Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-13 / 61. szám

1989. március 13., hétfő Somogyi Néplap 5 Siótár és tankönyv nélkül NÉMETÓRA AZ ÓVODÁBAN Pénteken délután lassan csendesedik el Kaposváron a Munkásőr sori óvoda: Az egyik teremből azonban vi­dám énekszó hallatszik: az ovisok bájos, cérnavékony hangon németül kantáinak. — Az idegen szavak eb­ben a korban leginkább da­lokkal és mondókákkal rög­ződnek — magyarázza a nyelvóra tanítónénije: Rónai Mária, a mosdósi kórház fő­könyvelője. — Nemrégiben még Ka­posváron gondot akozott azoknak a szülőknek az óvo- daválasatás, akik korán nyelvekre akarták már ta­níttatni csemetéiket. Ma Sincs nyelvi óvodánk, de néhány éve különböző lehe­tőség kínálkozott erre . . . T- Négy éve főként 4—6 éves gyerekekkel foglalko­zom — mondta Rónai Má­ria. — A Kiláinban és a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodá­ban vezettem nyelvtanfolya­mot. Ebben az oviban is a végéhez közeledik már a kurzus. Tizenkét kisgyerek­nek hetente egy órában ta­nítom a németet: nagyon ügyesek, tanulékonyak. S a gyerekek lelkesen mu- tajták be „repertoárjukat”. Kiszámolóval keresnék egv gazdát, akihez hamarosan az egész kis csapat csatlakozik és kört alkotva játszanék. — Gute! Stehen wir par- weise gegenüben einander” — hangáik a következő uta­sítás. — No, mit is csiná­lunk most? A gyerekek rövid tanako­dás után párbaállnaik ás jöhet a következő játék. — Jetz kommt das Gewit­iter! — vág közbe hirtelen Rónai Mária. A gyerekek gyorsan leülnek s apró ke­zecskéik a zivatar monoton zaját idézve dobolnak a sző­nyegen. Esik ... zuhog . .. villámlik... s már dörög is... — Es donnert — kiabál­ják és ökleikkel egyre erő­sebben püfölik a padlót. A foglalkozáson résztvesz a tanárnő tizenkét esztendős Kati lánya is. — Nagyon jó, hogy ve­lem van, ugyanis ő a „híd” köztem és aprócska diákja­im között. Gyerekszemmel miért jó ez a nyelvtanfolyam? Ko­vács Gergő így magyarázza.­— Azért tanulok, mert szeretnék a németekkel be­szélgetni. — Nagyon rossz volt, ami­kor nyáron megszólítottak németek és nem tudtam ve­lük szót érteni — mondja a cserfes Sárdi Ádám. — Nem lenne jobb most kint az udvaron ugrándoz­ni? — teszem föl kissé szá- mítóan a kérdést? — Dehogynem — vágja rá azonnali Gergő. S őszintesé­gén a tanárnővel együtt jót hahotázunk. — Wie heisst du? (Hogy hívnak?) — teszi föl a kér­dést Róra-i Mária. — Nem vagyak éhes! — válaszol rá az egyik apró­ság, a többiek pedig nagyot kacagnak tévedésén. Aztán megkezdődik a ko­moly munlka, ma a gyümöl­csök nevével ismerkednek. Ez a foglalkozás is példa arra, hogy ceruza, szótár és nyelvkönyv nélkül is, csu­pán játékosan el lehet kez­deni a nyelvtanulást. Tamási Rita A TIT kiáltványa Kiművelt emberfőkért „Kiművelt emberfőkért” címmel, a magyar értelmi­séghez és a társad’álomhoz szóló kiáltványt fogalmazott meg a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat, és ezt el­juttatta a Magyar Távirati Irodához. Ebben a dokumentumban a TIT országos elnöksége tájékoztatást ad arról: már­cius 22-én országos értekez­letet rendez annak érdeké­ben, hogy cselekvésre moz­gósítsa, helyi szervezeteibe hívja a bakai értelmiséget, minden szakembert, aki hi­vatásának tekinti a társa­dalom műveltségi színvona­lának emelését, a műveltség rangjának védelmét. A ki­áltvány megfogalmazói le­szögezik: a magyar társa­dalomban a súlyosbodó poli­tikai, gazdasági, kulturális és morális gondok egyik alap­vető oka a tudás alacsony színvonala, az általános és szákműveltség korszerűtlen­sége, az emberi értékék és magatartásformák torzulása. A TIT ebben a kiáltvány­ban — másfél évszázados múltját, tevékenységét fel­idézve — a magyar műve­lődés kontinuitása őrzőjének és megújítójának, az embe­ri értelem hívének és köz­vetítőjének, az embert egye­temesség tanújának és hir­detőjének, a megbízható, hi­teles tudás elkötelezettjének és terjesztőjének, a méltó em­beri élet pártolójának és szervezőjének vallja magát. Emlékünnepség Márton Áron tiszteletére Márton Áron erdélyi püs­pök püspökké szentelése öt­venedik évfordulójának tisz­teletére szombaton az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Ka­rának aulájában ünnepséget rendezett a Márton Áron Társaság. Keresztes Sándor, a Tár­saság elnöke bevezetőjében megemlékezett a magyar fő­pap életútjának jelentős ál­lomásairól. Gyulay Endre, szeged— Csanádi megyéspüspök Már­ton Áron szavait idézve em­lékezett meg a magyar ka­tolikus egyház és az egész magyarság nagy alakjáról. Az ünnepségen Pozsgay Imre államminiszter az élet­művet méltatva rámutatott: példaadó az a magatartás, amelyet az erdélyi püspök a népék 'közösségéért folyta­tott küzdelmében mutatott fel. Művészeti . szemle diáknapi bemu ta 1 hozással Félidejéhez közelednek a somogyi művészeti szemle területi bemutatói. Pénte-' ken délután Csurgó és kör­nyékének amatőr együttesei, szólistái, a hagyományőrzők léptek együtt színpadra a Csokonai művelődési köz- •pcntban az országos diákna­pokra készülő diákokkal. A majd háromórás műsor felét csaknem ők állították össze. A művészeti szemle ér­dektelenségbe fulladt ugyan, de a hagyományőrzők bizo­nyították, hogy e vidéken erősen élnek a hagyomá­nyok. A művészeti szemlén k.iemelkedőek voltak a Csurgó környékiek produk­ciói; Berzence, Pogányszent- péter, Inke jeleskedett. A folklór a háromórás műsor­nak a felét sem töltötte ki, de bizonyította a hagyo­mányőrzők fölkészültségét, a berzenceiek megújulni aka­rását. Náluk is érzékelhető már, hogy „elnőiesedik sok műfaj, de találunk még fiú­kat, férfiakat is az együtte­sekben. Kivátel az inkei ci- teratrió, ahol három lány pengetett. A berzencei népi együttesben még mindig együtt járja Krénusza Ist­ván és Géczi Istvánná a ro­pogós csárdást, az „öregek” közül még hűséges a zenei kíséretről gondoskodó Géczi István. A fiatalítás elkerül­hetetlen Berzencén, ha azt akarják, hogy hagyományaik fönnmaradjanak. A híres berzencei kalapostánc bevo­nult a népszerű táncok so­rába, sok együttes tűzi mű­sorára a férfivirtusról szá­mot adó koreográfiát. Ám a berzencei gyerekek — Krénusza István irányításá­val — még csak most ismer­kednek a tánccal. A fiatalok szíves-örömest járják nagy­sziljeik nyomdokában a he­lyi kanásztáncot, karikázót. A somogyudvarhelyi Győ­ri Mihályné és a pogány- szentpéteri Pauska Mihályné meséit most is szívesen hall­gattuk. A meglehetősen ve­gyes színvonalú művészeti szemle és országos diákna­pi, azaz helikon körzeti se­regszemle új értékekre is fölhivta a figyelmet. Tehet­ségesen mutatkozott be az országos diáknapokra készü­lő, • Csurgón tanuló első osz­tályos középiskolás Csizma­dia Terézia, aki népdalok­kal örvendeztette meg' a zsű­rit, ás a kevés számú hall­gatóságot. A görgetegi diák­lány ízes, stílusos előadása — mint ahogy maga el­mondta — szinte a véletlen műve. hiszen környezetében nincs senki, akitől korábban tanulhatott volna. A gimná­ziumban azonban már akadt olyan tanárra, aki segíti őt. Pauker Zoltán, aki nemcsak kitűnő kórust vezet (a So­mogy Megyei Pedagógus Férfikart), hanem maga is kiveszi a részét a berzencei kórus munkájából. Az országos diáknapra ké­szülő diákok műsora épp oly vegyes, hullámzó volt, mint a művészeti szemle résztve­vőié. A mindjárt a műsor elején bemutatkozott, óvó­nőképzősökből álló kórus teljesítménye elismerésre méltó. A zsűri énekszakér­tője nemcsak a kitűnően irányított kórus teljesítmé­nyének örült, hanem annak is, hogy jól képzett óvónők foglalkoznak majd a kicsi­nyekkel, akikbe beolthatják az ének, a zene szefetetét. Ugyanez az iskola kiállított kamarakórust is. Sorolhatnánk még néhány szereplő nevét, aki vers, próza előadásával, műdalok megszólaltatásával csillan­totta meg tehetségét. Szól­ni kell azokról a vegyes műfajokról, illetve előadók­ról is, akik diszkótánecal, táncdallal próbálkoztak. A végére azért kerültek, mért tudásukkal elégedetlen va­gyok. Nekik is tudniuk kell, amit például a kóristáknak, hogy csak tiszta hanggal, sok szorgalommal lehet eredményt elérni. Nekik is tanulniuk kell, éppúgy, mint másoknak. Képék: fent A berzencei hagyományőrzők, lent a csurgói óvónőképző énekka­ra. Fotó: Kovács Tibor. Horányi Barna A haza vonzásában Amerikai mozaik A philadelphiai Szépművészeti Múzeum Már évekkel ezeőtt írtam arról, hogy milyen különle­ges figyelemben részesítik itt a mozgássérülteket, a va­kokat és csökkentlátásúakat. Most e téren újabb kellemes meglepetésben volt részem. A vakok kertjében, ahol ezernyi illatos növényt gyűj­töttek össze, hogy a vakok megismerkedhessenek ve­lük, kezükkel végigtapint­hatják a növények szárát, leveleit, virágszirmait és megjegyezhetik illatukat. Felemelően emberi látni, amint egy-egy szép rajzola­tú virág mosolyt fakaszt az arcukon. Lám milyen sok emberségre van még lehető­ségünk már azáltal is, hogy lazítunk a „A gyepre lépni tilos!” szemléleten. Egy másik kép a phila­delphiai zeneakadémia hangversenyéről. A milánói Scala mintájára épített dí­szes színházterem előcsarno­kában látam egy vak kis­lányt; a bejáratnál kezelték bérleti jegyét, s a jegykeze­lő a kutyával együtt felkí­sérte a második emeletre. A lány lábánál az okos ál­lat moccanás nélkül végig­ülte a kétórás hangversenyt, s utána a közeli földalatti állomáshoz vezette gazdáját. A különböző társadalmi egyesületek és szervezetek, városok, alapítványok lát­ják el a vakokat a drága, kitűnően idomított kutyák­kal. Másféle látványban is volt részem a Franklin Institut előtt. Egy ötven év körüli, fehérbotos, rosszul öltözött férfi, artikultálan énekszóval koldult a múzeum lépcsőin. A kifelé tartó látogatók kö­zül alig-alig állt meg vala­ki, hogy alamizsnát adjon neki. Ügy látszik, a koldu­lás terén nem szeretik az egyéni akciókat. Nem egyedül vagyok, aki távoli, idegen országokban a hazai 'kapcsolatokat és hí­rünket keresi. Nem tagadom, megdobbant a szívem a Phi­ladelphiai Szépművészeti Múzeumból jövet, amikor a zászlókkal szegélyezett Parkway széles útján, a 22„ utcánál megpillantottam a mi háromszínű lobogónkat és a Hungary felírást. Érdekesebb kapcsolatra leltem egy levélben, amely Szentgyörgyi Albert Nobel- díjas professzor tiszteletére alapított amerikai—magyar kutatóorvosok egyesületé­nek felhívását tartalmazta. Ebben bejelentették az 1988 augusztusában Budapesten rendezett orvostalálkozó szervezőbizottságának dön­tését: dr. Kaposi Mór, a nagy magyar orvos emléke­zetére szobrot állítanak, egyet a szülővárosában, Ka­posvárott, a másodpéldányát pedig az Egyesült Államok­ban, egy később meghatáro­zandó helyen. S még egy­szer találkoztam Kaposvár kiváló szülöttének nevével. Kezembe került egy 1988- ban kiadott, vaslkos album „Kaposi’s sarcoma” címmel. Az egyik fejezet, „Kaposi az ember és a sarcoma” bib­liográfiát is tartalmaz, en­nek első tétele- Holubar K. és Franki József 1981-ben Amerikában megjelent kö­zös tanulmánya. (A kaposvá­ri könyvtárakban is megta­lálható.) Philadelphiában jártam egy nagy sajtüzletben, melyről azt állítja a reklám, hogy ott a világ minden is­mert sajtja kapható. Meg­találtam kedvenc trappista sajtomat is, tetszetős csoma­golásban, Made in Hungary felírással. Az egy fontnyi csomag (453 gramm) ára 4 dollár és néhány cent. Vi­szont tagadhatatlanul rosz- szul esett, hogy*n legolcsóbb borok között ajánlották a balatonboglári kombinát 1984-es évjáratú „DUNA TM Merlot” elnevezésű vörös borát. A címkén olvasható még, hogy a palack tartalma Európa legnagyobb tavának partján termett és a ma­gyarországi borpincészet dí­jazott terméke. A bor pon­tos leírása után az exportá­ló Monimpex pontos címe olvasható. Arra a mai na­pig nem tudtam rájönni, hogy mi célból került a bogiári borosflaskára vas­tag betűkkel a DUNA már­kajelzés. Megbecsülésünknek még egy tanúsága melengette meg szívemet. A philadel­phiai zeneakadémia épületé­nek bejárata előtt a járda aszfaltjába beépítve réztáb­lák őrzik a zenekar egykori kiemelkedő vezetőinek ne­vét és emlékét. Jóleső ér­zéssel olvastam Ormándy Jenő névtábláját. Az egyko­ri magyar karmester és ze­neigazgató 40 évig állott a világhírű együttes élén. Koncertlátogatásaim so­rán még egyszer büszkél­kedhettem hírünkkel: a Phi­ladelphiai Zenekar január 26-i hangversenyén Mozart, Stravinszky és Ravel mel­lett Bartók is szerepelt. Ric- cardó Muti vezényletével be­mutatták versenyművét két zongorára, ütőhangszerre és zenekarra. Ezt a külön­leges hangzású koncertot Amerikában 1943. január 21-én Bartók Béla feleségé­vel, Pásztory Dittávaí ját­szotta először. Ez volt Bar­tók Béla utolsó szereplése zongoristaként. (Folytatjuk) Kellner Bernát Csurgó környéki hagyományőrzők

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom