Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
1989. március 11., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP] A 1919 TANULSÁGAI Felvállalták a nemzeti lét kérdéseit EMLÉKÜLÉS KAPOSVÁRON Az emlékülés résztvevői megkoszorúzták Latinca Sándor szobrát rAdióiegyzet Vallomások a szellem erejéről Emlékülést rendezett a megyei pártbizottság oktatási igazgatósága és baráti köre a somogyi direktórium hatalomátvételének 70. évfordulója alkalmából tegnap délután. Az elnökségben helyet foglalt dr. Tóth Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. Eredics Károly, az oktatási igazgatóság igazgatója megnyitójában arról beszélt: 1919. március 10-án a somogyi munkásság, a dolgozó tömegek a nemzeti lét leg-, fontosabb kérdéseit vállalták fel, s keresték a nemzeti boldogulás — új eszmék által vezérelt — útját. 1919 tavasza megőrizte az 1848 49-es forradalom és szabadságharc legmélyebb és legfontosabb értékeit. Az új hatalom vezető szervei ötvözték az éppen megszületett kommunista mozgalom és a nagy hagyományú szociáldemokrata mozgalom tapasztalatait, törekvéseit. E tapasztalatok azt mutatják, hogy nemzeti, forradalmi hagyományaink egységet alkotnak, megértésükkel a ma oly fontos nemzeti közmegegyezés megteremtését segíthetjük. Ezek tehát általános nemzeti értékek, amelyek kisajátítására senki sem törekedhet. Dr, Kende János, az MSZMP Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársa más elfogaltsága miatt nem tudott eljönni Kaposvárra. A magyarországi Tanácsköztársaság hét évtized távlatában című előadását Paksi Lajos tanszékvezető olvasta fel. Dr.' Kende János arra próbált választ adni: hol van a helye a Tanácsköztársaságnak nemzetünk történetében. Leszögezte: a Magyar Tanácsköztársaság vezetői 1919-ben sok tekintetben járatlan úton indultak el, s igazán nem tudhatták március 21-én, hogy mindössze 133 napjuk van arra, hogy megtalálják minden társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai prob• léma „tökéletes megoldását” — ha ugyan van ilyen. Alkalmazták — miként Lenin mondotta — az orosz forradalom minden lényeges tapasztalatát, ám ezeket nem lehet egyszerűen lemásolni. Ha így vizsgáljuk 1919 sajátosságait, akkor a Tanács- köztársaságot nem valami különös magyar útként foghatjuk fel, hanem olyan alternatíva megvalósítási kísérletként, amely szerint a szocialista forradalom Kelet-, illetve Közép-Európa- ban is reális időszerű lehetőség. A két munkáspárt egyesülése 1919. március 21-én a hatalom megragadásának elengedhetetlen feltétele volt. Történelmi jelentőségű tény, hogy nálunk a Tanácsköztársaság a mindkét munkáspártba és a szakszervezetekbe tartozó, vagyis a politikailag öntudatos munkásság műveként Született meg és fejlődött. Az előadás rámutatott az önigazgatás föllelhető elemeire. A Tanácsköztársaság nemzetközi jelentőségéről szólva kiemelte: rövid fennállása alatt már puszta létével is megvalósította a cselekvő internacionalizmust. Nemzeti önbecsülésünk szempontjából is fontos tudni és vallani 1919 márciusának jelentőségét. Ezután dr, Andrássy Antal levéltár-igazgató tartott előadást Arcok, tettek 1919 tavaszán Somogybán címmel. Az előadó több évtizedes kutatásai nyomán újszerűén, sokoldalúan közelítette meg a témát, egyben közelebb hozva az eseményeket és a személyeket, például Latinca Sándort, Tóth Lajost, Szalma Istvánt, Szántó Imrét, Létein Samut, Gyura Jánost, aztán a polgárság soraiból kiemelkedő dr. Deák Andrást (rá se tábla, se utca nem emlékezteti), s végül a földbirtokos családban született Svastics Imrét, aki a Tanácsköztársaság legendás hírű parancsnoka lett. Nagyon érdekes volt, amit az előadó Latinca Sándorról mondott. A nagy formátumú politikusnak volt bátorsága szembeszállni Kun Béla merev intézkedéseivel és visszaverni vádaskodásait. Parasztpolitikájában országosan előrelátó volt. Amit a párt legfelső vezetőd május végén és júniusban kénytelenek belátni, azt Latinca és vezető társai márciusban megoldották. A szegényparasztság többsége néhány holdat remélt a tanácshatalomtól. Ezt tudomásul kellett venni, igényeiket ki kellett elégíteni. 1919 júniusáig a 620 ezer katasztrális hold szövetkezeti terület mellett kiosztottak 14 827 kh szántót, 1792 kh rétet és 3828 kh legelőt. Az előadásokhoz Suri Károly, az oktatási igazgatóság nyugdíjas igazgatóhelyettese szólt hozzá. Hangsúlyozta: mélyebbre kellene ásni a Tanácsköztársaság tanulságaiba, mert csak így lehet megváltoztatni bizonyos meggyökeresedett véleményeket. L. G. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek nem volt lehetősége az egyetemen megtanulni egy sor fró és költő életművét, hiszen az akkori szektás-dogmatikus irodalompolitika kirekesztette őket a tananyagból. Így aztán a diploma megszerzése utáni években kellett pótolni a mulasztást, végigolvasni Dosztojevszkij regényeit, megismerkedni Kafkával, Camus-ve 1 és sorolhatnám tovább. Kodolányi Jánost is ebben az időszakban szerettem meg. Máig ható élményt adtak egy időben „megbélyegzett” történelmi művei. Azt természetesen — másokkal együtt — őszintén bevallhatom: még ma sem ismerem teljesen a második Nyugat-nemzedék egyik legjelentősebb prózaíróját. Akkoriban ugyanis egyre- másra jelentek meg fiatal írók művei, amelyekről any- nyit beszéltek. Ezek között volt 1957-ben Szabó István Varázslat kertje című no- velláskötete is. Friss hangjával nagyon megragadott bennünket, fiatal értelmiségieket. Mostanáig azonban nem tudtam, nem tudhattam, milyen szoros összefüggés van Kodolányi János és Szabó István között. Egy kitűnő rádióműsor ébresztett rá erre. Puskás Károly szerkesztő nyolc levelet választott ki kitűnő érzékkel Kodolányi óriási hagyatékából. Nemcsak arról az önzetlen tanítómesteri—tanit- ványi kapcsolatról tudósítanak, amely 1949 és 1955 között kialakult az akkor „hallgatók írók” közé tartozó' Kodolányi és a pályája kezdetén álló Szabó István között, hanem az író hivatásából, a nyelv szerepéről, az igazi valóság megismerésének fontosságából is leckét kapunk, mi, hallgatók is. Ma már tudjuk, hogy Kodolányi János ezekben az Megalakult a Magyar Újságírók Országos Szövetségének dél-dunántúli szervezete. A Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mintegy kétszáz újságíróját töévekben akarattyai elvonultsága idején csaknem kizárólag írásban tartott kapcsolatot barátaival, ismerőseivel. Naponta öt vagy ennél több levelet írt, néha tíz-húsz oldalasat is. Ezt a hagyatékot alig ismerjük, jelenleg a budapesti Széchenyi Könyvtár kézirattárában .őrzik. Az író lánya, Kodolányi Júlia szerint: „Ha egyszer ez néhány, 1949 és 1955 között írt levél napvilágot lát, irodalomtörténeti jelentőségű lesz”. A Helyey László kitűnő tolmácsolásában megismert nyolc levél bizonyítja, hogy igaz a fenti állítás. Egy európai gondolkodású író egyengette Szabó István lépteit. S közben egyre nyesegette az akkori kor szelleméből táplálkozó téves felfogások kinövéseit. Jó érzékkel mutatott rá a stilisztikai hibáira, a látásmódja gyengéire, ösztökéli a nyelvtanulásra is, mert ennek révén jobban megismerheti az anyanyelvét is. „örülök, hogy látod, milyen ízes, mély, megragadó erő- jű volt hajdan a magyar nyelv, s milyen homályos, zavaros, halovány és romlott most” — írta 1952-ben. Sokat megtudunk Kodolányi János írói hitvallásáról, mégis inkább egy politikai jellegű állásfoglalását ragadom ki. 1952-ben fölkereste Illyés Gyula, Veres Péter, s megpróbálta visszatéríteni a nyilvános életbe. Ö ezt • úgy fogta fel: akik mindenáron maguk közé akarják húzni, csak menteni akarják magukat. „Milyen igaza van az Evangéliumnak: minden bűn meg- bocsáttatik, csak a szent szellem ellen elkövetett bűnre nincs bocsánat.” Az irodalomtörténet Ko- dolányit igazolta. Ez a kitűnő rádióműsor pedig mindnyájunknak leckét adott a szellem erejéből. mörítő szervezet területi tanácsa titkárnak Gárdonyi Tamást, a Dunántúli Napló, elnöknek Lukács Józsefet, a Zalai Hírlap munkatársát választotta. Lajos Géza Területi újságíró-szervezet Philadelphiában nem tudja mindenki, én sem tudtam eddig, hogy Merionban, a város szívétől kb. 12 km- re nyugatra található a világ leggazdagabb impresz- szionista képgyűjteménye, a Barnes Alapítvány: 175 Renoir, 66 Cézanne, 65 Matisse, több Manet, Van Gogh, Corot, Rousseau, Seurat, és Degas mellett Alodigliani, Klee, Ütrillo, Picasso, a két Prendergast és Miro néhány képe. Ezek a festmények sehol másutt nem láthatók — sem kiállításokon, se'm képeslapokon, sem katalógusában —, mert sohasem kölcsönözték őket, fényképezés céljából sem. p üjterhény története rendkiviiL érdekes és sajátosan ameri kai." Egykori tulajdonosa dr. Barniis C. Albert, egy phrladelphíáá mészáros szegénysorban felnőtt orvos fia, miután feltalálta az Argyrol nevű fertőtlenítő csodaszert, amelyet az újszülöttek szemének fertőtlenítésére alkalmaztak, foglalkozását vegyészre cserélte föl. Találmánya dollármilliókat hozott neki, bankok helyett képekbe fektette hatalmas vagyonát. Elsősorban az európai impreszionistá- kat gyűjtötte, főként azokat, amelyeket akkoriban a kritikusok dicsértek. Szerencsével és sikerrel gyűjtötte képeit, például eg.v Henri Rousseau-fest- ményhez tíz dollárért jutott egy párizsi ékszerüzletben. Jó szándékkal eltökélte, hogy a művészeteket az egyszerű emberek számára is hozzáférhetővé teszi életük megszépítésére. Üzemének faKépért gyógyszer Iáit festményekkel díszítette és előadásokat tartott munkásainak a művészetekről. 1923-ban gyűjteményének egy részét kiállította a penn- sylvániaiai Szépművészeti Akadémián. Gyűjteményét kigúnyolták. Ezután már csak kivételes személyek láthatták a több mint ezer darabból álló gyűjteményt, amely 1961-ben — halála után tíz évvel — nyílt meg, bár korlátozottan, a nagy- közönség előtt. A francia reneszánsz stílusban épített North Latches Lane 300. szám alatti palotába hetenként 250 látogató léphet be előzetes bejelentés és engedély alapján — természetesen megfelelő biztonsági ellenőrzés után — és tekintheti me^ az ott felhalmozott műkincseket. Nagy meglepetés volt számomra, amikor a modernek mellett Giorgane, Tizian, Tintoretto, Paolo Veronese, El Greco, Daumier, Delacroix , valamint a holland öreg mesterek, köztük Frans Hals festményeivel ^újjitam szemben magam. ArSÜF; az ősi kínai és perzs|^_u vészét remekeit, a gör5|^hindu és egyiptomi művészet nagy alkotásait megpillantottam és az afrikai meg az amerikai indián kultúra felbecsülhetetlen kincseire is rátaláltam, önkéntelenül felötlött bennem a kérdés: „Hogyan lehetett elég egy emberélet ennyi műremek összegyűjtéséhez és megőrzéséhez?” Őszintén sajnálom, hogy még egy képeslapot sem vásárolhattam a palotáról, a 12 hektáros különleges szépségű kertről és a ház kincseiről. A fényképezőgépemet, miként a hölgyeknek a kézitáskáját is a ruhatárban le kellett adnom. A festmények felírások és rendszerezés nélkül ugyanott függenek, ahová dr. Barnes helyezte őket. A gyűjtemény azóta nem hagyta el a házat. Nagyon örülök, hogy sikerült bejutnom a kötöttségek miatt európaiak számára ritkán megnyíló, mérhetetlen kincseket őrző házba. (Folytatjuk.) Kellner Bernát A híres „Csipesz” — a philadelphiai városháza előtt Amerikai mozaik
