Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-03 / 102. szám

1989. május 3., szerda Somogyi Néplap 7 Felújítják a főutcát Kilencmillió forin­tért újítja föl a kapos­vári Közúti Építővál­lalat 43 dolgozója — Mayer Tibor főépítés­vezető irányításával - Siófok főutcáját, a Bányász-pályától a szekszárdi út torkola­táig. Kicserélik a Sió- híd szigetelését és a csatornarendszer nyí­lászáró elemeit, az út pedig új aszfaltburko­latot kap. A híd e hó­napban kapcsolódhat be a forgalomba, az utca teljes szakaszát május 20-ig adják át. Végső hazatérés Vannak emberek, akiknek lételeme az örök nyughatatlanság, a tenni, jobbítani vágyás. Spitzer József is ilyen, jóllehet kevés az olyan viharvert, szinte a földet átölelő életút, mint az övé. A SZOT baglárlelilei Giu­seppe di Vittorio üdülőjé­nek éttermében találkoz­tunk. Nem múlt el nyomta­lanul a nyolc és fél évtized, a hányattatások, otthonta- lanságok sorozata. Mert bár­hol is járt, bárhol is élt a világban, a szívében mindig magyar maradt. Ausztráliá­ból települt visszia Magyar- országra, BogilárieLlére 1985 októberében. Elkötelezett kommunistának vallotta ma­gát már ifjú korától. Kül­földi tartózkodása alatt ne­gyedszázadon át a Magya­rok Világszövetségének dol­gozott társadalmi munkás­ként. Sok mindent megpró­bált, sok csalódás érte, de hitét nem veszítette el. A nyugdíjasók napközi ottho­nában az idősek vezetőjük­nek, szószólójuknak válasz­tották, s igyekezett is. meg­felelni az elvárásoknak. — Négy nyelven beszé­lek — mondta, — Amikor hazaértem, felajánlottam se­gítségemet. Senki sem élt vele. Ügy látszik, nincs rá szükség!... Vagy.., — és itt elkomorodott a tekinte­te. ,. — rám nincs szükség? — Kétségei — életútja is­meretében — nagyon is ért­hetőek voltak, Szobon szü­letett. Négyen voltak test­vérek, s másfél éves korá­ban apja meghalt. Kereske­delmi iskolába járt, majd a fővárosba költöztek. A Ta­nácsköztársaság ideje alatt bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba. A bukás után Bécsbe, onnan Berlinbe ke­rült kommunista szervező­ként. Később a Ruhr-vidé- ken, majd Belgiumban dol­gozott és szervezte a pártot, a mozgalmi munkát. Hat év után amnesztiát kapott, ha­zatérhetett. Itthon tovább folytatta az illegális párt­munkát, mígnem 1932-ben két elvtársát ki kellett me­nekítenie Németországba. Akikor még nem sejthette, hogy ez a távozás milyen hosszú lesz számára. — A német rendőrség „szimatot” kapott, s előlük Hollandiába, majd Belgium­ba kellett mennünk. Itt so­káig dolgoztam bányában, vasöntödében. Később to­vább mentünk Párizsba, de alig érkeztünk meg. az ot­tani rendőrség máris kieb- rudalt bennünket. Felaján­lották, hogy elmehetünk Kanadába, Amerikába, vagy Brazíliába. Akkor azonban egy ismerősöm révén várat­lan ajánlatot kaptam. Kíná­ba, egy Harbin nevű város­ba kellett volna mennem üzemvezetőnek. El is indul­tam, de mire a hajó Sang­hajban kikötött, a japánok elfoglalták Harb'.nt egy in­cidens nyomán. Sanghajban ragadtam hát, » illegális kommunistából itt lett be­lőlem — látszólag — „legá­lis kapitalista”. Egy kínai milliomos az én nevemmel akart betörni az európai piacokra, Az üzletbe én a nevemet adtam, ő a pénzét, így alakult meg a J. F. Spit­zer and Company import- export társaság. Nekem csak alá kellett írnom a papíro­kat. Előfordult, hogy a szö­veget kínai betűkkel írták, s azt sem tudtam, mit tar­talmaz. Akkoriban Kíná­ban nagy kultusza volt a fehér embereknek. Az a szemlélet alakult ki, hogy ott egy fehér ember sosem dolgozhat, mert akkor elve­szíti a tekintélyét. A helyiek igyekeztek megnyerni egy- egy vállalkozásukhoz a fe­héreket — mint engem is—. s ennek fejében fedezték a költségeiket. Az aranyélet sem tartott azonban örökké! Dr. Wunch irányítása mel­lett kötszereket, gyógyszere­ket szereztünk és juttattunk el a Kínai Vörös Hadsereg számára. 