Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

1989. március 14., kedd Somogyi Néplap 5 Tizedik alkalommal rendezték meg Kamarazenekari találkozó Marcaliban KörnyezetTédelmi szakértői tanácskozás Kétnapos szakértői meg­beszélések kezdődtek hét­főn Prágában a környezet- védelmi munkatalálkozó előkészítésére. A mostani szakértői ta­nácskozáson az összes kör­nyező ország — Ausztria, Lengyelország, Magyaror­szág, az NDK, az NSZK és a Szovjetunió — képviselte­ti magát, a delegációkat többségükben a környezet- védelemmel foglalkozó tár­cáik miniszterhelyettesei ve­zetik, a magyar küldöttsé­get Perczel György környe­zetvédelmi és vízgazdálko­dási miniszterhelyettes. A tanácskozáson jelen van a Közös Piac, az ENSZ Euró­pai Gazdasági Bizottsága és a KGST képviselője is. Előzetes információk sze­rint a csehszlovák fél min­denekelőtt azt szorgalmazza, hogy a levegőtisztaság és vízvédelem területén mű­ködjenek együtt. Prága ja­vasolja, hogy hozzanak lét­re közös környezetvédelmi monitorrendszert, konzul­tatív testületet prágai szék­hellyel, információs adat­bankot. Szombaton és vasárnap tizedik alkalommal rendez­ték meg a megyei zeneisko­lák kamarazenei találkozó­ját Marcaliban. A kulturális központ színháztermében nagyszámú érdeklődő jelen­létében fanfárok jelezték a találkozó megnyitását, ame­lyen hat zeneiskolából 225- en vettek részt. A jubileu­mi rendezvényen közel 70 kamaraegyüttes szerepelt. Az évek során betelt már a vándorserleg is: nincs hely a vésnökök számára, hogy ráróják a legeredményesebb zeneiskola nevét. Ezért úgy döntöttek a rendezők, hogy a legjobban szereplő zene­iskolákat jövőre új vándor­serleg várja, a mostani pe­dig visszakerül a marcali zeneiskolába. Az ünnepélyes megnyitót követően' a mar­cali állami zeneiskola és a fonyódi Szabó Ferenc Álla­mi Zeneiskola mutatta be műsorát, majd a nagyatádi, a siófoki, a kaposvári, és végül a barcsi zeneiskola növendékei szerepeltek. A késő estig tartó verseny­programok tükrözték a ze­nét szerető gyermekek fel- készültségét, zenei tudásukat és a muzsika őszinte szere- tetét. Szombaton a napi zá­rásaként este 8 órakor a budapesti 16. kerületi álla­mi zeneiskola tanárainak kamaraegyüttese adott ün­nepi koncertet. Műsorukon szerepeltek Mozart, Beetho­ven, Schubert művei, a nagy sikerű koncert bizonyította: hogy a zenepedagógusok nem csak jól tanítják növendé­keiket, hanem kiváló kama­razenét is produkálnak. A vasárnap reggel szakmai tanácskozással kezdődött, Friss Gábornak, a zsűri el­nökének vezetésével Lengyel Endre gordonkaművész ta­nár, Bot Lehel zongoramű­vész tanár, Németh József klarinétművész és Bona Já­nos hegedűtanár értékelte a zeneiskolák produkcióját és külön is a kamaracsoportok és a növendékek szereplését. A több mint kétórás ta­nácskozás után született a döntés: a fődíjat, a vándor­serleget a folyamatos fej­lődésükért és a kimagasló színvonalas szereplésükért a nagyatádi állami zeneisko­lások kapták. Egy évig bol­dog tulajdonosai lesznek a vándorserlegnek. Aranyok­levelet és 500 forintos vá­sárlási utalványt öt kama­racsoport kapott. Aranyok­levelet és 200 forintos vá­sárlási utalványt adtak át tíz kamaracsoportnak. Mar­cali város tanácsának díját a nagyatádi állami zeneis­kola vonós kamaracsoportja vette át, név szerint: Birkás Csaba (hegedű), Soter Tímea (hegedű), Héjjas Ágota (he­gedű), Dezse Boglárka he­gedű), Varga Ildikó hegedű), Kállai Enikő (brácsa) és Fodor Réka (cselló). A város úttörőelnökségé­nek diját a kaposvári Liszt Ferenc Állami Zeneiskola csembalótriója kapta, Kokas Katalin (hegedű), Popp Dá­niel (hegedű), Kurucz Krisz­tián (gordonka) és Pocza Katalin csembaló). A közön­ség szavazatai alapján a vá­rosi pártbizottság közönség­díját a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola két nö­vendéke, ’ Bogdán Gábor (klarinét) és Köcsky Péter (zongora) vehette át. A díj­kiosztás után a legjobban szereplő 12 kamaracsoport gálahangversenyt adott a résztvevők és az érdeklődők nagy örömére. Jüngling József TV-NÉZÖ Párhuzamos utakon Hittel, s erővel halad Ro­ckenbauer Pál lelkes csapa­ta a Dráva mentén, Dél-So- mogy homokját taposva. Melléjük szegődöm gondo­latban, s velünk tart Remé- nyik Sándor is, kit mozgó­kép már nem tud megörö­kíteni. Berzencéről érünk So- mogyudvarhelyre, ahol a hagyományőrző csoport fo­gad bennünket. Csizmadia Lajosné és Győri Mihályné papír nélkül tanárai a tör­ténelemnek. Ragaszkodnak a röghöz, ahol megszület­tek, földjük szeretete szá­mukra nem üres fogalom,- azt tartalom tölti ki. („Kiáltó szó ha nem lehe­tünk már:/ Egy titkos tár­saság legyünk!/ Kivándo­rolni, elbújdosni? Nem!/ Mi innen nem megyünk!") A szép és ismeretlen Drá­va folyó vizén leljük meg Plecskó Mihály halászt, s ellátogattunk egy aranymo­só tanyájára is. Munka, s nem gazdagság vár ránk a portáján, mert szakmája nem vagyont, hanem megél­hetést jelent. Becsülettel dolgoznak a vízváriak, s 1986 szeptember húszadikán az ottani parkerdőben hajt­juk álomra fejünket. „Egymás szívé-falán, vég­zetünk éjén/ Egy néma jel­szót kikopogtatunk,/ Mint jeladást a Katakombák mé­lyén:/ Magyarok mara­dunk!") Babócsa a következő ál­lomás, ahol dr. Magyar Kál­mán régész elbeszélése nyomán fölsejlenek évszá­zadok emlékei. Komiósdi nézelődés után egy tiszta és csinos falu, Drávaszentes következik, majd már Bar­cson vagyunk, mely tíz éve újra város. Sajnos, a lakóte­lepek egyszínű falai itt is gyorsabban nőnek, mint a fák, de Barcs mégis tetszik nekünk. A helytörténeti mú­zeum emlékei árulkodnak a régi időkről, az ősborókás pedig örök természeti szép­ség. Tovább bandukolva meg­állunk Patkó Bandi tölgyfá­ja alatt, de Stenszky Gyula és Szabados Tamás kamerá­ja a betyárvilágról alkotott gondolatainkat nem tudja megörökíteni. („Magyar bárdok ajkán csak újra hajt/ Virágot, lom­bot ős-magyar fánk: nyel­vünk,/ S romolhatatlan erőnk árja zeng:/ örök az élet bennük!”) Szülök tér elénk. A török időkben elpusztult, majd .újjáéledt falu, melyet 1740- ben telepítettek be néme­tekkel. A krumpli és a do­hány viszi messze földre hí­rüket, mindenütt pajtaso­rok. Csavarja a gazda a dohányt, de az nem törik meg, mint ahogy az sem, aki termesztette. Találko­zunk legendával is, Pfeffer Teréz sírföliratával, me­lyet talán Vörösmarty írt. Döntsék el az irodalomtör­ténészek a vitát, a falu né­pe így is őrzi, gondozza, be­csüli, rendben tartja. („A lefeszített rugó izmai/ Nem engednek, de erőt gyűjtenek lassan,/ Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás,/ Míg döngve visszapattan!”) Kálmáncsán vagyunk már, az 1828-ban klasszicis­ta stílusban éipült reformá­tus templom előtt. Első is­kolájára is büszke lehet a falu. Már á zselici dombok­ra vágyunk, de Ladon tar­tunk még egy pihenőt. Ki az alvó turistákat látja, csak sejtheti szívük dobba­nását. („Sok mindent nem lehet majd merni/ Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz' Csak a szívünk fog verni./ De magyarul fog verni!”) Berzeviczy Zsolt Magyar népmesék álomvilága A hetvenhét magyar népmese álomvilága elevene­dett meg a barcsi művelődési ház bemutatótermében. Pintér Éva bábcsoportvezető 10 éves alkotói tevékeny­ségét bemutató kiállítását több hétig csodálhatják meg az odalátogatók. (Gyertyás László felvételei) 1991-ben kezdődik a tanítás Új iskola épül Siófokon Siófok négy általános is­kolájába 3025 gyermek jár, a 99 tanteremben — 103 tanulócsoportban — tanul­nak a fiatalok. A tanter­mek közül azonban több mint húsz nem felel meg a követelményeknek, csak amolyan szükségtanterem. Az égető gondokon próbál segíteni hosszabb távon a tanács — azzal, hogy új is­kola létesítésébe kezdett. A végrehajtó bizottság csütörtöki ülésén Horváth László osztályvezető adott tájékoztatást arról, hogy áll jelenleg az új iskola ügye. Az iskola» elhelyezéséhez szükséges terület (Kele ut­ca, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Mészáros Lőrinc utca közötti rész) kisajátítása folyamatban van. Mindösz- sze egyetlen, az ötvenes években épült családi há­zat kell szanálni, más terü­leteken főként a konyha­kertek megszüntetésével jár az új létesítmény, ösz- szesen 18 ingatlant érint a részleges kisajátítás. ínyencek, adófizetők Nem vagyok „haspók”, elé­gedett vagyok munkahelyi ebédeimmel is. Mégis össze­futott számban a nyál, ami­kor egy patinás vermonti cég többszínnyomású kata­lógusát kezembe vettem. A katalógus ínycsiklandó képe­ken mutatja be a hagyomá­nyos vermonti módon füs­tölt sonkát, császárhűst, pulykát, egészben és cson­tozva, százféle sajtot, gyü­mölcsöt, házi süteményeket, mézet, lekvárt és szörpöket. Aki ezektől a képektől nem kap kedvet a megrendelés­re és az evésre, az vagy fakir, vagy gyomorbeteg, esetleg szegény. Mert a cég árai nem fokozzák az étvá­gyat. Miután a fantáziám nehezen fékezhető, ne ve • gye tőlem senki rossznéven, hogy eszembe jutott, én itt­hon sohasem kaptam ilyen ajánlatot, pedig ebbén a ka­talógusban semmi sincs a maple szirup kivételével (amerikai jávorfa besűrített kéregnedve), amit nem ajánl­hatnának itthon is hasonló figyelmességgel. Egy ajánlat lenne egyelő­re nálunk nehezen megvaló­sítható, ami a füzet táblá­ján olvasható: „Az ajánlott áruk telefonon is megrendel­hetők a hét minden napján, reggeltől estig ...” Talán az is gondot jelentene, hogy garantálják termékeik ál­landó minőségét és a meg­rendelő által megjelölt nap­ra történő pontos és friss szállítást. Mindehhez elégsé­ges a megrendelő hitelkár­tyájának a száma és a szál­lítási határidő közlése. A cég három dollár felárral 48 országba hajlandó szállí­tani. Errefelé senkit sem hatott meg rajtam kívül a katalógusnak az a közlése, hogy ha a megrendelőnek bármilyen kifogása lenne a szállított áru minősége el­len, kívánságára visszatérí­tik a vételárat. Ez itt álta­lános kereskedelmi gyakor­lat. A katalógushoz csatolt la­pon meghívják a kedves ol­vasót a cég vermonti üzle­teinek bármelyikébe bemu­tatóasztalaik vendégéül. A meghívásnak szívesen ele­get tettem volna, mert a • vermonti táj festőién szép, különösen ősszel. Ha nem lett volna tőlem 8 órányi autóútra Vermont, örömmel elmentem volna ismét ősz­lesre. Már több, mint egy évti­zede megtanultam első tud­nivalóim között, hogy az Egyesült Államokban kinek- kinek anyagi helyzete saját, szigorúan vett magánügye és eziránt csak az adóhiva­tal érdeklődhet sértés nél­kül. Persze az ő érdeklődé­süket sem fogadják az em­berek kitörő örömmel. A „Mennyit keresel?” és a „Mennyiért vetted?” kérdést itt tapintatlanságnak tekin­tik. Mégis most első ízben érdeklődni merészkedtem ismerőseimtől anyagiakról- keresetekről. de főként az adózásról, annak mértéke, módja és fogadtatása felől. Nagyon tapintatosan tudako­zódtam, mégis furcsa vála­szokat kaptam. Volt, aki csak annyit válaszolt: „Adót fizetni mindenki utál”. Kap­tam méltóságosabb nyilat­kozatot is: „Ha több az adóm, akkor nyilván többet is kerestem”. Bővebb tapasz­talatom mégis az volt, hogy az adófizetés itt sokkal ter­mészetesebb állampolgári kötelezettség, mint nálunk. Az okok ismertek, amellett, hogy e kötelezettség gyöke­rei mélyebbek... Azt ta­pasztaltam, hogy az adózók tudják, hogy mennyit és miért kell fizetniük, sőt gyakorta azt is, hogy mire fordítják keservesen lerótt adójukat. (Én a múlt évben hiába vásároltam oktatófü­zeteket magamnak és tanul­mányoztam azokat órákon át, hiába hallgattam hivatott szakértőket a rádióban és televízióban, mégsem tudom ma sem, hogy miért annyit vontak le illetményemből, amennyit éppen levontak.) A lényeges eltérés az ame­rikai adózástól azonban még­is az, hogy az adók befize­tése után fennmaradó ösz- szeeből az emberek gondta­A villámcsapás. Isamu No guchi szobra lanabbul élnek, mint ná­lunk mostanában, bár egyál­talán nem biztos, hogy job­ban is. Az öregek és a be­tegek élete az USA-ban is megnehezedett, akárcsak ná­lunk, egyáltalán nem rózsás. Biztató jelként fogadta a la­kosság, hogy már jóval ka­rácsony előtt az üzletek erő­sen keresték a munkaerőt és nyugdíjasokat is szívesen alkalmaztak. A novemberi statisztika szerint a munka- nélküliek aránya 5,4 szá- • zalékra csökkent, két évvel ezelőtt 7—8 százalék körül mozgott. (Folytatjuk.) Kellner Bernát Somogyi Gyula tanácsel­nök-helyettes tájékoztatott bennünket arról: 600 ada­gos konyhát és 300 szemé­lyes ebédlőt terveznek, s ez­zel megoldják a közeli 1-es és 2-es általános iskola ét­keztetési gondjait is. Az ütemterv szerint a tanács az idén 35 ml Ili ó forintot szán a kisajátításra, a ki­viteli tervek elkészítésére, valamint a 700—800 méter hosszú csapadékvíz-elveze­tő csatornára. 1990-ben 60 milliós költséggel megkez­dik a tényleges építést (ki­vitelező még nincs, de több jelentkező közül valószínű­leg versenytárgyalássai döntenek majd). 1991-ben további 90 millió forinttal elkészül a nyolctantermes iskola és az étterem a kony­hával. Szeptemberben meg­kezdődhet majd a tanítás úgy, hogy közben 1992-ben további 24 millió forintért megépül a tornaterem, elké­szítik a sportlétesítménye­ket és parkosítják az ud­vart. Az iskolaépítésre tervpá­lyázatot írtak ki. Négy vál­lalat nyújtott be pályázatot;, közülük a legmegfelelőbb­nek a bíráló bizottság a Sióterv tervező és szervező kisszövetkezet elképzelését tartotta. Ezért ezt bízta meg a kiviteli terv elkészí­tésével. Gv. L. Amerikai mozaik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom