Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
4 Somogyi Néplap 1989. május 27., szombat Medvagyavr a kutató Az elkövetkező hetekben részleteket közlünk Rój Med- vegyev: Ítéljen a történelem című, a Kossuth Könyvkiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-életrajz- ból. Rój Medvegyev történész és író nevét sokkal előbb mgtanulták nyugaton, mint hazánkban. A sok évtizeden át hallgatásra ítélt közíró ugyanis több mint húsz olyan tudományos mű szerzője, amely a Szovjetunión kívül jelent meg. Az 1925-ben született pedagógus fiatal vidéki iskolaigazgatóként és történelemtanárként élte át a XX. kongresz- szus életre szóló élményét. Megérezte azonban, hogy Hruscsov — bármekkora az úgynevezett „titkos beszéd” jelentősége Sztálin szerepéről — még mindig elhallgatott valami nagyon fontosat . . . 1956-ban kezdte el a sztálinizmus történetének feldolgozását. Az induláskor nagy segítséget kapott Konsztantyin Szimonov tói. Hja Ehrenburg tói, Alek- szandr Bek tői és Tvardovsz- fcijtól. Vitathatatlan, hogy Rój Medvegyev nevéhez fűződik a sztálinizmus igazi arculatát bemutató első marxista történeti munka. Az ítéljen a történelem rendkívül gazdag dokumentációs anyagot is tartalmaz. Ez a mű még a 60-as években íródott, azonban hazájában csak a glasznoszty teremtette meg a légkört ahhoz, hogy kiadják. Nyugaton régóta ismert, hivatkoznak rá, tavaly például az Egyesült Államokban is napvilágot látott. Amíg belső emigrárióban élt, sokat zaklatták, kutatómunkájában is gátolták. 1969-ben a pártból is kizárták. Az volt a „bűne”, hogy ő írta a Sztálinról és a sztálinizmusról szóló művet. Rój Medvegyev tavaly nyáron tért vissza a szovjet közéletbe. Sok televíziós interjú készült vele. Ezek közül többet a magyar tévében is láthattunk. Néhány héttel ezelőtt visszavették a pártba. L. G. Falunézőbon a megyehatáron HÉTKÖZNAP „Dolgozunk, reménykedünk” A Tolna megyét jelző tábla után Attala neve áll. Takaros, jó módról árulkodó házak mindenfelé. — Nemrég díjat nyertünk a tisztasági versenyben. — mondja dr. Buda Józsefné, Attala tanácselnöknője, akitől egyebek mellett azt is megtudom, hogy a csaknem 1000 lakosú községben azért is növekedett az utóbbi időben szinte ugrásszerűen az új házak száma, mert a fiatalok külön költöznek a szüleiktől. Általános ez a Kapos mentén . . . Egy részük megveszi két-három- százezer forintért a régebbi épületeket és kellemes otthonná varázsolja őket. — Ámbár van egv kis flanc és szükségtelen költekezés is. — Ezt már Ambru- sits Jánostól hallom. ű egyike annak a harminc általainak, aki Tolna megyei létére a Somogyi Néplapot járatja; hűséges olvasónk... — Amikor megemelték a lap árát, kicsit begurultam és gyorsan lemondtam. De nem bírtam sokáig. Most újra járatom. Azért is ragaszkodom hozzá, mert egyrészt sok, jó olvasnivaló van benne, másrészt mert a fiam ia, a lányom is Kaposváron él, tehát nagyon érdekel, mi történik Somogybán — mondja a professzorarcú, nyugdíjas szabómester. Sokan járnak innen ma is Kaposvárra bevásárolni, dolgozni — hallom úton- útfélen. Bár jó szomszédként igyekszem nem reagálni a lépten-nyomon elemi erővel feltörő Somogy iránti „nosztalgiára” — amely a Tolnához csatolás óta tart —, nem tudok teljesen érzéketlen maradni. A Somogy utáni vágyódásnaK elsősorban az a különbség az alapja, amely a két megyeszékhely közötti távolságot jellemzi. Az attalai emberek ugyanis számolnak ... ... A számolás egyébként átfonja egész életüket. Nagy Kálmán, aki már 35 éve hivatalsegéd a tanácson, előkotorja és megmutatja, azt a számlát, amelyet attól a tsz-től kapott, amelyiknek’ nemrég öt hízót adott át. ötven fillérrel adtak neki többet annál, mint amennyit a helyi szövetkezet ígért kilónként... A tanácseínöknőtől tudom, hogy különösen a fiatalok szoroznak, osztanak. Ma már csak a gyorsan megtérülő állatok tartásával foglalkoznak. így lett sláger a broylercsirke abban a faluban, amely egykor szarvasmarha-állományáról volt híres. A helyi tsz is lemondott a szarvasmarhákról. Állítólag ebben a gazdasági szempontok mellett az is közrejátszott, hogy a vérbeli állattartó gazdák kiöregedtek. Sok állatot tartanak Földvári Józsefék. Kocát, birkát, tehenet, tyúkot gondoznak nagy szakértelemmel. Igaz, most valamelyest hullámvölgybe került az állattartás. A fiú mondja — aki egyébként technikus és a helyi tsz-ben dolgozik —: Most jelezték a gazdáknak: elhalasztották a sertésátvételt. Tele vannak hússal a boltok, a hűtőházak. Igazában csak a tehéntartás biztosítja a folyamatos bevételt. Az idősebb —, de ma is' csupa élet, jókedv — Földváriné szerint ez az üzletág is kezd elbizonytalanodni : kevés tehet kap a csarnok, s ha így megy, lehet, hogy bezárják. Nem tart soká, máris „nyakig vagyunk” a politikában, gazdasági gondokban, bajokban. — A falu csendes — mondja az idősebb Földvári, aki olyan tájékozott az ország ügyeiről, hogy a Parlamentben sem kellene szégyenkeznie, bármilyen kérdésben kapna szót. (Mint mondta: rendszeresen nézi a tévét, olvassa az újságokat ...) — Nálunk nincsenek alternatívok, pártok, mi dolgozunk, reménvkedünk abban, hogy az ország megtalálja a föllendülés módját. Egy biztos — teszi hozzá —, falun nem járható út a föld visszaadása az egykori tulajdonosoknak. Fiával egymás szavába vágva bizonygatják: a paraszt aligha tudna gép, állatok, kemizálás nélkül mit kezdeni a földdel. Az egyéni gazda nem lenne képes rá, hogy olyan termésátlagokat érjen el, mint a nagyüzem. — Nekem, ha kínálnák sem kellene — pedig áldott jó termőföld a miénk — így a fiatalember. Nem adnám el azért az autómat, hogy megteremtsem annak a visszakapott pár hold megművelésének föltételeit. Másutt kell keresni a megoldást. Egy biztos, a kivezető útba mindenképpen bele kell kalkulálni a tisztességes munkát, a szorgalmat. Egyébként Földváriék szorgalmáról, küzdeni tudásáról ízelítőt kaphat, aki szemügyre veszi azt a szép emeletes házat, amelyet a réginek a szomszédságában építettek föl a fiatalokkal — az utóbbiak számára. A szorgalom jeleit látom Orosvári Tiboréknál is, akik Bognár Mihályné postamester szerint éppen e napon fizették be a Somogyi Néplapra esedékes díjat. Azt mondják, az újságon keresztül nap nap után kapcsolatba kerülnek Somogy- gyal. örülnek annak is, ha onnan érkezik látogatójuk. Itt együtt élnek fiatalok, öregek, vagy heten. Az ifjú férj a vasútnál dolgozik, de érdeklődéséből. energiájából másra is futja. Például porszívójavításra. Az a pénz, amit nem kell kiadni ilyesmire, a család más gondjainak enyhítésére lesz jó. Mint ahogy az a bevétel is, amely az állatneve^ lésből, a kertészkedésből, piacolásból származik. Az udvaron álló öreg Barkas tudna erről a legtöbbet mesélni, hiszen azzal cipelik Dombóvárra és Kaposvárra az eladnivalót —, akkor persze, ha jó ... Ebben a jómódú faluban már nincsenek is álmok, vágyak, óhajok, mert itt minden teljesül? Amikor erre kérdezek, kiderül, hogy vannak. Mert létezik ugyan öregek otthona, de úgyszólván senki sem keresi föl a magukra maradt, tehetetlen időseket, hogy megkérdezze tőiük. nincs-e valamire szükségük. Sokan kívánják, hogy a fiatalok jobban érdeklődjenek falujuk közügyei iránt, járjanak el fórumokra, falugyűlésekre. Nem egy falubeli szeretné, ha az ifjúság nem mindig Kaposvárra, Dombóvárra járna szórakozni, hanem vállalkozna helyi rendezvények megtartására is. Jó lenne, ha „az én házam az én váram" szemlélet alapján egyik szomszéd sem lenne közönyös és érdektelen a másik iránt. — Vajon miért e rideg távolságtartás? Ök kérdezték tőlem. — Talán a házak okozzák ? Nem hiszem — mondtam. A házak közel vannak egymáshoz. Szegedi Nándor I. y * k Roy Medvegyev ítéljen a történelem A gyermekkor A gyermekkori szegénység és sanvarúság kitörölhetetlen nyomokat hagyott Sztálin életén: részben ezért vált nagyon korán bizalmatlan és goromba emberré, akiben nyoma sem volt semmiféle szentimentalizmusnak: rosz- ,szul tudott orszul, kisebbrendűségi komplexus gyötörte* ám tele volt ambíciókkal, s mit sem törődött a rokonság és a barátság ápolásának a grúzok számára oly fontos hagyományai val. A családi tűzhely hiánya Joszif Visszarionovics Sztálin (Dzsugasvili) szegény család gyermekeként 1879. december '21-én született a grúziai Goriban. Apja, Visz- szarion Ivanovics Dzsugasvili paraszti sorból származott, ám Goriban csizmadiaként kereste meg a betevőt. Műveletlen, goromba ember volt, semmilyen hatással nem volt a fiára. Ráadásul hamarosan elhagyta családját, Tiflisz.be (Tbiliszibe) költözött, ahol egy ideig cipőgyárban dolgozott. Betegen tért vissza Goriba. Sztálin még serdülő korú volt, amikor apja meghalt. Később sohasem említette apját. (Némelyek visszaemlékezése szerint Sztálin apja gyakran kegyetlenül megverte a kis „Szoszót”, és sűrűn ösz- szeveszett önálló és istenfélő feleségével, aki szűkös keresetével voltaképpen eltartotta a kis családot. A grúz emigráns irodalomban olyan adatok is vannak, hogy Sztálin apját egy kocsmai verekedés során ölték meg 1890- ben ...) , Sztálin anyja, Jekatyerina Georgijevna Galadze ugyancsak paraszti sorból származott. Varrással és mosással kereste meg a kenyérre valót. Nem maradt ideje a gyermekek nevelésére, és a kis Szoszo a nap nagy részét az utcán töltötte. Joszif nem az egyetlen fiúgyermek volt a családban, de a többi gyermek korán meghalt. Sztálin még kisgyermekként sjilyos himlőn esett át. amelynek nyomai élete végéig meglátszottak az arcán. Később Sztálin több fedőnéven szerepelt a rendőrség irataiban, ezek egyike a Ragyás volt. Egy véletlen úti baleset során Szoszo bal karja megsérült, és ez a karja gyógyulás után rövidebb és gyengébb maradt a másiknál. Sztálin később gondosan titkolta ezt a fogyatékosságát, ha csak lehetett, nem vetkőzött le mások jelenlétében, még orvos is ritkán láthatta. Nem szeretett fürödni, úszi sem tudott. Sztálin azután, hogy elhagyta Grúziát, és aktívan bekapcsolódott Bakuban és Oroszországban a forradalmi tevékenységbe, alig néhányszor találkozott anyjával. Anyja ugyanis nem akart Moszkvában együtt élni fiával, ezért Tifliszben maradt. A húszas években a Sztálint meglátogató grúz vezetők megdöbbentek és szörnyűl- ködtek, hogy milyen durván, sőt olykor cinikusan beszélt anyjáról. Egyébként Jekatyerina Dzsugasvili független és bátor asszony volt, és nem túlságosan hízelgő megjegyzéseket tett fiára, amikor Grúzia vezetői felkeresték Sztálin vagy a saját születésnapján. Sztálin anyja 1935-ben halt meg, és a Dávid-hegv oldalán levő kis temetőben temették el, amelyet ott „grúz panteonnak" neveznek. Aki élt már Grúziában, jól tudja, milyen nagy jelentősége van még ma is a Kaukázusban a barátok és a rokonok temetésének. Ezért lepődött meg sok grúz azon, hogy Sztálin nem kívánt részt venni anyja temetésén. Mindenesetre megállapíthat tó, hogy a család nem tudott semmiféle meleg, emberi tulajdonságot beleoltani Sztálinba. Kétségtelenül ez volt az egyik oka annak, hogy Sztálin teljes közönynyel viseltetett a legtöbb rokona iránt. Mindenben első akart lenni Sztálin már gyermekkorában kitűnt makacsságával, mindig mindenben első akart lenni társai között. Nem rendelkezett kiváló képességekkel, de kitartó volt, és sokat olvasott. Az alacsony termetű, gyenge fizikumú Szoszo nem számíthatott sikerre a verekedésekben, mert félt, hogy alul marad. Korán zárkózott lett és bosszúálló természetű, egész életén át nem szívlelte a magas termetű és erős fizikumú embereket. Elméjén és érzelmein már korán eluralkodott a nagyra- vágyás. ’ v Amikor nyolcéves j lett, anyja beíratta a gori egyházi iskolába. A négy osztályt hat év alatt végezte el. Nehézségei abból fakadtak, hogy a tanítás főleg orosz nyelven folyt. Sztálin .jól megtanult oroszul írni, de élete végén sem tudott folyékonyan oroszul beszélni. Csak halkan, lassan és erős grúz akcentussal fejezte ki magát oroszul'. Ezért állandóan kisebbrendűségi érzése volt a forradalmárok között, ahol különösen nagy becsben tartották a szónoki képességet. Mindazonáltal az egyházi iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, és 1894- ben beiratkozott a tifliszi papi szemináriumba. Az egyházi iskolában és különösen a szemináriumban az obsku- rantizmus és a képmutatás légköre uralkodott, mindennaposak voltak a kicsinyes ellenőrzések, a kölcsönös árulkodások. A tanulók szigorú napirend szerint, szinte katonai fegyelemben éltek. Humorérzék nélkül A szeminárium befolyással volt Sztálinra: felerősítette már korábbról meglévő tulajdonságait, a csalafintaságot, a ravaszságot, a durvaságot. Már fiatal korában sem volt humorérzéke. „Furcsák egy grúz ez — mondták később szemináriumi társai. — Egyáltalán nem tud tréfálkozni. Nem érti a viccet és a legártatlanabb tréfára is ökölcsapással válaszol.” Sztálin lánya ezt írja: „Az egyházi oktatás volt az egyetlen rendszeres képzés, amelyben apám részesült. Meggyőződésem. hogy az egyházi iskola, ahol összesen több mint tíz évet töltött, életre szóló óriási hatással volt apám jellemére, megerősítette és megszilárdította a veleszületett tulajdonságokat.- Sohasem volt vallásos érzelmű. A véget nem érő imádkozások, az erőszakos hitoktatás ennél a fiatalembernél. aki egy percig sem hitt a lélekben, istenben, csak ellenkező hatást érhettek el: szélsőséges szkepticizmust minden égivei. magasztossal szemben. Az eredmény épp az ellenkezője: egy földi, józan, praktikus életfelfogásból táplálkozó szélsőséges materializmus, cinikus realizmus lett. Egyházi tapasztalatok helyett apám egészen másfajta tapasztalatokra tett szert: közelről megismerkedett a képmutatással, az álszenteskedéssel, a kétszínűséggel. Apám a szemináriumi tapasztalatokból azt szűrte le, hogy az emberek türelmetlenek, durvák, becsapják egymást, intrikálnak, hazudoz- nak, és végül, rengeteg a gyengéjük, nagyon kevés az erényük. Apám türelmetlenségét, rugalmatlanságát, azt, hogy képtelen volt meghajolni az ellentétes, bár nyilvánvalóan megalapozottabb vélemény előtt, én a szemináriumi tapasztalatok számlájára írom, hiszen ott fanatizmust és türelmetlenséget oltottak a tanulókba.” * * * (A következő részt jövő szombaton közöljük.)
