Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
1989. március 15., szerda Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK Gombai emlékek Falu a városban Verses gratuláció a tanár úrnak Emberként az emberek között Giay László szülőfaluja 30 kilométerre van Siófoktól. Szép környékű, jellegzetes külső-somogyi kisközség. — Valahányszor a kányái dombokhoz érek és megpillantom a falut, mindig egy verssor jut eszembe — mondja. — Akár akarom, akár nem, azt a Puskin-sort, amit még 'középiskolás . koromban tanultam, olyankor el kell mondanom magam-/ ban. „Köszöntlek, kis falum, hozzád hozott az út". Kánya számomra „a falu": ha úgy tetszik, az a falu, amelyet ma már csak az emlékeinkben őrzünk, szeretünk. Néptanító apám, a két- tanerős iskola felső tagozatát tanította. Sokoldalúan művelt, igazi pedagógus volt, aki a szellemi javakat többre tartotta az anyagiaknál, s igen jó muzsikusként ismerték. (A kántor, az idősebb mester gyengébb zenész volt apámnál, viszont nagyszerű volt az orgánuma.) Egyáltalán nem volt könnyű az életünk (különösen mai szemmel nézvést), ennek ellenére boldog gyerekkorra tekinthetek vissza. Öten voltunk testvérék. öt fiú. Apám „elé” az iskolába csak egy évig járhattunk; azt akarta, hogy másutt, elfogulatlan közegben mérettessünk meg. Ezért Tábra járatott bennünket. Hat kilométert gyalogoltunk oda és vissza mindennap, ha esett, ha fújt, s elkésnünk Vagy otthon maradnunk a legzordabb téli napon sem szabadott. Erre apám nagyon kényes volt. Ugyanakkor igen sokat törődött velünk. Hogy úgy mondjam: „jól programozta be” az életünket. Esténként — még petróleumlámpánál — a magyar történelmet mesélte, s a versékhez, sőt egy- egy nyelvtani szabályhoz is dallamot szerzett, hogy köny- nyehben megjegyezzük. Sze-- retett régészkedni, természetesen bennünket is beavatott, s így én ma is tudom, hogy a falu mely részén lenne értelme megvallatni a földet. 1939-ben talált egy kéteaeréves, szekér alakú agyagomat; ez akkor egyedülálló, szenzációs lelet volt. A szekszárdi múzeum büszkesége ma is. A fizikai munkát korán megtanultuk becsülni. Én tízéves korom óta kenyeret keresek. Mindenféle mezőgazdasági munkát végeztem a nyári vakációk idején, főiskolás koromban pedig teljes ellátásért tanítottam, instruáltam. A rendszeres munka erkölcsi szempontból is hasznomra vált, s egyáltalán nem okozott rossz közérzetet. Sőit. A magyar—ének szakos tanári diploma megszerzése után Szárszón, majd Siófokon tanított. — A közéletiség számomra egyet jelentett a pedagógus- hivatással — mondja. — Ott volt előttem apám példája, aki a szellemi javait (akárcsak könyvtárát) oly buzgón osztogatta. Munkásságának csupán egy része volt az, amit a tanteremben végzett, neki az egész falu, a közösség életéhez köze volt. Abban a kis iskolában, ahol tanított, egy egész sereg későbbi diplomás sajátította e( az elemi tudnivalókat, Cambridge-! egyetemi tanártól nagykövetig, nyelvtudóstól közéleti potentátig különböző egzisztenciák indultak el valaha Kányáról. Nos, magam is nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a népművelésbe. Foglalkoztam, színjátszással is, de főként az énekkari munka kötött le. Az iskolái kórusom igen jeles eredményeket ért el, s. egy időben vezényeltem a siófóki dalkört és a gimnázium énekkarát is. Életem igen kedves időszaka az a pár esztendő, amikor a várossá nyilvánított Siófok tulajdoniképpen megalapozta városhoz méltó (kulturális életét, öntevékeny művészeti csoportok alakultak (közülük több ma már híres, mint például a Balaton Tánc- együttes), akkor kezdtük a dalosünnepeket rendezni, zeneiskolát létesítettünk, sok- sak emlékezetes, jó hangulatú értelmiségi találkozót, bemutatkozó estét tartottunk. Én remekül éreztem magam gyakorlati népművelőiként, később tanácsi dolgozóként, majd pártmunkásként nosztalgiával idézgettem ezéket az esztendőket. Akkoriban volt divat a szellemi vetélkedő is. Nekem a feletteseim szinte kötelezővé tették, hogy minden, főként zenei témájú versenyen részt vegyek. Nem vallottunk szégyent. Egyszer egy politikai, történelmi, földrajzi vetélkedőn országos első helyen végeztem. A televízió is közvetítette az utolsó „párviadalokat”. Éjszaka fél háromkor érkeztem haza Budapestről, ás a siófoki állomáson' zászlókkal fogadtak. A legutóbbi siófoki városi pártértekezleten első titkárrá választották, s azóta igen sok leveleit kapott párttagoktól, pártonkívüliektől egyaránt. (Még egy hosszú verses levél is érkezett valamelyik régi tanítványától, aki a tanár úr énekóráinak hangulatát idézte.) Ügy tetszik, sokan értettek egyet a siófoki pártértekezlet döntésével, s ez az egykori „gyakorlati népművelőnek” is köszönhető. Annak a Giáy Lászlónak, aki mindig néptanító-szívvel közeledett az emberekhez, aki tulajdoniképpen sohasem hagyta abba a tanítást (miután elvégezte a szakosítót, filozófiát tanít az esti egyetemen), s aki a programja lényegét valahogy eképpen fogalmazta meg: vissza kell adni az emberei<t hitét az eszmében, s ezt — akik erre hivatottak — ezután már csak oly módon tehetik, hogy Jóban - rossaban együtt élnek a tójuk bízott — vagy általuk fölvállalt? — közösséggel. Emberiként az emberek között. Szapudi András — Mexikó nincs túl mex/.- sze .,: — mondta a kaposvári Juhász György a földgömbre mutatva. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem harmadéves hallgatója, a trópusi-szubtrópusi kiegészítő szakot választotta a tanév elején, nem sejtve, hogy rövidesen Acapulcóba, a milliomosok fellegvárába is eljuthat, S most, egyhónapi utazgatás, élménygyűjtás után itthon osztja meg élményeit családjával, társaival. — Honnan jött az ötlet, a bátorság, és főleg a pénz a tengerentúli,útra ? — A pénzről ne kérdezzen, mert úgyse hinné el, hogy 25 ezer forintból gazdálkodtam ki az utat. Nem a szüleimtől kértem, hanem öszegyűjítöttem a zsebpénzemet, és természetesen munkát is vállaltam a tanulás mellett. Az egyetem. an.nyi7 ban segített, hogy szabadságot adott, és valamennyi tanszéken tanulmányi útként. Egylovas szekér döcög az úton, a csupasz fák alatt. A platán a játszótéren forradalmak tanúja lehetett. 1849. április 27-én néhány száz méterre innen szólította föl népfelkelésre a megye lakosait Noszlopy Gáspár kormánybiztos. Az első szabad május elsején lovas bandérium haladt el a platán előtt. Erre járhatott misézni Simon József, a kommunista pap is nagygombai filiájába. A platánnal szemközt ma öles betűkkel tábla hirdeti: Lengyelkert utca. Az Igézőt papírra vető Lengyel József nagyapja bérelte itt a területet, az uradalmi épülettel együtt. Az utóbbi már régen összedőlte Az író 1965- ben látogatott ide. Az 1932-ben kiadott Somogyi Cím és helységnévtár a Marcalihoz csatolt települések között csak Gyóta, Cserhát, Fácányos és Lök pusztát említi, pedig egy 1850-e? térképen még önálló községnek jelölték Nagygombát és Kisgombát is. 1927. október 6-án egy hirdetményt írt alá Tallián Andor, Somogy vármegye alispánja: „Közhírré teszem, hogy Marczali és Nagygomba községek egyesítése folytán a inagygombai anyakönyvi kerület megszűnt.” Lusták lehettek a vármegye egyetlen napilapjának toll- forgatói. Az egyesülésről egyetlen cikket sem találtam a Somogyi Újság 1927. évi számaiban. Pedig szolgálna tanulsággal a mai egyesi- tőiknek vagy szétszakadni akaróknak az akkori „körzetesítés” háttere. Az egykori kisközségekből jött létre Marczali III. kerülete. A Táncsics Mihály utca Nagygomiba főutcája. Végigsétálunk a patinás házak között. A Lengyelkerttel szemben még állnak az egykori jobbágyházak. A magyar paraszt szakértelmét dicséri, hogy nem dőltek össze. Eddig. Meg kellene menteni őket! Kollégám pillanatok alatt az omladozó falaik felé fordítja fényképezőgépét. Legalább a kép megőrzi az utókornak ezeket a szép épületeket,. Megkon- dulnak „Simon elvtárs” írták alá a kdutazási engedélyhez szükséges kérelmet. Az ötlet pedig egyik olyan társamtól származott, aki már eljutott Kubába. No, és a gyermekkori emlékek... Kittenberger Kálmán, Fekete István, Széchenyi Zsig- mond és nem utolsósorban Molnár Gábor regényei gyújtották föl képzeletemet e messzi világ iránt. És még valami. . . Szeretem a meleget —teszi hozzá mosolyogva. — Tavaly már Dél- Európát is bejártam. Görögországban 50 fokot mértek akkor, számomra mégis kellemes volt. — Ki segítette a legutóbbi utazás megszervezésében? — Senki, öt társaimmal terveztük Varsón, Moszkván, Írországon, Kanadán keresztül az utat Kubába és Mexikóba. Induláskor már csak ketten szálltunk repülőgépre. A többiek nem bírták idegekkel a szervezés viszontagságait. 18 órás repülőút, 10 ezer kilométer Havannáig, és onnan még háromezer kilométer Acapulco. A legtávolabbi hely, ahova eljutottak. — Milyennelc látta a Ka- rib-tenger gyöngyszemét mezőgazdász-szemmel és turistaként? — Csodálatos élményt nyújtottak az óriási dohámy- és papayaültetvények. Kókuszdiót szedtem a fáról! Sok olyan gyümölcsöt láttam, aminek a nevét sem gombai templomának harangjai. Talán a jobbágyházakért is szólnak. A templommal szemben iskola. A mai Gomba — Marcali egyik; városrésze — önálló arcát keresem benne. Csalódom. A Mikszáth utcai iskola egyik épületében vagyok, ahova a helyhiány miatt néhány tanulócsoportot „kihelyeztek”. A tanítók nem nyilatkoznak, amíg a marcali igazgatótól nem kapnak rá engedélyt. x Mit szólnának ehhez az. egyesülést ellenző lokálpatrióták, ha még élnének? Mit szólnának a falu amatőr színészei, akik a Lengyelkertben népszínművekkel szórakoztatták egymást és a gombai polgárokat? Mit szólna a helység utolsó közéleti személyisége, For- gách ' Károly gróf özvegye, aki kiállításokat rendezett a kastélyban? S vajon mit szólna Váradi Ferenc néptanító, aki az első gombai felvonulást szervezte 1919. május 1-jén. A mai néptanítók csak engedéllyel nyilatkozhatnak lakóhelyükről. — A mi gyerekeinknek már Marcali a lakóhelye — mondja Linha Zoltánná, az I. D osztályfőnöke. — A környezetismeret tantárgy „Lakóhelyünk múltja” című fejezetének oktatásakor is Marcali történetével foglalkozunk — teszi hozzá Tanai Gyuláné, a II. A tanítója. Volna mit Okítani Nagy- gomba múltjáról is. A Ne- nát-keresztnél megszakad belső, sopánkodásom. — Itt volt egykor a falu vége — mondja Szabó János, a kereszttel szemben levő ház lakója. — Az adóhivatal, a mai rendőrkapitányság épülete volt az utolsó ház Marcaliban. Aztán ide, a falvak közé telepítették a tisztviselőket, és összenőtt a két község. A bútorok, könyveli, emlékek árnyékában kérem: meséljen nekem az egyesülésről ! Mintha áram ütötte volna, megrándul. Szaporábban szedi a levegőt, szeme könnybe lábad. A ködsziitáló hallottam azelőtt. És persze rengeteg banán ... Ez volt a fő táplálékunk. — Mennyire őrizte meg ősi kultúráját a vidék? — Kubában nem fordítanák gondot a műemlékvédelemre. Minden épület pusztulófélben van, csak az elnöki palota ragyog eredeti pompájában. Lerobbant amerikai autók „száguldoznak” Havanna utcáin, az embernek pedig időnként .nosztalgiái támadnak... Ami még élményt jelentett: a tengerparttól 50 kilométerre kialakított krokodilfarm. És az úgynevezett iindiánfalu, amely egy úszó szigeten őrizte meg a bennszülött lakosság kultúrájának emlékeit. A harmincas években fölfedezett szigeten kemény pálmalevelekből építkeztek az indiánok. Szobrokon ábrázolták a kacsák befogásának ősi mesterségét; az indián nádszállal a szájában'a víz alá bukott úgy, hogy a „pipa” vége kint volt a vízből. Ezen keresztül vette a levegőt, míg a víz alatt elkapta a kacsa lábát. Vara- deróban a világ legszebb strandján sebesre égett a hátam. Vinnalesben, — ahol a legkitűnőbb szivardohányt termesztik — találkátok a 3—10 emeletnyi magasságú mogoték. A ha jdan vízzel elárasztott sík vidékből emelkednek ki ezek a függőleges sziklafalak; oldalukat őserdő borítja, belsejükben permetben egymás Után lépnek elő az emlékek. — Ősi ellentét szabta meg gyerekkoromban a marcaliak és a gombaiak viszonyát. Apáról fiúra szállt a legenda, miszerint a marcaliak ki akarták rabolbi Keszthelyt. A gombaiak megtudták, és értesítették a Balaton-iparti város lakóit. Nem csoda, ha a falu elöljárói tiltakoztak az egyesítés ellen. Meg aztán a két község közötti szántóföld Széchenyi Andor Pál gróf tulajdona volt: nem ákarta leadni. Arra lejjebb rosszul termett a föld. Amikor a grófnak ajánlották, hogy azt is megveszik, már ráállt az alkura. A bírónkkal is közölték: két község bírája lesz. Akkor már ő is aláírta az egyesülést. Haragudtak is rá a gombai parasztok. — Simon papról mit beszélitek ebben az időben? , — Nem volt szabad, még egymás között sem. Egyszer egy pesti különítmény érkezett Marcali rabsicokat pedig barlangrendszer húzódik. — Ezzel az éles macheté- vel vágtunk utat magunknak a szúrós kaktuszokkal és áthatolhatatlan, sűrű növényzettel borított meredélyen. Egy bentlakóval cseréltem ezt a nádvágó kést kvarcóráért. Angol gyártmányú. Lassan előlkerül a többi ereklye is: azték naptár, faragott marihuánaszívó pipa és egy csodálatos obszidián- szobrocska idézi Mexikóvárost és Aoaipulcót. — Mexikóváros körülbelül 3600 méteren, magasföldön fékszik és rettenetesen füstös. A belvárosban amerikai autócsodák suhannak; fényűző villák, előkelő milliomosok ejtik ámulatba az idegent. A világ második legeladósodottabb városában hihetetlenül nagy a fényűzés ... Acapulcóban ugyancsak, de ez a város már kétarcú. A milliomosok pazar szállodáitól egy kilométerre szeméthegyek tornyosulnák. Tascóban, az ezüsitvárosban — itt található ugyanis a világ legnagyobb ezüsitbányája — rengeteg a csörgőkígyó és nagyon rossz a közbiztonság. Igaz, mi ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk. Az egyik társamnák félig kilógott a farmerzsebéből a pénztárcája és a bazársoron egy eladó utánakiáltott: „Signore, Signore! dugja el összeszedni. Az a hír járta, hogy a kommunistáikat szedték össze az orvvadászok helyett. A kommunista szót 16 éves koromban, 1935-ben hallottam először. Érdekes módon ezután a kereskedelemre terelődik a szó. Valamikor Nagygombán az elsők között alákult meg a Hangya szövetkezet. Ma ivegyeslkereskedés van a falu főutcáján. A hűtőpulton felvágottak, húskészítményeik. — Kevés fogy belőlük — panaszkodik Vajda Ferenc cégtulajdonos és mosolyog. — A környékbeliek közül sokan vágtak disznót. Az egyre sűrűsödő köd és a lemenő nap hazaparancsolt Gombáról. Szerettem volna még hallani a gimesi és pacsi Forgách Károly grófról, aki a Felvidék elcsatolásá- val elvesztette ottanii birtokait. Itt, Gombán nem maradt neki sokkal több földje, minit egy gazdag parasztnak. Szerettem volna hallani a nilklai remete ikisgom- bai rokonairól is, hiszen ezeknek a történeteknek nagy része sehol nincs dokumentálva. A veszprémi püspöki palota tulajdonában levő iratok arról tanúskodnak, hogy Gomba már az 1200-as években létezett. Van tehát múltja. Ha igaz, hogy „ha egy nemzet nem törődik a múltjával, akikor a jövőjével sem törődik”, akkor az is igaz: mindnyájan szegényebbek leszünk, amikor egy helységet elfelejtünk. Ez jutott eszembe ennek a városban levő falunak a főutcáján. Balázs Andor a pénztárcáját, mert ellopják ...” Teothvacanból, az istenek városából, ahol a Nap- és Hold-piramis .magasodik, hoztam ezt a kis darab követ — mutatja féltett kincsét. Elragadtatott, színes beszédéből kicseng: nem véletlen, hogy sem a több mint 30 fokos fioingadozás, sem az egyoldalú, szegényes táplálkozás és a szabad ég alatti hálózsákos alvás nem tántorította vissza eredeti célújától. — Huszonhárom éves vagyok, ás eljutottam oda, ■ahol a világ legnagyobb milliomosad élnek — mondja büszkén. Írtam egy 137 oldalas naplót; ezt tavasszal, a Vietnamba tervezett utamon szeretném továbbírnü. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb élménye, Juhász György így válaszolt: — Megtanultam élni, és kezelni a pénzt. Mert ez művészet! Nekem pedig egy kedves kis mese jutott az eszembe a „kincseket” látva. E mesében Manyóka — csúnyább nevén: a boszorkány — ellopja egy kedves kis társaság kincsesládáját. S amikor a hegy tetején ülve zsákmányát megtekinti, a dobozból előlkerül egy darab kő, egy madár toll és egy „korty” friss hegyi levegő. Az a legnagyobb kincs, amit az ember érdemesnek talál rá, hogy amíg él, megőrizze. Várnai Agnes „Mexikó nincs túl messze...11
