Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-10 / 108. szám
1989. május 10., szerda Somogyi Néplap 5 A mi kertünkben érnek véget a Kárpátok Balia D. Károly — önmagáról,a kárpátaljai magyarokról,irodalomról Divatos, kerek keretes szemüveget viselő fiatalember lépett be a kaposvári Petőfi emlékkönyvtárba: Balia D. Károly ungvári magyar írö. Megkértem, beszélgessünk a kárpátaljai magyarok helyzetéről, a kárpátaljai magyar irodalomról. Szándékával egybeesett a kérésem. Az író—olvasó találkozón tehát bekapcsoltam a magnetofont. Balia D. Károly 32 éves; négy kötete jelent meg, ebből három verseket tartalmaz. Prózai kötetében adta közre első drámáját. Petrovic István fordításában ukránul is megjelentek költeményei. Hallgassuk őt! — Hálistennek, most már mondhatjuk és leírhatjuk: Kárpátalja, és nem Kárpát- Ukrajnának nevezik a területet. A beidegződések azért még működnek. Hivatalosan továbbra is Kárpáton túli területként emlegetik a vidékünket. A magyarországi sajtó újra Kárpátaljáról beszél. Egv magyar szólás azt tartja, aki nagyon messze keveredett, az bejárta Ungot, Bereget. Ez onnan ered, hogy. Ung és Bereg igencsak messze esik a magyar nyelvterület középpontjától. Ungból jöttem, Ungváron lakom, a Vár-hegyen. Azon a vidéken, ahol az Alföld és a hegyek találkoznak. Apám azt szokta mondani: a mi kertünkben érnek véget a Kárpátok. Körülbelül igaza is van, mert ha dél—délnyugat felé nézek, a magyar Alföldet látom; hátratekintve pedig az Ung völgyét s a Kárpátok utolsó vonulatát. Mezsgyére kerültünk, minden lehetséges értelemben. Peremvidéke vagyunk a magyar nyelvterületnek; mi vagyunk a végvár őrzői, amit hol nehéz, hol könnyű tartani — általában inkább nehéz —, és végül is előretolt állása vagyunk a Szovjetuniónak. Ez a vidék elüt az ország belsejétől. Többek között abban, hogy jelentős a magyar lakosság száma. Román és szlovák nemzetiségiek is élnek itt. Fejünk felett az elmúlt évtizedekben annyiszor rángatták át a szögesdrótot, hogy megszámolni is nehéz. E vidék ezer évig a magyar királysághoz tartozott, majd az I. világháborút követően az első csehszlovák köztársasághoz, 1938—39-től először részben, azután egészen újra Magyarországhoz, a Horthy- Magyarországhoz. Majd, amiről elég kevesen tudnak, 1944-ben egy bábál- iam alakult; ez mondta ki a csatlakozást Ukrajnához, 1945-ben. Kárpátaljai létünket most egy folyamat határozza meg, amit önök is jól ismernek: a peresztrojka. S az utóbbi egy-két évben nagyon sok mindenre mondhatjuk azt, hogy először történt. Először történt, hogy a magyarok lehetőséget kaptak önszerveződésre. Néhány évvel ezelőtt ugyan az ilyen öntevékeny körök, irodalmi klubok elkezdték működésüket, de nem igazán komolyan. Most február 26-án kimondta megalakulását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Alapszabálya deklarálja, hogy érdekvédelmi feladatokat is megpróbál ellátni. Elég csínján van megfogalmazva, valahogy úgy, hogy célul tűzi ki a magyar nyelv akadálytalan használatát... Egyelőre jogilag nincs elismerve a szervezetünk. Még nem bólintottak rá sehol; ennek ellenére már több ezer tagja van. Megalakultak az alapszervezetek, a középszintű szervezetek és az elnökség is tevékenykedik. A választmány tagja lettem. UZSGOROD: UNGVÁR Mi az, ami először történt meg még Kárpátalján? Először nevezhetjük nevükön a városainkat. Néhány éve ugyan már született egy kis engedmény: a magyar falvak neve magyarul szerepelt a sajtónkban. Ez akkoriban történt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia az új helyesírási szabályzatát megjelentette. Abban olyan „vérlázító dolgok" voltak, mint hogy a nagy októberi szocialista forradalom neve csupa kis betűvel írandó. Nem úgy, mint Nemecseké — büntetésből —, hanem azért, mert nem tulajdonnév. Mielőtt a sajtó erre áttért volna, ösz- szehívták a lapszerkesztőket, kiadói munkatársakat és természetesen a pártbizottság képviselőit, összeült a helyesírási bizottság, s megalkották a kárpátaljai magyar helyesírást. Ez többek között leszögezte, hogy az októberi szocialista forradalom továbbra is nagybetűvel írandó, de hogy valamit kompenzáljanak, visz- szakaptuk a magyar falvak nevét. Azóta annak a majdnem száz falunak a magyar neve jelenik meg az újságokban. Kivétel volt azonban a négy magyar törté-, nelmi város: Ungvár,'Munkács, Beregszász, Nagyszőlős. Furcsa ellentmondás, majdnem két évig. De nem tört meg egészen a jég, mert azt hiszem, ez is kuriózum — a szerkesztőségünk címe egészen márciusig Uzsgo- rod, Gagarin u. 42. volt. Mi történt még? Először volt a legfelsőbb hatalmi szervben, többes jelölés és többes választás. Először volt igazi választás a Szovjetunióban. Ennek kárpátaljai érdekessége is van. A Legfelső Tanácsba jelölt elvtársak közül az egyik a területi ' pártbizottság első titkára volt, aki tavaly talán még 99,98 százalékkal simán megnyerte volna a választásokat. Most, mivel kettős jelölés volt, egy is- meretlen-jánost, egy orvost állítottak ellenjelöltnek, akit senki sem ismert a saját pacientúráján kívül. Az emberek 70 százaléka az ismeretlenre szavazott. Helyesebben: szerintem nem az orvosra, hanem a párttitkár ellen. KÉTSZÁZEZER MAGYAR Hivatalosan, azt hiszem 164 ezer magyar él a Kárpátalján, az országban 170- valahánvezer. Egyes becslések szerint azonban ennél jóval többen vagyunk. Miért? 1944 novemberében a kárpátaljai lakosságot a lehető legkeményebb retorzió érte: 18-tól 50 évesig a magyar férfilakosságot deportálták. Szojmára, gyűjtőtáborba. Háromnapos helyreállító munkára csalogatták őket; háromnapi száraz élelemmel indultak el a gyűjtőhelyekre, a fogolytáborba. Naponta 200 em bér pusztult el éh-, szomj- és fagyhalál következtében. A túiélőket ukrajnai és más táborokba (lágerekbe! vitték. Becslések szerint 25 ezer magyar férfi veszet; oda. Aki idejében hírét vette, hogy csak a magyarokat viszik el, az szlováknak, ukránnak, orosznak vallotta magát; őket nem deportálták. A városok magyar lakossága jórészt szlovákként szerepelt, holott én még sohasem hallottam egymás között két kárpáti embert szlovákul beszélni. Ha bemondásra történt a nemzetiség megállapítása, a mostani újraszámláláskor ezek az emberek merték vállalni valódi nemzetiségüket, s magyarnak vallották magukat. A statisztikánk legalább 200 ezer magyart mutat fel Kárpátalján. Az 1944—45-ös fordulat három íróembert talált a területen: Györy Dezsőt, Sándor Lászlót és az öreg paraszt költőt, Sütő Kálmánt. Győry Dezső 1949-ben repatriált, Sándor László 1962-ben, de az irodalom szervezésében ő még nagy szerepet játszott. Egyedül Sütő Kálmán, a 8. ikszét betöltő költő képezi tehát az átmenetet a két világháború közti szlovenszkói magyar irodalom és az 1945 utáni kárpátaljai magyar irodalom között. Folytonosságról természetesen nem beszélhetünk. Egyetlen magyar könyv, egyetlen magyar folyóirat sem jutott el hozzánk az ötvenes években. Elképzelhető. hogy egy irodalom nélküli közösség hogyan tud irodalmárokat felmutatni. Csak úgy, hogy az a néhány vállalta a megszólalást. Milyen megszólalás lehetett az 50-es évek elején? El tudják képzelni, milyen verseket lehetett publikálni, milyen könyveket lehetett írni? Az első, aki megszólalt, az édesapám volt: Bállá László. 1951-ben ‘jelent meg a Zengj hangosabban című verseskötete; ez a kárpátaljai magyar irodalom kezdete. Volt néhány próbálkozás is: a Kárpátok, az Oj Hang és a Szovjet Kárpátontúl almanach. Rövid életű kiadványok voltak. Eredeti magyar anyagot is publikáltak, de nagyrészt ukránból, oroszból fordított verseket. HOLNAP IS ELÜNK Az 50-es évek második felében szólalt meg néhány komolyabb író. Elsősorban Kovácsi Vilmos. A mai napig ö a legnagyobb írónk. Holnap is élünk című regénye a kárpátaljai magyarság egyetlen igazi regénye. Költészetével is maradandót alkotott. 1977-ben, nem sokkal Magyarországra költözése után meghalt. Balián és Kovácsin kívül még Szalai Borbálát, Lusztik Károlyt és Csengeri Dezsőt említhetem. Szalai Borbála gyerekverseket ír, ma is aktív. Csengeri Dezső meghalt. Lusztik Károly dolgozik, Kró László Magyarországra költö- zzött. Ez az első generáció. Nem volt sokkal szerencsésebb a második nemzedék sem az 50-es évek végén, a 60-asok elején. Talán néhány név ismerős lesz. Magyarországra is átköltöztek közülük; Györke Zoltán valahol itt lakik, talán Keszthelyen. Kecskés Béla, Balogh Balázs, Ferenczi Tihamér volt a második költő- nemzedék. Nem volt igazán szerencsés az indulásuk; írásaikban is fellelhetők a sematizmus jelet. Kevesen tudtak kinőni belőle. Kecskés Bélának néha mintha sikerülne. Sokkal szerencsésebb csillagzat alatt, két rajban indult a harmadik nemzedék. Az első rajt összefogó néven talán Forrás Stúdiónak nevezhetném. Egyetemista fiatalok voltak, akik Kovácsi Vilmos köré tömörülte a beregszászi Vörös Zászló Irodalmi Stúdióban, a 60-as évek közepétől. Az egyetemen gépírásos szamizdat- folyóiratot jelentettek meg Együtt címmel. Vári Fábián Lászlón, Fodor Gézán és Zseliczki Józsefen kívül ennek a nemzedéknek a tagja S. Benedek András és Balia Gyula is. Benedek ma a Gorkij könyvtár munkatársa, Bállá Gyula pedig a Magyarságkutató Intézetben a Kárpátaljával foglalkozik. Ök megpróbáltak valami olyat felvállalni, ami a hruscsovi reformoknak egyenes következménye volt, de mire ezek az alkotások megszülettek, addigra már megkezdődött a brezsnyevi visszarendeződés. Munkájukat 1971-ben nagyon kemény ideológiai bírálat érte. A Forrás Stúdót feloszlatták, a fiatal írókat soron kívül besorozták katonának. Mire hazakeveredtek, irodalomról már szó sem volt körükben. 1971-ben, amikor a Forróst felszámolták, hoztuk létre a József Attila Irodalmi Stúdiót — teljesen fiatal, éretlen, írogató gyerekek, iskolások és néhány egyetemista. A Forrás Stúdió korábbi tagjai közül néhányan vállalták, hogy részt vesznek ennek a munkájában is. A 80-as évek elejére azért csak felnőtt egy eléggé erőteljes nemzedék. Igen nagy fefutá- sa volt ennek a rajnak. 10— 15 fiatal írónk, költőnk ennek a nemzedéknek a neveltje. Egy ritkaságot hoztam magammal. Valószínűleg nem láttak még olyan verseskötetet, amelynek az oldalai politikai napilapban jelentek meg. Ezek a versek a Kárpáti Igaz Szóban láttak napvilágot,. onnan a szerző, az olvasó kivághatta, összefűzhette, és ha a nyomdásznak fél liter vodkát adott, külön bekötötték. 15 ilyen kötetünk jelent meg, 15 költő indult ilyen kötettel. Lejegyezte: Horányi Barna Kellemes operettmuzsika-kísérettel ismerkedhetnek meg a látogatók Siófokon a Kálmán Imre Múzeumban a világhírű zeneszerző életének emlékeivel, műveinek történetével, a híres előadások színpadképével. Megalakul a pedagóguskamara Pécsett május 17-én tartja alakuló közgyűlését a Magyar Pedagóguskamara — jelentették be tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet az előkészítő bizottság szervezett a Janus Pannonius Tudományegyetem központjában. Az új érdekképviseleti-érdekvédelmi szervezet létrehozását a pécsi felsőoktatásban dolgozók kezdeményezték. Székhelye a mecsekalji város lesz, működési területe az egész ország. Nem politikai jellegű .'tömörüléstől van szó; tagja lehet tehát bárm'lyen világnézetű személy, aki diplomával rendelkezik és pedagógus-munkakörben dolgozik. A kamara — mint Kiss Elemér főiskolai oktató, az előkészítő bizottság vezetője megfogalmazta — ellátja majd a pedagógusok érdekképviseletét országos, megyei, városi, községi és intézményi szinten, egyszersmind gondoskodik tagjai szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeinek érvényesítéséről. Nem veszi át a szakszervezet funkció- , ját, ahhoz képest mást, többet kíván nyújtani tagjainak. Együtt akar működni mindenkivel, aki hajlandó cselekedni a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javításáért. A szakmai képviseletben el akarja érni azt a társadalmi megbecsülést, amelyet valaha élvezett a pedagógus falun és városon egyaránt. Célul tűzték ki a nevelők-oktatók szakmai autonómiájának megteremtését. Új iskolakörnyezet kialakításáért küzd a kamara; olyan szellemi és tárgyi környezetért, amelyben valóban demokratikus, alkotó szellemű munka folyik. Kidolgozzák a pedagógusok etikai kódexét is, és megkísérelik az önsegélyező rendszer felállítását. Külön gondot fordít a kamara a legmostohább helyzetű pedagógusok — a falun élő tanítók, tanárok — érdek- képviseletére és érdekvédelmére, ezért is szerencsés dolog, hogy egy vidéki városban lesz a szervezet központja. 18. — Most szépen felöltözöl, és elmész a körzeti rendőrhöz. Bekopogsz hozzá, és feladod magad, hogy megerőszakoltál — mondta halálos komolyan. Romeró érteden arccal bámult rá: — Mit csináltam? — Megerőszakoltál! Én mondtam, hogy nem szabad. Kiáltoztam is, amíg be nem fogtad a szám ... Ellenkeztem, ahogyan tudtán! — Mjnden nő azt lihegi először, hogy nem, nem. De senki sem gondolja komolyan. — Én komolyan gondoltam! — Nem látszott. — Én nem akartam ... Ha maradt egy szemernyi érzés, egy apró kis emberi érzés benned, akkor most fölkelsz és elmész a rendőrségre. Jelentsd föl magadat, hogy ne nekem kelljen! — Maga megőrült! — Én nem! Romeró vívódott. Nem tudta eldönteni, a nő mennyire beszél komolyan? Végül látta, hogy tréfáról szó nincs. — Oké, elmegyek mondta, miután felöltözött. Köszönés nélkül lépett ki azon az ajtón, amelyen néhány órával korábban oly boldogan lépett be. Hűvös volt már az utcán. A sárga lámpák fényében kerülgette az út sarát. Fogalma sem volt, mit tegyen. Szíven ütötte a lány nagylelkűsége. A lehetőség, hogy maga jelentse föl magát, s erőt merítsen ahhoz, hogy visszatérjen a rendes útra. Ment a falu központja felé, a rendőrőrs felé. Tudta: ha föladja magát, akkor vége. Kiderül minden, s évekre elítélik. Megállt az épület előtt, nézte a kék-fehér táblát: körzeti megbízott. Ott állt az ajtó előtt, s egy régi mondás jutott eszébe. Még gyerekkorában hallotta a nagyapjától; „Egyetlen róka sem őrült, hogy saját maga dugja a fejét a hurokba!” Aztán Kalmár sokszor hangoztatott elmélete jutott eszébe: „A szocializmusért élni hül>eség! Abban élni viszont / jól, nagyvonalúan, könnyedén / szinte már művészet !” Döntött hát. Ö nem egy őrült róka. Megpróbál inkább művész lenni — amíg csak lehet. Tudta, hogy késés az esélye, hiszen ha Marika valóban följelenti, akkor hamarosan megtalálják. De mi van, ha a lány mégsem adja rendőrkézre? A hajnali buszt nem várhatta meg, ezért fölébresztette egyik régi ismerősét. Az kocsival bevitte a városba. Jól megfizette a fuvart. Hiába próbálták. A smasz- szerok eltakarodtak délutáni pihenőre, s ők nekiálltak a szökésnek. A törölközőből font kötél azonban kevésnek bizonyult. Izzadtak, lihegtek, lökték egymást félre, hogy majd ők megmutatják. És nem tudták megmutatni! Amikor bizonyossá vált, hogy ez így nem megy. magukba roskadva az ágyukra telepedtek. — Mi a túrót csináljunk? — teszi föl mindannyiójuk helyett a közös kérdést Karsai. — Nem igaz, hogy nem sikerül. Az isten ... meg! — káromkodik Pillangó. — Ilyen még nem fordult elő velem! (Folytatjuk.) Gyarmati László ftomtré
