Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-05 / 130. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 130. szám Ára: 4,30 Ft 1989. június 5., hétfő SOMOGY MEGYEI DEMISZ OKTATÁST, LAKÁST FOGLALKOZTATÁST! Az SZMT véleménye: rossz a törvénytervezet! A munkavállalók tudta nélkül Hiányzik a nyilvánosság — Kell a társadalombiztosítási tanács Pedagógusnapi kitüntetések Brandtmüller István az oktatás fejlesztéséről A Himnusz hangjaival és a kaposvári Munkácsy gimnázium kórusának szép, messzecsengő énekével kezdődött szombaton délelőtt az Ipari Szakközépiskola aulájában a pedagógusnapi kitüntetési ünnepség. A vendégeket dr. Sótonyi Sándor, a megyei tanács közoktatási irodájának yezetője köszöntötte, majd Brandtmüller István általános elnökhelyettes mondott ünnepi beszédet. A 38. pedagógusnapi ünnepségen köszöntötte megyénk valamennyi óvónőjét, tanítóját, általános és középiskolai tanárát, a bentlakásos intézmények pedagógusait, valamint a művelő- désiirányításban dolgozó munkatársakat és az oktatást segítő technikai és adminisztratív dolgozókat. Hangsúlyozta, hogy az oktatás, a nevelés ügye minden társadalom egyik legfontosabb alappillére. Szólt az anyagi elismerés évtizedes hiányáról, amelytől függetlenül tisztességesen helytállnak pedagógusaink. Felelősségük ma különösen nagy, hiszen értékziaivarok- kal terhes világunkban kell a fiataloknak maradandó értékeket felmutatni, a peda- góguserkölcs tekintélyével kell hitet és hitelességet teremteni. A társadalmi célok elérésének alapvető feltétele az oktatási rendszer tartalmi és személyi fejlesztése. \ . (Folytatás az 5. oldalon.) Szombaton a festői környezetű nagysalléri vadászház melletti gyakorlótéren és a környező parkban rendezte meg immár hagyományos és nagy közönségsikernek örvendő honvédelmi napját a Dél- somogyi Mezőgazdasági Kombinát MHSZ-klubja. Az esős reggel nem sok jóval biztatta' ugyan a rendezőket és a résztvevőket, de csakhamar kisütött a nap és kegyes llett az időjárás. Az MHSZ szakmai célkitűzései mellett az egész napos rendezvény jól szolgálta a kombinát különböző üzemeiből odaérkezett dolgozók és családtagjaik együvétartozását, kellemes kikapcsolódását. A programban szerepeltek játékos vetélkedők, főzőverseny, kispályás labdarúgás, kisöbű sportpuska és pisztoly, valamint légpuska- és légpisztoly-lö- vészverseny, s volt a gyermekeknek lovsak o- csikázás is. A rendező házigazdák — a salléri vadgazdálkodási kerület, egy honvédségi alakulat segítségével — jól vizsgáztak ezen a napon. (Dorosi) ... volt szombaton a De - sedán. Ezalatt versenyen kívül egy kitűnő kaposvári sporthorgász, Fülöp József úgy döntött (egy hal bánatára), hogy szolgál némi szenzációval a szenzáció szakembereinek. Egy kV. 50 —60 kilós harcsát fogott, amelynek hossza legalább 1 méter 70 centi. Kollégáink jóval szerényebb pontypontjairól — szerényen — a 7. oldalon számolunk be. Hetvenöt küldött vitája — Elnök: Dr. Kovács Lajos, alelnök: Simon Gábor Sárdi Árpád: Egyetlen párt sem mondhat le a fiatalokról Szombaton küldöttgyűlést tartottak a KISZ Somogy megyei szervezetei Kaposváron azzal a céllal, hogy létrehozzák a KISZ Somogy Megyei Bizottságának jogutódját: az önálló demokratikus politikai ifjúsági szervezetek szövetségeként működő társadalmi szervezetet, amely jogi személyként, önálló ügyintéző és képviseleti szervvel, valamint saját költségvetéssel rendelkezik. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa megtárgyalta az országos társadalombiztosítási tanácsról készült törvény- javaslatot és egyhangúlag elutasította, hogy az a közeljövőben az Országgyűlés elé kerüljön. Az ágazati és a munkahelyi szakszervezetek képviselői bírálták a törvényjavaslatot és megalkotóit. Véleményük szerint bürokratikus a tervezet, s ezt egy látszólagos társadalmi vitával kívánják alátámasztani. A törvénytervezetről a munkavállalók semmit sem tudnak, pedig a dolgozók teremtik meg a társadalombiztosítás anyagi alapjait. Mint mondták: hiányzik a széles nyilvánosság ellenőrzési, beleszólási lehetősége, csorbát szenved az önkormányzat elve. Olyan jól működő, évtizedes hagyományokra visz- szatekintő szervezeteket tesz kétségessé, mint a megyei társadalombiztosítási tanácsok. A tervezet korlátozza az érdekvédelem és -képviselet lehetőségeit, a javasolt jogorvoslati eljárás utat nyit a hivatali elfogultság és az ügyek bürokratikus intézése előtt. Ennek kárát a biztosítottak viselhetnék. A megye szakszervezetei valódi társadalmi vitát követelnek, hiszen a munka- vállalók alapvető érdekeiről van szó. Javasolják, hogy a szakszervezetek delegáltjai kapjanak többségi képviseletet az Országos Társadalombiztosítási Tanácsban. Szükséges, hogy a munka- vállalók társadalombiztosítási befizetéseit társadalom-’ biztosítási célokra fordítsák, elkülönítve az egészségügyi és szociálpolitikai feladatoktól. Az SZMT úgy döntött, hogy állásfoglalását megküldi a főhatóságoknak, a SZOT-na k és a megye országgyűlési képviselőinek. L. G. A szombati küldöttgyűlésre százhárom fiatalt hívtak meg. Hetvenötén jöttek el a megyében működő 11 tag- szervezet képviseletében. Ezt dr. Kovács Lajos, a KISZ megyei elnöke jelentette be, amikor köszöntötte a résztvevőket és ismertette a napirendet. A küldötteknek dönteniük kellett a megyei szövetség megalakításáról, nevéről, programjáról, együttműködési és működési alapelveiről, valamint a személyi kérdésekről. A megyei tanácskozáson széles körű demokrácia érvényesült, bizonyítja ezt egyebek mellett, hogy például személyi kérdésekben a küldöttértekezlet egész időtartama alatt lehetett javaslatokat tenni a jelölőbizottságnak, a programot pedig — amelynek alapjait a március 18-i tanácskozáson fogadták el, s azóta észrevételek, javaslatok alapján kiegészítettek — módosították ... A fiatalok éltek is a lehetőséggel és vitatkozva tovább formálták az élethez, a gyakorlathoz igazították célkitűzéseiket, belső törvényeiket. „A megye és a települések gazdasági erejét, gazdálkodásának és politikájának hitelességét a tulajdonviszonyok és a politikai intézményrendszer reformjával látjuk biztosíthatónak, amely természetesen maga után vonja az elosztási viszonyok reformját is. Ezzel teremti meg a helyi önkormányzat és népképviselet döntési és gazdasági önállóságát” — szögezi le a program, és a fiatalokat ma leginkább érintő kérdésekben foglal állást. Különösen nagy hangsúlyt kap az oktatás, a foglalkoztatás, valamint a lakásépítés. Kívánságaik között szerepel az új ifjúsági törvény alkotása az érdekképviseleti munka fő színterének pedig a megye tanácsát tartják ... Részt kérnek a döntések meghozatalából. Eltökélt szádékunk, hogy — élve a nyomtatott és elektronikus sajtó, a gyülekezési törvény adta lehetőségekkel — „minden esetben a nyilvánosság előtt akarnak cselekedni”. Azt is kinyilvánították, hogy önálló politikai szervezetként a tagszervezetek érdekeinek megfelelően szövetséget keresnek az MSZMP reformerőivel. Sárdi Árpád, a megyei pártbizottság első titkára ehhez a törekvéshez kapcsolódva felszólalásában azt kérte, mielőbb üljenek le és beszéljék meg közösen, milyen legyen e szövetség stratégiája és taktikája. Rámutatott: a párt számára fontos az ifjúság, az utánpótlás. Egyetlen párt sem mondhat le a fiatalokról — mondotta. Majd a programhoz kapcsoBALATONI SZEMLE — VÍZÜGYBEN Mérsékelt javulás Vízből több, bűzből sem kevesebb A kívülállók és küldöttek egyaránt kíváncsian várták, hogy mi lesz a neve az új szövetségnek. Viszonylag hamar megszületett a döntés. Az új szervezet neve: Somogy Megyei DEM1SZ lett. Ezután határozatilag kimondták: megszűnt a KISZ Somogy Megyei Bizottsága, és a helyére a szerveződés lépett, amely tagja a Magyar Demokratikus Szövetségnek. Tisztségviselői titkos szavazás útján dr. Kovács Lajos elnök, alelnök pedig: Simon Gábor lett. (Szegedi) Bár e nyáron is várható vízhiány helyenként, összességében tovább javul a tópart ivóvíz- és szennyvíz- helyzete. Ez volt a legfontosabb mondanivalója annak a tanácskozásnak, amelyet a Dunántúli Regionális Vízmű szervezett. A résztvevő szakemberek a siófoki DRV-köz- pontban hallgatták meg Topscháll József igazgató és Szántó Imre műszaki igazgatóhelyettes beszámolóját az elmúlt idényről és az idei évben végzett fejlesztésekről. A vállalat a legkritikusabb helyeken fejlesztett. A tavaly átadott kenesei 5 ezer köbméteres víztisztítómű folytatásaként idén újabb 5 ezer köbméterrel bővítették a létesítményt, amely június elején megkezdi a próba- üzemelést. Javítja a tó délkeleti medencéjének ivóvíz- ellátását, így Siófokét is, vizkorlátozásra már nem kell számítani. A tervék szerint a csúcsszezonra elkészül Szépiáik és Zamárdi között az ,,ex- presszvezetók”, amelynek üzembe helyezése után jelentős javulás várható Zamárdi valamint Balatonföld- vár ellátásában. Kritikus a helyzet Fonyódon a Várhegy környékén, ahol a DRV a helyi tanáccsal karöltve mintegy 17,5 millió forintos fejlesztést hajt végre. Bog- lártlelle körzetében viszont idén sem lesz változás ... A siófoki szennyvíztisztító telep idén, is jelentős túlterheléssel fog üzemelni. Elkészült a bővítés terve, s megkezdődték már a munkálatok is, hogy 1991. szeptember 30-ig 12 500 köbméter kapacitással gyarapodFőztek, focizlak, lőttek Salléri, „sallérdem” Jól érezték magukat jón a telep. Ugyancsak túlterhelt a bogilárlellei szennyvíztisztító telep, amelynek további bővítése az elképzelések szerint 1994 végére valósul meg. A baiiatonúj.la- ki szennyvíztisztítóban viszont nem sok, hanem inkább túl kevés a tisztítandó szennyvíz. Ez a társulati csatornaépítési program gyorsítását lehetővé teszi. A nyaranta oly sók bosz- szúságot okozó szennyvíz- bűzt idén sem tudják teljesen kiküszöbölni, de a legforgalmasabb helyeken .kilenc új szagtalanító berendezést' helyeztek el, kettőt pedig kicseréltek. Gy. L. Vízben a harcsa farka Újságírók horgászversenye... lódva felvázolta a gondok enyhítését szolgáló elképzeléseket, a lehetőségeket és arról biztosította a küldötteket, hogy mindent megtesznek azért, hogy segítsék a fiatalokat. „Néked szól ez a dal...”