Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
1989. március .11., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, ZET, KÖZMŰVELŐDÉS EGY SZÉKELY BERTALAN FESTMÉNYRŐL Szigetvár török alóli felszabadulásának 300. évfordulóján M ss Marple nem nyomoz, csak ül és gondolkodik» Ez a mondat a reggeli angolóráról maradt doktor Szeip Klári fejében, de ahogy megérkezett az irodájába, kirepült onnét, és azóta is ott röpdös a polcok, az elintézetlen kérvények, az összevissza hányt közlönyök fölött, mint egy türkizkék papagáj. „Miss Marple”, mondta újra a papagáj, olyan kiejtéssel, ahogy talán egy igazi angol is mondaná, majd fölröppent, körözött néhányat, és ráült a lámpa burájára. Ekkor szólalt meg a telefon. — Klári — hallotta a titkárnője izgatott hangját —; vedd fel gyorsan, Meredek elvtárs keres! — 0, Meredek elvtárs — kiáltott bele a telefonba Szeip Klári —, ha tudná, mennyire örülök! . Nyers, csaknem durva hang szakította félbe, azt mondta, ha annyira örülne, fölhívta volna, hiszen kétszer is kereste. — De én szívből örülök — mondta Szeip Klári, és bár maga sem hitte, amit mond, egy pillanatra mégis úgy érezte, sok kis nap bujkál a bőre alatt, és Meredek nevének említésére valamennyi fölragyog. Ilyen régi, ilyen tapasztalt ember... Vajon mit akarhat? — Kedden kerestem, és meghagytam a tikárnőjének, hQgy hívjon vissza. Ma pedig csütörtök van. — A fér-“ fi hangjából kitűnt, hogy ez a feledékenység nem kis dolog, ennek következménye is lehet. — Ö, a titkárnőm — kiáltott föl Szeip Klári. — A titkárnőm naphosszat a lakásügye után lohol, hogy mire megszületik a második gyerekük, az udvari lakását utcaira cserélje. Mintha bizony nem ezer meg ezer család lakna udvari lakásban, és nem összkomfortosban, mint ő. — A saját titkárnőjének nem intézi el, hogy rendes lakásban lakjon? — A férfi hangja mint a fagyos szél süvített ki a telefonból. — Édes Meredek elvtárs! Ezek a lakásügyek nem hozzám tartoznak! A lakásokhoz semmi közöm ... Csend lett. A férfi a vonal' túlsó végén, az Íróasztala előtt arra gondolt, talán jobb volna ezt a lakásügyet mégsem bolygatni. Lakás!? Darázsfészek. A múlt rendszer terhes öröksége... És mit tudhat erről ez a trillázó hangú asszony ? Ez a kis kedves? Ez a pitypa- latty ? eip Klári is hallgatott, és meglepve tapasztalta, hogy ások kis nap, ami az előbb a bőrét (vagy szívét?) melegítette, hűlni kezd, és elfogódottsága is csökken. — Mit óhajt, drága Meredek elvtárs? — kérdezte. — Azért keresem, kollégám, elvtársam, édes asz- szonykám — Meredek hangja most meghitt lett, mély és zengő, mintha ő maga egy érchegység volna és a melléből csak ilyen hatalmas hang tudna kijönni —, mert tudomásomra jutott, hogy a bizottság, amelynek mindketten tagjai vagyunk, a múlt héten ülésezett, és engem erre az ülésre nem hívtak meg. Egyáltalán nem kaptam meghívót. — „Miss Marple, Miss Marple”, a türkizkék papagáj hintázni kezdett a lámpán, és mintha csuklana vagy nevetne, ezt ismételgette: „Miss Marple”. „Kuss!”, mondta Szeip Klári, és a telefonba gyengéden: — Semmi közöm, a meghívókhoz, de még ma utánanézek. Hogy szándékosan? Hogy tetszik ilyent gondolni?! — Naiv gyermek! — Meredek szinte belekurjantott a telefonba. — Azt hiszi, nekem nincsenek ellenségeim? Magának megsúghatom — és a telefonvonalak recsegtek-ropogtak ettől a suttogástól —. én még azok közé a tisztségviselők közé tartozom, akikhez bármikor be lehet csengetni, aki személyesen jár el a panaszos ügyében, aki egyenként beszélget el az emberekkel. Ellenségeim ezt rossz néven veszik tőlem, és szívesen kituszkolnak a közéletből. Szeip Klári,- az ipari és műszaki ügyek vezetője sajnálkozva érezte, hogy Meredek iránt az érdeklődés utolsó szikrája is kihunyt belőle. A hajdan érdemes emberre mint nyűgös csecsemőre gondol, aki ráadásul valaki másé, nem is az. ő gyereke. — Szinte hihetetlen — suttogta gyengéden. — A hozzászólásomat, elvtársnő, erre az utolsó ülésre is rendben elkészítettem. De mert nem hívtak meg és nem volt kinek elmondani, úgy döntöttem, magának olvasom föl; tolmácsolja az illetékeseknek. Vathy Zsuzsanna: Két bagatell Meredek hangja hirtelen minden ok nélkül elérzéke- nyedett, az ipari és műszaki ügyek vezetőjének arcára pedig különös mosoly ült ki. Olyan furcsa, dermedt mosoly, hogy mikor a titkárnője egy papírt lobogtatva benyitott, ijedten visszahúzódott. „Tisztelt ülés! Bő egy év telt el azóta, hogy utoljára szóltam ebben a teremben.” eip Klári óvatosan az asztalra fektette a kagylót — ettől Meredek hangja mintegy csukott ajtón át hallatszott —, s immár szabad kezével a naptárját lapozta. Micsoda napja lesz holnap! Szennyvíztisztító, gyalogátkelő, adóbevallások. Közben fölemelte a kagylót, és elgondolkozva mondta: — Ügy van. „Arra is én hívtam föl a figyelmet — mondta^ Meredek, és a hangja remegett, mert az úgy van régi érzéseket ébresztett föl benne: kongresszusi termeket látott maga előtt, szónoki emelvényeket, üzemcsarnokokat, közben lábak ütemes dobogását hallotta, és tenyerek csattanását —, hogy önteltségre még így sincs okunk!” Ebben a pillanatban Szeip Klári lába az asztal alatt hozzáért valamihez. Lehajolt, hogy megnézze. A táska! Egészen kiment a fejéből a fehér táska! A kagylót a füle és a válla közé vette, a táskát kinyitotta, és óvatosan az ölébe emelte. Orchidea. Szeip Klári megforgatta az átlátszó dobozt, az asztalra tette. Nem szerette az orchideát, nem is értette, mások mit szeretnek rajta. Belenyúlt a táskába, vaktában tovább keresgélt benne. Kínai töltőtoll díszdobozzal. Egy üveg parfüm. Bonbon; a doboz aranyos fedelén parókás gyerek, zsabós ingben, lúd- tollal a kezében. Ö, de édes! Nagylelkűen elhatározta, hogy a testvére gyerekeinek ajándékozza, megkapják húsvétra. Még mélyebben nyúlt a táskába egy gömbölyű üveg, nyilván ital —, majd ujjai finom kelméhez, selymes tapintású anyaghoz értek. Óvatosan kiemelte, az asztalra tette. Enciánkék selyem volt, blúzféle, egzotikus estélyi viselet. Elragadtatva az arcához szorította. Milyen szép! Milyen merész! Gépies mozdulattal újra a táskába nyúlt — „hogyne, Meredek elidárs” — suttogta, és arcát valamiért elöntötte a zavar pírja. „Most rátérek mondanivalóm másik részére — kiáltott a kagylóba Meredek. — Bajaink fő oka, kollegám, hogy az elosztással tízszer annyit foglalkozunk, mint az elosztanivaló megtermelésével. Kevesebbel beérnünk! Kölcsönös tisztelet, és... útkeresés!” — Útkeresés — suttogta Szeip Klári, és türelmetlenül várta a minden kíntól megszabadító kattanást. Ehelyett a férfi panaszos hangon valami betegségről kezdett beszélni, amibe a „közöny” és az „értetlenség” lökte, és orvosai fél év után „állították talpra”. A fiatal nő, a műszaki és az ipari ügyek vezetője úgy érezte, sűrű haja elviselhetetlen súllyal nehezedik a fejére, szemhéja ég, és ha nem mehet levegőre azon- • nal, rosszul lesz. — Igen, Meredek elvtárs — mondta zsibbadó szájjal. — Ennyit dióhéjban hallotta végül, de ekkor már kihagyott a szíve, és elfogyott előle a levegő. — Tudatlan, tapasztalatlan macska — dörmögte Meredek, de mindent együtt- véve elégedett volt magá- val, s kezét jóleső érzéssel még néhány másodpercig a telefonon tartotta. Doktor Szeip Klári tea telefont nézte. Aztán fölállt, “és mint aki most tanul jár- ni, lassan az ablakhoz ment. Lenézett a tizedik emeletről a városra, majd megfordult, körbejárta a szobáját, mint aki keres valamit. g egyszer ránézett az órájára, dé semmi tévedés: tizenkettő ötven, tíz perc múlva kezdődik a délutáni értekezlet. Idegességében rágni kezdte a száján a rúzst, arca a méregtől felfúvódott, szeme két keskeny rés lett, szája kerek, arca ráncos és csúf, mint egy felingerelt macskáé. — Az apádnak, anyádnak pofázol annyit! — zihálta elfulladva. — Te... marha! Legszívesebben fölkapta volna a telefont, hogy földhöz vágja, de ehelyett csak újra meg újra elismételte: „marha”. Ettől valamennyire megnyugodott, és mert úgysem volt más választása, a mosdóhoz ment. Vízzel és festékkel rendbe tette magát: ilyen állapotban mégse lássa senki. Szigetvár egykori védőinek példamutató tette a történetírók munkássága nyomán nemcsak irodalmunkba, hanem képzőművészetünkbe is bevonult. Helytállásuk méltó ábrázolása az erdélyi származású Székely Bertalan festőművészt (1835 —1910) egy évtizedig foglalkoztatta. C az 1848-as szabaságharc bukása utáni önkényuralom éveiben nagy költő kortársa, Arany János, és pártfogói Eötvös József s Kemény Zsigmond hatására a reményvesztett magyar társadalom ellenállását történelmünk fényes lapjainak drámai megjelenítésével erősítette. Egy évezred küzdelmeit feltáró 37 történeti művével egyik mélta- tója szerint „a magyar múltnak ő a legnagyobb festője”. Zrínyi Miklósnak és hadinépének 1566. évi hősi küzdelmét megörökítő festménye a Zrínyi kirohanása. Hörend hírneve Herend neve ma már azon ritka porcelángyárak között R7!prpnpl mint Mpírspii vaffv Történelmi hitelességű kompozícióján meglepő módon a Szigetvárt ostromló II. Szu- lejmán szultán seregéből egy törököt sem ábrázol. Ám a kitárt kapun beözönlő hajnali fényben az egyenlőtlenné vált harcban résztvevők sorsa egyértelmű. Ott van a dunántúli fő- kapitányság magasra emelt zászlajával ifjú Juranits Lőrinc. Kivont karddal Zrínyi Miklós horvát bán, a vár kapitánya, díszruhájában, gyémántforgós, kócsagtoliakkal díszes kalpagban. Hűséges magyar és horvát vitézei élén az oszmán sereg túlereje, a külső segítség elmaradása miatt, az ostromban sűrű füsttel borított, lángtengerré vált Sziget elhagyására kényszerül. Utoljára szól a 34 napja tartó küzdelemben megmaradtak- hoz. A kitörés előtt búcsúzó, az önkívület határán övéiket eltaszító katonák alakSevres, amelyeket időtálló formák, kézi festésű díszítések tesznek egyénivé. Az Í826-ban alapított gyár világhírét az 1851. évi londoni világkiállításon nyert első díj alapozta meg. Viktória angol királynő itt rendelte meg a kínai hatás alatt született lepkés-virá- gos. készletet. Ez azóta is a legkedvesebb herendi minták közé tartozik. A világhírű bakonyi üzemben napjainkban több mint 1000 rajzolatot tartanak számon és alkalmaznak. Minden egyes porcelán egyedi darab, s bár a festők minta után dolgoznak, a festési mód azonban egyénenként változó, ezért nem lehet két egyforma herendi porcelánt találni. Herenden — ezt mondják — csak a víz, a levegő, no meg a szaktudás helybeli. A messze földön híres herendi porcelán ugyanis import alapanyagokból készül. Előállításához kvarcra, kaolinra fnlHnátra festékekre jait — a lélektani hatást egyre fokozó művész — a belső várban tomboló tűz vörös fényével festi. Az eddigi ádáz harc közeli, utolsó felvonását a védők kő- omladékot borító tetemeivel érzékelteti. A művész palettájáról most száműzte a sötét tónusú színeket. Nagyméretű alkotásához két tanulmányt készített (egyiket az osztrák Hans Makart közreműködésével). Itt bemutatott, 1885-ben vászonra olajjal festett képe 197x350 centiméter. Sziget vára török alóli fel- szabadulásának 300. évfordulóját februárban ünnepeltük. A debreceni Déri Múzeum képtárának látogatói Székely Bertalan Zrínyi kirohanása című festménye láttán a történelmi múlttal szembesülve ma is erőt meríthetnek az egykori Szigetvár önfeláldozó hőseinek és mázokra van szükség. Ezek mindegyike — a Csehszlovákiából származó kaolin kivételével — tőkés országokból érkezik. Mégis megéri az import, mert megsokszorozható a bekerülési összeg. Mintegy másfél évszázadon át tartotta magát a hiedelem, hogy csak bükkfa lángjával lehet kellőképpen kiégetni a porcelánedényeket, illetve rájuk égetni a mázt és a festéket. Kiderült azonban, hogy a földgáztüzelés és az elektromos fűtés is megfelel, sőt ezekkel még le is rövidíthető a kiégetési idő. A legnagyobb herendi porcelánként az 1954-ben készült 217 cm magas, 150 kg súlyú ■ emlékvázát tartják számon, amelyre az országház képét festették. (A gyár házi múzeumában található.) A képünkön látható — készülőiéiben levő — padlóváza viszont „csak” 125 cm magas. Az arab növényi motívumokkal díszített óriás vázán két porcelánfestő hárnm hnnani^ Hnlgnznt.t: Bertók László: Ott állunk hogy se be se ki Ez nem szövetség csak szövet se képzője se céljai s mint a szakadt köpönyeget ki se kell már fordítani ennyit akartam mondani közönségesen mintha egy verset folytatna valaki mert vitatkozni nem lehet de kerestem a rímeket s te sem tudtál veszíteni s mikor az eső megeredt ott álltunk hogy se be se ki hát mért az a bűnös aki megint a markába nevet? példájából. M.L. Törő István: • Mátyás Ferenc: Tavaszi hangok Elszállt vele az angyal Surran a madár, éneke habzik szívemen, Weöres Sándor isírjára nyesedék, s venyige füstje száll, pattog rüggyel Ügy játszott a szavakkal telt igarád, s mandulamint napfény ha zivatar van sziromba bújva hálálkodik Egry Picasso a színekkel a méh — kiemelkedtünk hogy életet teremtsen a hideg poklából, szemünk az ördöggel is úgy perelt pillája alá áldott napsugarat hogy isten előtt térdepelt gyűrünk, kiszellőztetett puha . lélekből lehelte a dalt ágyban égig lobban szerelmünk — öregen is gyermek maradt lelkünk oly üde, tenyerünkön ' s elszállt vele az angyal szerszámok nyelétől hólyagok duzzadoznak, hét határba is De egyetemes hagyatékát elhallik hangunk, s messze szívek őrzik otthonos tékák elhúzó szelek cipelik a távolba kimondta a kimondhatatlant törő friss asszonyi nevetést. nem némul el ki halhatatlan
