymaros Kormánybiztosi kinevezés Modern tejüzem Barcson Mmgalakult a Drávátej kft Drágák az otthonok Elmaradtak a lakásfelújítások Boglarlellén

Next

/
Oldalképek
Tartalom