1936 végén felke­lés tört ki Sian Fu város­ban. Mi Shang Hi Chek ol­daliam harcoltunk, s veze­tőnk, dr. Wunch is elesett az utcai harcok során. A kí­nai nagykövetség épp a kö­zelmúltban keresett meg engem, s kért, hogy ha van­nak dokumentumaim az ak­kori időkről, juttassam el hozzájuk. Ugyanis Sian Fu városában sírkövet állítot­tak dr, Wunch-nak, s róla gyűjtöttek adatokat. Amim volt, odaadtam. A Mao Ce-tumg által ve­zetett kínai vörös hadsereg katonai sikereinek hatására és közeledtére a külföldiek­nek el kellett hagyniuk Kí­nát. Spitzer József is hajó­ra szállt feleségével és gyer­mekével. — Még Kínában, az orosz nagykövetségen kaptam egy papírt, így Ausztráliába már mint szovjet állampol­gár érkeztem, 1949-ben. Ad­dig csak magyar, német és francia nyelven beszéltem, de egy kicsit már otthonos voltam az angolban is. Egy raktárban kaptam munkát, később villanyszerelőként kerestem a kenyeremet. Közben dolgoztam az ottani békebizottságban, s a Ma­gyarok Világszövetségében. Egy ottani ismerősöm révén kerültem ide, Boglárlellére, ahol van egy kis szobám. A nyugdíjamat valutában ka­pom, télre pedig, hogy ne kelljen fűtenem, beköltöz­hettem a Giuseppe di Vitto­rio üdülőbe. Kezdetben úgy éreztem, sokat segíthetnék még itthon. Sajnos azonban nem túl jók a tapasztala­taim. A nemtörődömség, közöny, rongyrázás, no meg a kiskirályoskodás elképesz­tek felháborított! Ügy vé­lem, elferdült itthon az ér­tékrend, ráadásul manapság mindent a gazdaság reformá­lásával akarnak megoldani. Pedig, meggyőződé ;em, hogy minden az embereken mú­lik. Az embereken, az em­berségen, a hozzáálláson, az elhivatottságon. Elkeserített a bürokrácia is. öt hónapig tulajdonképpen „illegálisan” tartózkodtam itthon. Sze­mélyi igazolványom ügyé­ben Siófokra, Kaposvárra, Budapestre kellett utazgat­nom, egyik hivatalból a másikba küldözgettek. Sze­mélyes tapasztalataimból Is úgy látom: valóban meg­érett az ország egy teljes, átfogó megújulásra! Mi, egyszerű emberek csak re­ménykedhetünk. benne, hogy ez meg is valósul! Gyarmati László Spitzer József ezt a cik­ket már nem olvashatja el. Örök nyugalomra tért Magyarországon. Már most gondoljon -----v a ballagási V27 ajándékra! Gazdag választékkal várja kedves vásárlóit a KAPOSVÁR, Ady E. utcai járműbolt! kempingkerékpárok 3 940— 6 340 Ft-ig BMX-kerékpárok 7 640—11 400 Ft-ig Apolló 5 sebességes férfi versenykerékpár 8 880 Ft olasz versenykerékpárok 21 900—24 900 Ft-ig MINI kismotor 8 000 Ft BABETTA kismotor 16 000 Ft Simson motorkerékpárok 17 800—19 500 Ft-ig Suzuki kismotor 25 000 Ft ETZ 251 motorkerékpár 39 300 Ft táskavarrógépek 8 640 Ft-tól (105394) Szovjet—magyar kishatármenti forgalom Két hónap alatt 250 ezer ember lépte át a szovjet— magyar határt, ami naponta átlagban 17,5 ezer fő ki- és beutazását jelenti. Ez a for­galom meghaladja a moszk­vai seremetyevói nemzet­közi repülőtér napi áteresz­tőképességét, ahol csúcs­időben 15 ezer ember út­levélkezelését végezhetik el az adott műszaki lehe­tőségek között. A Kárpá­tokon túli területen március 1-jón életbe lépett új uta­zási könnyítések tapaszta­latairól számol be a keddi Izvesztyija. Mint a cikkíró elmondja: 1985-ben a magyar, román és a csehszlovák határ mentén, 150 szovjet határát­kelőhely kapott engedélyt arra, hogy egyszerűsített, meghívó alapján kiadott határátlépési engedéllyel a rokonlátogatás korábban hosszú ügyintézését lerövi­dítsék. Azonban ez még mindig nem nyújtott meg­felelő kedvezményeket, ezért a magyar kormány idén év elején további uta­zási könnyítéseket ígérő megállapodás aláírására tett javaslatot. „Az egyszerű kilépési en­gedély bevezetése ostromál­lapotot teremtett a határál­lomásokon, a várakozás több órára növekedett. Egyes határőrök a határ védelme helyett az engedé­lyek kitöltésével vannak elfoglalva, többen itt éjsza­káznak a határon” — jegy­zi meg az Izvesztyija. Bár személyenként a szovjet bankok 30 rubelt váltanak át forintra, a vá­mosok sem unatkoznak. A kezdeti roham kiürítette az üzleteik polcait a határ ma­gyar oldalán, és általánossá vált a benzinhiány a szov­jet kutaknál — összegezi az első tapasztalatokat a csapi vámhivatal egyik al­kalmazottja. HÍREK Május J Szerda Tímeái Itma A nap 5.25 órakor kél, és 19.58 órakor nyugszik; a hold 4.01 órakor kél, és 17.40 órakor nyugszik. Melegszik az idő Lassanként felszakadozik a felhőzet, felhő- átvonulások lesznek, elszórtan várható újabb zápor, helyenként zivatar. Az északi szél több­felé erős, a Dunántúlon gyakran viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet . ma, szerdán 14 és 19 Ceisius-fok kiütött álaktih Távolabbi kilátások vasárnapig: A felhőzet felszakadozik, legfeljebb szórványosan alakul ki futó zápor, Melegszik az idő. Ülést tart a megyei népfrontbizottság Csütörtökön délelőtt 9-kor Kaposváron a Rákóczi tér 7—8. sz. alatti székhazában ülést tart a megyei nép­frontbizottság. A testület át­tekinti a mozgalom községi és várost megújulásának ta­pasztalatait, dönt a megye- gyűlés előkészítéséről, majd megvitatja a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény tervezetét. Az ülés nyilvános, az ér­deklődőket szívesen látják. — Időszerű belpolitikai kérdésekre válaszolt dr. Or­mos Mária, a Központi Bi­zottság tagja, a pécsi Janus Pannonius Tudományegye­tem rektora tegnap délután a kaposvári Táncsics Mihály laktanyában a hivatásos tiszteknek rendezett párt­aktíván. Kaposvári gimnazisták sikere Országos döntőbe jutott a kaposvári Táncsics gim­názium három fős csapata. Balogh Andrea, Tóth And­rea és Németh Zsolt IV. E osztályos tanuló dr. Klujber László vezetésével részt vett a „Vigyázó szemetek Pá­rizsra vessétek” című or­szágos versenyen, amelyet a rendezők a nagy francia forradalom 200. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A döntő pénteken, Budapesten lesz, 90 évvel ezelőtt 1899. május 3-án alapították a magyar sportélet talán legnépszerűbb klubját, a Fe­rencvárosi Torna Clubot. Az Üllői Utón levő labdarúgó- stadionja mellett található birkózóinak és ökölvívóinak létesítménye is. Saját keze­lésű sporttelepe működik a Népligetben, ahol a futbal­listákon kívül az atléták, a kézilabdázók, a tornászok is sportolhatnak. 1983 márciusá­ban adták át az FTC kor­szerű uszodáját. Jó ered­ménnyel szállnak vízre eve­zőseik, valamint kajak-kenu- zóik is. Tucatnyi sportágban működik • szakosztálya, s kö­zülük hét-nyolc tartósan „A”-kategóriás. Az FTC lab­darúgói első hivatalos mér­kőzésüket 1900-ban játszották. A bajnokság több mint nyolcvan éves sorozatában csapatuk mindig az első osz­tályban szerepelt; mindmáig a Fradi nyerte a legtöbb baj­nokságot. A két világháború között az FTC ökölvívói, vízilabdá­zói, úszói is sok hazai és nemzetközi sikert arattak, s felzárkóztak az élvonalba korcsolyázóik, valamint jég- korongozóik is. — Német nyelvi versenyt rendeztek Balatonfüreden a dunántúli megyék középis- kolásainaik. Az első helyet Mászlaii Mónika, a siófoki Perczel Mór Gimnázium diákja szerezte meg. — A kaposvári helyőrségi klub Vadrózsa marionett- bábcsoportját is láthatjuk a közeljövőben a televízió képernyőjén. A zsűri érté­kelése alapján a „Játsszunk bábszínházát” című sorozat­ban szerepelnek majd. — Magyar sajtóalmanach címmel kézikönyv kiadását tervezi a Magyar Lapkiadók Egyesülése, A kiadvány cél­ja, hogy ismertesse a ma­gyar sajtótermékek legfon­tosabb adatait. — Növekvő vadkárok. Év­ről évre több kárt okoznak a termelőszövetkezetek szán­tóföldjein a vadak, öt év­vel ezelőtt még nem érte el a 23 millió forintot, tavaly már megközelítette a 39 mil­liót a tsz-eknek kifizetett mezei vadkár összege. — Hetvenkét lakást épít az idén a kaposvári Rózsa Ferenc Lakásépítő és Fenn­tartó Szövetkezet az Arany János utcában. — Münchenben mutatko­zott be a Siófoki Kőolaj" vezeték Építő Vállalat. Az idén kiállítja termékeit töb­bek között Teheránban, Hannowerben, a kanadai Edmontban, és részt vesz a BNV-n is, ahol az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt vállalataival együtt szere­pel. — A sportrendezvények elmaradtak május 1-jén a marcali programokból a rossz idő miatt. Erről, szer­kesztőségünket nem értesí­tette senki. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-644 ^ Gázolás a járdán Nem adta meg az elsőbb­séget hétfőn este 7 óra 20 perckor Kaposváron Papp Gábor 19 éves munkanélküli helyi lakos a védett útvona­lon közlekedő Koczor Tamás 18 éves villanyszerelő helyi lakos által vezetett személy- gépkocsinak. Koczor az üt­közést elkerülendő félrerán­totta a kormányt, és a jár­dára felhajtva elütötte Árok Renáta 18 éves kaposvári tanulót. A diáklány súlyo­sain megsérült. Elveszítette uralmát a jár­mű fölött hétfőn este 10 órakor Fonyódon a 34 éves táskái Tüttő István csősze­relő, és nekiütközött az út­test jobb oldalán szabályo­san álló Ifa járműszerel­vénynek. A baleset követ­keztében (amelyet feltehe­tően a gépkocsivezető sze­szes italtól befolyásolt álla­pota okozott) Tüttő köny- nyebben, utasa. Tüttő Iréné 39 éves lengyel állampolgár pedig súlyosan megsérült. — Egyes bakfis- és női ruhák 40" „ engedménnyel kaphatók a Kaposvár, Május 1. utcai Kon­fekcióboltban. — ÜDÜLJÖN A MEDIX­TOURS-szal Olaszországban augusztus 25-től 2821 Ft -f 170 DEM. Görögországban szeptem­ber 8-tól 4520 Ft + 130 DEM. 9 napos turnusok autóbusszal. Jelentkezési határidő május 14. Ciprus októberben 12 nap 16 637 Ft -4- 142 USD. Florida 10 napos 380 USD + 17 350 Ft -f APEX- jegy. Jelentkezés telefonion 06- 84-51-677. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1989. május 4-én és 5-én naponta 7-től 15.30 órá­ig a Madár utcában, a Fekete I. utcától az Eger utcáig, az Eger utcában a Madár utcától a Cseri útig, a Kapolyi A. utcá­ban és a Gárdonyi G. utcában áramszünet lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom