Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
1989. május 6., szombat Somogyi Néplap 3 Kérdéseinkre válaszol: Kopátsy Sándor miniszteri tanácsadó Szigorú adósok — kiskapuval ÚJ ÜZEM KÉTHELYEN Műanyag hulladékot feldolgozó üzemet létesített a Somogy megyei Kéthelyen a balatonmáriafürdői Aranyhíd Áfész. A különböző műanyag hulladékokból élőbb granulátumot készítenek, majd ennek egy részéből — mintegy 800 tonna granulátumot tőkés' piacon értékesítenek — a korszerű gép- sorpk segítségével szemetes- és gabonazsákokat gyártanak. A március végén elkészült üzemben már ebben az évben 3-4 millió forint nyereséget szeretnének elérni. MTI-fotó — Kálmándy Ferenc felv.) TOVÁBBKÉPZÉS OKTATÓKNAK Az egyharmados siker — sikertelenség Hazánkban a közúti balesetek okozói között igen magas számban szerepelnek a mezőgazdasági vontatók vezetői. Légy inthetnénk erre, s mondhatnánk, igen, de ebben a legnagyobb szerepet az alkohol, az ittas vezetés játsza. Ám ha megnézzük a mezőgazdasági vontatóvezető-képzés vizsgaeredményeit, elgondolkodtató következtetések vonhatók le. Somogy megyében például 1988-ban 397-en vizsgáztak KRESZ-is- meretekből, s közülük mindössze 151-en próbálkoztak sikerrel. Ez a 38 százalékos arány nagyon gyenge, s ha hozzávesszük, hogy a sikeres vizsgázók között hányán voltak még, akik éppen csak átcsúsztak ... A Somogy megyei gépjárművezető vizsgabizottság és az MKBT munkatársai az ■eredménytéLenség okát abban látták, hogy az oktatók különböző módszerekkel dolgoznak, hiányzik egy követelményrendszer, amihez igazodva taníthatnák diákjaikat. Somogybán öt városban, összesen hét helyen képeznek vontatóvezetőket és bizony mindenhol más és más a tananyag. A szakemberek egy olyan tanfolyam beindításával próbálták ezt megoldani, melyen az oktatók vesznek részt, ahol egységesíteni lehet a szakiskolák elméletigyakorlati oktatási módszereit. Az első továbbképzés 1988-ban, Szöcsénypusztán volt, s az óriási szakmai érdeklődésre valló tekintettel idén is megrendezték, ezúttal Csurgón, az 526-os számú szakmunkásképző iskola területén. Minden képzéssel foglalkozó iskolából ott voltak az iskolavezetők és az Oktatók, akik két tanulójukat is elvitték, hogy rajtuk keresztül szemléltethessék az oktatási módszereiket. A megyei tapasztalatok értékelésével kezdődött a továbbképzés, majd Szebényi Márta, a Közlekedési Főfelügyelet osztályvezetője az országos tapasztalatokat ismertette a résztvevőkkel. Eszerint országosan sem jobb a helyzet, mint Somogybán, mindenhol szükség lenne újításra. A közúton szerzett tapasztalatokról Sinkovics Ferenc főhadnagy, a MKBT munkatársa tartott tájékoztatót. Sajnos a közutakon erősen megmutatkozik a gyenge felkészültség, a közlekedési ismeretek hiánya, s ezeket csak súlyosbítja', hogy egy lassú, nehézkes vontató amúgy sem jó partner a közutakon. Tizennégy tanuló tett bemutató jelleggel hatósági vizsgát, s hogy ezt érdekesebbé tegyék, versenyt írtak ki KRESZ—műszaki, egészségügyi és gyakorlati ismeretekből, s akinek igazán jól sikerült, azok már jogosítványt is szerezhettek a verseny után. A verseny kiválóan sikerüli — már ami a valódi célt illeti. A közlekedési fő- felügyelet, a vizsgabizottság és a megyei tanács közlekedési osztályának szakemberei kiválóan demonstrálhatták a versenyzőkön az egyéni, iletve az oktatói hibákat is. Már a tesztfeladatoknál kitűnt, még a kiválasztott diákok felkészülési szintje sem elegendő egy sikeres vizsgához. A gyakorlati tudás ugyan kielégítő, vezetni megtanultak, de az elméleti ismeretanyaguk -nagyon gyenge. Mi lehet ennek az oka? A szakemberek szerint nagyon sok múlik az Oktató felkészülésén, tudásán és emberismeretén. A csurgói továbbképzés elsősorban ezekre a hibákra hívta fel a figyelmet. Éppen ezért minden évben megrendezik ezután Somogybán ezt a továbbképzést. —Varga— Ha nem bízunk eléggé a saját erőnkben, nem megyünk semmire — mondta a közelmúltban Kaposváron, egy MTESZ-székházbe- 11 rendezvényen Kopátsy Sándor, a pénzügyminiszter tanácsadója. A somogyi megyeszékhely szülöttét a Magyar Közgazdasági Társaság szervezete hívta meg. — Mindenekelőtt a ta- nácsadó szerepéről szeretnénk többet tudni ... — A Pénzügyminisztériumban miniszteri tanácsadóként dolgozom, de ez nem azt jelenti, hogy csak a miniszternek adok tanácsokat. Tagja vagyok a Minisztertanács tanácsadó testületének, a Pénzügykutatási Rt.-nek is. A Minisztertanácsnál például főként tudományos és politikai tanácsadást várnak tőlem. — Úgy gondolom, mostanság igazán nem szenved témaszegénységben egy pénzügyminiszteri tanácsadó... — Hárman vagyunk ebben a minőségben a PMben, de egymástól teljesen függetflénül dolgozunk: Hetényi István, a volt miniszter és Gadó Ottó, aki a tervhivatalban! volt elnökhelyettes, ugyancsak tanácsadóként segíti a pénzügyminiszter. Ezelőtt húsz évvel én javasoltam a személyi jövedelemadó és az ÁFA bevezetését, ám az ötletet — azt mondták róluk, hogy ezek antiszocialista adók — elvetették. Ha ezt az adót akkor vezetjük be, amikor évente egy-másfél milliárd forinttal eladó- sodunk, a lakosság egyáltalán nem vette volna rossz néven. Most viszont, amikor végül is bevezettük, ezzel egyidőben az utóbbi negyven év legnagyobb életszínvonal-csökkenése is bekövetkezett, az adó bevezetésétől függetlenül. A lehető legrosszabb fázisban csináltunk va/lámit. Valamire való kormány általában akkor vezet be egy új adórendszert, hogy ha arra tartalékolt pénzt. Akkor ■lett volna pénz, amivel ellensúlyozhatta volna azokat a hatásokat, amelyek az új adórendszer bevezetésével járnak. Tehát az ilyen kettős változtatást — a morális kihatásokat is figyelembe véve — csak akkor célszerű megvalósítani, ha megfelelő eszközök állnak rendelkezésre az életszínvonal emeléséhez. — S mit szólt mindehhez a tanácsadó, a kinek, húsz évvel korábban n 'javasla- tát elvetették, s most szem- betaliálta magát a döntés - sei? — Nehéz helyzetbe kerültem. Ha tudtam volna, hogy néhány év múlva elegendő pénzhez jutunk, azt mondtam volna, hogy várjuk ki azt az időt — de biztos voltam benne, hogy akkor se lesz jobb a helyzetünk, s mivel nem ismerek olyan fejlett társadalmat, ahol ne lenne szükség személyi jövedelemadóra, egyetértettem vele. A módszereket illetően csak egy alapvető kifogásom akadt: bevezettük a szigorú adót, ugyanakkor sok kiskaput is csináltunk a mentesítésekkel, kedvezményekkel. A sokkal kisebb adó, sokkal kevesebb kiskapuval célravezetőbb lelt volna ... S vajon a vállalati adóknál tavaly nem hasonló helyzet alakult ki? A sok kedvezmény folytán már annyi adó se folyik be, mint korábban. Jelenleg 55 százalékos nyereségadó „él”, de 30 százalék elegendő lenne, ha nem volna kivétel. — Váitcptat-e a helyzetünkön-—shaigen, meny- nyit — a külföldi ltoké bevonása, megjelenése a ma- gyar gazdaságban? — Ha mi azt hisszük, hogy azért jön ide a külföldi tőke, nnert az adókedvezmény csábítja, tévedünk — az a tőke ugyanás akkor jön hozzánk, ha a magyar gazdaság hatékonyan, egészségesen működik és az országot gazdasági-politikai stabilitás jellemzi. Ezek a tényezők sokkal fontosabbak a külföldi tőke számára, mint az adórendszer. Mi sókáig elítéltük, nemkívánatosnak tartottuk a külföldi tőkét, most pedig1 azt mondjuk, fizessen negyedannyi adót, mint a szocialista szektor. Érthető, hogy az utóbbi ezt nem veszi jó néven, hiszen a megtakarított pénzével hátrányba kerül a külföldivel szemben. Pedig erre a hazai p>énzre is rá vagyunk szorulva! A külföldinek a megbízható magyar partner fontos tényező, fontosabb, mint az adó, hiszen a rosszul dolgozó hazai alvállalkozó nagy kárt okozhat. — Segítséget tehát , elsősorban oda várhatnak, ahol a fogadó fél rendet teremt a háza táján, s nemcsak készség, de képesség is van a partneri együttműködésre. )Mit „súg” ilyen esetben a miniszteri tanácsadó? — Ehhez tudni kell, hogy egy sor intézkedés nem miniszteri — vagy tanácsadói — rövidlátás következménye, hanem egyszerűen abból a tényből ered, hogy fontolóra kell venni: milyen lehetőségei és céljai, kötelezettségei vauinak az összgazdaságnak, a népgazdaság egészének, s miként egyeztethetők a különféle érdekek. Fontos, hogy a napi érdekek ne keresztezzék, ne tegyék tönkre a hosszú távú érdekeket — e fölött a kormánynak kell őrködnie, tehát ez Legkevésbé a tanácsadóktól függ. — A közeljövőben — az előzetes tájékoztatás sze- rint — megújul a pénzügyi kormányzat. Vannak-e átmentésre érdemes tapasztalatok, a jövőben megszív- lelendő tanulságok? — Véleményem szerint sók tanulsággal szolgál az adórendszer bevezetésének rossz előkészítése. Ahogyan propagáltuk, aiz itt- ott már botrányos volt. Erre a bevezetést megelőzően két-három évet kellett voln'a szánni, méghozzá úgy, hogy a legmagasabb szintű politikai vezetés, a kormányzat kiemelten, fontosságának megfe'elő- en kezeli ezt a témát. Mert ez a kérdéscsokor nem csak a Pénzügyminisztérium asztalára kívánkozott, s később a felelősséget sem kizárólag erre a tárcára kellett volna hárítani... — A jelen időszakban, tekintettel az adott helyzetre, mi az, amit a miniszternek vagy a kormánynak tanácsolna azért, hogy hazánk gazdasági helyzete javuljon? — Miután néhány hónapja a Minisztertanácsnak is tanácsadója vagyok, oda címzem alkalmasint a tanácsomat. Egyebek között azt, hogy csak pénzügyi eszközökkel ne kívánják megoldani azokat a gondokat, gazdasági problémákat, amelyek most előttünk állnak. Persze, pénzügy' esziközök nélkül se lehet. Magyarországon csak akkor lesz gazdasági egyensúly, ha a termelést növeljük, márpedig ebből a célból alig történt valami az utóbbi években. Olyan támogatások előtérbe helyezése fontos, amelyek nem jelentenek föltétien pénzkiadást, viszont végeredményként pénzt hoznak. Csak takarékossággal nem érhetünk el célt — a gazdaságot kell dinamizálni, s ezen belül pénzügyi feladatokat is meg keld oldani, de ezek helyett pénzügyi területre terelni a problémák megoldását, nem helyeselhető. Ezért az én tanácsom ebben az időszakban sokkal inkább szól a Minisztertanácsnak, mint a pénzügy- miniszternek. — A naptokban megjelent kormányprogram, a gazdasági átalakítás terve már abba az irányba mutlat, ahol a termelés fokozása számít döntő kérdésnek, s erre kell az embereket mozgósítani az országban. így alakulhat ki a külföldi tőke számára is rokonszenvesebb környezet, megbízhatóbb fogadó közeg, mivel a külföldi tőke oda megy szívesebben, ahoL dinamikus gazdaságot talál, és nem oda, ahol nagyobb pénzügyi kedvezmények csábítják. — Köszönöm a beszélgetést. Hernesz Ferenc Baráti üzenet a „damaszkuszi útról" A „damaszkuszi úton”, kedves Szapudi András, bizony valamennyiünknek végig kell mennünk, akik a „légióhoz” tartozunk. Ennek fáradalma, fizikai és lelki gyötrelmei nélkül nemhogy a külvilág számára, de önmagunkban sem tisztázhatjuk, hogy képesek vagyunk-e Saulus- ból Paulussái válni. A pálfordulásról én most a szó eredeti, tehát pozitív értelmében beszélek. A megtisztító próbatétel lehetőségét értem alatta, amire főként azoknak van szükségük, akik nem zsoldos haszonélvezői, hanem hittel, meggyőződéssel telii önkéntesei voltak egy nemes célra verbuválódott seregnek. Legtöbbjük most „sugallatra” várva tépelő- dik, hogy hitét tagadja-e meg, vagy konokon ragaszkodjék a nevében, de nélküle elkövetett „vívmányokhoz”. Hogy bűntudattal, vagy ragaszkodó daccal viszonyuljon-e az eddigi politikához? Kemény ellentmondás ez, aminek a feloldása az elhatárolódás és azonosulás képességét egyaránt feltételezi. S ha vívódások és viták árán tisztázzuk önmagunkban és egymás közt, hogy mit kell elvetnünk múltunkból, s mit kell megőriznünk a jövő érdekében, ez még csak a kezdet. Az ekként visszaszerzett önbizalom mellé meg kell nyernünk a társadalom jóváhagyását az újrakezdéshez. Mert lehet — sőt kétségtelen —, hogy az emberek jó részének bizalma megrendült bennük, de az újrakezdés keserves munkája elől nem térhetünk ki. Nem a hatalomhoz való bármiféle ragaszkodás, hanem épp az ország iránti felelősségérzet diktálja, hogy nekünk kell rendbe tennünk, amit a nevünkben elrontottak. Országunk most egy olyan autóhoz hasonlít, amelyik üzemképtelen motorral, lejtős úton gurul. A kormányt és a féket — hogy a szakadékokat valahogy elkerüljük, és a lefelé rohanást megállítsuk —, annak kell kezelnie, aki (most ne firtassuk, milyen előzmények folytán) egyedül jártas a „gépkocsivezetésben”. De közben feltétlenül tudatosítanunk kell az „utasokkal”, hogy mi fogjuk a vállunkat először nekifeszíteni, hogy feltoljuk a „kocsit” az emelkedőn. S nemcsak el kell hitetnünk, hanem garanciákat is kell adnunk, hogy a vezetői ülést nem tekintjük hitbizománynak, s többé nem ülünk úrvezetői gőggel a kormány mögé. Ilyen gondolatokkal — s egyre inkább efféle cselekedetekkel — foglalkozunk mi az MSZMP-itagok kaposvári reformkörében, s tudom, kedves Szapudi András, hogy mindez tőled sem áll távol. Arról is meg vagyok győződve, hogy a Somogyi Néplap pénteki számában megjelent jegyzeteddel épp>en hogy védelmezni akartad a reform- mozgalom igaz vonulatát. Nagyon is valós veszélyre hívtad fel a figyelmet: a pálfordulást köpönyegforgatásként értelmezők mesterkedéseire. Sajnos, az efféle emberek ellen egyetlen politikai mozgalom sincs beoltva. Kiszűrni őket aligha lehetne úgy, hogy ellenőrző pontot telepítünk a da- maszkusezi út kapujába. Nem gondolod, hogy ez a módszer a sztálinizmus legrosszabb időszakaira emlékeztetne? Aki jogosítványt kapna (vajon kitől?), hogy előre eldönthesse, ki a reformer, s ki nem az, óhatatlanul vissza is élne vele! Nem marad más védelem, mint a nyíltság és szemtől-szembe őszinteség, az ilyen alapon lefolytatott Viták tisztító hatása. Nem a kiközösítés, hanem az a légkör — reformkoron belül és kívül — amelyben senki sem térhet ki valód'' nézeteinek és szándékainak megváltásától. Vitakészsé- gedet és jobbító indulataidat ismerve meggyőződésem, hogy ott lenne a helyed az általad meg nem nevezett reformkörben, hogy a névtelenül — de bizonyára nem alaptalanul — vádolt emberekkel személyesen is megvívd a magad harcát. Mert így bizony a jegyzeted afféle vaktölténnyel leadott lövésnek látszik: célba nem találhat, de kormoz. Baráti üdvözlettel: Berkics János