Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

1989. február 4., szombat

Somogyi Néplap

7

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Egy ókeresztény üzenete

A somogyi dombszél és a Sió-lapály határán, régi löszpince mélyén ábrándozik a gyertyafény. Tompa csillogás a sima ezüstös boltozaton, a hordók abroncsain, a lopó- ban felszökő boron, s a 20 ezer éves rénszar'vascsonto- kon, amelyeket megőrzött a löszdomb (a Lyukas-domb) Ságvár község Horhos-dűlőjében, s most golyós puskás, zöld kalapos mai vadászok között gondolok ama régi vadölőkre, akik évezredekkel ezelőtt rénszarvasra lestek az akkor még havasi fenyőkkel ékes tájon, majd megszemlélve az őskori terítéket, letanyáztak, s elfogyasztották ízes vacsorájukat. Ezeknek a vadászatoknak, esteli letáborozásoknak köszönhetően ma Ságvár neve Európa-szerte híres őskori leleteiről, amelyek 1925- ben kerültek napvilágra, s az ősember korának végéről, az úgynevezett gravetti népesség idejéről vallanak. „A gravetti kultúrának nálunk legalább két, ha nem három csoportját ismerjük — írja Az ősember kutatása Magyarországon című tanulmányában Gábori Miklós. Az egyik csoport az ország északkeleti részén él (Her- nád, Bodrog vidéke), és kapcsolatban áll a kelet szlovákiai ‘településekkel. A másik csoport a Duna-kanyar vidékén, a folyó két partján terjedt el. Ezek jellegzetes kis alkalmi, időszakos vadásztanyák a rénszarvascsordák átkelőhelyeinél. A harmadik csoport (?) az ország belső részén levő vadásztáborok, átmeneti ta- nyahelvek. A kérdőjel arra vonatkozik, hogy az utóbbi két csoport kapcsolódik-e egymáshoz vagy sem A legíonlosabb vadásztábor közülük Ságvár — a Balatontól délre — amelyről külföldön újabban külön ..Ság- vár-csoportot' neveztek el. (...) Pilismarót-Dióson egy felső paleolitikus telep részlete került felszínre. Az 1980. évi ásatás eredménye szerint a leletanyag azonos a Pilismaróton régebben feltárt gravetti telepével. Kora a »Ságvár interstadiális-, melynek megállapítása szintén az utóbbi évek eredményei közé tartozik. (...) A korszak kutatásának egyik lényeges, általánosítható eredménye még a »Ságvár interstadiális« megállapítása, bevezetése.''

A késő római kori Ságvár maradványairól először

Csicsvai Vasas András református lelkész szolgált híradással a tudománynak, amikor — 1814-ben — a

kálvinista templom építésekor leírta a castrumot (erődítményt) a múzeumi szakemberek számára: ,,Ságvár egy régi kőbástya széles helyén fekszik. A bástya 300 négyszögöl széles és ugyanolyan hosszú, négyszögletes alakú. 1720 körül a falak még kilátszottak ' a földben*'.." Csal? be'kell hunynom a szemem, s megelevenedik a föld alá süllyedt, megmerevedett város (mert város volt, s föltehetőleg kelta eredetű bennszülöttek lakták) az egykor gazdag, rangos pannóniai település, a Sopianae-t (Pécset) Arra- bonával (Győrrel) összekötő útvonalon. A neve: Triccian- na— Aelius Triccianus alsó- pannóniai helytartó (217— 218) neve után. Az állítólag rabszolga származású nevezetes férfiú, Caracalla császár barátságát bírta. A település hadászati fontossága akkor kezdődött (s épült fel a távolból nehezen felderíthető erődítmény), amikor Diocletianus (284—305) után az újra és újra megismétlődő barbár támadások ellen kellett védekezni. Triccian- na temetőjét is feltárták a Tömlöc-hegyen (a Lukácsdomb keleti oldalán), amelynek középpontjában ókeresztény sírkápolnát találtak. Ebben a kápolnában valaha három szarkofág állt (a kutatáskor már kifosztva), föltehető köztiszteletben

álló városlakók földi marad ványait helyezték el bennük. Ezenkívül még két kápolnára és több. az átlagosnál gazdagabb sírra bukkantak, s" az egyik téglán Kriszta- monogramját (XP) fedezték föl. A misztériumvallások követőinek temetőire jellemző úgynevezett csontvázas sírokban sok érdekes, értékes tárgyat találtak a régészek. A férfisírokban kézműves-szerszámokat helyeztek el a hajdani gyászolók, a nők mellé ékszereket, a gyereksírokba játékokat tettek. És érméket is találtak a kutatók, amelyek első Constantinustól Gratia- nusig idézik a régmúlt időket. (Feltevések szerint az erődített város vastag falai, fényűzően berendezett épületei, villái között maga a császár. Gratianus is megfordult 379-ben). Sz. Burger Alice, aki a ságvár! késő római temető feldolgozására vállalkozott, a következő érdekes megjegyzéseket tette 1965-ben. „Triccianna területén feltehetően már a második-harmadik században település volt. Ez a ro- manizált népesség tovább élt, feltehetően a IV. század közepe táján megerősített falai között,^egészen 57§-fg. Lakosai között — a korábbi feltevésekkel ellentétben — nem mutathatók ki a „balkáni", továbbá nyugatger- mán, rajnai vagy szarmata elemek, amely csoportok ugyanakkor Pannónia több IV. századi temetőjében felismerhetők. Kimutatható ellenben a temetőben (...) keleti, elsősorban zsidó települések jelenléte, akik vame

fölszántott holdért 30 fillér járt. 18 éves voltam, akkor már csak ketten éltünk anyámmal a cselédházban. Egy vasárnap délelőtt, parancsosztáskor, nagy köny- nyelmúen, visszadobtam a pénzt az intéző úr íróasztalára, mert kevesebbet számolt. mint ami járt. Hát ez bizony nem tetszett... Az eset, mint mondtam, vasárnap történt. Bennünket keddre már ki is pakoltak a lakásból. A munkából nem küldtek el, mert különben elismert, jó munkás voltam, de a lakásból ki kellett költözni. Ez volt a büntetés. Nyolc hónap múltán engedtek vissza. Persze a pénzt sem kaptam npeg, boldog voltam — boldog! —, hogy fedél van a fejünk fölött. Eszem ágában sem volt többé fölemlegetni a járandóságomat. 1944-ben vittek el harmadszor katonának, s addigra már kétszer megjártam a frontot. Mivel a három bátyám közül kettő akkor is a harctéren volt, kiállítottak a menetszázad- ból. Hazamehet, mondták a tiszturak. Civil ruhám nem volt, de én egv percig sem akartam tovább maradni a laktanyában. Holnap esetleg meggondolják a dolgot, aggódtam, s egy másik transzporttal bevagoníroznak. Egyszer már megtörtént velem ... November volt. Mezítláb, klottgatyában, egv szál trikóban ültem fel a vonatra Kaposváron. Át- fnászlam a kerítésen, hogy ne lásson az utazóközönség, s behúzódtam egy kocsi sarkába. Ügy tettem, mintha j aludnék. Adándról futva tettem meg az utat hazáig. Anyám meg a feleségem úgy megijedtek, amikor megláttak, hogy alig akartak beengedni. Aztán, micsoda boldogság volt, amikor mégis beengedtek!

József fia akkor kétéves volt. Most 47 esztendős, és Ságvár tanácselnöke.

— Ismétlem: mindig mindenki más miatt boldog — folytatja az öregember. — Nem tudjuk, hogy az az ókeresztény ember miért volt boldog. Ha jól érezte_ magát itt, ezen a földön, örven- dek neki. Én sem érzem magam rosszul, pedig már 70 éves vagyok, és igencsak próbára tett az élet. De örülök, hogy itt, ezek között a dombok között születtem, nem bánom, hogy sokat kellett küszködnöm az életben, s ha nem is könnyen, ajándékképpen, de ez a föld adta a kenyeremet. Hálás vagyok érte.

Ságvár elhíresedett régészeti lelőhelyeit betemették, Triccianna fölött egy külső- somogyi falu lélegzik a ta- vaszias télben. A színes múlt relikviáiból kevés látható, de a falusiak többsége jól ismeri a település történetét. Több mint 20 esztendeje honismereti szakkör működik a községben, s tagjai közül sokan segítettek a régészeknek is a feltárómunkában. Sok szó esik a múltról, büszkék az „európai hírre”, s nem feledkeznek meg a falu nevezetes szülöttjeiről sem, akik tálentu- maikkal jól sáfárkodtak a nemzet érdekében, s önzetlen, áldozatos életükkel példát mutattak.

Szapudi András

(Folytatjuk.)

ló.szinuleg mint kereskedők, esetleg mint rabszolgák kerülhettek a városba, és ezek adják a lakosság keleti színezetét. A temető feltárása során előkerült mellékletek a város szervezett áruellátásáról, viszonylagos jómódról tanúskodnak. A nagy választékot mutató, egyszerű használati tárgyakon kívül luxusáruk és ékszerek vallanak az itt is meglevő osztály különbségekről."

Az ókeresztény jellegű leletek egyike egy üvegpohár (amelynek peremén görög nyelvű írás olvasható) a következő üzenetet közvetíti: „Igyál és élj boldogan." Egy koccintáshoz toldott jókívánság. Mintha egy tricciannai koccintana egy ságvárival. egy porrá lett hajdani legény a hús-vér maival, akinek poharában idei bor fénylik. Igyál és élj boldogan — ízlelgetem az ókeresztény üzenetet, pincétől pincéig viszem a szeren, s átadom csendes borozg; ' óknak. A ságvári hegy ma már nemcsak a ságváriaké. Sokan vásároltak itt szőlőt a környékbeliek, főként a siófokiak közül, akik szép új présházakat is építettek a löszpincék fölé.

— Az ivás, ha mértékkel teszi az ember, ad egy kis örömet, de ez még kevés a boldogsághoz — mosolyog idősebb Szigeti József, és

aprókat kortyol a rizlingbol. — Boldogság, hm . . . Tudja, mikor voltam én a* legboldogabb életemben? Pontosan megmondom: 1948. december 15-én. Ezen a napon költöztem ki a cselédlakás- ból, egy hétszer kétméteres szobából, ahol négy testvéremmel együtt megszülettem. ahol az apám 1919-ben születésem után pár hónapra meghalt tüdőgyulladásban. s ahol az én fiam is született. Az volt a boldogság. hogy káptalani cselédből lett hétholdas újgazda létemre olyan hamar fel tudtam építeni a házamat, pedig akkor építőanyagot szerezni borzasztó nehéz volt. s ha kaptam is valahol, tojásért, tejfölért, bői ért kaptam. Fuvaroztam, zsákoltam. műveltem a földet (ha máskor nem jutott rá időm, este és holdvilágos éjszakákon). s ha egy fél téglát megláttam az úton heverni. fölemeltem . . . Rá- j adásul a volt intéző szőlőjét is műveltem akkor, ezért nyolc hektó bort kaptam, de ebből hetet el kellett adni az építkezés miatt. De aztán beköltöztem az új házba 1948. december 15-én. Boldogság . . . Mindig mindenki más miatt boldog. Én alig, hogy kijártam az elemit. szerződést írtam alá. s attól kezdve egész életemben dolgoztam. Ahogy számolom. ötvenhat évig. Az iskolából mérnökök mellé kerültem, vittem nekik a töveket, aztán afféle „bre- tócs" lettem, aki a káptalan bikáit etette, a hajdú ’eheneit gondozta, s ha le- elet küldtek valahová, én vittem a címzetthez. 16 éves koromban pedig gyalogbére s ■ lett belőlem. Szerencsém .•olt, mert elég erős, jó kiállású gyerek voltam, ezért bevettek, s akkor bizonv már meg kellett fogni a kaszát is. Később igáslovakkal dolgoztam kocsisként, aztán amikor megjött a traktor, Kiültettek rá. Egy váltótárssal 24 óráztunk, s minden