Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

XLV. évfolyam, 78. szám Ara: 5,30 Ft 1989. április 2., vasárnap

FELSZABADULÁS

Néhány éve megkérdeztem a Statisztikai ■ Hivatalban, hogy a magyar állampolgárok közül hányán születtek 1945. április 4-e óta. Valamivel többen, mint hat- milliónyian — hangzott a válasz. Azóta eltelt néhány évtized, az idősek közül sokan meghaltak, s nem lepődnék meg, ha egy precíz szakember bebizonyítaná, 'hogy a mai magyar társadalom kétharmad része már a felszabadulás után született.

Felszabadulás? Megnéztem az értelmező szótárban, a kifejezés igei alakban fordul elő. „Felszabadul: megszállt terület, fegyveres harcban, újra szabaddá lesz.” Homályos fogalmazás. Lesz? Kinek a jóvoltából? j Egyáltalán, annak a hat és fél millió magyar állampolgárnak, aki már az új kor szülöttje, .miként lehetne elmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi történt 1945-ben?

Cjabb kérdések is időtlenek. Vajon csak felszabadulásról beszélhetünk, ahogy mostanában mondjuk? Vagy felszabadításról, ahogy sokáig kellett mondanunk? Mi a különbség a két szó között — hangulatilag, törté- nelemszemléletileg? Továbbá: hol lépték át a szovjet csapatok Magyarország határát? Battonyánál, ahogy sokáig írtuk? Esetleg máshol? Olyan településnél, amelyről még mostanában sem illik beszélni? S az újabb kérdések. Például az, hogy a német csapatok mikor hagyták el Magyarországot? 1945. április 4-én, ahogy hisszük? Vagy néhány nappal később, ahogy a hely- történészek állítják?

Maradjunk mindjárt a kezdeteknél, a róluk való elmélkedés felér egy ideológiatörténeti oknyomozással. A battonyai „belépés” szorgalmazója egy sokáig aktív külügyminiszter volt. Egyébként kiváló lokálpatrióta, aki helytörténeti kutatókat nem kímélve bizonygatta, hogy a szovjet csapatok szülőfalujánál érték el a magyar határt. Vele szemben, előbb félénken, aztán — a miniszter nagykövetté kinevezése után már hangosabban, nyugdíjba helyezése után pedig — még erőteljesebben fejtették ki a fellázadt helytörténészek, hogy szó sem lehet Battonyáról.

Nem kevésbé tanulságos a „kilépés” története.

Egy szombathelyi helytörténész, főiskolai tanár, aki korábban szakfolyóiratokban jdentette meg április-témájú tanulmányait, nemrég egy bulvárlap hasábjain részletezte meghökkentő tapasztalatait. Kétségtelen: 1945. április 4-én Nemes- medves az utolsó magyar- országi település, ahonnan Ausztriába hátráltak a német csapatok, csakhogy ... Az is kétségtelen, hogy visz- szaszivárgó SS-alakuIatok április 5-én újra elfoglalták a falu északi, tanyás részét. Ezt viszont a velük szemben álló szovjet egység parancsnoka nem jelentette. Pontosabban: két verzió van forgalomban. Az egyik szerint — a szombathelyi kutató e felfogás híve — a szovjet tiszt jelciitette ugyan a beszivárgást, a magyar- országi hadszíntér parancsnoka azonban .félt Sztálin haragjától, ezért fiókjába rejtette a kínos információt. (Moszkvában már eldördültek az üdvlövések Magyarország felszabadítása alkalmából ...) A másik változat szerint az alacsonyabb egység parancsnoka tartott a marsall haragjától, ezért saját szakállára intézte el az ügyet. Súlyos harcok árán tisztította meg a terepet, egy

történész elemzésében olvastam, hogy „április 11-ig sikerült szétmorzsolni az elszigetelt SS-egységeket; Magyarország területe tehát visszavonhatatlanul és végérvényesen” ekkor szabadult föl.

Lehetséges, hogy olyan országban élünk, amelynek már fogantatási és születési körülményei sem stimmelnek?

A szentségtörő gondolatokat tovább lehet cifrázni, imént említett hadtörténész- szel egyszer interjút készítettem, s feltűnt, hogy felváltva használja a felszabadítás és a felszabadulás kifejezést.

Válasza elgondolkoztatott, ezt mondta ugyanis: „Ha magunkról írok vagy beszélek, mindig a felszabadulást használom. Ha viszont katonapolitikai szemszögből láttatom az eseményeket, harci cselekményeket próbálok érzékeltetni, akkor helyesebbnek vélem a felszabadítást. „Milyen furcsa, hogy régebben, amikor például Rákosiék Hitler utolsó csatlósának bélyegezték Magyarországot, a katonapolitikai kifejezés dívott. Ügy tetszett, mintha a szabadságot csak és csakis a felszabadító szovjet katonák kezéből kaptuk volna. S legalább eny- nyire egyoldalú, hogy mostanában meg, á felszaba- dultabb légkörben, a fel- szabadulás használtatik.

Sok tehát a bizonytalanság, azt hiszem, nem is any- nyira a történelmi valóságban, mint inkább a tudatunkban. De most már talán vagyunk olyan helyzetben, hogy végre bevallhassuk magunknak: ha árnyaltabb képet rajzolunk a történelmi félmúlt meghatározó eseményéről, akkor túlléphetünk a magunk kétségein. A lényeg az arányokban rejlik. 1944 nyarán—őszén közeledett a front, ezért az ország keleti részén, különösképpen a Tiszántúlon demokratikus tömegmozgalmak kezdenek kirajzolódni. S amint betoppantak a szovjet katonák, lángra kapott a pislákoló kezdeményezés. Kevésbé képletesen: az 1944 második felében történteket sokféleképpen élhettük át, az egyéni tapasztalatok azonban mit sem változtattak azon, amit egy neves magyar történész így fogalmazott meg: „A katonapolitikai akció kedvezett a földosztásnak, márpedig tudjuk, a paraszti tömegekben évszázadok óta élt a föld utáni vágy. S mert a szocialista megszálló hatalom a magyar népi erőket támogatta, már 1944 őszén megindult a felszabadulási, vagy ha úgy tetszik: önfel- ' szabadítási folyamat. Az újjászervezett helyi apparátusok létrehoznak egy államot, egy nemzeti hadsereget. Az ideiglenes nemzet- gyűlés 1944. december 21-e voltaképpen új kor nyitánya, az Űj Magyarország megalapítását jelenti.”

Gyimesi havasok? Felszabadítás! Földosztás? önfelszabadítás! Április 4.? Üdvözlések és elhallgatások? Április 11.? Visszavonhatatlan és végérvényes felszabadítás-felszabadulás! A történelmi folyamat tehát ellentmondásos, de korántsem áttekinthetetlen. Mindenesetre azon a tényen aligha változtatnak a mai viták, hogy a tegnapi Magyarország 1945 áprilisában lidércnyomástól szabadult meg. Ami utána következett — sikerélmény és tragédia, válság és kilábalási kísérlet —, az már az én történetem is. 1945-ben születtem.

Zöldi László

Az alkotó ember megbecsülése

Kiváló és érdemes művészek kitüntetése

N

roly, az MSZMP főtitkára Czibere Tibor művelődési miniszter.

Németh Miklós miniszterelnök, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében köszöntötte a kitüntetetteket, valamint az ünnepi rendezvényen megjelent közéleti vezetőket és vendégeket. Hangsúlyozta: örömmel tesz eleget kötelességének, hogy a kormány elismerését és megbecsülését tolmácsolja a kultúrát teremtő, alkotó embereknek azon a napon, amely történelmi erővel vésődött népünk tudatába, és emlékeztet minket a világháború borzalmai alóli fel- szabadulásra, az új világhoz fűződő, a nemzet legjobbjait is magával ragadó reménységekre. Ezt követően így folytatta:

— A kitüntetés az elismerés mellett a szövetség erősítésére és új szövetség alakítására irányul azok között, akik a kitüntetéseket adják és akik megkapják, elfogadják.

Mi e szövetség tartalma? Ez nem lehet más, mint a nemzet történelmi értékeit kifejező kapcsolatok szilárdítása; szövetség a nemzet szolgálatában.

Sorsfordító időkben nemcsak a szavak, hanem a szándékok, a tettek is szigorú mérlegre kerülnek és ez érvényes a művészi kifejezésre, a művész szándékára is. Most a művészt saját küldetésének tudata új utat kereső-kutató, a távlatokat fürkésző társadalom segítésére kötelezi.

Hazánk új helyét keressük az európai népek között-. Világosan látjuk: a siker elengedhetetlen feltétele, hogy kíméletlen őszinteséggel megismerjük önmagunkat: erényeinket, fogyatékosságainkat, a múltunkban rejlő és a jövőben kibontható értékeinket. Egyszerre vagyunk önbizalmában megrendült és megbecsülését újrateremtő nemzet. Pedig önmagunkat hitelesen. kell tudnunk elfo(Folytatás a 2. oldalon)

A Magyar Népköztársaság Kiváló és Érdemes Művésze kitüntetéseket, amelyeket a Minisztertanács adományozott hazánk fel- szabadulásának 44. évfordulója alkalmából, szombaton a Parlament kupola- csarnokában megrendezett ünnepségen nyújtották át.

Az eseményen megjelent Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, - Grósz KáKITÜNTETÉSI ÜNNEPSÉG A MEGYEI TANÁCSON

Kitüntetési ünnepséget rendezett a megyei pártbizottság és a megyei tanács tegnap délután 2 órakor a megyei tanács nagytermében a felszabadulás 44. évfordulója tiszteletére. Az elnökségben foglalt helyet Tröszt Tibor, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Növik Ferenc megyei népfronttitkár és dr. Exner Zoltán, az SZMT vezető titkára.

A Himnusz eléneklése után a kaposvári II. Rákóczi Ferenc iskola tanulói Robert Rozsgyesztvensz- kij Rekviem című elbeszélő költeményét adták elő.

Hazánk felszabadulásáról dr. Kolber István, a megyei tanács törvényességi és jogi főosztályának vezetője emlékezett meg.

Dr. Gyenesei István, a megyei tanács elnöke adta át, a kitüntetéseket, majd Stier Sándor, az apparátusi pártbizottság titkára gratulált a kitüntetetteknek. A résztvevők az ünnepség végén elénekelték a Szózatot. (A kitüntetettek névsorát lapunk április 5-i, szerdai számában közöljük.)

A felszabadulás 44. évfordulója alkalmából kitüntetési ünnepség volt a Somogy Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság kaposvári székházában is tegnap délelőtt. Tartalékos tisztté neveztek ki és léptettek elő 138 személyt. A megjelenteket Vas Zoltán alezredes, parancsnokhelyettes köszöntötte.

Nyilvánosságra hozták a megyei pártértekezlet állásfoglalás-tervezetét

*

A megyei pártbizottság nyilvánosságra hozta az április 15-i megyei pártértekezlet állásfoglalás-tervezetére vonatkozó javaslatát. Ez az MSZMP XIV. kongresszusáig szóló legfontosabb megyei, politikai célokat és feladatokat tartalmazza. A dokumentumot lapunk 3. és 4. oldalán közöljük. A megyei pártbizottság az állásfoglalás-tervezet nyilvánosságra hozatalakor is kéri a párttagságot és Somogy lakóit, hogy mondjanak a dokumentumról véleményt, s ezt, yalamint javaslataikat juttassák el a megyei pártbizottságra.

Csapatzászlót adtak át Taszáron

Üj csapatzászlót kapott tegnap az egyik taszári repülőalakulat. Ez új kapcsolat kezdetét is jelentette, mégpedig az alakulat és a Kaposplast vállalat között. A régi zászlót évekkel ezelőtt a martfűi Tisza Cipőgyár adományozta a taszá- riaknak, a nagy távolság miatt azonban körülményes volt a kapcsolattartás.

A repülőtéren felsorakozott alakulat előtt elvonuló Urbán János ezredes, a Magyar Néphadsereg repülőfőnök-helyettese még a régi zászló előtt tisztelegve hallgatta a díszszemle-parancsnok jelentését, majd Balogh Imre alezredes, az alakulat parancsnoka felolvasta a honvédelmi miniszter adományozó okiratát. Az okirat bevezető része arról szól, hogy az Elnöki Tanács hozzájárult ahhoz, hogy a Kaposplast Vállalat csapatzászlót adjon az alakulatnak.

„Legyen e zászló a csapat

beoszttjai előtt a katonai becsület, hősiesség, helytállás és dicsőség jelképe ... Soha ne feledjék, hogy ha e zászlót bárki kicsavarná a kezükből elveszne vele együtt a csapat becsülete” — hangzott a hangszórókon át a tavaszi szélben.

Szilvási József, a Kaposplast igazgatója az adományozó vállalat társadalmi, gazdasági vezetése és dolgozóközössége nevében üdvözölte a felsorakozott katonákat. Utalt arra, hogy a zászló a további barátságot és együttműködést is jelképezi. Beszéde után magasba emelte az új zászlót, és átadta az alakulat parancsnokának. Balogh Imre alezredes meglengette a csapat új szimbólumát és a katonák . harsány „hurrá!” — kiáltása közepette átadta a zászlóvivő alegységnek.

Ezután a régi zászlót a , csapatmúzeumba vitték. Az új zászlóra egy-egy szalagot kötött Urbán János ezredes

(a Honvédelmi Minisztérium nevében), Szilvási József (az adományozó . vállalat nevében) és Dániel Gyula taszári tanácselnök (a helyi tanács nevében).

Katonai tiszteletadással, az alakulat díszelvonulásával ért véget az ünnepség.

— A zászló nemcsak a katonák szemében jelkép. Az, hogy zászlót adtunk az alakulatnak, baráti szálak szö- vödését is jelenti — mondta Szilvási József. — Ez sokféle formában nyilvánulhat meg. Például úgy, hogy a katonáknak lehetőséget

adunk arra, hogy megismerjék üzemünket, munkánkat.

— Hasznos számunkra, ha betekintünk a polgári életbe, s természetesen mi is várjuk a vállalat dolgozóit az alakulathoz baráti beszélgetésre, ismerkedésre — kapcsolódott az elhangzottakhoz Balogh Imre alezredes.

— Szép hagyomány, hogy polgári munkahelyektől kapják a katonák a csapatzászlókat — mondta Weisz Zoltán, a kaposvári városi párt- bizottság titkára. — Ez kifejezi és erősíti az egyes alakulatok és a társadalmi környezetük együttműködését, a kapcsolataik ápolását.

Kovács Gyula Fotó: Jakab Judit