Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-16 / 113. szám
1989. május 16., kedd Somogyi Néplap 3 TÖRTÉNELMI KÍSÉRLET Gyarapodik külpolitikai tőkénk A falusi életszínvonalról — tárgyilagosan A reformok Magyarországot európaivá teszik — Horn Péter a nemzetközi kerekasztal-konferenciáról 15 ország 23 pártjának képviselői vettek részt az MSZMP kezdeményezésére a hétvégén Budapesten rendezett nemzetközi kerekasztal-l^onferen- cián. A magyar tárgyalócsoport tagja volt Horn Péter akadémikus, az Agrártudományi Egyetem rektora, a parlament kulturális bizottságának elnöke, akit elsőként a megbeszélések fontosabb témaköreiről kérdeztünk. — Az egész konferencia az európai együttműködés jövőjével foglalkozott, ezen belül pedig kiemelten Magyarország és Európa viszonyával. Az európai ügyekkel foglalkozó Európa Tanács és az Európa Parlament ilyen formában nem ad módot a földrész pártjainak közvetlen tanácskozására. A mostani konferencia azért történelmi jelentőségű, mert ez az első ilyen sokpártközi eszmecsere. Az európai országok közül csupán Románia nem kapott meghívást, s egyéb okok miatt azért, hogy a konferencia ne a román problémára összpontosítson. Erről így is sok szó esett. Kulcskérdés volt a gazdasági és kulturális együttműködés jövője és az, hogy a magyar politikai helyzetet miként ítélik meg az európai pártok. Markánsan vetődött fel Magyarország semlegességének kérdése. Ezzel kapcsolatban meglepően egybehangzó volt az a vélemény, hogy országunk helyzetét ez pillanatnyilag megnehezítené, s veszélyeztetné az európai erőegyensúlyt. Hasonló összefüggések alapján nehezíti meg például a semlegesség Ausztria csatlakozását a Közös Piachoz, amely nemcsak gazdasági, hanem lényegében katonapolitikái egység is. A semlegesség hosszabb távon egy nemes cél, amelyre törekedni is kell, ám ez csak akkor lehetséges — s ebben a nyugati pártok is egyetértettek —, ha a két nagy, katonailag szembenálló blokk leépítése megtörténik. — A szovjet küldöttség állást foglalt-e ebben? — Nem. Szóltak viszont a román kérdésről, hangsúlyozva, hogy számúikra ez azért okoz gondot, mert itt „két baráti ország” között áll fenn konfliktus ... — A megbeszélések során az egyetértés 1vagy a polémia-volt-e a jellemzőbb? — Keményen megkérdeztük, hogy mennyiben rontja külgazdasági esélyeinket a Közös Piac 1992-re tervezett, a belső korlátokat tovább bontó, s vélhetően a protekcionizmust erősítő lépése. Az érintett országok valamennyi pártja egybehangzóan állította, hogy ez a változás hazánk lehetőségeit szélesíti. Többféle áru exportjára lesz lehetőségünk, ám a minőségi követelmények szigorodni fognak. Az új Közös Piac tehát nem lesz diszkriminatívabb, csak igényesebb. Ugyancsak egybehangzóan üdvözölték, hogy Magyarország az Európa Tanácson keresztül ~~ kapcsolódjon a Közös Piac munkájához. Valamennyi párt úgy ítélte meg, ha a stabilitást megőrző módon tudjuk végigvinni a politikai reformfolyamatot, a jelenleginél sokkal nagyobb támogatásra számíthatunk. Ügy vélték, hogy Magyarországnak Európához kell tartoznia, s mindaz, ami nálunk zajlik, az országot valóban európaivá teszi. Konfrontáció, vagy élesebb vita egyáltalán nem volt. Még az NDK részéről sem, amelyik ugyan több kérdésben nem ért velünk egyet, mégis úgy foglalt állást, hogy Európa nagy ereje a sokszínűség, amelynek országaink politikai irányvonala egyaránt része. — Milyen vélemények fogalmazódtak meg a magyar reformfolyamatról? — Jó érzés volt tapasztalni a jobb- és baloldali pártok által is kinyilvánított egyértelmű rokonszen- vet. A szó legjobb értelmében európainak ítélték például új alkotmányunk tervezetét, s példaértékűinek a piacgazdaságba és a többpártrendszerű demokráciába való békés átmenetet. Többen is elmondták, hogy a hasonló típusú értekezletekben nagy lehetőségek rejlenek. Magyarországot kérték arra, hogy már az idén rendezzenek újabb ilyen konferenciát, ám szélesebb körben, kiemelve néhány olyan, magyar szempontból fontos kérdést, amelyre a résztvevők előzetesen fölkészülhetnek, s azután mintegy nemzetközi tanácsadó testületként segíthetik az ország fejlődését. — Más körben \hallhatóak voltak a magyarországi nyíltságot és nyilvánosságot már túlzónak ítélő nyugati vélemények, melyek szerint ez tarthatatlan lesz a többpártrendszer körülményei között, ahol az egyes pártoknak szükségszerűen taktikai megfontolásokkal is számolnia kell... — Az egyik angol küldött ugyanezt így fogalmazta meg nekem: a ti egypárt- rendszeretek már önmagában egyesíti a pluralista többpártrendszert, hiszen a mozgásformája és a viselkedése teljesen olyan. Mint mondta, ez neki teljesen szokatlan, mivel itt alig érez pártfegyelmet. Ez náluk elképzelhetetlen. Hozzátette: lehet persze, hogy mi csináljuk jól, s hogy az MSZMP jelenlegi szellemének is része van abban, hogy mindenki első hívásra jött. — Egyes résztvevők nehezményezték, hogy az új magyarországi lszervezetek, illetve a formálódó pártok nem voltak jelen. — Itt a parlamenti pártok képviselői találkoztak, ám az MSZMP módot adott arra, hogy a különböző külföldi pártok küldöttei külön megbeszélés keretében találkozhassanak a magyar „tes tvérpárt-jelöl tjükkel”. — Milyen volt a konferencia légköre? — Ami meglepő volt, hogy a résztvevő pártok ez alkalommal az egymással szemben fennálló konfliktusaikat is félretették. Derűt keltett a nagy nyugatnémet pártok „vallomása”, mely szerint otthon nem. úgy szoktak tárgyalni egymással, mint itt. Ott az ellentétek dominálnak, itt a közös törekvéseken volt a hangsúly. A nagy európai „házépítésből” minden párt igyekezett kivenni a részét, s ezért félretették a közös álláspontot zavaró külön- kofliktusokat. — Miben mérhető e nagyszabású fórum [sikere? — Biztosra veszem, hogy a pártokat képviselő személyiségek országukban és más nemzetközi találkozókon be fognak számolni a Budapesten tapasztaltakról, így vélhetően tovább nő * a nemzetközi érdeklődés hazánk iránt. Mindez növeli nemzetközi presztízsünket, ha úgy tetszik gyarapodik külpolitikai tőkénk. Bíró Ferenc A téeszelnökök mesés vagyonáról, a parasztemberek emeletes házairól, gazdag berendezéséről legendák keringenek a városlakók között. Egyesek csupán irigykedve, mások szinte dühVel emlegetik a falu gazdagodását. Az ilyen állítások nélkülözik az ismereteket. A tények ugyanis egészen mást mutatnak. A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben tette közzé a lakosság, jövedelmeiről és fogyasztásáról szóló adatokat, melyekből számszerűen is kiderül a falusi hátrány. MIT MUTAT A KERESETI STATISZTIKA? Az állami iparban foglalkoztatottak havi átlagkeresete 7 320 forint volt 1987- ben, a szövetkezeti iparban dolgozóké 6 379 forint. Ugyanekkor az állami erdő- és mezőgazdaságban 6 873, a szövetkezeti szektorban csupán 6 221 forintot kerestek. A szövetkezeti megkülönböztetés félreérthetetlen. A magas vezetői jövedelmek is inkább csak a képzelet szülöttei voltak, hiszen a mezőgazdasági szövetkezetekben a szellemi dolgozók átlagosan 8 357 forintot kerestek 1987-ben, az iparban viszont 9 028 forintot. A helyzet azóta sem javult. A KSH és a Gazdaságkutató Intézet munkatársai a közelmúltban mérték föl az életszínvonal- csökkenés réteghatásait, mely szerint a múlt évben a havi nettó jövedelem átlaga Budapesten 7 686, a vidéki városokban 6 052, a községekben 5 857 forint volt. A fenti adatok önmagukért beszélnek, tényszerűségüket mégis szokásos támadni. Visszatérő érvelés, hogy a falusi ember a háza körül sok mindent megtermel, neki olcsóbb a megélhetés. A statisztika ezt is tagadja. Az 1980. évi árakhoz képest 1987-ben 51,5 százalékkal volt magasabb az .élelmiszerek ára a munkásak körében, s 48,1 százalékkal emelkedett a parasztság élelmiszer-vásárlásainál is. A spórolás csodálatos lehetőségének tartott háztáji előnyöket nem élvezi a falusi lakosság. FRISS KENYÉR, FRISS HÚS Mindezeken túl az alapvető élelmiszerekkel való ellátottságban is gondok vannak. A falusi ember örül, ha kenyér naponta, hús, hentesáru hetente egy- szer-;kétszer érkezik a boltba. Gondjaikkal, ellátásukkal voltaképpen csak a szövetkezetek törődnek, amelyek viszont erősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A nagykereskedelem szállítási távolságokra hivatkozva ritkán és rendszertelenül szállít; a kiskereskedelem jövedelmezősége olyan alacsony, hogy a szövetkezetek saját erejükből nem is gondolhatnak az ellátás javításira. Az elmondottakat a fél ország tapasztalja, mégis gyakran hangoztatott állítás, hogy Magyarországon igen jó az élelmiszer-ellátás. Ha Kelet felé tekintünk, valóban nem túlzó e jelző. Ha korábbi önmagunkhoz viszonyítjuk a mostani ellátást, ugyancsak helyénvalónak érezhetjük. A FALUSI HÁTRÁNY SZEMBETŰNŐ De vajon nem tévedünk-e, ha a lemaradókhoz, a jogosan bírálható múlthoz hasonlítjuk magunkat? Nem fékezi-e a fejlődést, ha objektivitás nélkül értékelünk, ha hibás összehasonlításokat keresve igazoljuk önmagunkat? Az ellátásban a falusi hátrány szembetűnő, de a városi háziasszony is tapasztalja, hogy időnként akacjozik a kiszolgálás, hiányos a választék, hagyományosan gyenge a csomagolás. A változás, a lemaradás pótlása nem tűnik közelinek, hiszen hiányzik hozzá az infrastruktúra és a jobbítást szorgalmazó szemlélet. Amíg ezen nem lehet változtatni, árnyalni kellene a hangzatos megállapításokat, s nem a kétségtelenül elfogadható átlag mögé bújtatni a gyengét, a fél or- szágnyi népet bosszantó hiányosságokat. V. Farkas József A SZÖVETKEZÉS EMBERI MÉRLEGE Megtartó és összetartó erő Akik átvették a stafétabotot Rendhagyó és bizonyosan emlékezetes lesz ez a pusztakovácsi közgyűlés. Nem csupán azért, mert az év feladatainak megbeszélése összekapcsolódott a szövetkezet négyévtizedes alapításáról való megemlékezéssel, és a múlt sajátos módon találkozott a jelennel. Talán inkább azért, mert egy olyan jellegű fórum születésének, kialakulásának lehetett részese, aki ott volt, ami az igazi paraszti szövetkezet jellemzője lehet. A „kinyilatkoztatás” helyett teret kapott itt az őszinte, tanakodó, vitatkozó szellem, az esélyek tisztesen nyílit latolgatása. Amelyben épp úgy jelen volt a szenvedély, mint a Valóban segítséget igénylő, kérő szó. Akár a családban — Bárkinek, bármiiilyen ötlete, gondolata van, jöjjön, mondja el. Nem az udvariasság hangja csendült ki Berend Ferenc elnök szavadból. A pusztakovácsi szövetkezet — hasonlatosan a megye, az ország nagyon *sok mezőgazdasági nagyüzeméhez — megsokasodott nehézségekkel birkózik, el nem odázható változtatások előtt áll. De milyen is legyen ez a változtatás? Milyen legyen az a forma, amelyen belül mindenki megtalálja a számára a legmegfelelőbb helyet? — Ezt tíz-tizenöt ember, a szövetkezet vezetősége egymagában nem tudja eldönteni — hangzott el a közgyűlésen. — Megosztva a gondokat, közösen kell kialakítani azt az irányt, amerre menni akarunk. Amikor egy család döntés előtt áll, fontos, hogy a nagyszülőtől az unokáig minden hozzátartozó érdekét mérlegeljék. A családfő dóiga természetesen, hogy valamilyen javaslatot' tegyen. ’ Az itt elhangzott javaslat alapja egy tudományos igényű tanulmány, melyet a szövetkezet kérésére az egyetem kaposvári kara készített. Az itteni viszonyokra alapozott, páratlan, magas szakmai igényű munka. Amelyben éppúgy benne van az a tény, hogy a mai gyengeségek egyik legfőbb oka a szövetkezeti érdekeltségi viszonyok torzulása, mint az, hogy sürgetővé vált egy sor külső körülmény — szabályozás, törvény — megváltoztatása, az eszközrendszer megújítása, a vállalko- zóS szemlélet, a tulajdonosi tudat erősítése. Egyszóval számos a külső, .és a szövetkezet határán belüli megújulás. De olyan alapom, hogy a fő, az alapvető gazdálkodási forma a szövetkezet marad. Ám ezen belül tág tere nyílhat a tulajdonosi, vállalkozói készség fejlődésének, kiteljesedésének. Senjki sem kívánta, és nem is az volt a cél, hogy erről, a szövetkezet egészét érintő változtatásról ezen a közgyűlésen döntés szülessen. Sokkal inkább az, hogy mindenki ismerje meg a változtatás igényét, szándékát. Ha kell, Itt, azonnali — mint tette azt az idős Biró Sándor — kapjon választ a kérdésre, de ha kell,. legyen idő kinek-kinek a maga csendességében magh ányni - vetni a gondolatokat, aztán az év során valóban közös elhatározássá formálni a változtatás szándékát, irányát. Mert az erről való diisku- rálás munkahelyen és utcán, baráti összejövetelen és akár szelíd poharazgatás mellett bizonyosan téma lesz. És idő kell ahhoz, hogy összegyűlhessenek, kialakulhassanak és letisztulhassanak a vélemények. Nem szégyen tanácsot kérni E holnapról tanakodó közgyűlésen ott ültek az előd-elnökök, Puskás József, Princz István, a település szülötte, Ederics Ferenc nyugalmazott bankfiók-igazgató, és sokan, akik harminc—harmincöt éve ebben a szövetkezetben kezdték az életüket. Hallgattak, figyeltek és szóltak. — Üj az, amiben minden út benne van, és még egy nagyszerű többlet — idézte Ederics Ferenc Babits gondolatait. — Nem szabad megfeledkezni a Szekeres Pista bácsiról, aki suszter létére szíjgyártó lett a téesz- ben, a Buzsáki, a Samu, a Kalota családokról, az alapítókról. Ha ők most látnák, mire jutott ez a szövetkezet, biztos azt kérdeznék: miént vagytok elégedetlenek, emberek?! — Igen, gondok vannak, nehézségek vannak, válság Ederics Ferenc: „... nem szabad felejteni” van — de nem szabad hátat fordítani annak, ami történt! Az alapítók nyugodtan pihenhetnek —, hiszen nem sokan vannak már köztünk, mert ez a közösség kiizzadta magából, amit ezen a homokon, a mostoha viszonyok között lehetett. Most tovább kell lépni. — Puskás József hangja ma is határozott. — Soha sem szégyelltem tanácsot kérni mindenkitől, és úgy gondolom, ez épp olyan fontos ma is. Elhangzottak biztató, bátorító szavak, féltő tanácsok. És jó néhány otthonba egy emléktárgy került. A még élő, alapítók, kezdők megbecsülése jelképeként. Vörös Márta
