Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
1989. május 17., szerda SoMogyi Néplap 7 0SPORT 0 MlSZ-elnökjelöltek: Zalka András és Laczkó Mihály MNKÚj pontozási rendszer a labdarúgó NB I-ben Az 1986 ősze óta tevékenykedő MLSZ-elnökség kedden utolsó ülését tartotta, az új vezető testület majd június 9-én, pénteken 10 órakor, a MEDOSZ székházban sorra kerüllő országos közgyűlés választásai eredményeként alakul meg. Amiint az elnökségi ülés után tartott sajtóértekezleten elhangzott, hét napirendi pont szerepelt a testület tanácskozásának témájaként. Újra módosították a labdarúgó NB I versenykiírását. Eszerint az 1989/90- es idényben már nem rendeznek osztályozókat, hanem az élvonail 15. és 16. helyezettje búcsúzik, s helyükre az NB II Keleti és Nyugati csoportjának győztesei kerülnék. Az őszi idénytől a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér, a vereségért továbhra sem jár pont, s megszűnnek a tizenegyesek. Az új bajnokság őszi idénye augusztus 12-én rajtol, a sorsolást június 26-án végzik el az MLSZ-ben. A szövetség emelte az NB I-es és NB Pardon! — mondanám Lakatos Ferinek, ha találkoznék vele, de hát ember legyen a talpán, aki eligazodik a volt siófoki labdarúgón. Szombati lapunkban felhánytorgattam neki, hogy ország-világ előtt megtagadta az ő „siófokját”. De úgy látszik, hogy ez a fiú másként cselekszik, és másként beszél. Egy szó, mint száz, alaposan felültetett bennünket, hiszen a „jó szíve” mégis csak megmaradt. Mert mi másnak tulajdonítanám, hogy a szombati MTK-VM—Siófok mérkőzés végén a sorsdöntő tizenegyest elegánsan, mi több, nagyvonalú gesztussal Bíró kapus kezébe emelte. Ezzel aztán egy teljes ponttal ajándékozta meg a Bányászt. A siófoki szurkolókkal együtt —, akik ugyancsak megorroltak kijelentéséért a játékosra, most az elnézését kérem. És még csak annyit: „kösz Feri!” Nem mindig szabad hinni a labdarúgó-szurkolóknak. Amikor a szombati Kaposvári Honvéd—Boly mérkőzésen kórusban kiabálták, hogy „fúj bíró”, éppen azért voltak felháborodva, mert a derék sípos tényleg fújt. Igaz nem éppen jókor. Hogy mikor? A mérkőzés második félidejének 22. percében egy bólyi támadás során a Honvéd kapuja mellett az alapvonalon kívülre került a labda. Házi a hazaiak „portása” annak rendje-módja szerint azt leállította az öt és feles vonalra és elvégezte a kapukirúgást. A jól eltalált labda átszállt a félpálya környékén nyüzsgő bólyi védőkön, éppen a mögöttük árválkodó kaposvári csatár Eckert elé, aki nem volt rest, azon nyomban megira- mododott vele a vendég kapu félé. A bólyi védőknek gyökeret eresztett a lába és már csak szemmel követhették a csatárt, aki higgadtan a kifutó kapus fölött a hálóba emelte a pettyest. A veLe futó partjelző annak rendje-módja szerint jelezte a gól jogosságát és futva megindult a félpálya félé Ostermajer játékvezető viszont nem osztotta kollégája véleményét, hanem lest Il-es dobogás helyen végzett csapotok prémiumát, az elsőosztályú bajnok 1 millió, a második helyezett 750, a harmadik pedig 500 ezer forintot kap a szövetségtől, míg az NB Il-benez a megoszlás: 400, 300, 200 ezer. A júniusban megalakuló új elnökség új fegyelmi szabályzatot dolgoz ki, amelyben már az esetleges vesztegetési ügyek büntetéseit is rögzítik. Doppingellenőrzések is lesznek a bajnokságban. Az őszi idényben szúrópróbaszerűen öt-hat mérkőzésen megjelenik a „doppingbrigád” és ellenőrzi, használnak-e ■ a játékosok tiltott szereket. Hogy ennek elejét vegyék, az új idény elején minden szakvezetővel aláíratnak egy nyilatkozatot, amelyben azok garantálják hogy a játékosok nem szednék doppingszert. Ami az MNK-kiírást illeti, némi módosítás, hogy már a legjobb nyolc közé jutásért oda-visszavágó alapon mérkőznek a csapatok. A női bajnokságban az 1—4. fújt és szabadrúgást ítélt a bólyiiak javára. Abban a pillanatban annyira biztos volt a dolgában, hogy még partjelzője megkérdezésére sem tudták rábírni. Elég rosszul tette, mert a szabály világosan kimondja, hogy kapuk! - rúgásnál az első érintésig nincs lesálilás. Később erre rájöhetett a bíró is, mert a mérkőzés hátralevő részében hifoát-hibára halmozott. Fel- tételeztem azért, mert a játék követése helyett valami elfogadható magyarázaton törhette a fejét. Gondolataiba annyira belefeledkezhetett, hogy még az időt is elnézte, mert ötven perc után jelezte a játékrész végét. A sors kegyes volt hozzá, mert ez a baklövése nem került pontjába a hazaiaknak, különben az ügynek aligha lett volna jó vége. Három ponttal a „zsákban”, megenyhültek a szurkolók is, akik közül valáki emígy szólt az öltözőbe igyekvő híróhoz: „add meg a címedet, mikulásra küldünk egy szabály- könyvet.” Legfrisebb értesülésem szerint Ostermajer nem hagyta meg a címét, úgy látszik van szabálykönyve. Feltételezem, hogy azóta már bele is lapozott és megtalálta azt a passzust, amit ott a pályán — máshol — hiába keresett. Heti egy pont ajándékba: így lehet jellemezni a Rákóczi „gesztusát”, miután három hét leforgása alatt három pontot nyújtott tálcán ellenfeleinek. A BVSC-nek és most legutóbb az Oroszlánynak rúgott tizenegy tizenegyesből mindössze négyet sikerült a kapuba juttatniuk. Sándorfi és Kádár kétszer is elhibázta a büntetőt, s különösen az utóbbié a súlyosabb eset, mert ő Oroszlányban a rendes játékidőben tévesztett. Monostori edző nem talál magyarázatot, s váltig erősítgeti, hogy fiai az edzéseken az unalomig gyakorolják a tizenegyeseket és könyörtelenül be is rúgják azokat. Hol hát a hiba? Talán, ha nem az unalomig gyakorolnák ... . _ helyezett együttesek hasonló módon, kuparendszerben, rájátszásban döntik el, ki a legjobb. A téli MLSZ-terem- tonnákat a szövetség nem erőszakolja, de nagyon szeretnének egy olyan kiírást, amely vonzóvá tenné a részvételt. Újdonság, hogy az NB Il-es csapatok is szeretnének teremtornán futballozni. Végleges, hogy az országos labdarúgó-közgyűlés időpontja június 9. Ezen a napon a 180 tagú közgyűlés és a majdnem 100, tanácskozási joggal felruházott meghívott először megtárgyalja az MLSZ új alapszabály-tervezetét, amelyről aztán szavaznak. Az alapszabály-tervezet többfordulós társadalmi vita után alakult ki. Ezután a közgyűlés meghallgatja' a jelölőbizottság előterjesztését az elnökre, és az elnökségi tagokra. Jelenleg a két lehetséges elnökjelölt Zalka András és' Laczkó Mihály. A többiek, így Somogyi Jenő, Somogyi László különféle okokra hivatkozva visszautasították a felkérést. A közgyűlés szavaz, megválasztják az új elnököt, az elnökséget, ezt követően pedig az elnökség megbízza feladatai ellátásával az MLSZ új főtitkárát. Az elnöki kinevezéshez 91 szavazat, tehát 50 százalék plusz 1 szavazat szükséges. Török Péter főtitkár még elmondta, hogy Mészöly Kálmán és Sallai Sándor, a vesztegetési ügy két elmarasztaltja újabb fellebbezést juttatott el az elnökséghez, amit majd a fellebbviteli bizottság tárgyal. Mészöly és Sallai kérése: engedjék el sportfegyelmi büntetésük félét. A hét végén rendezte meg a városi szakszövetség a Tavasz-kupa kétnapos versenyét a Tokaji parkerdőben. A verseny győztesei az első és a második fordulóban: F 21. Pavlovics György és Virág Gyula (K. Gazdász). F 17. Nagy Miklós (50'3-as szakmunkásképző) és Tóth Zoltán (K. Gazdász). F 15. Gábor Zoltán (K. Gazdász) és Zubor Ferenc (Ipari szakvisszavágó Budapesten Ma este Budapesten, a Fradi otthonában kerül sor az MNK-elődöntő visszavágójára. A somogyi csapatot bizonyára sokan elkísérik a fővárosba. Horváth Károly technikai vezető tájékoztatott bennünket arról, hogy a siófoki szurkolóknak a rendezők az E, D és F szektorokat tartják fenn. Szükséges is az óvatosság, hiszen a múlt heti siófoki öez- s Becsapás után a Fradi-szur- kólók — a rendőrség közlése szerint — mintegy 25 ezer forintnyi kárt okoztak. A Bányászban Quirikó megbetegedett, Szabó Lászlót négy mérkőzéstől eltiltották. Gellei Imre vezetőedző várhatóan a következő csapatot küldi pályára a ma 19.00 órakor kezdődő összecsapáson: Biró — Kolovics, Aczél, IBurai, Marozsán ,— Keszeg, Olajos, Zsadányi — Boda, Meksz, Krausz. Az együttes célja mindenképpen az, hogy újra MNK- döntőt játszhasson. Mint ismeretes, a múlt héten Siófokon 2:l-es Bányász-győzelem született. Ádándi rallicross siker A rallicross országos bajnokság második fordulóját rendezték meg a hét végén Szombathelyen, ahol a háromfős ádándi csapat a harmadik helyein végzett. Az eliső kategóriában Sí liga László a 4., a második kategóriában Kovács József az abszolút 4. lett, míg az élete első versenyén rajthoz álló Varga István a mezőny második felében végzett. A második kategória abszolút győztese is somogyi, a za- márdi ifjabb Tóth János. Ugyanitt hatodik helyen ért célba a kaposvári Áfor SE színeiben induló Illés István. A szombati verseny első beérkező} középisk.). F 13. Csikvár Tamás mindkét nap győztese. (K. Gazdász), F 11. Tamá- sovics Zoltán mindkét napon nyert (K. Gazdász). N 21. Juhász Magdolna kétszeres győztes (K. Gazdász), N 15. Fekete Olga és Lévai írisz (K. Gazdász). FOCI EZ—AZ Tájfutók Tavasz-kupája A nap 5.05 órakor kél, és 20.16 órakor nyugszik, a hold 17.12 órakor kél, és 3.14 órakor nyugszik. Borongás idő A nyugati, délnyugati országrészben folytatódik a borongós, időnként esős idő. Másutt csak időnként lesz erősen felhős az ég, délutánonként szórványos, helyi zápor, zivatar valószínű. A keleti, északkeleti szél időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán nyugaton, délnyugaton 15, másutt 23 Cel- sius-fok körül alakul. Május 77 Szerda Paszkál • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott májusi telelottó-sor- soláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 33, 37, 57, 62 A szelvényfeldolgozás közben ‘Budapesten és Győrben is 5 találatos szelvényre akadtak. Az értékelés még tart. — Honvédelmi nap keretében a kaposvári élelmi- szeripari szakközépiskola diákjai a munkásőrség nagybajomi kiképzőbázisával ismerkedtek tegnap. Játékos vetélkedőkön és honvédelmi programokon vettek részt. — A „Vigyázó szemetek ..címmel meghirdetett országos tévés vetélkedő írásbeli döntőjén 43 iskola csapata ért el helyezést. So- mogyot három gimnázium képviselte. 19. helyezést ért el a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata, 29. lett a kaposvári Munkácsy gimnázium és 39. a Táncsics gimnázium csapata. 85 éve születeti Jean Gabin (1904—1976) világhírű francia színész. Művészcsaládból származott. Fiatalon különböző foglalkozásokkal próbálkozott, majd édesapja akaratának engedelmeskedve színpadra lépett. Pályáját a Foiies Bergére színpadán kezdte mint statiszta; később a Vaudeville Színház és a Bouffes Parisiens színésze, népszerű sanzonénekese lett. A 20-as években főként az operettműfajban működött, s 1927-ben a párizsi Moulin Rouge-ban a híres revű- primadonna, Mistinquett partnere volt. 1930-tói filmezett, s csakhamar a francia filmművészet nagy korszakának egyik vezető alakja lett. Alakításait egyszerűség, természetes és mégis sajátos játékstílus jellemzi. Főként köznapi embereket, munkásokat alakított megragadó erővel. Találóan mindig a lényeget hangsúlyozta; játékából, szerepei értelmezéséből mély humanitás áradt. Férfias külsejű drámai hős volt; eleven arcjátékkal, igen kifejező, apró gesztusokkal. A nézők számára örökre emlékezetes marad a Ködös utak szpáhi katonája, a Mire megvirrad gyilkossá vált munkása, A nagy ábránd lo- vagias katonatisztje, a Vontatók hajóskapitánya, a Nyomorultak Jean Valjeanja, vagy a francia változatában is igen népszerű detektívre- gény-, illetve filmsorozat Maigret-felügyelője. Gyermekhalál az erdőben — A Somogyi Tükör elnevezésű — fél éviig tartó — művelődési mozgalom befejeződött. A hét végén rendezték meg a legjobbak vetélkedőjét Kaposváron, a Latinca művelődési . központban. A versengésben a Videoton tahi gyáregységének Future szocialista brigádja lett az első. Szárazfát gyűjtött a nyolcéves Bodon Attila édesapjával, és Cseh Józseffel, a gyermek nagyapjával egy Bodisodnádasához közeli erdőben. Az erős szélvihar az egyik bükkfáról letört egy hatalmas ágat, s ez a gyermekre zuhant. A fiú olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Balesetek A kijelölt gyalogátkelőhelyen ütött el egy gyalogost személygépkocsijával vasárnap Kaposváron Erst Rabe 64 éves NSZK-beli nyugdíjas. A vétlen gyalogost, Takács Imréné, 61 éves kaposvári nyugdíjast lábszártö- résseil szállították kórházba. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra személy- gépkocsijával vasárnap Kaposváron Leinberger László 42 éves marcali csoportvezető, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Gelencsér József, 38 éves kaposvári hivatásos katona által vezetett személygépkocsival. A vétlen gépkocsi utasa, Gelencsér Erzsébet, 16 éves kaposvári tanuló orrcsonttörést szenvedett, Gelencsér Józsefiné kaposvári lakos könnyebben megsérült. Figyelmetlenül akart balra kanyarodni személygépkocsijával hétfőn délután Kaposváron, a Május 1. utca és a Hársfa utca kereszteződésében Iberhardt József 18 éves helyi tanuló, és összeütközött a vele szemben szabályosan kerékpározó Schaffer Ferenc 18 éves kaposvári szobafestővel. A kerékpáros könnyű sérüléssel megúszta a balesetet. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ — Fellebbezés folytán a Legfelsőhb Bíróságon kedden megkezdődött a korrupcióval vádolt volt rendőrtisztek ügyének tárgyalása. Az iratok ismertetését követően elhangzottak a perbeszédek is. Tóth Ferenc volt rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészetének egykori vezetője, Pudleiner Gyula volt rendőr ezredes, a Belügyminisztérium főügyeletének egykori vezetője, illetve Huszti Zsigmond, az Innoszolg Építőipari Kisszövetkezet volt elnöke ügyében várhatóan hétfőn hirdetnek ítéletet. — Az MTESZ Somogy megyei szervezete (Kaposvár, Bajcsy- Zsilinszky u. 1 c) — megfelelő számú jelentkező esetén — 1988 júniusában szögbelövő, iratkezelői, pénz- és értékkezelési, valamint bérelszámolói tanfolyamot szervez. Pályakezdők, GYES-en és GYED-en levő kismamák (a szögbelövő tanfolyam kivételével) a tanfolyamok költségéből 20%-os kedvezményt kapnak. Jelentkezni a fenti címen vagy a 16-242-es telefonon lehet, május 20-ig. — 38,5 tonna teherbírású TRAYLER-szerelvényünkkel nehézgépek és túlméretes anyagok szállítását vállaljuk. Fuvarmegrendelés az alábbi címen, a gépjármű-ügyintézőnél: „PANNOLIT” Kőbányászati Vállalat. Komló. Telefon: 81-534 28-as mellék. Telex: 12-384. — Nyári bakfisaljak (vidám, nyári színekben) 350 Ft-ért érkeztek a Kaposvár, Május 1. utcai Konfekcióboltba. — Szerencse dolga. Meg az öné és a miénk. Ha ön a BNV-n válik a partnerünkké és pavilonunkban köt új Hungária lakás-, vagy nyaralóbiztosítást, akár egyévi ingyenes biztonságot is nyerhet. Ha új Hungária Cascóját is a helyszínen köti meg, akkor egyhavi biztosítást ajándékba kap tőlünk. Várjuk leendő partnereinket a BNV II. kapuja melletti 82. számú pavilonunkban. Gondoskodunk, tehát vagyunk — Hungária Biztosító.