Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
A JÓ MINŐSÉGÉRT Nemzetközi érem a Balaton Fűszértnek Nemzetközi érmet kapott a jó minőségért a Balaton Fűszért. Ezt a barcelonai székhelyű World Selection ítélte oda a vállalatnak. Ezt a díjat az élelmiszeripari ágazaton belül a termelésben, illetve a kereskedelemben elért jó minőségű munkáért ítélik oda. Feljogosítják a vállalatot arra, hogy reklámanyagain, feliratán — indokolt esetben a hirdetéseiben, a kiállításokon és a vásárokon — hivatkozzon a jó minőségért nemzetközi érdemrendre. Ennél fontosabb azonban, hogy a rendezők a vállalat rövid történetét, valamint azt a reklámot, amelynek ingyen biztosítanak helyet a világexportőrök folyóiratának júniusi számában, elküldik a világ szinte valamennyi jelentő® kereskedelmi központjába, illetve kamarájába. Békés este Kadarkúton Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 111. szám 1989. május 13., szombat Megyei úttörőgárda-tűzoltóversenyt rendeztek tegnap Kaposváron. A városi parancsnokságok által kiírt versenyek győztesei — öt fiú- és öt leánycsapat — szerepeltek itt. Elméleti kérdések megoldása, kismotorfecskendő -szerelési verseny és 8-szor 50 méteres váltófutás volt a feladat Anyagok, konstrukciók, technológiák Késő délután volt. Mindent elöntött a lassan lenyugvó nap ténye, burjánzóit a zöld, hódító volt a virágillat. Igazi május este kö- zelgett... Ezt a hangulatot idézte föl bennem a csütörtöki békegyűlés, amelyen a szerelemről énekeltek a kadarkúti művelődési házban az általános iskola diákjai. Műsorukkal a résztvevőket köszöntötték. A műsor után Fodor István, az Országos Béketanács tagja nem szokásos ünnepi beszédet tartott. Hangos gondolkodásnak, lelki- ismeretvizs'gálatnak lehettünk tanúi. Egy hibáitól megtisztulni akaró emberhez fiasonlítható szavai nyomán a békemozgalom, hiszen volt ereje szakítani a frázisokkal, a formalitással, a tévutakkal... Arról üzen, hogy a föld egy és oszthatatlan, hogy az eipber nem lehet boldog, ha a glóbusz sem az, ha a környezetszennyezés veszélyezÚj rekordok A világ legmagasabb fizetése és legnagyobb uborkája is szerepel a 29 rekord között, amit nemrég vettek föl az októberben összeállítandó Guinnes évkönyvbe. A legmagasabb bért — potorp 550 millió dollárt — egy értékpapírokkal foglalkozó amerikai cég fizette alkalmazottjának 1987-ben. Fizetése rekordösszeg akkor derült ki, amikor csalás miatt a hatóságok vádat emeltek ellene és „hálás” cége ellen... A legnagyobb uborka viszont Ausztráliában termett; a súlya 30 kiló. A képtelen rekordok könyvébe felvettek névsorában szerepel még: az indiai R. Minaksiszundaram, mert március 24-étől április 4-éig összesen 260 órát beszélt egyfolytában; egy barcelonai férfiú, aki egyszerre 50 hangszeren játszotta el a „Tricimelotocus orquestra- lis” című alkotást; egyik honfitársa, aki pontosan egy perc 39,5 másodperc alatt falt be 424 darab kagylót. Somogy megye területén az országos közúthálózaton az alábbi forgalomkorlátozások lesznek május 15-itől 20-ig. Félpályás útlezárásra számíthatunk a 67. sz. főközlekedési út 36,7—36,9 kilométerszelvényében (Kaposvár) gázvezeték-építés miatt — szakaszosan jelzőlámpás irányítással. Sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat a 67. sz. úton Szigetvár és Boglárlelle között, a 39,8— 39,9 km-szelvényében közműépítés, a 79,0—80,3 km közötti szakaszán autóbusz- öböl, a 68. sz. út 81,4—81,6 km-szelvényében Marcaliban posta építése miatt. A 70. sz. budapest—za- márdi út 111,6—113,0 km teti az életet, ha a szembenállás feszültséggel tölti meg a légkört. A béke nemcsak háború- nélküliséget jelent — mondta az előadó. E felfogás szerint a haza sorsa, benne az egyes ember, a család békéje, a kisebb-nagyobb közösségek közérzete éppúgy fontos, mint a fegyveres szembenállás csökkentése, az ellenségkép megváltoztatása, a gyűlölet száműzése. Az úju- lás útján elindult a magyar békemozgalom, önálló arculatát igazában most keresi. Ezért kezdeményezi, hogy társadalmi szervezetek, egyházi békeszolgálatok, szakmai és rétegmozgalmak, békeközösségek és klubok, művészek és tudósok alakítsanak egy igazán hatékony hazai békeszövetséget. Tetszett a hallgatóságnak ez az őszinteség. Tükrözték a tekintetek, az egyetértő szavak is. Noha teljesebb lett volna az együttlét, ha még többen vágyunk együtt; olyan alternatív szervezetek képviselőivel, tagjaival is, akik más módon keresik az utakat... Mégis — úgy vélem — a nyugodni térő faluban, s bennünk is tovább erősödött a remény. Sz. N. Ju Vej-kung, a tajvani Csing Siun vállalat képviselője Genfben, kezében az Oscar- díjjal. A cég fa hintalováért kapta közötti szakaszán (Siófokon) aszfaltszőnyeget készítenek, a taszári bekötőút 0,5— 1,3 km-es szelvényében (Ta- száron) gázvezeték építése miatt kell lassabban haladni. Sebességkorlátozás lesz a pécs—kaposvári út 43,9—47,1 km közötti szakaszán burkolatromlás, a 67. sz. szigetvár—bogláriellei út 27,9 km-énél burkolathiba, a 6701. sz. kaposvár—fonyódi út 49,6—50,2 km-szelvényé- ben burkolatromilás miatt. A 6703. sz. juta—pusztakovácsi út 6,0—7,8 km-szelvé- nyében burkolat-, a kapos- homoki bekötőúton padka- rendezés folyik. \ Burkolatjelfestés van Barcs—Kaposvár területén. Diáknapok Tabo n (Tudósítónktól.) A tahi Rudnay Gyula Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet ifjúsága 12. alkalommal szervezte meg a diáknapokat, amely csütörtökön este Frá- nyó László igazgató derűs megnyitójával vette kezdetét. Az esti programból kiemelkedett a bogláriellei szakközépiskola irodalmi színpada. Tegnap délelőtt rendezték meg a hazai mezőgazdasági gépszerelő szakkö- - zépiskolák másodikos tanulóinak versenyét. Tiszavas- vártól Csurgóig, Gyulától Zircig az iskolák négy-négy fős csapattal vettek részt a vetélkedőn. Ezt a házigazdák — a tabi iskola Pretz Gábor, Horsa Csaba, Csajági Csaba és Papp Csongor összetételű — csapata nyerte. Nemrég írtunk arról, hogy egy közlekedési mérnök megoldotta a négyütemű Fiatmotorok beszerelését a Trabantokba. Most újabb jó hírrel szolgálhatunk, az Autósélet legújabb számában arról ír, hogy a hír hallatán megdobbantak az autósszívek, és az ötletgazda lakása ostromlott várhoz vált hasonlóvá. A Fiat-motor beépítésére vállalkozó trabantosok száma pár hét alatt elérte az ezret, s mintegy félszáz motort már be is hoztak a nyugati bontókból. . Számos minisztérium és más, országos hatáskörű testület, illetve szervezet közösen tette közzé pályázati felhívását, Korszerű, anyagok, konstrukciók, technológiák ’89 címmel. Ez esetben tulajdonképpen egy pályázati rendszerről van szó, mely a gazdaságos anyagfelhasználás elősegítését, a fajlagos anyagfelhasználás csökkenését eredményező megoldások kidolgozását, azok bevezetését és elterjesztését ösztönzi — nagy összegű pályadíjakkal. A pályázati rendszer keretében három pályázatot írtak ki: az egyik az új, korszerű szerkezeti és segédanyagok gyártását és A motor átépítését kidolgozó mérnököt nemcsak autósok, hanem vállalkozók is megkeresték. A „TraFi” ügyét felkarolta egy mérnöki kisszövetkezet, s nekiláttak a tömeges négyütemesítés megszervezésének. Sikeres tárgyalásokat folytattak Fiatmotorok olcsó behozataláról, s az első ezer motorra Beck Tamás kereskedelmi miniszter megadta a behozatali engedélyt. A beszerelést az országban tucatnyi helyen végzik majd, s a költség „kulcsra készen” vámmal és áfáalkalmazását, a másik korszerű technológiák kidolgozását célozza. Egy-egy pályázati formán belül három kategóriában próbálkozhatnak a szerzők. A pályaművek díjazására együttesen 8 millió forint áll rendelkezésre. Van kategória, melynél nagydíjat is kiadhat a bíráló bizottság. A pályaművek beküldési — postára adási — határideje 1989. szeptember 1-je, 24 óra. Az eredményhirdetésre előreláthatóan még ez év december 15-ig sor kerül. Minden, a pályázattal összefüggő tudnivalóval, így például pályázati felhívással, kitöltési segédlettel az MTESZ Somogy Megyei Szervezeténél (Kaposvár, Technika Háza) szolgálnak. val terhelve sem haladja meg a 40 ezer forintot. Minden szerdán és pénteken délután TraFi-bemutató van a IX. kerület, Mester utca 13. előtt az utcán. Érdeklődőkben nincs hiány. Az autósoknak és újítóknak egyaránt jogos az az óhaja, hogy ez a környezeti szempontból sem elhanyagolható váltás kapjon kedvezményt a vámnál; a forgalmi adónál pedig célszerű lenne megteremteni a visszatérítés lehetőségét. Tarka sorok öregdiák — Mondd, Ödön! Még mindig az orvosi egyetemre jár a kedves fiad? — ILgen, Lajoskám, de nem siet ‘a tanulmányai elvégzésével. Az a véleménye ugyanis, hogy idősebb orvosban jobban bíznak a betegek... Bánat Lajosnak nagy bánata van. — Bárcsak inkább meg sem születtem volna — búslakodik a barátjának. — Akkor egy olyan anyát kellett volna keresned, aki fogamzás- gátlót szokott használni! Súlyos betegség A páciens hosszú, súlyos betegség után meggyógyul. — Ezt csak a jóistennek köszönheti, meg az ön szívós természetének — közli az orvos. — Remélem, doktor úr — így a beteg —, hogy ezt a számla kiállításakor is figyelembe fogja venni... Lustaság — A mi kutyánk a leglustább, Micike. — Miből gondolod? — Azelőtt a pórázt szokta hozni, amikor le akart menni a parkba. Most meg az autókulcsot hozza! Fogorvos — Majd három hét múlva elküldöm önnek a számlát — közli a betegével a fogorvos. — Nem szeretném, ha a vadonatúj fogait mindjárt csikorgatná ... Autórádió — Autórádiót szeretnék venni. — Hosszú-, közép- és rövidhullám legyen rajta? — Rövidhullám is elég lesz; ugyanis csak kiskocsim van. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-444. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDANY H. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133- 0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. (Szegedi) ÉPÍTKEZŐK! Velünk könnyebb és gyorsabb az építkezése, ha nálunk vásárolja ipari termékeinket. AJÁNLJUK A FRISS BETON előlállítás igény szerinti kielégítését. A rendelt mennyiség volumenétől függően árengedményt adunk a kívánt minőségre. SZOLGÁLTATÁS AINK: SZAKMAI TANÁCSADÁS, IDŐPONTRA TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁS, BETONSZÍV ATT YÜ ZÁS, KÜLÖNLEGES KEVERÉKEK. VÁLLALKOZUNK — vasbeton-szerkezeteknél BETONACÉL-gyártásra, vashajlításrá és annak bonyolultabb helyszíni szerelésére, —■ hegesztettháló (méretre szabás, hajlítás), — NYÍLÁSZÁRÓK MŰANYAGBÓL, fából, fémből, — hőszigetelt ÜVEG (belső osztással és osztás nélkül), — LAKATOS, ASZTALOS épületszerkezetek gyártására. VARJUK ÉRDEKLŐDÉSÉT ÉS MEGRENDELÉSÉT! BÁZIS DÉL-DUNÁNTÜLI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT IPARI ÜZEMIGAZGATÓSÁGÁNAK KAPOSVÁRI EGYSÉGE 7400 Kaposvár, Kanizsai út 56. Telefon: 82/11-344 Telex: 13-21 (105387) Forgalomkorlátozás MÁR EZREN JELENTKEZTEK Trabant négyütemű motorral Pályázat — korszerűsítésre