Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-20 / 92. szám
1989. április 20., csütörtök Somogyi Néplap • T SPORT IZZOTT A TUNGSRAM A női röplabdacsapat legszebb éve Negyedik évét zárta a legutóbbi visszajutása óta az élvonalban a Kaposvári Tungsram SC NB I-es női röplabdacsapata. Még Vasas Izzó néven kapta a rajtnál az együttes azt a feladatot, hogy a „B” csoport élmezőnyében fejezze be a bajnokságot. Annak idején sokan fölvetették a kérdést, hogy nem túlzott-e az az igény. A kétkedők nem a játékosok tudását kifogásolták, hanem a kaposvári csapat sajátos voltában látták az akadályt. A mezőny talán egyetlen kifejezetten amatőr együttese a kaposvári, amelyben többségében aktívan dolgozó pedagógusok, diákok, gyerekes családanyák játszanak, akiknek ez a többletteher kétségkívül hátrányt jelent a profi csapatokkal szembeni küzdelemben. A Tungsram nagy családjában, amelyben a fűből alig kilátszó gyerekek is ott szurkolnak már édesanyjuknak, sajátos viszonyok alakultak ki. Ezek egyáltalán nem hasonlíthatók egyetlen más csapatéhoz sem. Már csak azért sem, mert ennél az egyesületnél — elsőként az országban — megvalósították azt a sokat hangoztatott elvet, hogy saját nevelésre kell alapozni az utánpótlást. A csapat élvonalban töltött eddigi hét éve — néhány buktató ellenére — fényesen igazolja az elv helyességét. A Tungsram SC első csapatának keretében mindössze két olyan röplabdázó van, aki nem ebben az egyesületben kezdte pályafutását. Ez az elv volt a vezérfonala annak a beszélgetésnek, amelynek során a most zárult bajnokság értékelése és több mozzanata terítékre került, s amelynek során olyan kulisszatitkok is szóba jöttek, amelyeket a nézőtéren ülök aligha vehetnek észre. Partnereim e társalgásban: dr. Gulyás István, az egyesület elnöke, Molnár István ügyvezető elnök és Simonná Kutas Zita edző. „SZOMORÚ” CÉLBAÉRÉS A megvalósult cél, amiből kiindulhatunk, egy évvel ezelőtt még nagyon hízelgőén hangzott volna, manapság viszont egy kis szomorúság forrása. A Tungsram csapata mindössze egyetlen vesztett játszmájának következtében nem került föl a volánosokhoz hasonlóan az „A” csoportba. Így alakult ki az a helyzet, hogy bár az együttes, messzemenően elérte kitűzött célját, örömük mégsem teljes. Az ígéret földjének kapujában álltak és kaphattak bebocsátást. Az edző két kritikus kimenetelű mérkőzést említ, amely tulajdonképpen meghatározta a sorsukat. A Ganz Villany ellen Sánto- siné balszerencsés sérülése szólt közbe, aztán idehaza attól a Debrecentől kaptak ki 3-1-re, amelyet a cívisvárosban biztosan legyőztek — annak ellenére, hogy a hazaiak 2-0-ra vezettek. Az ügyvezető szóba hozza, hogy egyedülálló statisztikával rendelkezik a csapatuk. Idegenbeli teljesítménye jobb, mint a hazai. Sántosiné a legjobb átlagot hozta A kérdésre, hogy miért nem érvényesült a hazai pálya előnye, Simonné Kutas Zitg adta meg a választ. Szerinte a közönség nem tudta föllelkesíteni lányait — ellenkezőleg: azoknak kellett játékukkal tűzbe hozni a nézőket. Idehaza nyomasztotta á tét is a csapatot, hiszen a Tungisramtól kötelezően elvárták az itthoni sikert. Az is szerepet játszott, hogy az amatőr voltuk miatti kettős tehertől a vidéki utazás ideje alatt lehetőség kínálkozott egy • kis regenerálódásra. Ez aztán a röplabdában is nélkülözhetetlen koncentrálásban kamatozott. Az elismerést keltő szereplés a csapat újabb fejlődését igazolja. A Tungsram ebben a bajnokságban is előbbre .lépett. Hogy miben? Az edző szerint javult a mezőnymunka, mindenekelőtt a védekezés, ' jobb lett a nyitásfogadás és _ a nyitások is hatásosabbak voltak. A csapat magassága (helyesebben: alacsonysága) azonban sok mindent behatárolt. Ez elsősorban a támadások befejezésénél és a sáncolásnál jelentett hátrányt, ütőerőben sem tudta mindig felvenni ellenfeleivel a versenyt a Tungsram. Annak a bizonyos DMVSC elleni kaposvári mérkőzésnek az egyik jelenete. (Jobbról a Tungsram) EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK - SÁNTOSINÉ AZ ÉLEN Az edzőt arra kértük, hogy néhány mondattal jellemezze játékosainak teljesítményét. Ö így látja. Sántosiné nyújtotta a legjobb és legegyenletesebb teljesítményt; mint csapat- kapitány is meghatározója volt a csapatjátéknak. Halász tovább fejlődött, az ifi után a felnőtt válogatott keretinek is a tagja lett. Ö nagy ígérete a röplabda- sportnak. Majomé sáncmunkája jó volt, s bár a végére ütésben elbizonytalanodott, összteljesítményével elégedett volt. Ma- gyarné visszatérése után hamar beilleszkedett a csapatba, főként nyitásfogadásban jeleskedett; ütései és sáncmunkája is fokozatosan javult. Pintér sem akozott csalódást, lelkesedése példás, jól vett részt a csapatmunkában; a feladásain javítani kell. Marek A. jobb átlagot nyújtott, mint korábban. Mint első ütő megtette a magáét, jó mezőnymunkája és nyitásai színesítették teljesítményét. Novák kezdő- és cserejátékosként is hasznos volt. Hosszabb kihagyás után hamar belelendült, ütőerejét jól kamatoztatta. Az említettek yoltak az együttes meghatározói. A rajtuk kívül szereplők közül Nagy A. mezőnymunkájával és mindenekelőtt jó nyitásaival vétette magát észre. Polgárt jó képességű játékosnak tartják, aki azonban az edzésen nyúj- tottakat nem tudja a mérkőzéseken megismételni. Sáfrány a magasságából eredő előnyöket nem kamatoztatja. Marék Gy., aki visszavonult, egy mérkőzésen kérésre besegített, s akkor döntő részt vállalt a győzelemből. Külön 'kell szólni a három fiatalról. Sasvári fejlődött a legtöbbet, pontos és hasznos játékot láttunk tőle. Zalavári játéka látványosabb volt, de többet is hibázik. Sokat fejlődött Csepregi is, kissé azonban éretlen még a játéka.- MERRE TOVÁBB? Beszélgetőpartnereim nem cáfolják, amikor többek véleményének hangot adva kételyeimet sorolom a meg nem valósult „A” csoportbeli szerepléssel kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az együttest meg kellett volna erősíteni. Bár jó a csapatszellem, a fizikai hátrányokat ellensúlyozó lelkesedés nem hiánycikk a Tungsramnál, kérdéses, hogy ez elég lett volna-e a inagyobé igényű helytálláshoz. — Nem örülök, de nem is bánkódom, amiért nem kerültünk föl — fogalmazza meg a klub véleményét dr. Gulyás István. Simonné Kutas Zita ezt azzal egészíti ki, hogy szerinte a következő két év vízválasztó lehet a csapat életében. A fiatalok további gyors fejlődése várható, és az együttes egy jó edző kezében ütőképessé válhat az „A” csoportban is. Véleménynyilvánításával egyidejűleg bejelenti távozási szándékát. A csapatnál három éve- dolgozó edző családi okok miatt kényszerül elmenni Kaposvárról. Pozitív szerepe a csapatnál a három év teljesítménye alapján kétségkívül lemérhető. Hogy ez a „válás” mit hoz a klub életében, ma még nem tudni. De az' írás elején említett „Tungsram család” egyik családfőjének távozása aligha lehet szerencsés. A női együttes szereplése ma már egyik meghatározója Kaposvár, de mondhatjuk, az egész megye női minőségi sportjának. Ez pedig nemcsak feladatokkal, hanem kötelességekkel is jár — ma is, a jövőben is. Juta» Róbert Rangáék a Marlboro csapatban MNK a négy közé jutásért Banga László, Dudás Mihály kétszeres abszolút magyar bajnok rallvekettos ezentúl a Marlboro csapat piros-fehér színeiben szerepel. Szerdán ebből az alkalomból tartott közös sajtótájékoztatót Rangáék új egyesülete, a kaposvári Elastic SE és a Marlboro a margitszigeti Ramada Szállóban. Dudás Mihály, a páros navigátora aláhúzta, hogy minél jobb szereplést, a hazai abszolút bajnoki cím megszerzését várják tőlük a támogatók. Szeretnének indulni kontinensbajnoki viadalokon is, de valószínűleg a legmagasabb szor- zójú EB-futamokra ebben az évben még nem futja a keretből. Ranga László, a pilóta a versenyautót mutatta be. A l^ét Lancia Delta HF Integrale megvásárlására a Bfantronik Kft. magyar- osztrák vámszabadterületi vegyes vállalat és az Ónix Kisszövetkezet adta össze a pénzt, de hogy a kocsi futni is tudjon, még számos szponzor segítségét kell megnyerni. A tájékoztatón az érdeklődők egyelőre csak az edzőautóval ismerkedhettek meg, a „jobbik” csütörtökre várható Ausztriából. Puskás Tibor, az Elastic SE elnöke felelevenítette, hogy három esztendeje tevékenykedik egyesületük, s míg a premier évében csak egy autóval képviseltették magukat, addig idén már hét kocsival szerepelnek az I. osztályban. Terv mészetesen ők is bíznak abban, hogy 1989-be.n „So- mogyországba” kerül az abszolút magyar bajnoki cím. Siófoki Bányász—Dömsöd 1-0 (0-0) Dömsöd, 1000 néző. V.: Boglár (Kurmad, Lója). Siófok: Bíró — Kolovits, Burai, Szabó L., Marozsán — Keszeg, Freppán, Olajos, Quirikó — Borostyán (Boda 72. p.), Zsadányi (Meksz 56. p.). Edző: Gellei Imre. A 7. percben Rottenbiller ugrott k,i jó ütemben a védők közül, Bíró merészen eléje vetődött, és leszedte a labdát a gólhelyzetben levő játékos lábáról. A 12. percben Feszt a felezővonaltól indulva lefutotta a teljes siófoki védelmet, de 8 méterről néhány- centiméterrel a kapu mellé lőtt. Az 57. percben Meksz a jobb oldalról betört a 16-osoin belülre; ott Kiss hátulról lerántotta. VItathatatlan 11-es! A büntetőt Freppán biztosan éltékesítette. A 70. percben Bírónak újból bravúrt kellet bemutatnia, hogy megmentse kapuját a góltól. Jók: Bíró, Szabó L., Olajos, Freppán. Juhász Gyula TÁJFUTÁS Pilisszentkereszt térségében rendezték meg a tájfutók kétnapos postáskupáját; ezen hét ország ezerháromszáz versenyzője rajtolt. A K. Gazdászt képviselő Péter Attila F 21 B- ben első, Marton Péter F 45 B-ben harmadik lett. HÍREK Április A nap 5.47 órakor kél, és 19.40 órakor nyugszik; a hold 19.23 órakor kél, és 5.07 órakor nyugszik. 20 Melegebb lesz Csütörtök Tivadar Változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan várható eső, záporeső. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 Cel- sius-fok között valószínű. • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az áprilisi teielottó- nyeremények az illeték levonása után a következők, öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 22-en értek el, nyereményük egyenként 384 600 forint. Három- találatos 3426 darab volt, nyereményük 1235, a kéttalá- latos szelvényeké 37 forint. Táncsicsosok sikerei Az országos középiskolai tanulmányi verseny keddi döntőjén Budapesten szép sikert értek el biológiából a kaposvári Táncsics gimnázium tanulói. Első helyezett lett -Fekete Csaba (IV. B), hetedik helyezést ért el Péter Krisztina (IV. B) — mindketten Matuszka József tanítványai. A 15. helyen végzett és így az első húsz legjobb „biológus” közé. jutott Müller Balázs (IV. A), Szőke Attiláné tanítványa. — Körzeti népfronttanácskozások kezdődtek a mozgalom kongresszusi előkészületeiről, a helyi bizottságok megújulásáról. Tegnap Kaposváron és a Csurgó környéki községek népfontelnö- kei vitatták meg a tennivalókat, ma Tabon és Siófokon tanácskoznak. — Elismerést kapott a Somogy amatőrfilm-stúdió tavalyi eredményeiért az országos klubversenyen. A Somogy Megyei Művelődési Központ stúdiójának tagja, őszi Zoltán a jugoszláviai Jesenicében rendezett filmszemlén a Volt egyszer egy ember című alkotásával oklevélét szerzett. — József Attila költészete címmel irodalmi műsort rendeztek tegnap Marcaliban, a helyőrségi klubban. A műsorban Keres Emil, Kos- suth-díjas színrpűvész működött közre. — A hivatásos nevelőszülői hálózat tapasztalatait, az örökbefogadás problémáit, az egységes szociálpolitika és a fiatalok társadalmi beilleszkedésének egyes kérdéseit vitatják meg ma a gyermek- és ifjúságvédő intézetek igazgatói Gyulán. — Vavrinecz Béla megzenésítette Takáts Gyula Négy évszak című versét. A mű kottáját a kaposvári Vikár Béla Vegyes karnak küldte el. — Az ötven legnépszerűbb hazai múzeumban is csökkent a látogatottság tavaly. 1988-ban csaknem 9 százalékkal kevesebben keresték föl az intézményeket, mint például öt évvel ezelőtt. Somogybán 1987-hez viszonyítva tavaly 16 százalékkal csökkent a múzeumok iránti érdeklődés. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 675 évvel ezelőtt halt meg V. Kelemen (1260 körül —1314) pápa. Bertrand de Got — mert ez volt az eredeti neve — gascogne-i kisnemesi családból származott. Bordeaux-i bíboros volt, amikor 1305. június 5-én — Szép Fülöp francia király kívánságára — pápává választották. A korabeli viszonyokra és az uralkodóknak az egyházra gyakorolt nyomására is jellemző, hogy Kelemen nem ment Rómába beiktatásra a bíborosok határozott kérése ellenére sem, hanem a kardinálisokat rendelte Franciaországba. 1309- ben egyszerűen áthelyezte a pápai kúriát Avignonba, s így ö volt a kezdeményezője a pápák hírhedt „avigno- ni fogságának”. Kelemen szinte teljesen a francia király befolyása alatt állott. Tipikus példája ennek, hogy amikor pápává választása évében tíz, új bíborost nevezett ki, közülük kilenc francia volt, négy pedig az unokaöccse is. ö volt különben az első pápa, akit a hármas koronával, az úgynevezett tiarával koronáztak meg. A francia királynak való önkéntes alárendeltségét jelzi az is, hogy az egyházi tizedet egy teljes évtizedre átengedte Fülöpnek, s más egyéb ügyekben is az uralkodó akaratát követte. — 750 millió forintot fordított fejlesztésre a nyolcvanas évtized kezdetétől a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát. A termelést szolgáló beruházások mellett ötvenmillió forintért 64 korszerű, új 'lakást építettek, és 361 dolgozójuknak adtak mintegy 30 millió forint la kásépítési támogatást. — A Kossuth rádió Kritikusok fóruma műsorában ma este hat órakor Cséplő Józsefnek Vadászpuska és mézeskancsó című novellás- kötetéről Lac^kó András beszélget Borbély Sándorral. — Diáktalálkozó volt tegnap a Gyergyai Albert Középiskolai Kollégiumban. A kaposvári diákok kongói és ghanai egyetemi hallgatókkal beszélgettek a két távoli ország néprajzáról, szokásairól. — Csecsemőgondozói és nevelői vetélkedőt szervezett tegnap Tabon a Vörös- kereszt városi vezetősége a térség általános iskolás tanulói részére. A versenyen öt csapat mérte össze élmé- leti és gyakorlati tudását. A megyei döntőn a Tengődi Általános Iskola csapata vesz részt. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy április 22-én Siófokon autóvásár, 26-án So- mogyváron országos állat- és kirakodóvásár lesz. (105199) — Dr. Egyed Gabriella fogorvos rendelése megváltozott: rendel hétfőn 8-tól 10-ig, kedden 16-tól 18 óráig Kaposvár, Honvéd u. 19. sz. alatt. (3756) — GOBELIN-térítők, falitálak, medálok, kitűzők érkeztek nagy választékban Kaposvárra, az Ady E. utcai üveg- és ajándékboltba. (105327) — A kék kengurus zsebigazolványok ajándékba kaphatók a Hungária Biztosító felsorolt irodáiban: Igazgatóság, 7400 Kaposvár, Május 1. ű. 55. Gépjármű-kárrendezési fiók: 7400 Kaposvár, Vásár tér 4. Fiókok, ki- rendeltségek: 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 2., 7500 Nagyatád, Széchenyi u. 19., 8601 Siófok, Semmelweis u. 14., 8630 Boglár- lelle, Szabadság út 6., 8700 Marcali, Széchenyi u. 14., 7570 Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 64. Gondoskodunk, tehát vagyunk! HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ. (1995)