Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
1989. március 1., Szerda Somogyi Néplap 5 i Fodor András hatvanéves Születésnap baráti körben WILLIAM SHAKESPEARE: OTHELLO Félisten a pocsolyában Hány napig ünnepük a költőt? Szombaton szülőfalujában gyűltek össze az asztal mellett a „méreiek” és a vendégek. Hétfőn este a megyei könyvtárban barátai szimpozionon emlékeztek meg Fodor András hatvanadik születésnapjáról. Többnapos fejedelmi ünnep részese a költő. A költőfejedelem. — Meghatottságom örömteli. Hiszen itt, Kaposváron e hatvanadik évfordulón, Nagybajom és Keszthely szomszédságában, a költőkből és irodalomtörténészekből s velünk együtt, e szép számban összejött ünneplőkkel, a köszöntőn túl egy ritka baráti szimpozion alakult — kezdte Takáts Gyula. — Én nem vagyok elfogult, ha azt mondom, hogy ez nagyon is megérdemelt, mert a költőn túl egy Ka- zinczy-szorgalmú Íródeákot is köszönt. Olyant, akinek egyéniségét a tehetségén és következetes jobbratörek- vésén túl a fáradságot nem ismerő szorgalom alakítja. Akit a kutatás, a keresésvágy és a gyűjtés nemes erényén kívül — gondoljunk csak műfordításaira és a világ- utazásaira — már-már az önmagát is sújtó segítőkészség jellemez. Nyugtalan éjszakákon át a mai magyar irodalom napra kész naplójának halk szavú, de sokat rögzítő költő-íródeákja Fodor András. A köszöntő sorok valódi érdemeket idéztek föl, s megrajzolták Fodor András emberi, költői portréját. Takáts Gyula ezt úgy tehette, mint a baráti szimpozionban legméltóbb helyet elfoglaló idősb mester. Nem tudtak akkora asztalt keríteni, hogy valamennyi vendég Fodor mellé ülhessen. Pedig csak tízen voltak a magyar irodalom baráti köréből s a műsorban közreműködők: Faragó Laura népdalénekes és Sztarenki Pál színművész. Berták László, Bodnár György, Csűrös Miklós, Domokos Mátyás, Hernádi Gyula, Laczkó András — az est házigazdája —, Lator László, Takáts Gyula, Tornai József és Tüskés Tibor idézte föl emlékeit Fodor Andrásról; szólt az együtt töltött egyetemi évekről, a fényes szellőkről, a szülőföld vonzásáról, a magyar irodalom embert próbáló korszakáról, arról a küldetéstudatról, amely az ünnepeltet jellemzi. Találón pendítette meg a húrt a műsor összeállítója, aki Fodor lírájából a születésnapi köszöntő bevezetője után a Gyerekkor, mesevilág című költeményt ajánlotta az asztaltársaság figyelmébe. A szülőföld, a költő hátországa — ahogy a hétfői baráti szimpozionon többen Is emlegették Somo- gyot, vagy ahogy Fodor mondja: a „szülöttem földet” — nemcsak helyi színt ad lírájának, hanem, mint ahogy a korai versben is megfogalmazta: „méltóbb játékot, igazi társakkal” óhajt magának kiteljesedése igényeként. Embernek maradni — látja meg lírájában a lüktető eret az idősb pályatárs, Ta- ká'ts — és ezt jó versekben rögzíteni: ez a cél vezette a költő tollát. És milyennek látják barátai? Lator László szelíd konoknak, a gyűjtés megszállottjának. Nevezetes naplóját: kritikai életrajznak. Domokos Mátyás „a romok és tilalmak nemzedéke” élményébe ágyazta kettejük barátságát. Jól egészítette ki az esti beszélgetésben kirajzolódó portré még hiányzó vonásait s elevenítette föl a közös zenehallgatásokat, Bartók és Sztravinszkij hatását Fodor költészetére. Bodnár György irodalom- történész önálló irodalompolitikát folytató költőt lát benne. Hernádi Gyulának, aki ismert különös asszociációiról, játékosságáról, ezen az estén sem hazudtolta meg magát: Fodor naplójáról a nap és a ló jutott eszébe. A nap mint az élet szimbóluma, a lóról — mi más? — a Pegazus ... Tornait zavarba ejtette Laczkó kérdése. Tagadta, hogy Fodor menedzser típusú költő, inkább bibliai képekkel -fejezte ki magát. Tüskés Tibor, a Jelenkor korábbi szerkesztője több dicséretet is kapott az asztal mellett pályatársaitól, mert annak idején merte vállalni publikálásukat. Fodornak ebben is része volt? Igen. Bertók László a fiatalabb somogyi származású költőgenerációt képviselte a szimpozionon. Csűrös" Miklós irodalomtörténész Fodorról készült legújabb tanulmányának részletével járult hozzá a baráti és irodalmi est kellemessé, tartalmassá tételéhez. Szirmay Endre fölolvasta a születésnapra írott költeményét. A rádióban A hét költője: Fodor András. 1929. február 27-én született. A hatvan évből sommás éveket idéznek föl elhangzó költeményei. Egy egész ország ünnepli őt. Horányi Barna T eknőtnyi, kacsaúszta- tónyi víz a kaposvári Csdlky Gergely Színház színpadán. Othello, a velenceiek mórja megmoshatja benne verítékes testét szilaj birkózás után, tükörként is hasznóíhaitja: megnézheti magát benne önfeledt, rajongó szerelmesként, amikor már az arcbőre színéről is megfeledkezik eufórikus örömében, majd szembenézhet egyre feketébbé gyötört önmagával a stációkon, akkor is, amikor már csak a szeme féhére villog elő az elsötétült (shakespeare-i) világból. Mert ez a titokzatos víztócsa ott van Velencében, a lagiúnás város (illetve az első felvonás) különböző pontjain (színedben), s nem különben Cipruson), ahol a főhős tudat alatti szorongásait, előnytelen származása, külseje miatti belső szűküléseit elviselhetetlen gyötrelemmé, őrjöngéssé fokozza a vélt bizonyosság. És nincs ebben, semmi meglepő, különösen, ha a Shakes- peare-drámák szerkezetére gondolunk, melyben kom- pozíciós törvényeket keresni fáradságos és fölösleges filiosz-buzgólkodás volna, mert Shakespeare „törvénye” a legteljesebb szabadság. Műveiben a jelenetek, színek szinte aranchiku- san, szeszélyesen követik egymást, akárcsak vérbő költői nyelvében a szóképek, amelyeket az asszociáció révén újabbak és újabbak követnek. Szabadság a nyelvben, a szerkezetben, a cselekményben, alakjainak — teremtményeinek! — magatartásában, mégpedig oly nagy és fékezhetetlen szabadság, mely a művészetben csak a hozzá mérhető óriásoknak adatott meg. A színpadi „tócsa”, e rendezői lelemény tehát Shakespeare szellemében válik állandó kellékké, majd egyre inkább jelképpé az előadásban. Egy- szercsak mindenkinek köze lesz hozzá: Othellónak, Desdemonának, Jágónak, Cassiónak, s egyre nyugtalanabb pillantásokat vét rá a néző is, aki kezdetben nem tulajdonított jelentőséget neki, végül, úgy gondolom, hazaviszi a színházból, hogy kínlódva, töprengve nézegesse benne az arcát. r A cs János rendező, úgy tetszik, azt a célt .tűzte magja elé, hogy megossza velünk látomásait az Erzsébet kori Shakes- peare-színházról (ebben nagyszerű segítőtársat talált Eörsi Istvánban, aki új, modern fordítást tett le közművelődésünk asztalára), s arról a sajátos, markáns Othelilo-képről, amely benne formálódott, alakult, teljesedett ki, s amely ezután a miénk is, akár akarjuk, akár nem. Mert lehet felháborodva - elutasítani, brutalitást, sőt szadizmust kiáltani erre az előadásra, s régi színházi élmények emlékek oltalmába menekülni előle, de nem lehet eredetiségét kétségbe vonni, felkavaró, megindító hatását tagadni, kvalitásait lebecsülni. Ács János Othel- lója is emberfeletti alak, mondhatnék „félisten”, mint minden shakespeare-i főhős (akik úgy tetszik, szinte a sors kegyelméből léteznek és nem egy földi halandó képzeletének teremi- mónyei), csakhogy emberi vonásai erőteljesebbek, szuggesztívebbek mint az „isteniek”, következésképpen a bukása láttán is kevesebb könnyet „sír az ég”, de annál inkább „elképed a föld”. Tehetséges, reneszánsz vezér, Velencét sokszor lekötelezte tetteivel, hősiességével, hadvezéri képességeit, tapasztalatait nem nélkülözheti a városállam. Sokait próbált férfi (a darab szerint öregedő), aki tudatában van nélkülözhetetlenségének, maga erejéből szerzett presztízsének, s mégis úgy lép elénk katonái társaságában, mint egy máról holnapra élő vad zsoldosvezér, híján a régi előadásokban megszokott (romantikus színezetű) úri méltóságnak. Itt, úgy tűnik, annak nincs jelentősége, hogy öregedő férfi-e vagy sem (noha többször szó esik ágyékának lankadó erejéről), s ezt az Othellöt őszintén szólva nehéz elképzelni, amint Brabantio nemes úr házában üldögél és hosszan mesél hányattatásairól, szenvedéseiről. Mint ahogy ez esetben az is kétségesnek tűnik, hogy Desdemona éppen e „mesedélutánok” hatásálra lobbant szerelemre Othello iránt, aki ezt a nem várt ajándékot (mármint a fiatal, fehér lány szerelmét), vívódva bár;* de elfogadta. Ács Jánosnál ezt csupán játszatnak érezzük, ugyanis az ő Othello-felfogása szöges ellentétben ál a romantikus hagyományokkal, ő reneszánsz típust állít színpadra, ugyanakkor a XX. század nyelvén szól a XX. század nyolcvanas éveinek néződhez. Ennek az Othellónak, úgy véljük, igenis szándékában állt a fehér lány meghódítása (s ha mesélt, csakis ezért mesélt!),noha az első pillanattól érezte, hogy a végzetet hívta ki maga ellen. Mert hiába a sok-sok érdem., a velencei herceg kitüntető figyelme, a társadalom szemében ő mégiscsak egy fekete bőrű idegen, akitől minden tisztességes ha- jadonnak viszolyognia, óvakodnia illik. Az előítélet hamu alatt izzó parazsa rögtön lángot vet e rendhagyó frigy hallatára^ s ez nemcsak Já- gó zászlós egyértelmű, fanatikus gyűlöletében nyilvánul meg, hanem Desdemona apjának, Brabantió- nak kétségbeesett óbégatá- sába, s Velence hercege óvatosan kétszínű, „vigasztaló” szavaiban is. (Csak sejteni lehet, mi történne, ha Qthelilóra nem lenne égetően szüksége a városállam- maik, ha nem támadná éppen akkor Ciprust a török.) A mór szinte minden idegszálával érzi a veszélyt, a feszültség egyre nő benne és éppen ez a feszült készenléti lelkiállapot kedvez a jégéi cselsszövésnek, mely végül az őrületbe hajszolja a védtelenné, kiszolgáltatottá vált férfit. Csonttörően kemény, idegesen vibráló, sokkoló jelenetek érzékeltetik mindazt, ami a főhős belső világában végbemegy. A feszültség egy pillanatra sem oldódhat, a figyelem nem lankadhat, s ezt a rendezői óhajt szolgálja az ugyancsak sokkoló hatású zene, a borzongató fényeffektusok, a puritán díszlet, sőt a jelmezek is. « H agyományos Qthelló- képünk egy-egy Básli, vagy Bessenyei alkatú, orgánumú színészhez kötődik. Lukács Andor nem ilyen, pontosabban egészen más, de hát éppen ez a mássá az érdekes benne. Az első perctől nem hagy kétséget afféléi, hogy Desdemona nélkül nincs élet tovább a nap alatt, s ezt valóságos ultimátumként adja tudtára élgnek * és földnek. Ugyanis ha Desdemona mégsem az, aki az ő szívében él, akkor kár volt megszületni, szenvedni, küzdeni, csatákat nyerni, semmi értelme a velencei herceg kitüntető figyelmének, kitüntetéseinek és semminek a világon. Akkor jöjjön az abnormális állapot, a pocsolyában fetrengés, a fájdalom állati hangjai, a babona, a téboly. Magas feszültségben játszik, szellemi és fizikai próbák során áll helyt e reneszánsz katona állóképességével. A Desdemonát gyötrő félté- kenységi jelenetei, a „kurva anyád” és más ehhez hasonló, korunkra jellemző úgynevezett „erős kifejezések” gyakori használatával a panellakásokban lezajló családi csatározáisokra is emlékezteti az embert. Nagy-Kálózy Eszter Desde- monája nem alkalmas áldozati szerepre. Törékeny, madárcsantú, modern fiatalasszony, aki nem érti ugyan férje „pálfordulását”, de energikusan védekezik a vádak ellen, s mindhalálig bízik szerelme gyógyító erejében. Kemény, ' elkeseredett harcot vív életéért, Othellónak minden erejére szüksége van ahhoz, hogy megölje. Kulka János remek Jágó-aiakításáiról az jutott eszembe, hogy a Jágóénél ösztövéretob intellektussal is többen lettek diktátorok, élet-halál urai, koncepciós perek szervezői századunkban. Kulka nemcsak termetével magasodik a „stáb” fölé. A nagyobb szerepek közül Quintus Konrád Cas- siója halványabb a többinél, markáns viszont Koltai Róbert Brabantio, Dánffy Sándor Velence hercege, Hu- nyadkürti György Lodiovico szenátor és Adorján Zsuzsanna (Emília szerepében). Jól szolgáltaik az előadást: Sztarenki Pál (Roderigo nemes), Csapó György (Montano) és Magyar Éva (Bianca). Szapudi András Nagy sikert arattak a magyar művészek Bartók a brit operában Forró sikert aratott hétfőn este a Magyar Állami Qperaház társulata és balettkara — első londoni fellépésén — a brit király i operában. A hírügynökségi beszámoló szerint a társulat Bartók három művét — A kékszakállú herceg vára című operát, illetve a Fából faragon királyfi és a Csodálatos Mandarin baüettkompozícióf — adta elő, telt ház előtt. A jegyek az előadásra a Co- vemt Garden borsos jegyárai ellenére is már három hete elővételben elkelték. Lord Sainsbury, a Covent Garden igazgatótanácsának elnöke az előadás utáni fogadáson csadáilaitának adott hangot, de sajnálkozott is a magyar művészek látogatásának rövidsége miatt. Lukács Ervin, az Opera zene- igazgatója elmondta, hogy a társulat számára rendkívül izgalmas vállalkozást jelentett a Covent Garden-beli föllépés, és kifejtette: érzése szerint az előadás valóban sikeres volt. Lukács Ervin a világ zenei fővárosának nevezte Londont. A balettkar szombaton, a zenekar vasárnap érkezett Nagy-Bri tanodába. A londoni vendégszereplésen a társulat 215 tagja vett részt Kiadói kft Kaposváron Somogyorsxóg címmel hetilap indul Somogyország Kiadó Kft. kezdi meg tevékenységét a megyében. A hétmillió forint törzstőkét tizenkét vállalat, intézmény, gazdálkodó szerv ajánlotta fel a korlátolt felelősségű társaság biztonságos indulásához, működéséhez. A kft a tervek szerint könyveket,’ hanglemezeket, tájékoztató kiadványokat, sőt reklám- és propagandaanyagokat jelentet meg. A kiadó először a 16 oldalas, színes nyomású Somogyország című hetilappal jelentkezik. A lap első száma március 15-ére kerül utcára húszezer példányban, s az elképzelések szerint eljut a megye valamennyi településére. A megyei tanács mint a kft alapító tagja, kétmillió forinttal járul hozzá a kiadó megalapításához. Ebből 600 ezer forint a pénz, a többi pedig a felajánlott irodahelyiségek bérleti díja, az üzemeltetés, a telefon, a telex, a telefax használatának költsége. A megyei tanács felhatalmazta a tanácselnököt, hogy tegnap délután aláírja a kft alapításához szükséges társasági szerződést.
