Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-26 / 148. szám

4 Somogyi Néplap 1989. június 28., hétfő SPORT II. ORSZÁGOS ELASTIC RALLI Nyolcvannyolc páros rész­vételével szombaton sikere­sen ilezajlott a II. Elastic Ralli iSprint autóverseny a Lipótfa—Bőszént a erdésze­ti úton és környékén. A ne­vezések már előre sejttették a kiváló küzdelmet, hiszen itt volt a magyar rallisport * színe-java. Nehéz helyzetben van ilyenkor az újságíró, hisz ezeken a versenyeken nem láthatja be a pályát, egy­szerre csak ,egy pontra fi­gyelhet, s általában éppen ott nem történik semmi ér­dekes, ahol éppen üldögél Ezért megpróbáltuk bejár­ni az egész pályát, hogy minél többet visszaadhas-' sunk abból a látványból, amit iaz öt kör alatt produ­káltak az autósok. Az első kört a cél előtti toronyból figyeltük, ahonnét egy fiosszú egyenes és az utolsó nagy kanyart jól lát­tuk, s a főrendező Kovács Rezső íCB-jén hallhattuk, mi is történik a /többi ellen­őrzőpontnál. Egyes rajtszámmal először a kaposváriak egyik ked­vence, a Hideg—Kecskeméti páros tűnt föl ú porfelhő­ben Lada VFTS kocsijával. A hatalmas tempóból a 16 perc 10 másodperc az első kör 2. legjobb ideje lett. Ez megalapozta a hangulatot, hisz a „nagymenők” ezután jöttek. Negyedikként érke­zett a másik hazai kettős, a Budai—Kampf vezette Lada a célhoz. Elsőként a Zsilai—Czine- ge páros Ladája kényszerült rövid pihenőre: elvesztették az uralmat kocsijuk fölött, s az út menti bozót fogta meg őket. Szerencsére nem történt baj, rövid küzdelem után kiszabadultak, s foly. tatták a versenyt. Ekkor már elindult az A— 10-es kategória, a szuperko­csikkal. Közülük elsőként az Elas­tic színeiben a Ranga—Du­dás páros a Lanciával ért a célba. Útközben kicsit hi. báztak, ám a célegyenesben már teljes gázzal száguldott a piros autó. Utánuk jöttek Selmecziék az Audival, Ivánszkiék a Mazdával, a Szabó—Gergely páros a hó­fehér '•BMW-vei, majd to­vább az egész mezőny. A fnásodik kört már a pálya egy másik szakaszá­ról figyeltük, ahogy tovább­ra is szédítő tempóval jön­nek az esélyesek. Az első kör legjobbja a Szabó—Ger. gely páros, a másodikban is parádésan ment, biztosan verve a többi menőt, akik között ifjabbik Tóth János hajtotta kiválóan a BMW-t. Hiába vártuk azonban az esélyesnek kikiáltott Ranga— Dudás páros Lanciáját, csak nem ért oda a kanyarhoz. A CB ismét segített, megtud­tuk, hogy nem sokkal a rajt után hibáztak, kisodródtak és már nem is tudják foly­tatni b versenyt. Sorra hul­lottak az esélyesek. Hide­gék először egy defekttel, majd a cél előtti kanyar bo­zótjával szenvedtek meg. A harmadik és negyedik körben már eldőlt, hogy csak Szabóéknak, Selme- cziéknek és Ivánszkiéknak maradt esélyük az abszolút elsőségre, s ők ennek meg­felelően Iversenyeztek. A többiek a kategóriahelyezé­sekért küzdöttek. Az utolsó körben már mindenki arra vigyázott, hogy végigérjen a 23 kilo­méteren, épségben. Sokan éreztek azonban még esélyt, így az ifj. Tóth—Faludy ket­tős és az Oroszlán testvér­pár is, akik űzték, hajtották autójukat. Meg is lett az eredménye, a legjobb időt futották akkor, s így kerül, tek kategóriájuk élére. Óva­tosan jött a kaposvári Ilos- fai—Kalmár páros az új Toyotával, de ők már tud- ■ ták, harmadiknál jobbak nem lehetnek. Végül ötven autó ért a célba, 27-en kiestek, 11 pá. ros pedig úgy döntött, hogy el sem indul, ,s ezzel véget is ért a küzdelem, mely nagy versenyt, látványos küzdelmet hozott. A somogyi versenyzők így szerepeltek Ifj. Tóth itt még gondter­helt. A verseny után már együtt örült az egész család. Dr. Koponya István, a verseny titkára vállalkozott arra, hogy értékelje a so­mogyi autóversenyzők sze­replését. — Az Elastic SE sportolói Rangáék kivételével megfe­leltek az elvárásnak. Ran- gáéknak elszállt az első ke­rekük, véleményünk szerint vezető helyről kényszerültek kiállni. Tavaly sem volt szerencséjük ezen a verse­nyen, a balsors tovább ül­dözi őket*Ivánszkiék szen­zációsan autóztak, akárcsak Turiék. Vojcsik kölcsönna- vigátorral ment, rajtuk ér­ződött az összeszokottság hiánya. A nézők és a szak­emberek véleménye szerint Lengyel Iván kinőtte a szé­riát, jövőre neki nem árta­na egy jobb autó. Budaiék „hozták magukat”. A Volán Surján SE csa­patából az egyik nagy esé­lyes, ' a Hideg—Kecskeméti duó idegesen kezdett, ami talán a nagy felelősséggel magyarázható. Kaptak egy defektet, korlátokat bontot­tak, végül föladták. Ugyan­csak kiállt a Simon—Hra- bovszky páros, műszaki hi­ba miatt. Czinknek és Ivá- t nyinak az idén ez volt az első versenye, egy jól felké­szített Trabanttal. Az első körben fals időt írtak be nekik, s ez megzavarta őket. A másodikban jó időt futottak, a harmadikban vi­szont elkaptak egy tuskót, ami leszakította a bal oldali futóművet. Siposék megfe­leltek az előzetes várako­zásnak. Az áforosok közül /losfai- ék teljesítették a tervet, s végre pontot szerzett Kiss Laci is. Az Asztalos—Ribacz ket­tős egyedülálló pechsoroza- tot mondhat magáénak: minden körben - defektet kaptak. A Somogy ASC színeiben induló ifj. Tóth—Faludy kettős nagyon jól szerepelt. Szeretném még elmondani azt is, hogy ezen a területen az volt az utolsó verse­nyünk. A természetvédelmi hivatal és a minisztérium többször már nem adja meg rá az engedélyt, mivel az útvonal keresztülhalad a zselici tájvédelmi körzeten. Ennek ellenére mi nem csüggedünk, keressük a le­hetőséget egy új pályára, egy újabb somogyi autóver­senyre. Jó autóval csak győzni szabad! A Szabó—Gergely páros, s a BMW M3-as. Az eredmény: győzelem! A II. Elastic Ralli Sprint autóverseny győztese a Külker SC színeiben induló Szabó Tamás, Gergely Fe­renc kettős lett, BMW M3- as gépkocsival. — Hogyan szerepeltetek eddig az idei versenyévad­ban, úgy tudom, hogy néha rakoncátlankodott a 300 ló­erős „paripa"? — Az első versenyt hosz- szas viaskodás után az író­asztal mellett döntötték el, számunkra kedvezően, hi­szen végül elsők lettünk. Utána következett a Salgó Ralli, de a futóművünk nem étkezett meg. A harmadik futam Veszprémben volt, egy „tankcsapdákkal tarkí­tott csodapályán”, ahol Ki­szakadt a kormányösszekö­tőnk, s a második helyről kellett föladnunk a ver­senyt. Tulajdonképpen- a mostani erőpróbára készült el tökéletesen az autónk. Úgy érzem, hogy nekem is sikerült összebarátkoznom vele, már amennyire meg lehet szokni egy ilyen raké­tát. — Milyen helyezésre szá­mítottatok a verseny előtt? — Az első három hely va­lamelyikére, végül azonban biztosan győztünk. Azt is figyelembe kell viszont ven­ni, hogy Rangáék elég ko­rán kiestek. Ha ők végig tudtak volna menni, akkor velük biztosan nagy csatát vívtunk volna. — Mi a Véleményetek a rendezésről? — A verseny előzetes szervezése rossz volt, érthe­tetlenül korlátozták az ed-' zéseket. Ennek ellenére „élesben” flottul, klasszul ment minden, így aztán most már végiképp nem ér­tem, hogy ilyen szuper ren­dezőgárdának, akik hiba nélkül bonyolítanak le egy versenyt, miért volt szüksé­ge az edzéskorlátozásra. — Azt mondtátok, hogy ez volt az \elsö olyan 1verse­nyetek, ahol minden rend­ben volt az autóval. Nagy fölénnyel nyertetek. Ebből az következik, 'hogy ez már mindig így lesz? — ... Nagyon szeretnénk magyar bajnokok lenni. — Kik támogatnak ebben benneteket? — A fő szpone,araink a MÜSZI, a Dunafenr, a DHL és az Ezermester. Meglepetés vagy nem meglepetés? A Mazda nem Skoda, s ezt az ellenfeleknek is tudniuk kel­lene ... A kérdés az Elastic SE sportolóinak teljesítménye, az Ivánszki, Bán kettős har­madik helyezésének kapcsán hangzott el a nézők, szak­emberek, versenyzőtársak között. Ók maguk a követ­kezőt mondták: — Szeretnénk mi még en­nél jobb eredményt is elér­ni. Eddig összesen négyszáz kilométert mentem a kocsi­val, azt is országúton, forga­lomban. — Mióta indultok együtt? — A tavalyi Elastic Ralli után ültünk egy autóba. Ausztriában akkor kategóri­ában szereztünk egy máso­dik helyet, azóta ötödik-ha- ‘ todik helyezéseink voltak csak. A Skodával -nem volt érdemes erőlködnünk. — Elégedettek vagytok? — Maximálisan. Az ötödik helyre vártuk magunkat. Nem szabad elfeledkezni ar­ról, hogy a miénk szinte tel­jesen szériaau-tó, így gyakor­latilag egy jóval erősebb géposztályban értük el azt az eredményt, mint amiben indulnunk kellene. Ez a ko­csi attól „A”-s, hogy nincs benne hátsó ülés. — A versenyzőtársaitok közül a jobbak nemigen szá­molnak azzal, hogy veletek is meg kell küzdeniük a jó helyezésért. — Majd fognak ... A II. Elastic Ralli Sprint eredményjegyzéke Abszolút végeredmény: 1. Sza­bó, Gergely (Külker SC, BMW M 3), 2. Selmeczi, Tóth (Novo­trade—Bp, Volán, Audi 90), 3. Ivánszki, Bán (Elastic, Mazda 323), 4. Túri, Ajtay (Elastic, Su­zuki) ... 6. ifj. Tóth, Faludy (Somogy ASC, BMW 325), 7. Budai, Kampf (Elastic, Lada VFTS), 8. Tóth, Házi (Elastic. Lancia Int.), 17. Ilosfai, Kalmár (Afor, Toyota Cor.), 18. Voj­csik, Kovács (Elastic, Lada 1300). 20. Sipos, Barócsi (Volán—Sur­ján, Lada 1300), 22. Lengyel. Horváth (Elastic, Lada 1300), 29. Kiss, Bedő (Afor, Lada 1600), 40. Kaltenecker, Gáspár (Afor. Lada 1500), 45. Asztalos, Ribacz (Afor, Lada 1300). „B” absz.: Budai, Kampf (Elas­tic). „B” kát.: 2. Budai, Kampf. „A” absz.: 3. Ivánszki, Bán, 4. Túri, Ajtay, 5. Tóth, Házi. „A” kát. A 10:3. Ivánszki, Bán, 4. Tóth, Házi. A 9:1. Túri, Ajtay (valamennyien az Elastic ver­senyzői). „N” absz.: 1. ifj. Tóth, Faludy (Somogy ASC). „N” kát.: 1. ifj. Tóth, Faludy. „N” 4:3. Ilosfai, Kalmár (Afor). „N” 3:2. Vojcsik, Kovács (Elastic). Csapatban: 1. Novotrade, 2. Elastic, 3. Pannon Volán, 4. Pal­las SE, 5. Bp. Volán SC. Így látta a versenyigazgató Az ünnepélyes díjkiosztó előtt kértük föl Szántó László versenyigazgatót, hogy pár mondatban érté­kelje a II. Elastic Sprint Rali it. — Nagyon örülök annak, hogy zökkenőmentesen folyt minden. Nyolcvannyolcan neveztek, ebből hetvenki­lenc volt az átvett gépkocsi. Két párost kellett kizárnunk tiltott tréning miatt, a Laj­tai—Kiss és a Port—Mohá­csi duót, valamennyien a pécsi Pannon Volán ver­senyzői. Emiatt aztán a ver­senyzők között volt egy kis felháborodás. — Ezen én nem csodálko­zom, hiszen valószínűleg nemcsak ez a két páros járt tilosban! — Elképzelhető, hogy nemcsak ők használták a tiltás ellenére a pályát, de az ellenőrzésbe ők estek be­le. Dr. Kaponya Istvánnal körülbelül húsz alkalommal voltunk kinn a terepen, s más szabálytalankodóval nem találkoztunk. A kizá­rások nekem elsősorban nem mint versenyigazgató­nak, hanem mint az Elastic SE autósszakosztály vezető­jének kellemetlenek, hiszen a pécsiek a mi versenyző­inknek lehettek volna kelle­metlen ellenfelei. Ezért az­tán már elindult a rosszin­dulatú pletyka, én mégis azt mondom, hogy helyesen cse­lekedtünk, mert csak így le­het rendet teremteni. — Térjünk vissza a ver­senyre ! — Mindenképpen úgy ér­zem, hogy jól sikerült. Hála az égieknek, eső sem zavart bennünket, mind az öt gyorsasági szakaszt sikerült megtartanunk. Az első tíz között öt somogyi páros ta­lálható, s országos bajnok­ságról lévén szó, ezt nagy eredménynek tartom. Á nézők kérdezték - Tóth János válaszol Hol volt Hideg fél hatkor? A kívülállók csodálják az autóversenyzőket. Hitüket, lelkesedésüket, megszállott­ságukat. Irigykedve nézik a Lanciákat, Mazdákat, BMW- ket, s meghökkenive a Tra­bantokat és a Wartburgokat. Többen is megkérdezték kö­zülük, hogyan lehet egy ral­iin ilyen „papírjaguárokkal száguldozni”? A válaszért az ismert zamárdi autóver­senyzőhöz, Tóth Jánoshoz fordultunk. — Ezeken a kétütemű motorokon van egy csomó tuningolási lehetőség. A ve­zérlésnél, a sűrítési végnyo­másnál és még több helyen, pontosan azonban én sem tudom. Az biztos, hogy mindent meg kell erősíteni rajtuk, meghegeszteni a ké­nyes pontokat, duplán biz. tonságossá tenni. A tuningo- lás arányában kell változ­tatni például a fékhatáson, vagy az autó kanyarstabili­zációján. — Sokan kérdezték azt is, hogy hol van lehetőségq ed­zésre egy ralliversenyzőnek? — Mindenféle erdei vagy mezőgazdasági úton, ahol ez nincs tiltva. Legyen az a te­rület föld, murva, aszfalt vagy vegyes burkolatú. Ko­csiba kell pattanni és men­ni ! Nagy felháborodást váltott ki a versenyzők között, hogy két pécsi párost kizár­tak tiltott tréning miatt. El­sősorban azért háborogtak, mert többen látták a kapos­vári Hideg Jánost is edzeni Természetesen megkérdez­tük tőle, hogy igaz-e a töb­biek állítása. — Az, hogy kinn voltam a pályán, igaz. Az, hogy tréningeztem, hazugság. Ne­kem a verseiíy napján senki se szabja meg, hogy hova megyek reggel fél hatkor, hogy letehetek-e két kere­ket, hogy kivihetem-e a fia­mat a pályára! A terep mindenkinek nyitva volt, nem a lezárás után voltam ott. Hogy mit szólok a ki­záráshoz? Lopni sem sza­bad, de ha valakit rajta­kapnak, akkor megbünte­tik. Ha nam kapják el, ak­kor nem történt semmi. Egyet tudomásul kell venni: az ellenőrzés akkor történt, amikor ők edzettek, elkap­ták őket. Többre mentek volna, ha fogják magukat, összecsomagolnak, és nincs ekkora cirkusz belőle. Én a helyükben ezt tettem volna, ez lett volna a legsportsze- rybb. Olyan versenyzőket zárták ki, akiknek az ese­téből a többiek is tanulhat­nak. A II. Elastic Ralli Sprint autóversenyről BERZEVICZY ZSOLT és VARGA OTTÓ tudósí­tott. A fotókat KOVÁCS TljBOR készítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom