Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
8 Somogyi Néplap 1989. május 13., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS S omogyvámas 750 lakosú falu. A Kaposvárt Somogyvá- ron át Fonyódhoz, Boglár- leltéhez kapcsoló úttól másfél kilométerre fekszik. Ha az ide tévedő idegen a község nevezetességeiről érdeklődik, a somogyvámosiak kettőt említenek. Az egyik a falun kívül álló puszta- torony: a kora gót, XIII. században épült templom romja legszebb épületmaradványaink egyike. Ha esik, hetekre megközelíthe- tetlenné válik a kátyúson. A másik nevezetesség mindig megközelíthető: Hanzel László pedagógus, akit világcsúcsot tartó tojáspatko- lóként ismer az ország a képernyőről, újságokból. A harmadik nevezetességről nem tud a falu. Emiatt inkább találós kérdés az, melyet az idegen feltesz; nem is» alakulhat ki tőle az „én is tudom, te is tudod” jó értelmű cinkossága. — Milyen volt az a Csodálatos élet 1920-ban Vámoson? — Csodálatos? — kérdez vissza Rézi néni, Vajda Istvánná; nyolcvan éve súlyát csak görcsös somfabotra támaszkodva bírja el. — Hiszen ’20-ban égett le a falu! Csaknem lupe-erősségű szemüveglencséin át gyanakodva piillantgat rám. Fekete mellénykéjét biztosítótű fogja össze, szoknyája nem ebben az évtizedben ázott a kékfestő kádjában. Koc- kás-zoknis lábát ültében összedörzsölgeti, dorcójáról — még mindig így nevezik a tornacipőt az öregek — apró földmorzsák peregnek le. — Nem beszélték ’20-ban, hogy nevezetes vendége van a tanítónak, gazdatisztnek? — Nem emlékszem — ingatja a fejét: kissé dacos fejmozdulattal, mintha azt mondaná; mi köze volt az urakhoz a magafajta szegény cigánydombi lakosnak, akinek az apja rákényszerült, hogy paraszt létére kaposi fuvarokat vállaljon a „teknyőkaparókinak”. Nem hallott a század első felének legellentmondásosabb személyiségű sikerírójáról, Szabó Dezsőről (1879—1945), aki itt, Somogyvámoson írta 1920 nyarán Csodálatos élet című regényének első kötetét. Hogyan került az eldugott kis somogyi faluba az írócézár, akinek a Tanács- köztársaság idején megjelent regénye, Az elsodort falu botrányosan nagy könyvsikerré vált, elhitetve a korabeli olvasóval, hogy a század legnagyobb magyar regényírója lesz a szerző? Meghívatta magát az azóta méltatlanul elfeledett írónővel, Bohuniczky Szefive 1, aki férjével — mivel az a csurgói gimnáziumban persona non grátává lett — most Ady-verseket szavaltatott a diákjaival — a nyarat^ Somogyvámoson töltötte, ahol édesapja gazdatisztként szolgált a hitbizományi birtokon. Hasprai tanítóék felajánlották csöndes, villannyal világítható szőlőhegyi épületüket, mely ideálisnak Látszott arra, hogy az író elmélyülten alkothasson: új regényét, a Megeredt az esőt készült itt megírni. Csakhogy egyetlen éjszaka megmásította elhatározását. Félt odakint egyedül. „Minden nagyszájú ember gyáva” — így ítélte meg Szabó Dezsőt is Bohuniczky gazdatiszt úr. A nar- cisztikusan hiú, de rendkívül szuggesztív egyéniségű író leköltözött a nyárra üresen maradt katolikus elemibe és valóban dolgozni kezdett, bár nem a tervezett regényen: „Itt fogom megírni a magyar falu eposzát ,csak Vámost átteszem Székelyföldre, ezt megérdemli! Ilyen mélyen keleti magyarságot ott sem láttam, valami különös kedves álmosság és ugyanakkor mesevárás csillog a szemekben, és nemcsak a falu mezítlábas apróságaiban gyönyörködöm, de a vámosi ösztövér vénemberekben is. Ügy ülnek a házak elé vert keskeny fapadokon, mint öreg keleti istenek.” Az az iskola még áll Somogyvámoson. Három ablakkal néz a világba és most is a falut szolgálja, immár művelődési házként. Melyik ablaka mögül szemlélődhetett Szabó Dezső? Akkor még nem volt itt sem a katolikus, sem az evangélikus templom. De a gesztenyefák ilyentájt akkor is tömör zöld koronát viseltek és akkor is fűszerillatú volt a levegő a virágoktól. — Hasprai tanító úr alacsony, kövérkés ember volt — téved a múltba a kedves kis öregasszony, Rézi néni. — Volt nádpálcája, hogyne lett volna; akkoriban minden mesternek volt Bólint, amikor a Szabó Dezső-regényből, a Csodálatos életből idézem a korabeli tanterem leírását. Ilyen volt, mondja. „A katedrával szemben hét sor testetlen fapad, egészen a falig húzódva. Egy vén bűnös lelkiismeret fodortalan tószín ezekhez a padokhoz, hol betű betűt rág, s a mértani síkidomok egész mitológiája hemzseg. A padok közt a fal kétfelől vastag könyökzsíroktól fekete, s itt ér össze a dédunoka könyöke földben nyugvó üké könyökével. A katedrával szemben a falon feszület...” így lehetett — mondja a falu legidősebb embere, Bierer György is; nyolcvankilenc éve megfontoltságra tanította. Az ember vére ebben a korban már nem vágtázik az erekben, s a testet nem tartja olyan forrón, mint húszesztendős korban,: elkel a három mellény, a buggyos hosszúgatya, nadrág, meg a kapcával bélelt csizma. — A Gár- dony-hegyben születtem, ide 1917-ben jöttünk lakni. Emlékszem több gazdatisztre, de erre a Bohu ... -ra nem. Rövid ideig élhetett Vámoson. Kun-féle bérlet volt ez, még Steimitz, aki a Löwenstein fia lehetett. Hanem az a Hasprai tanító jó embere volt a falunak. Sok koponyát kiművelt itt, akárcsak Böhm, a másik felekezet tanítója. Hasprai- ék később átköltöztek So- mogyvárra. (Át-átkirándult Somogy- várra a Kupavárhoz 1920 nyarán Hasprai tanítóval, Szefi fiatalasszonnyal, annak férjével és Bodor Aladárral, a saját titkárával Szabó Dezső is. Útközben aratókkal találkoztak, őket antik gyászmenethez hasonlította az író. Elüldögéltek a somogyvári kocsmában. Mindenhol ő volt a központ: asszociációi kjapadhatatlan forrásból ömlöttek. Bors vezér című elbeszélésében hagyott emléket a Kupavár múltjáról. A Segítség című háromkötetes regényében is megörökítette somogyi emlékeit. Egy öreg paraszt — Simonies bácsi — pedig Simon néven belekerült a Somogyvámoson írt Csodálatos élet című regénybe. „Vámosnak örök en#éket állítok, mert soha, sehol nem érintett meg ilyen mélyen a mindenség, és a magyarságot sehol sem éreztem ilyen tragikusan magyarnak” — áradozott. A kor jellegzetes hangvétele ez: ne menjünk bele Szabónak a fajiságról, illetve németellenességérőt vallott nézetei elemzésébe.) A tanítólakás is megvan még Somogyvámoson. Ma a bejárati része posta és takarékpénztár, az L-alakú épület másik szárában az öregek napközi otthona kapott helyet. A cserepes kályhától kellemesen meleg ebédlőt használták egykor Haspraiék is, akiknél szinte naponta vendégeskedett Szabó Dezső, a házigazdát Despré grófnak, lányát — Marikát — szépséges kom- tesznek szólítva. — Arrafelé volt még néhány ház — mutatja az ajtóból a napközi otthon szolgálatkész vezetője. — Itt meg az evangélikus iskolát bontották el, Böhm tanító úr birodalmát. A másik községből jár át Vámosra; házuk a Kossuth utcában szomszédos avval az épülettel, melyben Haspraiék laktak, amikor átköltöztek Somogyvárra. (Haspraiékat kezdte egyre kiábrándultabban emlegetni Szabó Dezső. A megalomán amilyennek azok a házak, amelyek az utóbbi negyven évben tucatnyi szerepnek feleltek meg jól-rosszul, s ez erősen megviselte őket. A saroképülettel csaknem átellenben található az iskola. Tojáspatkoló Hanzel László, a vezető pedagógus ugyanolyan nyitott személyiség, mint Hasprai Károly lehetett. — Itt az udvarban állott a Kun-kastély: kisbirtokosi kúria. Az ötvenes évek elején elbontották; talán nem is annyira az állapota miatt, hanem hogy ne maradjon nyoma a múltnak. Akkor épült meg ez az iskola. — Azért csak maradt múlt-emlék: a pusztatorony ... — Az is. Stammler Imre somogyjádi iskolaigazgató, aki ősvámosinak számít, felhívta a figyelmünket egy vaskori kohó maradványaira is. Szeretnénk valahogy bekapcsolni a falut az idegenforgalmi vérkeringésbe. A pusztatornyot, a most vásárolt tájházat, melybe állandó kiállítást tervezünk. Talán Szabó Dezső 1920- as ittléte is megérdemel majd §gy emléktáblát, koszorút a művelődési ház falán. A könyvtár gazdagodjék meg az író 1956 után kiadott műveivel: a Feldáma- dás Makucskán-nail, az Éle- teim-mel, A kötél legendájával Könnyen lehet, hogy valamelyik ,^új kiadó fölfedezi, hogy más Szabó-regény is állná még a helyét a mai olvasó előtt... A Budapesten befejezett Csodálatos életről három véleményt idézzünk fel! Németh László szerint „súlyos szervi hibái vannak. A világgá tévedő, mesébe kanyarodó s csalódásából ha- zapottyanó Szabó Pista históriájában nem igazolható LESKÓ LÁSZLÓ Az írócézár Somogy- vámoson személyiségeknél gyakori ez: mihelyt megérzik a csodálat lanyhulását, szinte gyűlölni kezdik korábbi híveiket, kiket addig maguk is fennszóval dicsértek. Itt azonban nemcsak a tanító- ékből való kiábrándulásról volt szó. A nagyvároshoz szokott Szabó Dezső már elvágyott innen, előbb Tihanyt, majd Budapestet emlegetve; ezt a hiányérzetet fordította a „kéznél levő” Haspraiék ellen. Könnyen hevülő, de könnyen kiábránduló személyiségnek jellemezte őt egykori pesti tanítványa, a későbbi világhírű író, Arthur Koestler, akinek Sötétség délben című, a sztálinista önkényt leleplező regénye éppen mostanában látott napvilágot magyarul is. Szabó Dezső nyugtalanságát 1920 nyarán az is fokozhatta, hogy befejezve a Csodálatos élet első kötetét, maga is bizonytalan volt az eredményben. S bár még a Bohuniczky lányok után utazott víkendre a Siófok-közeli Tóköz pusztára, a velük való kapcsolata is túl volt a zeniten. Bohuniczky meg is tiltotta feleségének, hogy a gazdatiszti lakásban vacsorákat rendezzen az íróknak.) A volt gazdatiszti épület ma is áll: pontosan olyan, az egyes részletek óriás stíluskülönbsége. A férfikor álomszerűsége patologikus zűrzavarba foszlik, maga a regény-eposz is hamis műfaj : előszók, utószók és ellenkritikák sem emelhetik Az elsodort falu mellé.” Nagy Péter írta: „Szabó Pista és Magyar Peti — a székely Árgirus és a magyar Balga — életútjában,. mesés vándorlásának történetében egyszerre akarja megszólaltatni saját nemzetmegváltó politikai eszméit, a fennálló rend és rendszer elleni kritikáját és a legmagasabb szintre emelni a népművészetet (...) Az eredmény művészi kudarc, de nagy erőről tanúskodó... ” G ombos Gyula így ösz- szegzett: „Megundorodván a politikától Szabó Dezső e kétkötetes regényében fölébe próbál emelkedni nemcsak a napi, hanem a történeti aktualitásnak -is: a hadakozó korfestő regények közt így születik meg ez a meseregény. De ebben is a legnagyobbra tör. Valami olyasmi lebeghetett előtte, mint a Faust, a Csongor és Tünde és Az ember tragédiája együtt,, »szabódezsősítve«, egy hatalmas filozófiai költemény prózában, ami az örök emberről mond el valami egyetemes lényegest”. SZEPESI ATTILA TRIÓ A nyeggető a faggató merülő arcunk idejében hová fürkész három görbedt diák míg hallik lenn a földalatti város zúgó nekropolis a tavaszra-vetkezett lányok lépte alatt három horgadt á>ohóc rekedten hangicsál mint részeg macskák fenn a háztetőn vagy Szent Vitus rángó-kezű-lábú bolondjai egyikük félarcú éjszakát játszik a fuvolán a másik hegedül most minden lélegzet övé emlékek pulzálása és emléktelen dadogás egyetlen cérnaszálon tartja a bámész arcokat a bőgős most fölösleges . elbolyonghat sötét szemüvege mögött hallgatva cseréptányéron a pénz-csörgést a diákok távoli rikácsolását mert a bolondok órája ez az ember őskort játszana csa'k a fák állnak fehér koldusbottal a járdaszélen nekik nincs többé feltámadás Günter Brus: Akciórajz Föld a láthatáron Kortárs osztrák képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban Gazdasági és politikai kapcsolataink erősödésével egyre élénkebb a kulturális érdeklődés nyugati szomszédunk iránt. Rendszeres színházi vendégjátékok, közösen rendezett kiállítások, zenei események színesítik a palettát. Van már Haydnról elnevezett magyar— osztrák szimfonikus zenekarunk, ezekben a napokban zárul a Magyar Nemzeti Galériában az előzőleg Bécsben bemutatott Találkozások című kortárs képzőművészeti kiállítás. Mégis sok a földrajzilag és történelmileg közeli ország képzőművészetében számunkra a fölfedeznivaló. Ezért is adták a hajózásban használatos kifejezést: Föld a láthatáron címet annak a kiállításnak, amely az osztrák kulturális hét bevezetőjeként nyílt meg a Műcsarnok összes termeiben. (Az egyhetes kulturális rendezvény- sorozatnál jóval tovább, május 28-ig lesz nyitva.) Nem kevesebbre vállalkoztak az osztrák rendezők, mint hogy bemutassák a XX. századi osztrák képzőművészet legjellemzőbb megnyilvánulásait. Nem törekedtek a teljességre, a lexikális feltérképezésre (ez megoldhatatlan is lett volna), hanem fontos csomópontokat emeltek ki. A századelő nagynevű és nagy hatású alkotói — Anton 'JFaistauer, Gustav Klimt, Egon Schiele, Max Oppenheimer, Oskar Kokoschka, Arnold Schönberg — jellegzetes művekkel vannak Kolo Moser: A fény képviselve. Hangsúlyos a 60-as, 70-es évek akcioniz- musa, absztrakt törekvései. S bőségesen kapunk ízelítőt a 80-as évek művészetéből is, amelyben sok a hazaival azonos indíttatás. Festészeté, szobrászaté a fő hangsúly. De jelen vannak az új művészeti médiumok, s a méltán világhírű osztrák építészet és forma- tervezés is. Az oldaltermekben hat jelentős alkotó, illetve csoport saját installációval szerepel: az építészeti terveket és maketteket bemutató Coop Himmelblau, az új művészeti médiumokkal dolgozó Gang Art. A festőnek is jelentős Oswald Oberhuber itt famunkákka! szerepel, Bruno Gironcoli hat vázlatát és a megvalósult fakompozíciót állította ki, Kurt Kocherscheidt fatáblákkal és vászon timpanonokkal jelentkezett, Ernst Caramelle pedig a terem falait festette be. K. M.
