Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-16 / 64. szám
2 Somogyi Néplap 1989. március 16., csütörtök Nagygyűlés a Múzeumkertben (Folytatás az 1. oldalról) rését, amely az emberi lélek legősibb ösztönének, a szabadságvágynak a jelképe. Annak a vágynak kifejezése, hogy az ember, a család a maga egyéni hajlamai szerint élhessen országunk határain belül és azokon kívül. Kiemelte: 1848 március 15-ének üzenete egyaránt szól a hatalom birtokosainak, szól a szerveződő pártoknak és a létező független szervezeteknek. Ezt követően Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, áUamminisz- ter mondott ünnepi beszédet. — Honfitársak, barátaim! Egybegyűltünk, hogy tisztelegjünk 1848. március 15- ének évfordulóján, hogy hitet tegyünk: a márciusi eszmék élnek és élni fognak a holnapi Magyarországon. A dicső napot most új fény, a politikai megújulás fénye világítja meg, hozza közelebb nemzetünk egészéhez, annak minden részéhez. Mostantól kezdve azon leszünk, hogy március 15-e ne elkülönítő, hanem köz- megegyezést formáló erőként munkáljon, olyan szimbólumként, amit azonos hőfokon, közös felelősséggel ünnepelhetnek a szocializmus, a demokrácia, a vallás, a felvilágosult nemzeti gondolkodás hívei. Velünk együtt milliók ünnepelnek és emlékeznek ma városokban és községekben, Dunán innen és Dunán túl, Magyarország minden részében. A nemzet emlékezésének az érhálózata fut ösz- sze itt, az ország szívében, a főváros történelmi színhelyén, a Nemzeti Múzeumnál, Petőfi, Kossuth és Bem tábornok szobránál. Minden egyes megemlékezés közös irányba mutat: szembesít bennünket nemzeti létünk nagy kérdéseivel, történelmünk tanulságaival, honi viszonyaink mai állapotával, a világban való helyünkkel, az értékeinkkel éppen úgy, mint a gyengéinkkel. Arra int bennünket: tanulnunk kell a világtól, szót kell érteni egymással is azért, hogy nemzetként jobban boldoguljunk. Tanulnunk kell a történelmi múltból és a közelmúltból is úgy, hogy látásunk tisztuljon, el ne tévedjünk saját történelmünk zavaraiban. A márciusi eszmékből nem kevés feladatot a ma élő nemzedék örökölt, mi valamennyien. Hazánkban a néphatalmat új módon, jobban és teljesebben kell érvényre juttatni az eddiginél, a márciusi eszmék irányt- mutatóan segítenek ebben. Felismertük, megtanultuk, hogy népjogokat nem elég az élcsapat közvetítésével gyakorolni, mert az élcsapatból könnyen élcsoport lesz, s a hatalom tekintélyuralommá merevedhet. * A népfelség elvét a szabad választásokon alapuló képviseleti demokrácia képes igazán megvalósítani a mai Magyarországon, ezen az alapon működhet igazán felelős kormányzat. Ez felel úton lehet a szocializmus eszméit is legjobban alkalmazni honi viszonyainkra. Ma már nem idegenkedünk a sokféleségtől a politikában sem. Igazat mondott Wesselényi a reformkorban: „Ugyanazon célra több utak is vezetnek”. A mi elvünk és gyakorlatunk is ez lehet. Március figyelmeztetése intő számunkra ma is: a nemzeti lét csak vegetál, ha nem alapozódik a függetlenség elvére, ha külső befolyás nyomja el a többség akaratát, vagy ha külső nyomástól válik akaratgyengévé a honi kormányzás. Történelmünk arra tanít, hogy a nemzeti függetlenség nem függhet a körülményektől, az önmagában vett érték és a hiányát nem menthetik a körülmények. Súlyosan megszenvedtük azt, amikor az ország sorsát egykor Bécsből intézték, vesztes háborúba sodortattunk általa. Megszenvedtük azt, mikor Berlin egykori urai sugároztak agresszív befolyást a Szovjetuniótól rettegő, akaratgyenge Horthy-kormányzat- ra, így sodródtunk bele a második világháborúba. Megszenvedtük azt is, amikor 1948 és 1956 között Moszkvából távvezérelték a magyar politikát, s azt is, amikor 1968 után a brezs- nyevi Szovjetunió a reform- ellenességet sugározta szerteszét Kelet-Európábán, megbénítani igyekezvén az önálló irányt vett magyar reformpolitikát. A nemzeti függetlenségről sohasem gondolkodhatunk másként, mint Kossuth Lajos, aki így figyelmeztetett: „Ha a kisebb nemzetek a nagyhatalmak általi elnye- letéstől meg nem óvatnak, Európában nem lesz szabadság”. De az óvás, a védelem önmagában kevés. Pillanatra sem feledhetjük kelet-közép-európai kötelességünket és felelősségünket, nem szűnhetünk meg együtt- érezni a határokon túl élő magyarsággal. Ugyanakkor jövőnket a nemzetek közösségében gondolkodva építhetjük sikeresen. Azt sem feledhetjük, hogy a politika, a gazdaság, a műveltség édestestvérek a nemzeti létezésben, sorsuk egymáshoz kötődik. Vagy előrehaladást mutatnak, vagy egyhelyben topogást, de mindig együtt vannak, és csak egvütt boldogulhatnak a korszerűsödés útján. A politikai cél nem versenghet a gazdasági céllal, egyik sem előbbre való a másiknál, de egyik sem hátrébb való, mint a másik, s mindkettő függő viszonyban van a műveltséggel. A három nyomvonalon együtt juthatunk előre. Mostani megújulásunkat — a törvényhozást, a cselekvést és a gondolatformálást — egyidőben, egymáshoz kapcsolódva kell vég- bevinnünik az Országgyűlésben és az önkormányzatokban, de .a gyárakban és a földeken is, az iskolákban és a műveltség házaiban. Akkor lesz, akkor lehet osztályrészünk a siker, ha demokratikus politikánkból «mrlncórfi arnf Arró c f ic m/O.rümk, ha gazdaságunk haladását politikai üggyé tesz- szük, ha művelődésügyünket pedig a felvilágosult politika és a modern gazdaság táptalajaként hasznosítjuk. Mai reformpolitikánkkal új. utat vágunk a történelmi magyar jövő felé, számolva azzal, hogy az áttörés- során sok-sok nehézséggel kell megbirkózni. Erős lélekre van szükségünk, jó politizálásra ahhoz, hogy az érdekek és a nézetek sokféleségéből egyirányú cselekvés formálódhasson. Fel kell ismernünk, hogy sok mindenben nem léptünk még igazában a boldogulás útjára, még a válságok buktatóin igyekszünk átjutni, a bürokrácia bozótján is át kell küzdeni magunkat, hogy odajuthassunk. Mindez vitával jár, vitát igényel politikáról, társadalomról. A felelős vita meggyőződésünk szerint előrevisz, de vigyázzunk, hogy ne váljék viszálykodássá, célja és értelme a közjó keresése legyen. A reformok politikája nemzetünk fejlődésének a hajtóereje ma, és még sokáig az lesz. Sokáig, mert sok a tennivaló, mert végesek, nem határtalanok' a lehetőségek, mert igazán szabadok ezután is csak az idő kiterjedésében, a jövő formálásában lehetünk. Hosszú reformmenetelésre kell tehát készülnünk, elindulni is újabb reformokkal tudunk, ezek azonban gyakran úgy szolgálják a jövőt, hogy egyúttal megzavarják a mindennapokat. Így is vállalnunk kell ezt az ügyet, ami hitünk szerint jóra vezet. De közben az adott valóságot sem téveszthetjük szem elől, az ország szekerének egyensúlyban kell lennie ahhoz, hogy előrehaladhassunk. A reformok útjára lépni és ott szüntelen új vállalkozásba fogni nem lehet a reformerek élcsapata nélkül, a veszélyektől és zavaroktól megóvni magunkat viszont nem tudnánk a reálpolitikusok derékhada nélkül. A reformkezdeményezés és a reálpolitika ötvözete a legjobb megoldás akkor, ha a megújulás hajtóerői már működnek a társadalomban. Ilyen helyzet van manapság Magyarországon. Becsüljük hát ennek a sajátos ötvözetnek mind a két alkotóelemét. Fogadjuk meg Széchenyi egykori tanácsát a reformerek okulására: „Mindig tudni, mikor kell felhúzni a vitorlát, mikor vesztegelni, s mikor horgonyt vetni”. Haladjunk most felhúzott vitorlával, mert ennek van itt az ideje, közben vigyázzunk arra is, hogy hajónk jól feküdjön a vízen és jól vegye a kanyarokat. És minél többen legyünk, akik a jót akarjuk, akik a küzdést is vállaljuk érte! A Magyar .Szocialista Munkáspárt és a kormány együttműködésre, szövetségre hívja a magyar haladás minden hívét és támoiát Együttműködésre a válság elhárításáért! Együttműködésre a távlatos reformok sikerre viteléért! Együttműködésre a gazdasági és társadalmi fellendülésért! Együttműködésre a nemzeti sajátosságoknak megfelelő demokratikus szocializmusért! Vállaljuk tiszta szívvel a márciusi örökséget! Éltesse azt a szív, a gondolat és a tettek sokasága — zárta ünnepi beszédét Nyers ReSzázezrek vettek részt a Hazafias Népfront, a párt, a tömegszervezetek és az alternatív mozgalmak közösen, vagy külön-külön rendezett március 15-i vidéki ünnepségein. A nap főeseménye Győrött, a műemléképületekkel övezett, történelmi hangulatot árasztó Széchenyi téren zajlott le. A mintegy, tizenötezer ember részvételével, a különféle szervezetek közös rendezésében tartott nagygyűlésen Pozsgav Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter mondott ünnepi beszédet. Bevezetőben 1848 mai tanulságairól szólt. Mint mondta, ennek az ünnepnek fénye nem kopik, ma is változatlanul ragyog. 1848 március 15-e és az azt követő szabadságért folytatott küzdelem ugyanis népünk legjobb képességeit mutatta fel. Kijelentette: hisz abban, hogy népünk ismét a legjobb képességeit mutatja meg, s legjobb képességei birtokában egy szabad, demokratikus Magyarországot alkot. — Győrben,, itt ezen a téren — hangoztatta — a közös felemelkedés igényének jegyében találkoztunk. Ezt akarom elhíresztelni ország-világ előtt. Hirdetem, vallom, hogy cselekvőképes nemzet vagyunk, hiteles politikánk van, hiteles politikusaink vannak. A demokrácia öltözéke eleinte nehéz viselet lesz számunkra. De belenövünk ebbe az öltözékbe! Ránk szabták a demokráciát. A magyar nép érett arra, hogy önmagát kormányozza. Mi már elviseljük a demokrácia súrlódásait is. A lelkünk mélvén ugyanis. taTizenkét órára, a déli harangszóra a Március 15-e tér, az Erzsébef-híd pesti hídfője és a Dona korzó zsúfolásig megtelt az ünneplőkkel, akik a 31 független szervezet megemlékezésére jötték a Petőfi-szobor- hoz. A Magyar Televízió épületének jelképes elfoglalására több tízezren érkeztek a Szabadság térre. A zsúfolásig megtelt téren a résztvevőknek először Cserhalmi György színművész olvasta fel a 31 nítás nélkül és iskolamesterek nélkül is tudjuk, hogy a demokrácia ott kezdődik: ha azt akarom, emberszámba vegyenek, emberszámba veszem társaimat. Ilyen egyszerűen kezdődik. Csak erre a belátásra épülhetnek működőképes, ütközéseket, ütközetekből kicsiholt egységet is elbíró intézmények. Erre a belátásra alapozva teremthetjük meg a mindannyiunk által kívánt jogállamot és az új alkotmányosságot is. — Újra szólítsuk meg a munkást. Értessük meg vele: nem munkanélküliségre van kiszemelve, hanem alkotásra. Újra szólítsuk meg a földművest. Értessük meg vele: nem csak erején felüli gürcölésre van kiszemelve, hanem államalkotásra. Újra szólítsuk meg a szellemi munkást. Kérjük: legyen er- jesztője, tudatosítója annak a gyámkodás nélküli, a fölény legcsekélyebb érzését is nélkülöző tevékenységnek, amely a szabad demokratikus Magyarországhoz vezet. Ezen a napon — folytatta Pozsgay Imre — nemcsak magunkba szállunk, s nemcsak egymáshoz keressük az utat; figyelve éberen lessük azt is, mit gondol rólunk a világ. Én, azt hiszem a világ ma rokonszenvez velünk. A világnak is sok baja van. Szeretné, ha Európa közepén, e válság sújtotta térségben akadnának népek, amelyek a maguk "módján, ezeréves államiságunk jogán, saját erejükből tudják megoldani gondjaikat. És ezt valóban csak mi magunk végezhetjük ell — Ezer esztendő alatt, amióta otthont teremtettünk itt a Kárpát-medencében, csak javára váltunk Euró- Dának. annak az Euróoának. független szervezet által aláírt 12 pontot. Ezután Csengey Dénes, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagja lépett a mikrofonhoz. Bejelentette: a független politikai szerveződések, pártok ki akarják nyilvánítani, hogy a Magyar Televízió az egész nemzeté, s e tulajdonjogot a jövőben is érvényesíteni kívánják, önálló műsorokat követelnek a független pártoknak, mozgalmaknak és szak- szervezeteknek. Az MTV bejárata előtt gyerekek és fiatalak „Szabad magyar televízió!” íöl- iratú transzparenst feszítettek ki, ezzel jelezve a televízió jelképes lefoglalását. A Szabadság térről a tömeg «egy része közvetlenül a Kossuth térre ment. Mások előbb a Batthyány örökmécseshez vonultak, ahol nemzetiszínű, Kossuth-cí- meres zászlók díszsorfala között elhelyezték az emlékezés, a kegyelet virágait. A különböző szervezetek nevét és jelszavait hirdető transzparenseket magasra emelve, folyamatosan érkeztek a Kossuth térre az ünneplő csoportok. Elénekelték a Himnuszt, majd félperces némasággal, meghajtott zászlókkal emlékeztek meg azokról, akik 1956. október 25-én vesztették életüket a Kossuth téren. A beszédek után — azok nevében és azok helyett, akik nem ünnepelhetik szabadon március 15-ét — a jelenlevők elénekelték a Székely-himnuszt. A Kossuth téri megemlékezés a Szózattal zárult. amely néha mostoha gyermekként bánt velünk. Mégis én reménykedem és nem a távoli jövő világának tar* tóm azt a kort, amelyben a szomszédos népek, a világban élő magyarság úgy érzi majd, hogy nem kell fenyegetettségben, szabadsága elvesztése fölötti ke- sergésben élnie. Ebben, mondotta, én Bartókot követem, ■ aki vallotta, hirdette, hogy a népek megtanulták ezer esztendő alatt az együttélést. Ismerik sorsközösségüket, ellentéteket csak a íelsőbbségek szítanak. Kívánunk szomszédainknak, a világnak olyan íelsőbbségeket, amelyek megértik ezt a tanulságot. A, szükséges számadást tekintve ebben a vonatkozásban is szembenézés szükséges, de hiszem, hogy a megbékélésre készülve megtaláljuk egymáshoz az utat. Megtaláljuk egymáshoz az utat itthon is. De hogy ez így lehessen, ahhoz az kell, hogy aki hibázott, tartson bűnbánatot, aki bocsánatot kér, kapjon íeloldozást, aki úgy hiszi ártatlan, bűntelen. ne legyen farizeus. Nem könnyű dologról van szó. Ahhoz, hogy megtaláljuk egymáshoz és ezzel együtT egy " felemelkedő Magyarországhoz vezető utat, ma 100 ezer Kossuth Lajosra, milliónyi Széchenyire, Petőfire, Vasvárira, kilencmillió Deák Ferencre lenne szükség. Ügy hiszem azonban, e feladat ; óriási méretei ellenére sem haladja meg képességeinket. E tájnak, ennek az országnak a népe tudja mi a munka, tudja, hogy ha csak egy fokkal is magasabbra emeljük magunkat a tegnapnál, akkor meglátjuk egy jobb jövőjű Magyarország képét — mondotta befejezésül Pozsgav Imre. Pozsgay Imre Győrben A NÉPEK MEGTANULTÁK AZ EGYÜTTÉLÉST
