Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

1989. február 1., szerda Somogyi Néplap 7 SPORT Befejeződött a Kovács Rezső kupa A Búzavirág SC és a Kasi úttörők a győztesek Asztalitenisz NB I Véget ért a mérkőzésso­rozat az idei Kovács Rezső röplabdakupában. A janu­ár 14-én kezdődött felké­szülést szolgáló mérkőzés- sorozat tiszavirágléte fok­mérője is egyben jelenlegi alsóbb szintű megyei röp­labdasportunknak. A „né­pesebb” női mezőnyben két csapat vesz részt a kupá­ban, s a győzelmet ismét a tavalyi bajnok, a Kasi szerezte meg. Elismerés il­leti a nagybajomiak telje­sítményét, akik a K. Fák­lyát ugyan legyőzték, még­sem lehettek másodikak, gyengébb játszmaarányuk miatt. Az ezüstérmes Fák­lyát, játékosainak példa­mutató lelkesedése minő­síti. A négytagú férfime­zőnyben már egymás után harmadszor lett bajnok a Búzavirág SC; ezt a teljesít­ményt magabiztos játékkal érte el. Most végleg a bir­tokába került a kupa. A to­vábbi három résztvevő kö­zött körbeverésre került sor, így azonos pontszámú k mellett a játszmákon be­lüli összesített poenkülönb- ségük döntött a sorrendi­ségben. Az utolsó forduló eredmé­„Silány" torna A KISZ kaposvári városi bizottsága, az Idill Szabad­idő-egyesület és a városi sportcsarnok teremlabdarú­gó-tornát rendez; erre feb­ruár 2-ig nevezhetnek be a csapatok. A jelentkezési la­pokat a KISZ-bizottság cí­mére (Kaposvár, Lenin u. 14.) kell küldeni. A sorsolást ugyanott .tartják meg, 2-án 14 órakor. A nevezési díjat is akkor kell befizetni. Az első fordulóra 4-én, szomba­ton kerül sor. * * * A versenykiírást olvasva először arra gondoltunk, hogy mozgékony téli höl­gyeknek lesz sí-lány-kupa. Aztán továbblépve rájöt­tünk, hogy erről szó sincs. Férfiak fognak itt vetélked­ni, nem is akármilyen díja­kért, hiszen a győztes csapat 10 000 forintot vághat zseb­re. Érthetetlen számunkra, hogy a rendezők miért minő- sitik már a mérkőzések le­játszása előtt munkájukat. Megértjük azt is, hogy tré­fás nevet szerettek volna vá­lasztani, de ez eléggé rosszul sikerült. Mert nem valószí­nű, hogy teremtésünk koro­nái közül bárki is azzal fog dicsekedni otthonában, hogy ő lett a legjobb silány ... TOTÓ warn Az én tippjeim A totó 5. he­tének mérkő­zéseire Gelle József, a ka­posvári Ipari Szakközépisko­la gyakorlati oktatásvezetője tippel, aki egy­ben a Kapos Volán NB I-es férfi-röplab- dacsapatának a technikai ve­zetője is. Kéthasábos szelvé­nyen játszik évek óta; a leg­nagyobb találata tízes volt. így látja az esélyeket: Ascoli—Milan x Bologna—Fiorentina x Como—Cesena 1 Lecce—Atalanta 1, x Pisa—Napoli 2 Sampdoria—Lazio 1 Avellino—Udinese 1 Barletta—Taranto x Licata—Empoli 2 Monza—Cremonese x Padova—Catanzaro 1 Parma—Bari x, 1 Piacenza—Messina 1 Pótmérkőzések: 1, x, 1 A Kasi serdülők csapatkapitánya átveszi a kupát nyei: Nők: Kasi úttörők— Táncsics g. 2:1, K. Fáklya— Kasi úttörők 2:0, Nagyba­jom—K. Fáklya 2:0, Kasi serdülő—Kaposgép 2:0. Kasi serdülők—Nagybajom 2:0, Fáklya—Kasi serdülők 1:2, Kasi serdülők—Táncsics g. 2:0, K. Fáklya—Kapós- gép 2:0, Kaposgép—Táncsics g. 2:0. Férfiak: Kaposgép— Nagybajom 2:1, Búzavirág SC—Kasi úttörők 2:0. Végeredmények: Nők: 1. Kasi serdülő 6 6 _ 12 1 12 2. K. Fáklya 6 4 2 9 4 10 3. Nagybajom 6 4 2 9 6 10 4. Paks 6 3 3 7 7 9 5. Kasi úttörő 6 2 4 5 9 8 6. Kaposgép 6 1 5 3 10 7 7. Táncsics g. 6 1 5 3 11 7 Férfiak: 1. Búzavirág SC 3 3­6- 6 2. Nagybajom 3 1 2 3 5 4 3. Kasi 3 1 2 3 5 4 4. Kaposgép 3 1 2 3 5 4 Nagybajomi röplabdasikerek Székesfehérváron az Álba Volán SC rendezte meg az Ybl Miklós elnevezésű le- ány-röplabdatornát. Hat csapat vívott egymással körmérkőzést, s a nagybajo­mi lányok bizonyultak a legjobbnak, megelőzve a házigazdákat és a Veszpré­met is. A legjobb ütőjáté- kosnák járó ikülöndíjat Ko­vács Orsolya nyerte el. Budapesten a Vasas SC rendezésében mini röplab­dába jnokság on indult a nagybaj ami leány csapat. A Mai sportműsor Labdarúgás mezőnyben tizenöt együttes verseng a győzelemért, ed­dig négy találkozót játszot­tak a somogyiak. Az Eger, a Tungsram II. és a BSE II. ellen 2:0-ra nyertek, a Vasastól ugyanilyen arány­ban vereséget szenvedtek. A három győzelemmel azon­ban bejutottak a legjobb hat közé. SAKK OB II Kapos Volán- Komlói Bányász 1:7 Megkezdte szereplését a másodosztályban a Kapos Volán férfi - sakkcsapata. Az első mérkőzését otthonában Budapesti Spartacus— Kaposplast 16:9 Győz: Kriston 4, Simon 4, Lőrinczy 3, Benyovszky 3, Pagonyi 2, illetve dr. Szita 5, Frank 3, Szabados 1. Az első fordulóban dr. Szita legyőzte a válogatott Kristont; Frank is hozta ma­gát, így 3:2-re vezetett a Spartacus. A második for­duló után 6:4-re alakult a mérkőzés. A hazai csapat győzelmei 9:6-ra alakították az eredményt. Dr. Szita egy­re jobban belelendült, és sorra szerezte a győzelmeket. Ugyanakkor Frank megtor­pant, és Kristontól, Simontól is kikapott. Szabados egy győzelmet ért el, Varga és Berdár nem nyert. így ala­kult ki a végeredmény : megérdemelt Spartacus győ­zelem. Kiemelkedett dr. Szi­ta teljesítménye: öt győze­lem. V. J. HÍREK Nagykanizsán két NB Il-es, hét NB III-as és öt megyei csapat részvételé­vel farsangi terem-labda­rúgótornára került sor. A Marcali VSE megismételte tavalyi győzelmét, most is első lett. A Csurgói Spa-r- tacusnak jutott a harmadik hely. Két különdíj is Mar­caliba vándorolt. Hadászi Sándor lett a gólkirály, Ig- ricz Béla pedig a legjobb kapus. * * * Lebonyolították Siófok körzeti egyéni aszitalite nisz-bajnokságát. összesen huszonhármán versenyez­tek. Férfi egyéniben Kvausz (Siófoki Spart.), párosban Limbek, Fehér (Balatonszár­szó) nyert. Női egyéniben Garbóczi, párosban a Maro­si, Garbóczi (Balatonszár­szó) duó győzött. Vegyes párosban a Limbek, Marosi kettős végzett az élen. VDN-kupa: Barcs—Paks i Atomerőmű SE, Barcs, 14 óra. Kaposvári Honvéd Tán­csics SE—Szigetvár. Ka­posvár, Rákóczi-edzőpálya, 14 óra. vívta, és döntetlent sikerült kiharcolnia baranyai el­lenfelével szemben. A ka­posvári együttesből Klen- csár, Miovecz, Horváth T., Bocska, Bárány győzött. Ve­ress, dr.IMés, Mihalecz és Molnár A. döntetlent ért el. * * * Budapesten a kötöttfo­gású birkózók serdülőku­pája keretében 65 kg-ban tizenkét résztvevő között a Marcali VSE birkózója, Kis- pál Tamás az ötödik helyen végzett. Budapest asztalitenisz-bajnoksága Frank Béla: egy ezüst, két bronz Péntektől vasárnapig Bu­dapesten a Statisztika torna- csarnoka volt a helyszíne az asztali teniszezők idei Bu­dapest-bajnokságának. Pén­teken a női, szombaton a férfi-előcsatározások foly­tak, vasárnap a vegyes páro­sok, valamint a döntő részt­vevői álltak asztalhoz. A Kaposplast versenyzői közül négy-négy férfi és női asz­taliteniszező próbált szeren­csét. A férfiak mezőnyében 106-an indultak. Az első osz­tályú mezőny egyéni számá­ban dr. Szita, Varga, Szaba­dos csak egy fordulón jutott túl. Frank Béla a főtábláról indulva sorra verte ellenfe­leit, köztük a válogatott Var­gát is, de a döntőbe jutásért kikapott Némethtől, a Pos­tás versenyzőjétől, így bronz­érmet nyert. És ismételt a férfi párosoknál is. A hat­vannégyes mezőnyben a ceg­lédi Bertával négy győzel­met szerezték, köztük kiver­ték a válogatott Németh, Varga duót, majd a döntőbe jutásért aGanz Mávag páro­sától, Aranyositól és Szoszo- nyáktól kikaptak, így har­madikak lették. Ebben a me­helytállásához aligha kell kommentár. A női versenyzők egyéni küzdelmében Rák a főtáblá­ra kerülésért kapott ki a BSE-s Szigetitől, Limbek és Pata a főtáblára jutott; ott Limbek klubtársával, Bol- várival került szembe, s tő­le 2-0-ás vezetés után 3-2- re kikapott. Bolvári aztán a későbbi győztes Urbánt kap­ta ellenfelül, s vele már nem bírt. Pata a statisztikás Fa­zekastól szenvedett veresé­get. Frank Béla kitűnő formá­ban versenyzett zőnyben a dr. Szita, Varga páros két győzelem után búcsúzott. Vegyes párosban csak Frank képviselte a ka­posvári színeket, partnere Pidl, a Vízművek női verseny­zője volt. öt győzelmük so­rán a Vlitsek, Urbán váloga­tott kettős legyőzésével ke­rülték a döntőbe, ahol a Németh, Wirth páros verte meg őket. Így nyertek ezüst­érmet. Frank nagyszerű HÍREK Február A naP 7-11 órakor kél, és 16.45 órakor nyugszik; a hold 3.19 órakor kél, és 11.08 órakor nyugszik. Szerda Ignác A várható időjárás Többnyire . borongós, párás, néhol tartósan ködös idő várható. Főleg északon és keleten kell ködszitálásra, hószállingózásra számítani. Gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán általában 0 Celsius-fok körül alakul. — Kitüntetés. Roska Ist­vánnak, hazánk volt berlini nagykövetének az NDK és a Magyar Népköztársaság kö­zötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésében elért érde­meiért az NDK államtaná­csa a Népek Barátságának Csillaga Érdemrend arany fokozata kitüntetést adomá­nyozta. Gerd Vehres nagy­követ tegnap adta át. — A cukorrépatermelők versenyében az őszi betaka­rítás alapján országos győz­tes lett — és 60 ezer forint jutalmat kapott —az Enyin­gi Állami Gazdáság. Máso­dik lett a dombóvári Alkot­mány tsz, harmadik a Sze­rencsi ÁG. A körzeti ver­senyben első helyezést ért el a regölyi Kaposvölgye Tsz. — Megkezdték a földren­géskárok helyreállítását a Vas megyei Bérbaltaváron. Egyetlen család sincs fedél nélkül a községben. A me­gye 18 községéből eddig több mint 1500 kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz. A végleges kárösszeg valószí­nűleg eléri a 10 millió fo­rintot. 75 éve született Vargyas Lajos Erkel-díjas népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia nép- zenekutató csoportjának volt igazgatója. Tanulmányait 1937—38-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán vé­gezte az egyházzenei tan­szakon, s többek között Harmat Artur, Bárdos Lajos, Vaszy Viktor volt a tanára Később Kodály Zoltánnál folytatott népzenei gyakorla­tot. Első munkahelye a Páz­mány Péter Tudományegye­tem néprajzi tanszéke volt, majd egy évtizedig az Egye­temi Könyvtár munkatársa­ként dolgozott 1952-től újabb egy évtizedig a Néprajzi Mú­zeumban vezette a népzenei osztályt, közben 1952-től 1954- ig az ELTE néprajzi tanszé­kén oktatott. 1961-től az MTA népzenekutatócsoport­jának a főmunkatársa; 1970- től néhány évig ugyanott igazgató. Tagja volt az MTA Zenetudományi Főbizottságá­nak; ő töltötte be az Aka­démia zenetudományi és nép­rajzi minősitő szakbizottsá­gának elnöki tisztét is. Főbb munkái: A magyar vers rit­musa, Magyar vers — ma­gyar nyelv, A magyar nép­ballada és Európa II. kötet, Balladáskönyv, A magyarság népzenéje. Balesetek — Dalnoki Miklós Béla vezérezredesnek, az Ideigle­nes Nemzeti Kormány mi­niszterelnökének a hagyaté­ka — mintegy 100 darab személyi tárgy — a Munkás- mozgalmi Múzeumba került. Hamarosan kiállításon mu­tatják be az érdekes gyűj­teményt. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1200 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 152 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 16918 Trabant Lám. Spec. (Debr.) 14440 Trabant Lim. Spec. (Győr) 13232 Trabant Combi (Bp.) 6129 Trabant Combi (Debr.) 5197 Trabant Combi (Győr) 3903 Wartburg Standard (Bp.) 4271 Wartburg Standard (Debr.) 2763 Wartburg Standard (Győr) 2617 Wartburg Special (Bp.) 5622 Wartburg Special (Debr.) 4425 Wartburg Special (Győr) 4094 Wartburg Special tt. (Bp.) 17381 Wartburg Tourist (Bp.) 4842 Wartburg Tourist (Debr.) 2690 Wartburg Tourist (Győr) 1731 Skoda 105 S (Bp.) 12889 Skoda 105 S (Debr.) 9632 Skoda 105 S (Győr) 9636 Skoda 120 L (Bp.) 30898 Skoda 120 L (Debr.) 17723 Skoda 120 L (Győr) 20992 Lada 1200 (Bp.) 48093 Lada 1200 (Debr.) 34520 Lada 1200 (Győr) 16965 Lada 1300 S (Bp.) 24442 Lada 1300 S (Debr.) 17908 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Bp.) 4850 Lada Szamara (Debr.) 3690 Lada Szamara (Győr) 2570 Lada 1500 (Bp.) 16468 Lada 1500 (Debr.) 12201 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 1355 Lada Combi (Debr.) 421 Lada Combi (Győr) 829 Lada Niva (Bp.) 851 Polski Fiat 126 P (Bp.) 6063 Polski Fiat 126 P (Debr.) 3891 Polski Fiat 126 P (Győr) 3836 Dacia Limousin (Bp.) 17637 Dacia Limousin (Debr.) 12822 Dacia Limousin (Győr) 10241 Dacia Combi (Bp.) 5352 Dacia Combi (Debr.) 3692 Dacia Combi (Győr) 2888 Dacia TLX (Bp.) 9879 Dacia TLX (Debr.) 6465 Dacia TLX (Győr) 6174 Zastava (Bp.) 20538 Opel Kadett (—) 543 YUGO (—) 178 Volkswagen Golf (—) 501 Volga Limousin (—) 1553 Volga Combi (—) 1626 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ Féktávolságon belül lé­pett az úttestre hétfőn So- mogyszentpálon Bogdán Zsu­zsanna 12 éves helybeli ta­nuló, és egy szabályosan közlekedő segéd-motorkerék- páros elütötte. A kislány sú­lyosan megsérült. Nem adott elsőbbséget személygépkocsijával Kocs- már Józsefné 40 éves nagy­atádi lakos egy szabályosan közlekedő autónak. A vét­len jármű vezetője: Horváth János 27 éves nagyatádi la­kos és utasa, a 25 éves Horváthné Németh Erika könnyebben megsérült. — A műemlékek állapotá­nak, a műemlékvédelem helyzetének vizsgálatát is a munkaprogramjába vette az idén a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság. A ta­vasszal induló vizsgálatban a Somogy megyei NEB is bekapcsolódik. — Tévesen jelent meg la­punk január 26-i számának 8. oldalán Gyermeket men­tett a bányatóból a katona című írásunk egyik állítása. A rendőrség tájékoztatása szerint júius 3-án az őrtilosi bányatóban édesapjával für­dőit a 11 éves Szabó György. Az apa hátára vette a gyere­ket, és úszott vele a tó kö­zepe felé, majd hirtelen el­merült, és többé nem buk­kant fel. A kisgyermek ka- pálódzott a vízben — ezért nem merült el —, és segít­ségért kiáltozott. Az élet­mentő katona — Tihanyi László 21 éves nagykanizsai lakos — beúszott érte, és ki­mentette a kisfiút. A téves közlésért — miszerint a gyerek ijedtében megfojtotta az apját — elnézést kérünk. — A KIOSZ Baranya Megyei Titkárságán (Pécs, Rákóczi út 24—26.) 1989. február 1-jével megnyitotta pécsi kirendeltségét a KIOSZ Oktatási és Szakma­fejlesztési Központ. Lehetőség nyílik 50 szakmában Baranya, Somogy, Tolna megye területé­ről Pécsett, Kaposváron vagy Szekszárdon az OSZK-tanfolya- mok indítására. — Egynapos bécsi út 1989 március 9-én. A részvételi dij; 600 Ft + 15 ATS. Jelentkezni a KAPOS VOLÁN Utazási Főiro­dájában lehet: Kaposvár, Ber­zsenyi u. 1. sz. alatt. — A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatósága közli, hogy a február 1-jére meghirdetett „A KIHALLGATÁS” stúdióelő­adása technikai okok miatt el­marad. A megváltott jegyek 1989. március 13-ra érvényesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom