Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 36. izám Ara: 5,30 Ft 1989. ftbruár 11., szombat Ádóprába Elkészítettem az adóbevallásomat. Arról, hogy örülök-e ennek, avagy nem, most nem fejtem ki bővebben a véleményemet. Legyen elég annyi: ad valamelyes méltóságérzetet, hogy adófizető állampolgárrá léptem elő. Hibásnak tartom azonban mai adórendszerünket; azokhoz csatlakozom, akik szerint a családi jövedelemadó jobb és igazságosabb volna. Ám most főképp az adó adminisztrációs részéről, technikai leonyolításáról elmélkedem. Nem kell hozzá közvélemény-kutatás (bár nem volna haszontalan), csak úgy, „hasra ütve” is meglehetős biztonsággal tippelni lehet rá, hogy a magyar adóbevallók többsége az első pillanatban hideglelősen meredt a formanyomtatványra, valamint a kitöltési segédletre. Az ilyen bürokratikus procedúrától ugyanis világszerte idegenkednek az emberek. Adózni viszont kell, tehát a kitöltésre váró rovatokkal szemben táplált ellenérzés leküzdendő. Leküzdöttem. S még szerencsésnek is éreztem magam. Ugyanis én már dolgoztam hivatalban — igaz, több mint másfél évtizede, mérsékelt lelkesedéssel —, s így nem teljesen ismeretlen előttem a betűk és a számok katonás sorba rendezésének módszere. Aki egyszer belekóstolt ilyesfélébe, az (ha kellemes neki, ha nem) soha sem felejti el egészen, legalább egy szik- rányit élete vegéig bürokrata marad. Tessék elfelejteni most c szó rosszalló értemét! Hivatalra az ókori Egyiptomtól, s még régebb óta, szükség van, és valószínűleg nem nélkülözhetjük ezután sem, még néhány évszázadig, csupán az a fontos, hogy kordában tartsuk, ne uralkodjék rajtunk, hanem szolgáljon bennünket. Örömmel olvastam tehát, hogy a megyei adóhivatal feje a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésén megdicsérte a somogyi adófizető polgárt, mert az ötvenezer várható adóbevallás közül beérkezett apró töredék (130) nem is olyan rossz, csak minden negyedik ellen lehet kifogást emelni, örömmel olvastam, de egyben némi gyanakvással is. Kíváncsi leszek rá, hogy az összesből mennyi lesz jól kitöltve. Tehát mennyit szerepel minden szám a megfelelő rovatban, s mennyi lesz a számtani műveletek szempontjából is helyes. Az már minőségileg is más kérdés, hogy a forgaimilag tökéletesen beérkező bevallások közül mennyi a valós. S ezúttal sem a keményebbik kérdést boncolgatom („menynyien igyekeznek adócsalási elkövetni?”), hanem a köny- nyebbiket: „Mennyien tévednek jóhiszeműen?” Vagy az adóhivatal kárára, vagy önmagukat megkárosítva... Mint valaha volt hivatalnok tapasztalatból tudom, nem kell ahhoz tanulatlan embernek lenni, hogy valaki elrontson egy nyomtatványt. Iskolázott, diplomás polgárok buknak el sokszor egészen egyszerű rubrikába gaba- lyodva. Magyarországon még nincs kiépített adótanácsadói rendszer. A legtöbben maguk kínlódnak. Mérsékletet, könyö- rületet, kegyelmet kérek tehát számukra a hivataltól. Sok lesz a szándék nélkül botló polgár, a vétlen „csaló”. Még nem tanultuk meg új szerepünket. Ez még csak főpróba. Ne buktassák meg túl korán az előadást! Luthár Péter Ülésezik az MSZMP Központi Bizottsága Pénteken megkezdte ülését a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A tanácskozáson Grósz Károly, az MSZMP főtitkára időszerű belpolitikai kérdésekről tartott előadást. Az előterjesztés vitája szombaton folytatódik. Korszerű festőgépsort helyeztek üzembe a Fémmunkás Vállalat székesfehérvári gyárában az ajtók, ablakok színválasztékának bővítésére. Az olasz Munari cég által gyártott berendezés műanyagport éget rá az alumíniumajtókra, ablakkeretekre Emelték a felvásárlási árakat Intézkedések az élelmiszergazdaság jövedelmi helyzetének stabilizálására Az első napi tanácskozást követően Kimmel Emil, a KB-iroda helyettes vezetője nyilatkozott Kun Erzsébetnek, az MTI főmunkatársának. Hangsúlyozita: a Központi Bizottság tisztában van azzal, hogy feszültségekkel terhes időszakot él meg a magyar társadalom. Ennek megfelelően történelmi felelősségének teljes tudatában kezdte meg tanácskozását. Belpolitikai életünk szinte valamennyi — a közvéleményt is erőteljesen foglalkoztató — kérdése felszínre került a pénteki vitában, amely sokrétű, higgadt, egység teremtő, tisztázó jellegű volt. A Grósz Károly főtitkár előadói beszédét követő eddigi 16 hozzászólás a politikai intézményrendszer fejlesztésének olyan fontos állomásával is foglalkozott, mint a szocialista pluralizmus megteremtése, s ennek Az Országos Béketanács elnöksége nevében Sztanyik B. László elnök és Barabás Miklós főtitkár pénteken levelet intézett Mihail G°r- bacsovhoz. A levél hangsúlyozza: a szovjet erők kivonása Afganisztánból ollyan döntés, amely elősegíti a nemzeti megbékélést, a békés rendezést és emellett az egész nemzetközi helyzet stabilizálását szolgálja. Ezzel a Szovjetunió példát mutat a regionális konfliktusok megoldására a katonai erők kiiktatásával. Az Országos Béketamács elnöksége sok sikert kíván a szovjet vezetésnek békeprog- ramja végrehajtásában, s Vietnami küldöttség érkezett pénteken Hong Kongba, hogy közbenjárjon a vietnami menekültek hazatelepükapcsán az egypártrendszer- ről a többpártrendszerre történő átmenet kérdése. Fontos igényként vetődött fel a párt politikai és szervezeti egységének megszilárdítása, a párttagság önbizalmának visszaállítása. Differenciált megközelítésben került szóba történelmi múltunk megítélésének több vitatott kérdése, különös (tekintettel azokra, amelyek az elmúlt napok belpolitikai vitáit kiváltották. A napirend kapcsán a testület foglalkozik az Üj Márciusi Front közelmúltbeli felhívására adandó váliaisz- szal is. A vitában további 19 hozzászólásra lehet számítani, ezért a tanácskozás szombaton folytatódik. A Központi Bizottság ülésén várhatóan dokumentumokat fogadnak el, amelyeket nyilvánosságra hoznak. (MTI) az emberiség egyetemes érdekeit szolgáló új politikai gondolkodás gyakorlati valóra váltásában. * * * A Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnöksége a budapesti szovjet nagykövetség közvetítésével levelet intézett Mihail Gorbacsov- hoz. A levélben méltatták a szovjet csapatok afganisztáni kivonulásával kapcsolatos nehéz döntés jelentőségét, továbbá sok sikert kívántak Gorbacsovnak, a szovjet vezetésnek megkezdett munkájához. A levelet Csurka István és Fekete Gyula adta át Borisz &ztu- kalin nagykövetnek. lésének ügyében. Most először jár hivatalos vietnami kormánydelegáció Hong Kongban. A BősHagyma ros bizottság tanácskozása Pénteken az Országházban ülést tartott a Minisztertanács Bős—Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága. A bizottság a tagjai közül soros elnököt választott, elfogadta ügyrendjét, és véleményt cserélt ellenőrzési feladatairól. A bizottság soros elnö-‘ ke egy évi időtartamra dr. Nyitray Réka, a Budapesti Műszaki Egyetem városépítési tanszékének tudományos főmunkatársa. Az élelmiszergazdaság jövedelmi helyzetének stabilizálására hozott kormányzati intézkedések részleteiről tájékoztatták az újságírókat pénteken a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Rednágel Jenő miniszter- helyettes elmondotta: az élelmiszergazdaság vállalatainál, üzemeiben az elmúlt időszakban romlott az érdekeltség. A tavaly novemberben ismertetett, s 1989-re vonatkozó feltételek időközben sok tekintetben előnytelenül módosultak. Mindez előrevetítette annak veszélyét, hogy a vállalatok és a szövetkezetek az idei gazdálkodási évet jelentős gondokkal tudják csak indítani. Az év elejétől ugyanis csökkent az üzemek támogatása, s tovább nőtt az ipari eredetű eszközök, anyagok gra. Az élelmiszertermélés esetleges visszaesése gondokat okozna a hazai ellátásban, valamint az exportban, ezért a gazdaságokat és a feldolgozóipart érintő elvonásokat a kormányzat igyekszik ellensúlyozni. Nincs szó azonban arról, hogy az ágazat jövedelmezőségét ezek az újabb intézkedések javítanák, azt azonbap várhatóan elérik, hogy az idén nem kell az élemiszerek fogyasztói árát emelni. A MÉM-ben ugyanakkor a termelési kedv bizonyos élénkülésével számolnak. A kormány most hozott intézkedései közül az egyik legfontosabb, hogy a gabonatermelés érdekeltségének javítására az idei termésű kalászos gabona és a kukorica hatósági árát 5 százalékkal felemelték; egyidejűleg a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a jövő évi terv készítésekor további mintegy 15—20 százalékos felvásárlási áremeléssel számolhatnak az érintettek. Mivel az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a termelési hitelek kamata — a jövedelmezőség pedig ebben az ágazatban továbbra is rendkívül alacsony — a gazdálkodók rövid lejáratú hitelek után 3 százalékos kamattérítést kapnak. A nagy tömegű termékeket felvásárló és egész évben készletezni kényszerülő élelmiszeripari vállalatok hitelgazdálkodását azzal segítik, hogy 5—6 milliárd forint értékű rövid lejáratú hitelt középlejáratúra változtatnak át és törlesztésükre 1991-ig haladékot adnak. A kamatot ezeknél is csökkentik 3 százalékkal, és így a hitelek nettó kamata évente legfeljebb 11,5 százalékos lesz. A miniszterhelyettes szólt azokról a kormányintézkedésekről is, amelyek egyéb módon járulnak hozzá a mezőgazdasági üzemek termelésében mutatkozó nehézségek leküzdéséhez. Intézkedéseket hoznak az élelmiszertermelésben a vertikális integráció javítására; a jövőben igyekeznek szorosabbra fűzni az élelmiszeripari alapanyagokat gyártók, a termelők és a feldolgozóipar üzemeinek együttműködését, ami különösebb befektetés nélkül hozhat előbbrelépést. Az élelmiszerek fogyasztói árának fokozott védelme érdekében az árhivatal a MÉM-mel együttműködve legalább negyedévenként áttekinti az árak alakulását. Abban az esetben, ha a termelési ráfordítások a tervezettnél jobban emelkednek, kormányzati intézkedéseket kezdeményeznek. A kormány felkérte a mező- gazdasági üzemek, mezőgazdasági szövetkezetek, vállalatok érdekképviseleti szerveit, alakítsanak ki hatékony ár- és érdekegyeztető testületeket; a miniszterhelyettes ebben a vonatkozásban, egyebek között a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának és az Állami Gazdaságok Országos Egyesülésének jövőbeni szerepét emelte ki. Az Országos Béketanács levele Mihail Gorbacsovhoz Hazatelepülő vietnamiak A győri Graboplast pamutszövő- és műbőrgyárban 53 millió négyzetméter műbőrt készítenek az idén. A sokrétű gyártástechnológia több gyártmánycsalád kialakítását is lehetővé teszi. A- felhasználáshoz szükséges hordozóanyagot maguk gyártják. A közelmúltban fejlesztették ki a Masa nevű mosogató-, illetve törlőkendőt is — ebből hétszázötven-ez- ret készítenek új tanácselnök a fővárosban Bielek Józsefet, a Főváro- si Tanács általános elnökhelyettesét választotta Budapest polgármesterévé a Fővárosi Tanács testületé pénteki ülésén. A 150 tanácstagból 124-en voltak jelen, közülük 109-en szavaztak Bielek Józsefre. A választást mintegy kétórás vita előzte meg, mert Bielek Józsefet, aki az egyetlen jelölt volt, egy hamis aláírással ellátott levélben megrágalmazták. A tanácstagok ezzel kapcsolatban több kérdést tettek fel, ezekre az ügyrendi bizottság elnöke válaszolt. Elmondta, hogy a bejelentésiben fog- * faltak megalapozatlan, téves, illetve valótlan infor- máWón alapultak.