Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

1969. február 4., szombat

Somogyi Néplap

' : ' " . "

t . . : ... • • ■

IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS

HORVÁTH PÉTER FRONT

Ábrándok és félték kora

KIÁLLÍTÁS A PETŐFI IRODALMI ÜZEÜMBAN

Szótlanul evett a család. A férfi a tévét bámulta. A képek némán peregtek, hetek óta rossz volt a készülék.

— Nincs benne kolbász! — fintorgott a kisebbik gyerek.

— Hallgass! — szólt rá az asszony. — Egyél!

A hangszóróban, akár kint, a falu körül, frissen feltámadt szél suhogott.

— Utálom a bábot. — A kisebbik gyerek eltolta a tányért. — Kolbászt akarok.

— Nincs! — A nagyobbik sunyin röhögött.

— Nyughassatok! — Az asszony aggódva pillantott az emberére. A férfi moccanatlan arccal kanalazta a híg levest. Negyvenéves múlt, ötvennek látszott. Hatodik hete nem dolgozott. Nappal munka után járt, este leült a tévé elé, nézte, mindegy, mi ment. Most éppen a Híradó. Műholdfelvétel. Hidegfront. A kölykök rugdosták egymást az asztal alatt.

— Menjetek aludni! Mossatok fogat! — Az asszony leszedte az asztalt, vizet tett fel a mosogatáshoz. A két gyerek kiviharzott a konyhából, a kisebbik szobában rajcsúroztak tovább. — Igazán rájuk szólhatnál néha — mondta az asszony. — Nem bírok velük magam.

A férfi megtörölte a száját, hallgatott.

— Valami féreg jár erre megint. Két kiskacsát elpusztított. Kiszívta a vérüket. Én nem tudom, mi lesz. Hallod?

A férfi gyufaszálat harapott a foga közé.

— Miattuk van az egész biccentett a kisebbik szoba felé. — Nem kellett volna világra hozni őket.

Az asszony megdermedt.

— Mit beszélsz?

A gyerekek fölnevettek odabent.

— Te nem vagy eszednél.

■A férfi makacsul bámulta a képernyőt. Az asszony kikapcsolta a készüléket. Ellobbant a kép, a hangszóró sistergése elnémult, csak az akácok zörögtek tovább az ablak előtt.

— Hogy mondhatol ilyet?

A férfi felpillantott.- Ha ők nem volnának, eladnám a házat.

— Ugyan, kinek? Ki jönne ide, az i»ten háta mögé? Főleg most, hogy sehol a környéken ...

— Azt mondták, talán Kemencén kaphatok kocsit.

— Jóságos isten! — Az asszony lezökkent egy székre. — Az nyolcvan kilométer. •

— Nyolcvanhét. Szálló is van. Csak hét végén jutnék haza. Jófalun volna valami kazán. De ahhoz tanfolyam kell. És a pénz se volna annyi, mint kocsin.

— Ha bírnád az emelést...

— De nem bírom! — fakadt ki a férfi. — Nem én tehetek róla, hogy megroppant a derekam. Különben is: sofőr vagyok. Mindenki tudja. Jó sofőr.

— Felforrt a vizem. — Az asszony nekilátott a mosogatásnak. A férfi a kredenc- hez lépett, bort töltött magának.

A nagyobbik gyerek a szobaajtó üvege mögül leselkedett. A kisebb rángatta.

— Hadd nézzem én is!

— Iszik — vihogott a nagyobb. — Bort iszik. Vedel.

— Bor van — duzzogott a kicsi. — Kolbász nincs!

Az asszony végzett a mosogatással, megtörölte kivörösödött, töredezett kezét.

— Gyere aludni.

Megzörgették a bejárati

ajtót.

— Ki lehet .az, ilyenkor?

— Talán a szomszéd — vélte az ember. — Azt mondta benéz, ha tud valamit. Bent járt a munkaközvetítő irodán, Csőién. — Ajtót nyitott.

— Jó estét kívánok! — Négy vacogó, sötét alak. Egy férfi, egy nő, két tízéves forma, rémült gyerek. Batyuk. A nő karján csecsemő. — A híd alatt jöttünk át a Szamoson.

— Odaátról?

— Engedd már be őket! Nem látod, hogy csurom vizesek? Még megfagynak ebben a szélben!

A férfi kelletlenül húzódott odébb, az idegenek beléptek az ajtón.

— Kik jöttek? — tudakolta a szobában a kisebbik gyerek.

— Románok. — A nagyobbik nekinyomta az orrát az ajtó üvegének.. , . ,

A kisebbik lábujjhegyre állt, fülelt.

— Magyarul beszélnek.

— Olyan magyar románok — magyarázta a nagyobb. — Mostan sokan jönnek. Lövik őket.

— Ügy kell nekik.

— Fogd már be a szádat!

— Piszkosok! — ágált a kisebb. — Nekik lehet kolbászt? Nekik ad az anya?

A menekültek dideregve ettek, szürcsölték a forró teát. Az asszony száraz ruhát keresett nekik, vizes gönceiket kiteregette a gáz- sparhelt fölé, nejlonkötélre.

— Egyenek csak! Fogyasz- szanak.

Almában felsírt a karon- ülő.

— Altatót adtunk szegénynek — magyarázta az anyja. — Eddig hallgatott, pedig órákig álltunk a vízben, vártuk a ködöt.

A két férfi már dohányzott.

— Beszélik, milyen idő járja most magukra odaát.

— Meg kellett próbálni — bólintott a jövevény. Szorongva pillantott körül. — Itt csak jobb lefiet.

— Szakmája van?

— Sofőr vagyok.

— Sofőr? — Az ember arca megkeményedett.

— Az a világon mindenütt biztos kenyér — bizakodott az idegen. — Azt mondják, Révtamásiban, a parókián segítenek. Lesz munka is. Azt mondják.

Az asszony megvetette az ágyakat a tisztaszobában.

— Nem akarunk zavarni. Csak megmelegszünk kissé, és...

— Megférünk — mondta az asszony. Hiába pillantott az emberére, az hallgatott. — Menjenek csak — fordult a vendégekhez. — Nyugodjanak.

— Miért alusznak ezek nálunk? — zörmögött a kisebbik gyerek — Miért nem mennek haza?

Az asszony újra elmoso- gaitott, letörölte az asztalt, begyújtotta a sütőt, az ajtaját lenyitotta, hogy jobban jöjjön a meleg. Eligazgatta a kötélen száradó ruhákat.

— Szerencsétlenek.

— Sofőr... — morogta az ember.

A tisztaszobában leoltották a villanyt.

— Gyere! — Aludjunk mi

is.

— Menj csak. Majd én is megyek. — A férfi bekapcsolta a televíziót, kitöltötte a maradék bort; rágyújtott megint. — Micsoda világ. Az ember még magát is meg kell, hogy utálja.

Az asszony1 közöst ágyba parancsolta a gyerekeket, eloltotta a villanyt, levetkezett. Elsuttogott egy szégyenlős imát a Mária kép előtt, aztán lefeküdt. A konyhából beszűrődött a tévé viliódzó, kékes fénye.

— Mit csinál az apa? — A kisebbik gyerek nem kapott választ. Az anyja és a bátyja már álmodott. Szájába gyűrte az öklét, a kolbászra gondolt, amit amazok befaltak.

A műsor véget ért a televízióban. A férfi meredten bámulta a vak képernyőt. A hangszóróban, akár kint, a határ menti falu körül, zúgott a szél, tombolt a front.

KAMARAS ISTVÁN HAZATÉRÉS

Csuberda II, mint már annyiszor, ezen a balszerencsés mérkőzésen is faképnél hagyva őrzőjét, szélsebesen elviharzott a jobb szélen. A sokszoros válogatott a közönség hangorkánja közepette akadály nélkül jutott el az alapvonalig. A belső csatárok gólra éhesen várták Csuberda II aranyat érő beadását, de ezúttal hiába, mert Csuberda II nem állt meg az alapvonalnál, hanem nyílegyenesen futott tovább. A közönség dermedten figyelt, de csak annyit láthatott, hogy Csuberda II eltűnik a maratoni kapuban, méghozzá a mérkőzés 89. percébe, éppen a gól nélküli döntetlent jelző eredmény- jelző tábla alatt.

Csuberda II a járdán futott tovább. Könnyedén kicselezte a járókelőket, rá- mosolygott az anyjuk karján ülő kisgyermekekre és a homályos tekintetű öregekre, majd befordult a legközelebbi mellékutcába. Ott kényelmesebb tempóra váltott. Elegánsan kicselezte a lámpaoszlopot ölelgető részegeket, és a kapuk előtt toporgó szerelmeseket. A főútvonalakat mellőzve, kertes házacskák és elhagyott homokbányák között hagyta el a fővárost. Kiérve a földekre boszorkányos ügyességgel cselezte ki a napraforgót és a hibridkukoricát, majd bevetette magát az erdőbe.

Mohos köveket és kanyargó patakokat cselezett ki, félhomályos horhosokban és bükkössel borított hegygerincen húzott el, már nem fájt a feje, már nem hajtotta semmi, már egészen régi dolgok is eszébe jutottak: keresztmama meséje a fanyűvőről, Jakabos Csaba üveggolyója, a csúnya arcú lány, aki szégyellte csudaszép lábait, a papírhajó, amelyet tizenöt éves korában nagy reményekkel indított el a kertük alatti patakban. Már fütyörészni is próbált.

Kopott és újmódi falvakon futott át, majd kicselezett néhány tanyát és gémeskutat, és újabb erdőbe kanyarodott, özek futottak el mellette, gímszarvasok és dámvadak. Borz, mókus, nyuszi és mogyorós pele csodálta meg furfangos cseleit. Aranyló rónán futott át, madarak röppentek a vállára. Három nap és három éjjel sem fogyott ki

„Tegnapelőtt az ebédnél az arisztokrácia és a demokrácia közt folyt a pör. E két szó most nálunk divatban van, de a sokaság egyiket se látszik érteni. Beszélnek róla sokait, amiket Siskovics hallván felém hajolt, s lassan sóhajtva mondá: szegény haza, mi hátra vagy.”

Kölcsey Ferenc 1833-as országgyűlési naplójából idéztük a feni sorokat, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeum Ábrándok és tettek kora című kiállításán olvashat a látogató. Azon a kiállításon, amely harmadik része a magyar irodalom történetét feldolgozó sorozatnak, s amely az 1817-itől 1842-ig terjedő korszakról szól.

Ez a két dátum olyan korszakhatárokat jelöl, amelyek

Pollak Mihály: A Vigadó távlati képe, tervrajz

Barabás Miklós: Vörösmarty Mihály portréja

eltérnek a történettudományban és az irodalomtörténetben megszokottaktól.

„Az előző időszakban megindult többrétű fejlődés olyan helyzetet teremtett, amelyben lassan megérett a változtatás szükségességének az eszméje — írja Tex- ner-Tóth Ernő a kiállítás

káprázatos cseleiből. Amikor falujuk dombjára ért, és meglátta anyja házát, felgyorsított.

A hátsó kert felöl futott be udvarukba, de anyja megérezte, hogy jön.

— Hát csak megjöttél, fiam? — szepegett a kopott asszony.

— Megjöttem, édesanyám — ragyogott Csuberda II.

— Már vártunk, fiam — mosolygott a kopott asszony.

— Vártak ,édesanyám? — csodálkozott Csuberda II.

— Hát várt a Gyula bátyád meg a fiúk, még a szövetségi kapitányotok is lejött. Azt mondják dél-amerikai portyára mentek — suttogta a kopott asszony.

Csuberda II megtörölte homlokát a legendás 7-es számú mezben, és leszegett fejjel befelé indult a kopott házba, amelyet épphogy fel nem vetett a nagy vidámság.

katalógusában. — ... A nemesi ellenállás 1817—1825 között korábban soha nem tapasztalt mértékben mozgósította az ország politizáló lakosságát. Azaz elsősorban a nemességet, vele együtt azonban az egyre nagyobb szerepű értelmiséget és polgárságot is.”

Ez az a korszak, amelyben a legnagyobb hatású írók vállalták magukra a nemzet ébresztésének feladatát. Ekkor írta Széchenyi máig meghatározó értékű munkáját, a Hitelt. Ez az első magyar nyelven megjelent, gazdasági érvekkel alátámasztott mű, amely a változtatás szükségességét szorgalmazta. Ekkor jelent meg a Világ és a Stádium is. E korszak irodalmi-politikai életében tevékeny szerepet vállalt Kisfaludy Károly, Kazinczy Ferenc, Bajza József, Kölcsey Ferenc, Fáy András, Katona József, Vörösmarty Mihály. A képzőművészetben a hősi múltat mint példát örökítették meg, s népszerűsítették a kortársak helytállását. Külföldön tanult művészek telepedtek meg Magyarországon, s megtörtént az első kezdeményezés egy pesti festőakadémia létrehozására.

A magyar művelődésnek ekkor már olyan intézményei voltak, mint a pesti egyetem, a Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia. Jelentős

Torsch Leo: Divatkép a Rajzolatok 1835. augusztusi számából

tudományos eredmények születtek, alapvető munkák jelentek meg, köztük Kazinczy Pályám emlékezete, Katona Bánk . bánja, Kölcsey Himnusza, Vörösmarty- tól a Zalán futása, a Csongor és Tünde. Pezsgett az irodalmi, a képzőművészeti, a zenei élet.

Folyóiratok, almanachok, irodalmi évkönyvek jelentek meg. A Vörösmarty—Bajza— Toldy triász megindította a Regélőt, majd az Athenaeu- mot. 1837-ben nyílt meg a Nemzeti Színház. 1838-ban a nagy dunai árvíz után kezdett kialakulni Pest mai városképe. Irodalmi „ szalonokban találkoztak a kor jeles művészei, politikusai. (A leghíresebb- pesti szalon Bártfay ' Lászlóé a Károlyipalotában, a mai Petőfi Irodalmi Múzeumban működött.) Az Auróra Kör, a Kisfaludy Társaság megalakulása jelzi a korszak irodalmi, szellemi megújulását.

Az Ábrándok és tettek kora című kiállítás Petőfi első versének Athenaeum-beli megjelenéséig (Ä borozó, 1842) követi az irodalom eseményeit — jelezve ezzel is, hogy 1842-től új hangok szólalnak meg a magyar iro- dalmi-poitikai közéletben.

Kádár Márta