Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-11 / 84. szám
1989. április 11., kedd Somogyi Néplap 5 — Négy óra húsz perckor kelek, kettőig tart a munkaidő az üzemben, fél háromtól pedig iskola van minden hétfőn és csütörtökön. Kicsit fárasztó, de megéri. Mindezt Péter Attila, a Kaposgép vállalat húszéves szerkezetlakatosa mondja, aki az idén végez a Kaposvári Ipari Szakközépiskolában, esti tagozaton. — Miután az első kísérletre a szakközépiskolába bejutnom nem sikerült — pedig négyes átlaggal felvételiztem —, az 503. számú szakmunkásképző iskolában szereztem meg a szakmai ismereteket. Az iskola után itt helyezkedtem el, a Kaposgépnél, s innen kíséreltem meg ismét — most már munka mellett — a fölvételit a gépipariba. A vállalat támogatott, aláírták a jelentkezési papíromat, de szerződést nem kötöttünk. Másodszorra sikerűit a fölvételim, s az idén, remélem, az érettségit is megszerzem. — Ma már azt hiszem, hozzá tartozik az általános műveltséghez az érettségi, ezért vállaltam én is a munka melletti tanulást. Utat nyit más szakmákhoz is, kiszélesíti az ember lehetőségeinek skáláját, no Alapítójának, Wisinsky Mórnak a nevét vette föl a szekszárdi múzeum. Az ötvenes évektől mostanáig Béri Balogh Ádám nevét viselte. A világhírű régész Wisinsky maga is jelentős meg persze órabéremelést is jelent. — Az, hogy az 503. számú szakmunkásképzőben végeztél, gondolom segít a tanulásban, például a szakmai tárgyakban? — Persze. A szakmai tárgyak ismerősek, javarészüket már tanultam, a humán tárgyak oktatásának a színvonala viszont sokkal magasabb. — Vannak-e terveid az érettségi megszerzése után? — Az első, hogy bevonulok augusztusban, persze ezt nem én találtam ki. Utána talán megpróbálkozom a technikusi oklevél megszerzésével is, ha addig nem szűnik meg az oktatása esti tagozaton. Attila most végez, Polgár Zsolt, a Kaposvári Húskombinát dolgozója viszont az idén elsőéves a Táncsics Mihály Gimnázium esti tagozatán. — Az élelmiszeripari szakmunkásképzőben végeztem, s húsfeldolgozó a szakmám. — Honnan jött az ötlet, a gimnázium? — Kell az érettségi. Meg különben is, szeretek tanulni, a szakmunkások közt is évfolyamelső voltam egy társammal együtt. — Miért nem szakmai vonalon próbálkoztál?* gyűjteménnyel gyarapította az intézményt, s ő tárta föl — száz éve — azt a hatezer éves neolitikus települést, amelyet azóta is lengyeli kultúrának neveznek. — Az élelmiszeripari szakközépiskolában? Jó lett volna, de az érdeklődés hiánya miatt megszüntették az esti tagozatot. Pedig ott csak két évet kellett volna letennem az érettségi megszerzéséhez. Az az igazság, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolában kezdtem, de az a szakma nem tetszett, ezért váltottam át erre. A mostani végzettségemet nagyon szeretem. — Támogat a húskombinát? — Sokat köszönhetek a vállalatnak. Támogatnak, méghozzá úgy, hogy ha délutános héten kell iskolába mennem, akkor az iskolában töltött munkaidőt is fizetik. Persze, ha az iskola nyolckor befejeződik, akkor még bemegyek a munkahelyemre, s tízig dolgozom. Éz a szerződés a húskombináttal úgy szól, hogy ha a saját hibámból nem végezném el a gimná-. ziumot, akkor a pénzt visz- sza kellene fizetnem. Remélem, hogy erre nem kerül sor. — Hoz-e valami változást az életedben az érettségi? — Még csak elsőéves vagyok, de úgy érzem, hogy nem lesz látványos fordulat semmilyen irányba sem. Szeretnék a szakmámban dolgozni tovább. Persze majd minden kialakul, nősülés előtt állok, ez is befolyásolhat sok mindent. Nem könnyű a munka mellett tanulni, de azt hiszem, annak, aki önmagával és a környezetével szemben sosem elégedett, annak ezt vállalnia kell! S. G. Somogyi siker Az V. országos zeneiskolai zongoraversenyt április 5-e és 8-a között rendezték meg Nyíregyházán. Megyénket öt növendék képviselte. A verseny kiemelt nagydíját a barcsi Kötsky Péter — Tényi Zoltán tanítványa — nyerte el. Az ifjú győztes április végére meghívást kapott a Jeunesse Musical szervezésében tartandó egyhetes zenei táborba, Szarajevóba. Ezt követően 1990- ben egy hangversennyel egybekötött svédországi utazáson vehet részt. Harmadik díjat nyert a kaposvári 'Várhalmi Veronika. Öt Kisné dr. Kenesei Éva készítette föl a versenyre. A marcali Szabadit Mónika — Gyertyánosné Forgó Valéria tanítványa — a zsűri különdíját nyerte el. Döntőbe jutott még a kaposvári Szabó Judit is, dr. Gallai Istvánná tanítványa. Táncsicsosok baráti köre alakul A 'kaposvári Táncsics Mihály gimnázium tantestülete Mihályfalvi László igazgatóhelyettes vezetésével meg kívánja alakítói a gimnázium baráti körét. Egykori táncsicsos, illetve somsichos diákok egyre növekvő számban jelzik "igényüket erre. A baráti kör leendő tagjai ragaszkodásukat az alma materhez anyagi támogatással, alapítványok létrehozásával is kifejezésre 'kívánják juttatni. A körnek nemcsak a volt táncsicsos tanulók, tanárok lehetnek tagjai, hanem mindazok a személyek és intézményék, akik — illetve amelyék — valamilyen okból kötődnék az iskolához. A belépni szándékozók évi 200 forintos tagsági díjjal, az intézmények pedig évi 4000 forintos támogatással vehetnek részt a kör munkájában. Jelentkezésüket csekken befizetett tagsági díjjal érvényesíthetik. Nevet cserélt a szekszárdi múzeum TV-NÉZÖ Kern és a politika Amikor két műsorigazgatóságra vált szét a televízió egyes és kettes csatornája, az ígéretek hallatán elégedetten dőlhettünk hátra karosszékünkben, mondván, hogy most aztán el sem mozdulunk onnét, olyan fantasztikus adásokat fogunk látni. Az első hetekben még tapasztalhattunk is némi versengést, de leginkább az is abból állt, hogy ki tud jobb filmet műsorra tűzni azonos időben. Így aztán az örömünk hamar bosszúsággá változott. A reménysugárt egy olyan adás hordozza magában, aminek a sikerében nem nagyon hittem a kezdet kezdetén. Elég nehéz volt elképzelni, hogy az egész napos fárasztó robot után lesznek olyanok, akik nem egy szórakoztató műsor miatt rövidítik meg az alvás perceit, hanem a közélet, a politika miatt. Jóslatom nem vált be. A „Napzárta” az egyik legnépszerűbb vállalkozása lett a tévé kettőnek. Vasárnap este Molnár György rendező és Kern András színművész volt a vendége Déri Jánosnak. Pár éve elkészült a „Mélyföld” című műsor, amit sokáig „pihentettek”, s csak tavaly nyáron kerülhetett képernyőre. Az alkotógárdát olyan nevek fémjelzik, mint Esterházy, Bereményi, Kornis, Cseh Tamás és még mások, akiknek műveivel nem nagyon találkozhattunk addig, s a mai napig sem túl gyakran a televízióban. A rendező elmondta, hogy annak idején a Mélyföldet a szórakoztató műsorok közé sorolták be. Ne gondoljon azonban senki könnyed mókázásra! Bár rekeszizmainkat próbára tette Kern András és Udvaros Dorottya, keserű volt a nevetés íze. Történelmünk és mindennapjaink görbe tükrét kaptuk viszont, szatirikus igazmondással, ha lehet egyáltalán bármilyen jelzőt az elé tenni, hogy: igaz. Ügy gondolom, hogy az alkotás létrehozása mindenképpen tett volt. Méghozzá politikai, s a Mélyföld ezt évekig sínylette egy porosodó dobozban. Kern azonban, amint ezt a beszélgetés során elmondta, nem akar politizálni. Bár hozzátette -azt is, hogy az ő hivatása erre állandóan alkalmat ad. Nem biztos, hogy értelmiségiként, hiszen az ő szavaival élve a színész a bányászhoz és a sakk világbajnokához áll közel, fizikai és szellemi erőfeszítéseit nézve. A kilincselés, hogy mutassák már be végre azt az átkozott műsort, ha már egyszer elkészült, nem az ő kenyere. A televízió fedezte föl, ma is gyakran foglalkoztatja, ráadásul onnan nősült, s pont ő rúgjon bele. Ahogyan ő fogalmazott: közismert gyávasága erre nem vitte rá. Vitatkozhatunk azon, hogy helyesen tette-e azt, hogy nem tett semmit, de fölösleges. Az adás végül képernyőre került, s nagy sikert aratott. Sokkal inkább érdekel engem az, hogy miért nem készültek azóta hasonlóak, vagy ha készültek, akkor hol vannak. Az oka lehet az is, amit Molnár György mondott. A mai magyar irodalom jeles alkotói természetesen hajlandóak műveiket a televízióra bízni, de nem akárkire. Nekik hozzájuk hasonlóan gondolkodó rendezőre van szükségük, aki „filmnyel- ven” a legjobbat tudja kihozni a kéziratból. Ebből nem engednek, s igazuk van. Nem nekik kell csökkenteni a színvonalat, hanem a televíziónak felnőni a feladathoz. Másfelől a mai politikai légkörben, amikor bárki csinálhat úgymond „rázós” műsort, az igazán nagyoknak elment tőle a kedve. Ők eddig is hitük szerint cselekedtek, nem az alapján, amit a hivatalos irányvonal megszabott vagy megengedett. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy Molnár György megcsinálhatja-e a „Vörös vurslit”. Az lenne az igazi vidámpark. Berzeviczy Zsolt MÚZEUMI SETA - RECEPTEKKEL Egyedülálló gyűjtemény a Várban Van egy, a világon egyedülálló gyűjtemény Magyarországon, a Hilton Szálló szomszédságában. Évente több tízezren keresik föl, ha másért nem, akkor azért, hogy receptúrákat szerezhessenek be. Dr. Draveczky Balázs igazgató nem tud nemet mondani az érdeklődőknek, főleg' akkor nem, ha a kíváncsiskodó Somogyból kopogtat nála. Hosszú ideig élt itt, s ha a körülmények nem úgy alakultak volna, akkor ma is somogyi lenne. A Magyar Keresikedelmi és Vendéglá- tóipari Múzeum alapjait 1966-ban vetették meg. A Fortuna utcai épület azonban még mindig társbérletnek számít, felnőtt kora ellenére is sokan gyámkodnak fölötte. Ez megköti az itteniek kezét, pedig munkásságuk ugyanúgy érinti az irodalomtörténészeket, mint a művészet-, vagy a politikatörténetet. Ha valaminek, a gasztronómiának igazán nagy irodalma van. Háromórás beszélgetésünk alatt negyedóránként csengett a telefon. Hívták az igazgatót Somogyból is. Üj cukrászdát akar nyitni valaki Kaposváron, s eredeti somogyi édességeket szeretne kínálni. Az igazgató szívesen adott tanácsot a régi receptek felkutatásához. — Szerintem a vendéglátás múltja is akkor él igazán, ha emberközelben van — mondja. — Gyulán sikerült olyan cukrászdát berendeznünk, amelybe a régi bútorokat vittük vissza és a régi receptek szerint készítik az édességeket. (Az első megszakítása beszélgetésünknek a túrós pogácsa ürügyén: „Fél kilogramm lisztből, negyed kiló tehéntúróból, negyed kiló vajból sóval és egy deka — kevés tejben áztatott — élesztőből tésztát gyúrunk. Jól kidolgozzuk, háromszor kinyújtjuk. Közben mindig fél óráig pihentetjük. Vé- Qül ujjvastagságnyira nyújtjuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. XJjabb félórai pihentetés után megsütjük.’’) — Egy vendéglátóipari múzeumról mindenki azt tételezi föl, hogy régi receptek kiadásával foglalkozik. Az ön szobájában irigylésre méltó mennyiségű szakácskönyvet láttam, de egyetlen olyan újabb kiadott szakácskönyvvel nem találkoztam, amelynek „gazdája” a múeum lett volna. — Évente három és fél millió forinttal kell gazdálkodnunk, s ennek negyvennégy százalékát a bérleti szerződésért kell kifizetnünk. Arra már nem futja, hogy önálló kiadványokkal jelenjünk meg a piacon. Viszont nagyon sok szakács- könyv kiadásában működtünk, közre. Önálló kiadvánnyal először 1982-ben jelentkeztünk, akkor ez háromszázezer forintba került, ha ma ismét ki akarnánk adni a múzeumi évkönyvünket, akkor nyolcszázezer forintba kerülne. (Másodszor is meg kell szakítanunk beszélgetésünket, mert ebből a bizonyos 1982-es évkönyvből is idéznünk kell: „Petneki Áron tanulmányában egyebek között feldolgozta a magyarországi gyógyfürdőhelyek gasztronómiai történetét is. Ebből az írásból kiderül, hogy főleg hazai vendégekre számítottak a kisebb fürdőinkben, így a nekik leginkább megfelelő éteksort állították össze”. A fürdőhelyi vendéglátás Siófok-fürdő * * * ö # í ú ö a Balaton mentén. mii vasúti állomás, e.ió/tqős óMtekóttetéssel a Wuárowtai 2 IójjaMí. 1 parki stólkKla, li*> modern kényelemmel ber*<!«**rt) ««fiával, S»obaéraU háti 9 forinttól 38 forintig, MÉI n « . apÉMp* Kitűnő cendégid é* bónéház. Gyönyörű parti sétány. NafrykiterjedésU park, fenyves. C tolna kézéi, halászni, versenyek, zene. hírlapok. 4 tennis ground, gyermek- játiziheíy sib. ttth. A fürdők kttdffóM» jutáivá *<-. idügtwwtetw «ámívfi lvug*«V<-,!-•!,. •>. nőt nemi srervel p.émeiy bftftlaJ:j:aioAi. ktfii! gyo«K<r t* béibuniüvíi, sít- Mxi&ttskéiftM. láp- és görvély-kómá; *Ü>. *♦ Pro*p«etu*t Ijésfflertw kuk. .* „SIÓFOK" a» intimfü rtuts. lányiéra*»* u, egyik legnagyobb nehézsége a vendégek önellátásra való törekvése volt. Az aránylag alacsony szolgáltatási színvonal, illetve a megszokott életformához való ragaszkodás is korlátozta a fogadós lehetőségeit. Idéztük ezt a részt azért is, mert a közeljövőben újabb gyógyszállót nyitnak Somogybán. (Talán tanulságos lesz a tanulmányból vett idézet.) — Ott hagytuk abba a beszélgetésünket, hogy a múzeumnak nincs pénze. Miért nem vállalkoznak, mondjulk a Balaton partján muzeális jellegű fogadók megnyitására, segítésére? — Nehéz dolog ez. Aki ott vendéglőt nyit, az elsősorban meg akar gazdagodni. Néhány hónap alatt! Tehát senki meg sem keres bennünket. Pedig lennének ötleteink. Somogybán, máshol is. Kaposváron — a régiek bizonyosan emlékeznek rá — megvan a Stüh- mell-bolt teljes berendezése. Ha jól tudom, akkor legutóbb az Omnia kávéház működött benne, s a Ka- posker elhatározása szerint éppen most alakítják át. Mi tárgyalásban vagyunk velük, de ... — Gondolom, arra céloz, hogy a Kaposker nehéz • helyzetben van. Mi történik akkor, ha azt mondják, nincsen pénzük a régi berendezés visszaállítására? — Elhozzuk Kaposvárról a bútorokat, s keresünk egy partnert, aki megcsinálja a régi boltot, úgy, ahogy volt. Bár úgy gondolom, hogy ezt a boltot a régi helyén kellene megcsinálni, hisz irodalomtörténeti érdekességei is vannak a régi üzletnek. Ott lenne a helye a berendezésinek, ahol volt. Kaposvárnak csodálatos a sétálóutcája. Hozzá hasonló máshol nincsen. Miért nem lehetne ez is az értéke? Ehhez csupán egy mondatot fűzünk hozzá: Kecskeméten örömmel fogadták az ötletüket, pedig ott az egykori Stühmell-boltnak csak a fél berendezése volt meg, amit iparművész segítségével egészítettek ki. • (Folytatjuk.) Nagy Jenő A tanulást vállalni kell!