Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-10 / 35. szám
1989. február 10., péntek Somogyi Néplap 3 Előkészület a tsz-konferenciára (Folytatás az 1. oldalról.) tett azzal, hogy az agrárpolitika megújításra szorul, mégpedig a parasztság széles rétegének részvételével. Utalt rá, hogy az érdekképviselet korszerűsítése ösz- szefügg egész intézmény- rendszerünk mostani átalakulásával, de kifejézte azt is: ha a gazdaság területén nem tudunk időben érezhető eredményt elérni a politikai intézményrendszer reformja sem éri el a kívánt célt. — Rajtunk kívül még senki nem mondta ki — hangsúlyozta Szabó István —, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődése 1985-ben, 1986- ban megállt, 198 7—88-ban pedig visszaesett. ' Ez tény, ezzel szembe kell nézni! És ha 1989-ben és 1990-ben nem tudunk több pénzt adni ennek az ágazatnak, mindegy, hogy hogyan szervezzük át az intézmény- rendszert, a termelés tovább hanyatlik. Egyetértett az érdekképviseletet ért bírálatokkal, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az új agrárpolitikával, a megújhodással együtt mindent el kell követni, • hogy ez az érdekképviselet* ne essen szét. Mindegy, hogy milyen tormában működik tovább, de ha valaha szükség volt az együvé tartozásra, most nagyon nagy szükség van rá. Azon túl, hogy a konferenciának erőt és segítséget kell adni az' üzemek belső megújulásához, határozottan vissza kell utasítania minden olyan kitételt (például, hogy drágán termel a mezőgazdaság), amely méltatlanul éri. az ágazatot. A mozglom talpra áll — hangsúlyozta befejezésül —, de ehhez pénz kell. A több órás, tartalmas vitát Herner Endre foglalta össze. V. M. PÉNZÜGYI POLITIKA Beszélgetés az MHB általános vezérigazgató-helyettesével A Magyar Hitelbank fontos érdeke, hogy a vidéki igazgatóságok, fiókok is bekapcsolódjanak a pénzintézet nagyobb vállalkozásaiba. A kaposvári fiók megnyitása kapcsán dr. Mohácsi László, az Rt. általános vezérigazgató-helyettese beszélt a dél-koreai és a szovjet üzletekről. Választ kaphatunk arra is, miért hivalkodó egy banképület. — Mi a területi igazgatóságainkat, főleg a megnyitást követő első esztendőben, elsősorban arra szeretnénk fölhasználni, hogy élénkítsék az üzleti életet, alakuljon ki verseny a területen. Mutassuk meg, hogy melyikünk tud többet adni a gazdálkodó szervek számára. Ha egy szervezet belép a mi működési körünkbe, akkor az természetesen ismeri, hogy milyen vállalkozásokban veszünk részt. A már említett dél-koreai üzlet nagyon sikeresnek mutatkozik; hasonlóképpen ígéretes az Azimut nevű szovjet—magyar vállalat. Ezekkel a lehetőségekkel mind tisztában vannak a kollégáim. Ha valaki csatlakozni akar a dél-koreai üzletekhez, az idegenforgalom fejlesztéséhez, szállodák építéséhez, a jelentkezéseket elfogadjuk, és természetesen a munka során ezeket részesítjük előnyben. — Sokan úgy vélik, hogy a szocialista piac nem lehet nyereséges. — Vegyes vállalaton belül a szocialista piacon az áru az áruval úgy cserél gazdát, ahogy tágabb értelemben vett nemzetközi piacokon. — Ám ez az áru a Szovjetunióban nem annyit ér, mint más piacokon. — Az Azimüt vegyes vállalat révén azokat a magyar árukat tudjuk forgalmazni, amelyeknek ára nem foglaí magában állami támogatást. A magyar eladók ennek fejében normálpiaci árat kívánnak. A szovjet partner is ugyanígy gazdálkodik. Az Azimutban mi nemzetközi piaci áron kereskedünk, nem a bukaresti áron, s ezzel bebizonyítjuk, hogy valóban lehet kereskedni a szocialista piacon. A támogatók — a szovjet kormány is — nem pénzt adtak ehhez a vállalkozáshoz, hanem erkölcsi támogatást. — Egy esetleges alaptőkeemelésnél számítanak-e kaposvári, Somogy megyei részvényesekre? — Ezeket a műveleteket nem öncélúan hajtjuk végre, mint ahogyan 1987-ben az ötmilliárdos alaptőkeemelésünk sem volt az. Természetesen számítunk az itteni befektetőkre. Sok kis pénzből lehet nagy pénzt csinálni, ötmilliók, tízmii-, liók letéti jeggyben, részvényben, vállalkozó betétekben milliárdokká változnak, és a milliárdok a gazdaság életét már meg tudják mozgatni. — A városban sokan szóvá tették a kaposvári fiók kirívóan fényűző jellegét, mondván, erre bezzeg van pénz. — Nagyon sok bank szívesen cserélne a kaposvári fiókkal. Sok helyütt a helyiségeink kezdetlegesek, bankhoz nem méltó körülmények között dolgoznak a munkatársaink. S fölvetődik: hogyan építkezzünk a jövő számára? Nekünk távolabbra kell látnunk, amikor helyiségeket, bázist alakítunk ki! Nem hinném, hogy ez pazarló vállalkozás Faragó László Liu-rgiaUkurck'is háztartási mosogatógépek gyártását kezdték el a Hajdúsági Iparmüvekben, az európai szabvány szerint. Ez méreteiben is illeszkedik a konyhabútorokhoz. Az új mosogatógép egyszerre 12 személyes teríték megtisztítását és szárítását végzi. A termék 80 százalékát külföldön, a többit itthon értékesítik. Szembesülés nap nap után Kinek a szava hallatszik messzebb? Manapság mindent hajlandóak vagyunik átértékelni. Sokszor utólag igazolva némelyek közelmúltbeli „csendes sandaságát” is. A lassan már közhellyé váló (vagy már azzá vált) reform, nyilvánossás, nyíltság, sőt ..peresztrojka” jegyében — helyesen — mindinkább nevén nevezzük a jelenségeket, a magatartásokat, az eseményeket. Csaknem negyven megélt évem eddigi tapasztalatai alapján azonban több embernél korcsosuLást, emlékezetkihagyást — vagy váltást? — érzékelek. Vallom, hogy szükségesek társadalmunkban a változások, híve vagyok a nézetek és vélemények nyílt ütköztetésének, a sokszínű politikai palettának. Gyakorlatilag mindannak, ami a tágabb és szűkebb közösségek és az egyének boldogulását, szellemi és anyagi gyarapodását szolgálhatja. Ismerem — mert benne élek és a „bőrömön érzem” — napi gondjainkat, a lakosság jelentős részénél a megélhetés, a gyermeknevelés, a még ifjabbaknál az otthonteremtés nehézségeit, a nyugdíjasok mindinkább leértékelődő javadalmazását. A jelzett problémákkal mfagam is szembesülök nap nap után még a szűkebb családban is. Ezek szerint talán nem vagyok kívülről szemlélődő szurkoló vagy éppen ellendrukker. Félreértés ne essék, a közelmúlt egy-két évtizedéinek kriiti- kátlan híve sem vagyok. Sok emberrel szemben zavar az, hogy lakosságunk derékhada, az úgynevezett középkorosztály talán a legtűrőképesebb. Tudom, hagy több embert ez megnyugtat. A. teher viszont elsősorban az övék. Zavar az is, hogy a nyugdíjasok alacsony jövedelmű rétege (!) csendesebben és befelé sír, mint a másik. Nem kevés fejtörést Okoz a pályakezdő vagy az éppen arra készülő fiatalok jövője. Ebben ma mór különbséget tenni sem indokolt, érvényes ez mind a fizikai dolgozókra, mind az értelmiségre. Nem szükséges ezeket tovább ragozni, de javaslom, hogy fogadják el pozitív zavaroknak, mert igazándiból nekik lenne okuk a szavukat hallatniuk. Az ember jellemének nem újkeletű vonása az elégedetlenség saját sorsa iránt. Ez előrevivő. Ismételten megértük, hogy mindenki panaszkodik. Zavar akkor van, ha olyan körben, ráadásul önkritikáltlanul, indokolatlanul zokognak, ahol ismerik életkörülményeiket és annak színvonalát, netán mukahelyüket, illetve ahol1 a munkakönyvüket tárolják. Ök a leghangosabbak! Érthetően hozzájuk csapódik a pozitív zavart érzők és vallók jelentős része is. Állampolgáraink nagy többsége vallja, hogy a tudást, annak birtoklását meg kell becsülni és meg kell fizetni. Am zavaró az, ha néhányan propagandisziti- kus föllépésükkel, mindent bíráló és elvető nézeteikkel, a ma oly népszerű kritikával a saját anyagi javaikat (is) kívánják előteremteni. Tudom, hogy teljesít- ményközpontú társadalom kívánunk lenni. De kérem — ha lehetőségünk van rá — tájékozódjunk arról is, hogy például az író—olvasó találkoeó(kon), a ma már nyíllt igehirdetés(ek) után mennyit kóstál(nak) a honoráriumlak). Ráadásul a csaknem mindenki által ismert tényfényképöknél többet felelősséggel ők sem tudnak mondani, esetleg a realitásoktól elszakadva javasolni. Országosan ismert képviselő jó retorikával, népszerű ellenzékiséggel manapság élő legendává vált. Azon viszont lehet gondolkodni, hogy miért (mennyiért?) kell nyári kabaréműsorokban föllépnie a közismert humoristával. Tudjuk, hogy a „Házszabály” ezt nem tiltja. De mégis... Az állampolgár talán egy szót sem szól, ha a' honoráriumot például az erdélyi menekülteknek ajánlja fel. (Ameny- nyiben ilyen vagy hasonló gesztus történt, minden bizonnyal a megfelelő nyilvánosságot is megkapta volna.) Zavar a memóriazavar is. Jeles és harcos polgártársunk a KISZ-en nevelkedett, mi több — abból élt. Elismerve azt, hogy több dologban igaza van, mégis mintha feledékeny lenne. Sók embertől tudom, s egyre több az, akit zavar, amikor a mögöttünk levő három-négy évtizedben nem akármilyen egzisztenciát összehozó honfitársaink egy része ma mindent megtagad, a legélesebb kritikát gyakorolja. Köny- nyen mondhatnám azt, hogy tegye, mert ő csinálta. Elgondolkodtató az is, hogy tizenvalahány ezer forintos nyugdíja mellett megspórol még 300-at havonta, mert kilép abból a szervezetből, amelyből évtizedekig viszonylag jól megélt. Ez nemcsak politikai, hanem elsősorban etikai kérdés. Érdekes módon ők a jelenlegi politikai gyakorlatot hibáztatják, csak azt nem értem, hogy mai felfogásukkal hogyan egyeztethető ösz- sze több évtizedes haszonélvezetük a szerintük még ka- tonásabb formációban. Szakmunkás barátom zárórában időnként Indulatos, máskor büszke. Vitáink során jobban- megnyugtat az utóbbi. Joggal" érzi azt, hagy még töbhre lenne képes munkahelyén, ha a megfelelő érdekeltséget, a jól -szervezett munka föltételeit megteremtenék. Ugyanakkor megmosolyog, -ha például egy orvos ügyeleti díja vagy a pedagógus túlóra- javadalmazásia kerül szóba. Hiába, a barátom hét végén nagyobb számokkal kalkulál. Építő szakmát birtokolva ő csak teszi, amit tennie kell, s ráadásul nem az ő jövedelme a sok! Zavarónk az általánosító kategorizálások is. Azok a bárminemű foglalkozást választók, az azt művelők, a|kik szerencsétlenségükre olyan foglalatosságot választottak, ahol mellékesre esélyük nincs, hátrányban vannak. Tessék mondani: egy üzemben dolgozó esztergályosnak, lakatosnak vagy más szakmunkásnak, netán egy „alkalmazoitt” munkaerőnek milyen lehetősége van? A közvéleményben megcsontosodott kategorizálást zavarnám azzal, miszerint az egészségügyben dolgozók javadalmazása messze az átlag feletti. Nagyobb inószük — főként a szakmai hierarchia alsóbb fokán — meglehetősen labilis anyagi körülmények 'között vegetál. És mégis! ök kevésbé elégedetlenek, mint azok, akiknek már bizltos az anya-gi hátterük. Jobban meg kellene becsülni példá- .ul azt a „megszállott’ pedagógust, aki ia jól fizető magántanulók vállalása helyett érettségi előtt álló ‘ tanítványait — úgymond hivatalból — készíti fel a fölvételi vizsgákra, az azt követő helytállásra, ök csendben, de többnyire sikeresen dolgoznak. Miért nem becsüljük meg őket ? Végül is azt akartam mondani, hogy — sok egyéb mellett — baj van az értékrenddel. A -közgondolkodásban szerencsére kezdjük eldobni a kategorizálást, tényként könyvelhető el, hogy minden rétegből hozható pozitív és negatív példa. A végén csupán az zavar, hogy azok egy része a leghangosabb, akik a közelmúlt szamárlétráján kapaszkodtak. Fölfelé! Egy részük minden bizonnyal azt mondja, hogy ez az eszme- futtatás zavaros. Lehet. De engem nem ez zavar. Kreisz György Fölkészülten vitázzunk Sok szó esik mostanában arról, hogy fölkészültek-e a a párttagok a mai kornak és követelményeknek megfelelő érvelésre; vitába száll- nak-e azokkal, akik ismereteik hiánya, félretájékozott- ság, némely esetben rossz- indulat miatt nem ítélik meg valóságosan a gazdasági, a társadalmi és a politikai helyzetet. Érdekes vita bontakozott ki erről a közelmúltban a MÁV kaposvári csomópontjának vontatás Il-es pártszervezetében, amikor a pártfegyelmet tették mérlegre. Az eszmecsere arra is alkalmas volt, hogy megmutassa, milyen gondjaik vannak az egységes vélemény kialakításában. Politikusok sora nyilatkozott például arról az utóbbi időben: igyekszenek megfelelni annak a jogos követelménynek, hogy mindegyiküknek önálló arca legyen. Ennek a fontosságát a taggyűlésen résztvevők is elismerik, mégis úgy ítélik meg: bizonyos kérdésekben szükség van az egységes véleményre, a vezetők kiforrott megnyilatkozására, mert különben a párttagság nem tud eligazodni. Ha ez így lesz, akkor a kommunisták is könnyebben kiállnak a párt politikája mellett, „fölveszik a kesztyűt”, amikor környezetükben esetleg támadják azt. Az érvanyagot pedig a vezetők határozót, nyílt és egyértelmű állásfoglalásaiból szeretnék meríteni. Azt is elmondták, hogy javítani kell a kommunisták tájékozottságát, növelni felkészültségüket. Még olyan köznapi dolgokról is szó esett, mint az újság rendszeres olvasása. Egy-egy fontos közlemény, cikk elolvasásának elmulasztása is vitaképtelenné teheti a kommunistákat, sőt tájékozatlanoknak mutathatja őket. A propagandista joggal mondta, hogy mindannyiukra ráfér a politizálás, a vitatkozás, ugyanakkor sokan — úgymond — húzzák az orrukat, amikor vitafórumra hívják őket. Pedig a párt megújulásának igénye ezt megkívánja, hiszen egyre nagyobb a vita szerepe. Az embereknek pedig van véleményük, hiszen mindegyikük másképpen látja a feladatokat, a tennivalókat. Nagyobb vitakultúrát sürgetett mindenki, hiszen például a választások idején már az ő kiállásuk, érvelésük is eldöntheti jelöltjeik továbbjutását. A politikai iskola mindenképpen segíthet, a tananyagoknak azonban sokkal korszerűbbnek kell lenniük. Ha csak azt ismétlik, amit annak idején az újságban olvastak, semmi értelme az egésznek. Pedig a munkahelyeken egyre gyakoribb, hogy már kora reggel politizálnak az emberek kisebb és nagyobb csoportokban Az a párttag, aki nem gondol állandó önképzésére, bizony, nem tud megfelelni a követelményeknek. A helyes állásfoglalás érdekében azt is tudniuk kell, hogy mit mondanak, mit akarnak például az alternatív szervezetek. Más pártszervezet számára is tanulságos az a megállapítás, hogy ma már nem elég a részvétel a taggyűlésen, sokkal fontosabb a politizálás, a meggyőzés, a mindennapi valóságot figyelembe vevő állásfoglalás. A pártonkívüliek ugyanis elsősorban ezt várják azoktól, akikről tudják, hogy tagjai az MSZMP-nek. S ehhez bőven van muníció; csak ismerni kell a legfontosabb döntéseket és elképzeléseket, figyelemmel kísérve, a legfrissebb politikai eseményeket is„ Lajos Géza
