Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

|f Világ proletárjai, egyesüljetek! Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLV. évfolyam, 62. szám Ára: 4,30 Ft 1989. március 14., kedd Ülést tartott az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága Interparlamentáris konferencia Budapesten • * Törekvésünk középpontjában az együttműködés, a barátság Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg héttőn délelőtt a Budapest Kongresszusi Központban a 81. Interparlamentáris Koníerenciát. Csaknem száz or­szág mintegy félezer törvényhozója, számos nemzetközi szervezet képviselője és a parlamenti kapcsolatok több száz szakértője a hét végéig folytat megbeszéléseket ha­zánk fővárosában számos nemzetközi fontosságú kérdés­ről, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának meghívására. A tanácskozás ünnepélyes megnyitóján Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke köszönti a résztvevőket Hétfőn Gyenes Andrásnak, a KEB elnökének vezetésé­vel ülést tartott az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­ga. A testület az időszerű po­litikai kérdések című napi­rendjének keretében — amelynek előadója Somogyi Imre, a KEB titkára volt — foglalkozott a politikai, a Már -reggel 9-től 48-as da­lok, indulók szólnak hol­nap, március 15-én a kapos­vári Petőfi téren. Az ünnep­ség rendezői — az MSZMP, a KISZ, a Hazafias Nép­front megyei és városi bi­zottsága, a megyei és városi tanács, az SZMT, az egyhá­zak, a Független Kisgazda- párt — háromnegyed tízre várják a szabadságharc köl­tőjének szobrához a kapos­váriakat. Tíz órakor kezdő­dik a -műsor, -majd a jelen­levőik virágcsokrokat helyez­nek el a szobor körül. Ka- tonazenékarral az élen a ré­gi megyeháza épülete elé vo­nul a tömeg, a műsor után pedig elindul a Kossuth tér­re. A kórusok és a tömeg együtt énekli el a Himnuszt, közben felvonják a zászlót a téren. Szita Ferenc, a me­gyei könyvtár-igazgatója mél­tatja az 1848 49-es polgári demokratikus forradalom és szabadságharc jelentőségét. A koszorú elhelyezése után az ünnepségen résztvevők együt éneklik el a Szózatot az énekkarral. Az ünnepség után 48-as relikviákból ren­dezett kiállítás lesz látható a megyei levéltárban. A Fidesz, az MDF, a Sza­bad Demokraták Szövetségé­társadalmi életben bekövet­kezett változásokkal és az így kialakult helyzetből adó­dó feladatainak meghatáro­zásával. Egyetértését fejezte ki a Központi Bizottság nyilvá­nosságra hozott programjá­val, támogatja azt és arra törekszik, hogy annak meg­valósítását a maga sajátos eszközeivel elősegítse. nek kaposvári szervezete es­te külön ünnepséget tart Kaposváron. A résztvevők a sétálóutcái könyvesbolt elől háromnegyed hétkor indul­nak el fáklyákkal, gyertyák­kal a Kossuth térre. Az ot­tani ünnepség után vonul­nak át Petőfi szobrához. A megyében mindenhol megkoszorúzzák az 1848 em­lékét megörökítő emléktáb­lákat, a 48-as honvédsíro­kat. Pogányszentpéteren pe­dig 1848-as emlékművet. Barcson a forradalmi ifjúsá­gi parikban emlékhelyet avat­nák, Boglárlellén, Nagyatá­don fáklyás felvonulás lesz holnap este. A Sió menti községek az ország első Kos- sufch-szobornál ünnepelnek Siómaroson. A tavaly fel­avatott szőlősgyöröki 48-as emlékműnél az idén rende­zik az első megemlékezést. Tabon március 15-én he­lyezik el a Petőfi utcai új általános .iskola alapkövét. Több községben — így Bod­rogon, Csombárdon — úgy­nevezett nemzeti, Gyékénye­sen pedig Kossuth-vacsora lesz. A március 15-i ünnepségek szervezői azt kérik a lakos­ságtól, hogy lobogózzák fel a házákat. Az Elnöki Tanács elnöke rámutatott: az Interparla­mentáris Unió tagjai, or­száguk választott parlamen­ti képviselői tanácskozásai­kon átfogóan, sokoldalúan törekednek egy-egy fontos, saját népük s az egész vi­lág életét érintő kérdés meg­vitatására. Talán ez az oka annak, hogy a nemzetközi szervezetek sorában azon kevés kivételhez tartoznak, amelyek — századik szüle­tésnapjukhoz közeledve —, tevékenységük kibővítésé­vel, tagságuk számának nö­vekedésével számolhatnak — mondotta, rámutatva, hogy a tanácskozás napirendjén szereplő kérdések valóban átfogó megközelítést köve­telnek meg. A hétfői ünnepi ülést Barcs Sándor, az IPU ma­gyar tagozatának elnöke nyitotta meg, egyebek kö­zött emlékeztetve arra, hogy Magyarország törvényhozá­sa már a kezdettől fogva, egy évszázada vesz részt az Interparlamentáris Unió munkájában. Az Országgyűlés és az IPU magyar csoportja ne­vében Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke köszön­tötte a tanácskozást. Bizton állíthatjuk, hogy gyorsan változó világunkban az 1989- es esztendő az Interparla­mentáris Unió éve is — hangoztatta, aláhúzva: Ma­gyarország méltán büszke arra, hogy születése pillana­tától részese volt az unió­ban megtestesülő összefogás korszakokat átívelő nagy vállalkozásának. A napirenden szereplő kérdésekről szólva az or­szággyűlés elnöke kiemelte: azok a világ súlyos sorskér­déseit érintik. — A feltorlódó gondok mennyisége és milyensége ma még nem jelezhető meg­bízhatóan előre. Egy azon­ban bizonyos: minden eddi­ginél nagyobb szükség lesz a következő évtizedekben az állam társadalmi konfliktus­megelőző és kezelő képessé­gére, az országok együttmű­ködésére és összefogására. Ehhez hozzájárulni mindany- nyiunk közös feladata és kötelessége — hangoztatta. — Nem mulaszthatom el felhívni a figyelmüket arra, hogy korunk változásai szükségszerűen más megvi­lágításba helyezik az embe­ri jogok és a szabadságjo­gok kérdéseit is, amelyek az eddigieknél sokkalta na­gyobb szerephez jutnak va­lamennyi társadalomban. Az emberi jogok tömeges meg­sértését a 'civilizált világ el­ítéli, s nemcsak az államok, de a különböző hivatalos és nem kormányzati nemzetkö­zi szervezetek is fellépnek a jogsértések megszüntetése érdekében. Rendkívül fon­tosnak tartjuk, hogy az em­beri nem alapvető egységé­ből következő kölcsönös szo­lidaritás egyetemes kötele- . zettséggé váljék, és kifeje­zésre is jusson, bármelyik embert vagy csoportot érjen jogsértés. — Valljuk, hogy mindez érvényes a nemzeti kisebb­ségeket sújtó, sokszor létü­ket megnyomorító, sőt alap­jában veszélyeztető megkü­lönböztetések esetén is. A kisebbségek egyéni és kol­lektív jogai védelmének ügye ma is időszerű Euró­pában, de a világ más ré­szein is — mondotta, utal­va arra, hogy a magyar ki­sebbség alkotja Európa leg­népesebb etnikai közösségét az anyaország határain kí­vül. — Magyarország Európa szívében fekszik, Kelet- és Nyugat-Európa találkozik nálunk, s nem csupán föld­rajzi értelemben. Valósá­gunk arra indít bennünket, hogy törekvéseink közép­pontjába a legszélesebb ér­telemben vett együttműkö­dést, a nyíltságot és a ba­rátságot, az enyhülést, a nemzetközi megértést és a békét állítsuk. Ha itt-tartóz- kodásuk tapasztalatai meg­erősítik ezt önökben, akkor úgy vélem, mint házigazdák helyesen szolgáltuk népün­ket és egyben a nemzetközi közösséget is — mondotta Szűrös Mátyás. A tanácskozást külön üzenetben üdvözölte Javier Pérez de Cuéllar, az Egye­sült Nemzetek * Szervezeté­nek főtitkára is. Üzeneté­ben, amelyet Jan Martenson főtitkár-helyettes olvasott fel, aláhúzta a napirenden szereplő témák fontosságát s azt a szerepet, amelyet az Unió a nemzetközi kérdések rendezésének megvalósítá­sában tölt be. (Folytatás a 2. oldalon.) 48-as emlékművet avatnak Pogányszentpéteren Készülődés március 15 megünneplésére Várossá avatták Tabot A kereskedelmi tárca kész segíteni idegenforgalmi fejlesztését Tab város. Az Elnöki Ta­nács határozata alapján március elsejétől illeti meg ez a cím. Ennek bizonyíté­kát, a várossá válásról szóló oklevelet adta át tegnap Beck Tamás kereskedelmi miniszter. A művelődési központban rendezett ün­nepségen részt vettek a so­mogyi városok küldöttei s mindazok, akiket életük egy szakasza Tabhoz lgöt. Ott volt dr. Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság meg­bízott első titkára, valamint dr. Gyenesei István megyei tanácselnök is. Az ünnepségen osztották ki a Tabi Újságot, amely a Somogyi Néplap különki­adásaként köszöntötte a vá­ros lakóit. Délután hivatá­sos és amatőr művészek mu­tatták be műsoraikat ‘ az ünneplő városlakóknak. Az avatás előtt Takáts Gyula költő, Tab díszpolgára kö­szöntötte ez alkalomra írt verssel szülővárosát. Dél-Dunántúl egyik leg­szebb fekvésű települése 1847-ben egyszer már ka­pott mezővárosi rangot, s ezt kereskedőközpont-jelle­gének köszönheti. Az elődök szerény építészeti örökséget hagytak az utókorra, de ma­radt, amit érdemes megőriz­ni. A dombokkal övezett, gyönyörű fekvésű telepü­lés fejlesztői most sem eme­letes lakóházakat álmod­tak Tabra, hanem a kert­városi jelleget szeretnék erősíteni. Beck Tamás kereskedel­mi miniszter városavató köszöntőjét azzal kezdte, hogy a tabi, a somogyi ipart eddig is ismerte. — Ez a település össze­nőtt azokkal a progresszív mozgalmakkal, amelyek a magyar történelem legfon­tosabb láncszemeit alkot­ják — mondta. — A két vi­lágháború között a község alig fejlődött, változást csak az 1945 ujáni évek hoztak. 1969. december 31-én nagy­községi funkciókat kapott és öt községgel közös taná­csot alapított. 1974-ben to­vább nőtt a társközségek száma, majd 1984. január 1- jével városi jogú nagyköz­ségi közös tanácsa lett Tab- nak és a 11 társközségnek. Most március 1-jével pedig a Népköztársaság • Elnöki Tanácsa várossá nyilvání­totta Tabot. Olyan folyamat befejezése ez, amely nagy méltósággal bonyolódott a szemünk előtt. Ehhez a fontos eseményhez gratulá­lok a város minden lakójá­nak a kormány nevében. Ezt követően arról a szelle­mi környezetről beszélt, amely az elmúlt évtizedek és évszázadok során jellemez­te ezt a tájat, ezt a vidéket. — A városi rang tehát méltó, helyre került és egész biztos, hogy lökésszerű fej­lődést indít el ezen a tájon — folytatta a miniszter. — Az utóbbi évtizedekben az ipar és a kereskedelem is nagy léptekkel haladt előre Tab városában. A Videoton megalapította nagyon kor­szerű gyárát. A Vegyipari Gépgyár is nagy lépéssel vitte előre a környék iparo­sítását. Jól működik az 1988. január 1-je óta leány- vállalati státussal rendelke­ző Budaflax Kempingcikk Vállalat, amelynek tavalyi nyeresége soha nem látott nagyságrendet ért el .. Sze­retném ennyi tanú előtt is elmondani, hogy a kereske­delmi tárca, és azon belül az idegenforgalmi hivatal kész minden erejével — itt anya­gi erőre is gondolok ■— se­gíteni egy olyan kezdemé­nyezést, amely a Balaton háttereként Tab idegenfor­galmi fejlesztését és idegen- forgalmir létesítményekkel való sokkal jobb ellátását biztosítja. Meggyőződésem, hogy a város innovatív, kreatív és nagyon korrekt vezetése jó partner lesz eh­hez. Ha összefogunk, akkor érzékelhető és érezhető eredményeket fogunk e té­ren is elérni. Ezt követően a világkeres­kedelemről szólt, s benne arról, hogy miként részese­dik a magyar gazdaság eb­ből. Szólt arról is, hogy mi­ként lehet jelenlegi gazda­sági gondjainkból kilábalni. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom