Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
2 Somogyi Néplap 1989. március 6., hétfő MSZMPtalálkozósorozat A település állomásához közel egy személyvonat belerohant az előtte haladóba március 4-én. A baleset következtében több kocsi kisiklott, kilenc ember meghalt, a sérültek száma több tucatra tehető Az MSZMP a népakaratot kifejező politikai rendszert akar ISMÉT BECSBEN : ÚJ fórumok, új remények (Folytatás az 1. oldalról.) kus elemzésével kívánnak részt venni azok formálásában. A tanácskozás résztvevői határozottan megfogalmazták: a Münnich Ferenc Társaság kész részt venni egy széles társadalmi alapokon létrejövő „nemzeti kerékasztal” tanácskozáson. Ugyancsak a Központi Bizottság székháza volt a színhelye a késő délutáni órákban a Független Kisgazdapárt és az MSZMP megbeszélésének. A vendégek Vörös Vincének, az PKP társelnökének vezetésével ültek a tárgyalóasztalhoz. A zárt ajtók mögött megtartott tanácskozásról közleményt juttattak el a Magyar Távirati Irodához. A nyilatkozat hangoztatja: a pártok képviselői kifejtették álláspontjukat pártjaik helyzetéről, a többpártrendszerű parlamenti demokráciára való átmenet általuk elképzelt módjáról. A Kisgazdapárt egyetértett az MSZMP-nek azzal a javaslatával hogy a későbbi tárgyalásokon elsősorban a választási . rendszerről, illetve az alkotmányozási folyamat politikai elveiről, valamint gazdasági és szociálpolitikai kérdésékről essék szó. Ugyanakkor az FKP kiemelten szólt előzetes agrárpolitikai elképzeléseiről. A tárgyaló felek szükségesnek tartatták további két- és többoldalú konzultációk folytatását annak érdekében, hogy a gazdasági és a politikai rendszer megújításában valamennyi konstruktív társadalmi erő részt vehessen. A Magyar Szocialista Munkáspárt, illetve a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt találkozóival folytatódott vasárnap a kétoldalú tárgyalássorozat. Az MSZMP székházában vasárnap délelőtt elsőként a MISZOT küldöttsége ' — Stumpf István elnök, valamint a KISZ, a FIDESZ, a Szociáldemokrata Ifjúsági Kör, ' az Ifjúsági Környezetvédelmi Szövetség és a katolikus ifjúsági mozgalom képviselője — ült a tárgyalóasztalhoz. A MISZOT és az MSZMP tárgyalódelegációja egyetértésre jutott abban, hogy mindenki, aki az ország sorsáért felelősséget érez, tegyen lépéseket az érdemi kérdések megtárgyalására alkalmas fórum létrehozására. A MISZOT képviselői elfogadhatónak tartották az MSZMP erre vonatkozó eLképzelé- -------------------------------------------E lítélték MeFarlant-t Két évi — felfüggesztett — börtönbüntetésre, illetve 20 000 dollár pénzbüntetésre ítélték Robert McFarlane't, Reagan elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját, mert félrevezette a törvényhozást az „Irán— kontra” ügyben. McFarlane és a reagani Fehér Ház több más vezető embere a törvényeket megsértve Iránnak szóló fegyvereladásokat szervezett, a befolyt összegből pedig a niearaguai kontrákat fegyverezte. McFarlane az első, akit elítéltek a 80-as évek közepére visz- nyanyúló ügyben. Az enyhe ítéletet annak köszönhette, hogy megegyezett az ügyésszel és vállalta, hogy tanúskodik ■egykori beosztottja, Oliver North alezredes ellen annak most folyó perében. seit, amelyekről Fejti György, az MSZMP tárgyaló delegációjának vezetője, a Központi Bizottság titkára adott tájékoztatást. Stumpf István úgy értékelte ezt a találkozót: az MSZMP először fordít intézményesen figyelmet a MISZOT működésére. Hangsúlyozta: a MISZOT és az ifjúság érdekelt abban, hogy a mai hatalom központi szerve, az MSZMP átalakulásának eredményeként a reformerők kapjanak meghatározó szerepet a párton belül, és a többpártrendszerre történő békés átmenet feltételeit közös_ párbeszéd során alakítsák ki. Stumpf István — nem a vita újbóli kirobbantásának szándékával — március 15-e megünneplésével összefüggésben felvetette: a párt tegyen meg mindent azért, hegy ez a nemzeti ünnep erőszakmentes legyen. Ezt az ifjúsági szervezetek is igyekeznek majd minden erejükkel elkerülni. A FIDESZ képviselője azt kérte: szülessen hivatalos állásfoglalás arról, hogy a FIDESZ egyenrangú politikai szervezetnek tekinthető-e bármely intézményben, munkahelyen, a politikai közéletben. Eddigi működésében ugyanis adminisztratív hatalmi korlátok, intézkedések akadályozták. Fejti György véleménye szerint az MSZMP általában a diszkrimináció ellen van, de nem tartja a párt kötelességének, feladatának es jogának, hogy konkrét szervezeteket megnevező elvi állásfoglalást. tegyen. A Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnökségének jóváhagyásával, annak képviseletében Bíró Zoltán és Csurka István folytatott előzetes tájékozódó megbeszélést az MSZMP tárgyalócsoportjával. Az MSZMP delegációja állást foglalt a többpártrendszeren és a nemzet legszélesebb érdekein nyugvó képviseleti demokrácia mellett. Ehhez az átmenetet a társadalom reprezentáns szervezetei közötti konszenzus segítségével kell megteremteni. A Magyar Demokrata Fórum képviselői tájékoztatták az MSZMP delegációját arról, hogy a békés politikai átmenet intézményes biztosítékát változatlanul az ideiglenes alkotmányozó nemzetgyűlés létrejöttében látják. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy az MDF országos gyűlését követő időszakban az MSZMP folytatja a tárgyalásokat az ott megválasztott új vezetőséggel. (Folytatás az 1. oldalról) Az MSZMP fontosnak tartja a társadalmi és a lét- biztonság újrateremtését hazánkban; szükségesnek a családok támogatását, a fiatalok helyzetének javítását. Az anyag kitér az MSZMP külpolitikai törekvéseire Is. Leszögezi: az MSZMP katonai tömbök nélküli, fegyvermentes, bélkés világ megteremtésében érdekelt. Ezért támogatja a külföldi csapatok kivonását minden országból. Hisz az egyenrangú, szuverén/ nemzetek ■közösségében, baráti kapcsolatot akar a szomszédos népekkel. A párt fontosnak tartja a világban élő magyarokkal a szoros kapcsolattartást. A Központi Bizottság elé kerülő tézisek a párt rövid távra szóló akcióprogramját fogalmazzák meg, s ez az anyag nem tekinthető a párt hosszú távra szóló programnyilatkozatának — azt a következő pártkongresszusig kell kidolgozni. Az írásos anyaghoz Be- recz János, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja fűz majd szóbeli kiegészítést. A Központi Bizottság második napirendként Szűrös Mátyásnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját hallgatja meg időszerű nemzetközi 'témákról, köztük a világpolitika1 és kétoldalú kapcsolataink legfontosabb kérdéseiről. Ehhez a témáihoz nem készült előzetesen írásos anyag. A szóvivő elmondta, hogy egyéb kérdéseket is megtárgyal a testület, majd arra a kérdésre, hogy mi az MSZMP álláspontja március 15-e méltó megünnepléséről, így válaszait: — Március 15-e valószínűleg szóba kerül majd a Központi Bizottság ülésén is, hiszen az MSZMP a Hazafias Népfronttal együtt elindítója volt annak a javaslatnak, hogy az 1848-as forradalom kitörésének napja nemzeti ünnepünk és munkaszüneti nap legyen. A pártnak az az álláspontja, hogy ennek a nagy ünnepnek nem szabad a nemzetet megosztania; hanem éppen ellekezőleg, a nemzeti egyetértés és konszenzus ünnepévé kell lennie. Ezért az MSZMP támogatja a Hazafias Népfront február 18-i kiáltványát, amelyben arra szólította fel népünket, hogy a nemzet együtt ünnepelje meg március 15-ét. A katonai szakértőknek, a diplomatáknak szinte csak lélegzetvételnyi szünet jutott: alig néhány héttel azután, hogy ünnepélyes keretek között, a záródokumentum elfogadásával befejeződött Bécsben a helsinki folyamat eddig talán legsikeresebb utókonferenciája, ismét az osztrák fővárosba várják a tárgyalódelegációkat. Méghozzá nem is akármilyen külsőségek közé, hiszen ma ismét magas szinten, a külügyminiszterek részvételével indul meg az újabh leszerelési értekezlet. Párhuzamos tanácskozás Am a pontosság kedvéért tanácsos lenne rögtön többes számot használni, elvégre ezúttal nem is egy, hanem két tanácskozás indul Bécsben. Az egyik (az 1984 és 1986 közötti stockholmi konferneia folytatásaként) az európai bizalom és biztonság erősítésével foglalkozik. s ugyanaz a 35 ország — kontinensünk 33 állama, valamint az Egyesült Államok és Kanada — vesz rajta részt, amely a helsinki folyamatnak is' részese. A másik fórum azonban,, amelyet Bécsben a bizalom- erősítő intézkedések megtárgyalásával párhuzamosan rendeznek, újdonságszámba mehet: immár hivatalos, intézményes formában folytatja a NATO 16, s a Varsói Szerződés hat tagállamának megbeszéléssorozatát, amely már a bécsi utókonferencia alatt is sokszor járult hozzá az elengedhetetlenül szükséges kompromisszumok kidolgozásához. Lehetőséget kínál az új bécsi nyitány egyben a két nagyhatalom vezető diplomatájának az első, ismerkedő jellegű, de egyes források alapján érdemi eszmecserét is célul kitűző találkozójához : Eduard Sevard- nadze és James Baker a tervek szerint március 7-én kezd párbeszédet. Az igazi „aprómunkára”, a rendszeres tanácskozásokra ugyancsak a külügyminiszterek háromnapos konferenciája után. március 9-től kerül sor, de az előjelek sora, a magas szintű részvétel is jól jelzi, hogy földrészünk legtöbb állama milyen jelentőséget tulajdonít az új lesze- lési fórumnak. A „23-ák” tanácskozásán, mindenekelőtt a hagyományos fegyverek mennyiségi és minőségi korlátozását, az úgynevezett „aszimmetriák” leépítését, a meglepetésszerű támadásra való képesség kiküszöböléséi; tekintik célnak. Tegyük hozzá rögtön: Ilyen, sokszor emlegetett egyenlőtlenség nem csupán a Varsói Szerződés oldalán található, nyugaton előszeretettel emlegetik például a harckocsik és a tüzérség fölényét, hanem a NATO-nál is, például a csapásmérő légierő kategóriájában. Biztató fejlemény, hogy - közös megegyezéssel — a meghozandó intézkedések hatóköre az Atlanti-óceántól egészen az Uraiig terjedő övezetre vonatkozik majd. Az is kedvező tényező, hogy a felek kiemelt fontosságot tulajdonítanak az ellenőrzésnek, /beleértve nemcsak az információcserét, hanem a helyszíni kontrollt is. Ez a hatékonyság és szigor remélhetőleg elejét veszi majd az előző, terméketlennek bizonyult létszámvitáknak, amelyek a korábbi bécsi haderőcsökkentési tárgyalások kudarcához alaposan hozzájárultak. A hagyományos fegyverek előtérbe állítása már csak azért is jelentős, mert számért szakértő úgy véli: a nukleáris eszközök egyes kategóriájának kiküszöbölése után a fegyverkezési verseny fő területe épp a hagyományos fegyvereké, rendkívül gyors technológiai fejlesztésükre tevődik át, ezek így ma már semmivel nem kevésbé veszélyesek, mint a bevethetőség terén amúgy is gyakorlatilag kizárt atomfegyverek. Nem csak megfigyelőként Két, egymással párhuzamosan folyó tárgyalás indul tehát az osztrák fővárosban, ám az nyilvánvaló, hogy a két fórum egymástól korántsem függetleníthető. A „23-ak” megbeszéléseiről a megállapodás szerint rendszeresen tájékoztatják majd a „35-ök” delegátusait, s az is természetes, hogy az egyik fórumon elért siker, netán kudarc alaposan kihathat a másik fórum munkájára, hangulatára is. Tény mindenesetre, hogy e márciusi nyitány — a világ- politikai légkör1 általános derűsebbé válásával összefonódva — óvatos optimizmusra adhat okot. Moszkvai vélemények szerint is elképzelhető. hagy Bécsben viszonylag rövid idő alatt valóságos csökkentésekben egyezhessenek meg a résztvevők, ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy a mostani tárgyalásokon jóval nagyobb esély nyílik a sikerre, mint a hetvenes években beindult, ám másfél évtizednyi helybenjárás .után zsákutcába került közép-európai fegyverzetcsökkentési konferencián. Hazánk, akárcsak eddig, aktív részese kíván lenni a biztonság és bizalom erősítésének földrészünkön éppúgy, mint ahogy érdekelt a haderők szintiének kölcsönös csökkentésében is. Szegő Gábor (MTI) TANÁROK TÜNTETTEK Tanárok vonulnak a francia főváros központiában tiltakozva a kormány oktatási reformja ellen. A tüntetést a tanárok szakszervezete kezdeményezte, s incidens nélkül zajlott le A Somogy Aruház nőnapi ajándéka kedves hölgyvásárlóinak! Holnaptól női ruhákat, blézereket, aljakat, blúzokat kínálunk 40 százalékos engedménnyel — amíg a készlet tart! (104917)