Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
1989. február 4., szombat 5 Emlékek a múltból A POSTAMÚZEUM LÁTNIVALÓI Kissé eldugottnak látszik a bejáratát jelző tábla, bár előtte egy míves levélszekrény igyekszik fölhívni az arra járók figyelmét. Hatásos ez a reklám, észreveszik az emberek? Hogyan vélekedik erről Kisfaludy Júlia muzeológus, a budapesti postamúzeum munkatársa? — Reméljük, hogy egyre inkább észreveszik, bár hallottam, hogy a múzeum előtt megkérdezett emberek közül senki sem tudta, hogy itt, a Népköztársaság útja 3. számú ház első emeletén mi látható. Ha valaki benéz a kapu alá, láthatná a festett üvegű feliratot, de egy állványerdő miatt ez most nem látszik. Ha a lépcsőFennállásánaik 60. évfordulóját ünnepli a párizsi Magyar Intézet. A teljes évforduló alkalmából ; háromnapos tudományos kollokviumot tartanak a Sor- bonne-on és a Magyar Intézetben, amelyre Párizsba érkezett Stark Antal művelődési minisztériumi államtitkár és Köpeczi Béla akadémikus, nyugalmazott miniszter. A kollokvium a Sorbonne díszes Bourjac termében nyílt meg Jean Perrot professzor, az egyetemközi hungarológiai központ igazgatója elnökletével. Először Köpeczi Béla tartott előadást a XX. század magyar és francia kultúrájáról, majd Szávai János, az ELTE össze- hasanlító irodalomtörténeti tanszékének igazgatója beszélt a két világháború közti francia—magyar irodalmi kapcsolatokról. Ferenc József telefonja házi Lotz-freskók tatarozása befejeződik, sokkal kultúrál- tabb környezetben fogadhatjuk vendégeinket. A múzeum százéves múltjáról annyit, hogy 1885-ben szerepelt először országos kiállításon az akkori Budapesti Távirdaigazgatóság által gyűjtött anyag. Néhány évvel később Baross Gábor miniszter rendelete hívta életre a Posta- és Távirda- múzeumot. Ennek a gyűjteménynek több mint két és fél ezer nyilvántartott tárgya és irata a világháborús pusztításokban részben megsemmisült; a megmaradt anyagból nyílt harmincháPerrot professzor a magyar nyelv elterjedtségét mutatta be a Trianon utáni Európában. A további előadások’ térriáT köfstttt szeri*- : pel Tihanyi Lajos festészete, mint a magyar és a francia avantgárd összekapcsolója, Samuel Beckett és Örkény István drámai abszurd és groteszk vonásainak összehasonlítása, a magyar aktivisták és Tristan Tzara levelezése, József Attila francia élményei, Kodály és Franciaország. Két előadás mutatja be a párizsi Magyar Intézet hatvan évének történetét. Üzenetben üdvözölte a 60. évforduló alkalmából tartott kollokvium résztvevőit Czibere Tibor művelődési, és Várkonyi Péter külügyminiszter, francia részről Roland Dumas külügyi államminiszter és Jack Lang kulturális miniszter. A képtelefont használni is lehet rom éve a Postamúzeum állandó kiállítása. Tizennyolc évvel ezelőtt költözött ide. a mai helyére, s tizenhat éve működik. Ez a ház a Saxlehner-palota volt. A név lehet, hogy sokaknak semmit nem jelent, de ha elmondom, hogy névadója palackozta a Hunyadi János keserűvizet, akkor már kapcsolható valamihez. A múzeum legújabb tárgya — ma délelőtt vettük — egy csaknem százéves, szinte hibátlan írógép. Az érthetőség kedvéért nevezzük tűmutatós hengerfejes írógépnek. Egy ábácéstábla fölött mozgatva a mutatót, a gép betűhengere a kívánt állásba fordul, s egy billentyű megnyomása a papírra nyomtatja a betűt. Szerencsénk van, hogy a szalag mérete megegyezik a mai írógépek festékszalagjáéval, így működésben is bemutathatjuk az egykor postán is alkalmazott írógépet, a mai gömbfejes írógépek ősét. A látogatók s elsősorban a gyerekek körében népszerű ez a múzeum, mert itt nemcsak nézelődni szabad. A berendezések közül többet kipróbálhatnak; még játszhatnak is. Lehet képtelefonnal hívni egy másik képtelefont, ezt a berendezést a japánoktól kaptuk ajánlókba. Pecsételhetnek százéves vagy még régebbi Albániát nem lehet Magyarország hO'Z, sem Európa más országaihoz hasonlítani. Albánia eredményei nemzetközi szempontból csekélynek látszanak, de e vívmányok rendkívül jelentősek a négy és fél évtizeddel ezelőtti körülményekhez képest... — e megállapításokat az albán közélet több neves személyisége fogalmazta meg, amikor csaknem 3 évtized után most januárban először fogadtak hivatalosan magyar újságírót Tiranában. Bár több magyar krónikás is járt az utóbbi években Albániában a magyar diplomáciai képviselet vendégéként, a balkáni országok külügyminiszter-helyetteseinek tiranai tanácskozása kapcsán ezúttal először nyílt alkalom arra, hogy magyar újságíró, az MTI tudósítója — bár több okból is korlátozott mértékben — kérdéseket tehessen föl a Zéri i Popullit pártlap főszerkesztőjének, a 2000 tagot tömörítő albán újságíró-szövetség elnökének, az Albán Televízió és Rádió külföldi adások részlege igazgatójának vagy a New Albania hetilap főszerkesztőjének. Emellett ellátogathatott az Enver Hodzsa nevét viselő tiranai gépipari kombinát bemutatótermébe, szabadon kószálhatott a főváros egy-két negyedében, a helyszínen találkozhatott egy, Tirana környéki termelőszövetkezet vezetőivel és bélyegzővel a nebulók. s működtethetik a még pár évtizede szolgálatot teljesítő Morse-gépet. — Ez utóbbit igen kedvelik. Készítettünk hozzá ábécét is, sok gyerek viszi el magával ... Mi nem szeretjük azt, ha a gyerekek hátratett kézzel, sorban állva, pisszenés nélkül viselkednek. Kultúráltan, de szabadon nézelődhet, aki eljön hozzánk. Ezért rendezünk játszóházat Is. Az országban több állandó bemutatójuk van. Például Nagyvázsonyban, Debrecenben, Balatonszemesen. Az utóbbinak érdekessége, hogy az udvarán különféle postakocsik láthatók. — Az idén az ópusztaszeri emlékparkban is gazdagodott múzeumunk egy új kiállítóhellyel. Itt a századfordulón működő postahivatal berendezését rekonstruálták s állították ki. A Postamúzeumban az egykori lakás adta lehetőségeket kihasználva alakították ki az állandó kiállításokat. Az első részben és teremsoron a magyarországi posta klasszikus részét mutatják be, a kezdettől az első világháborúig. A második teremsor a távközlés-történettel foglalkozik; itt látható a már említett Morse-gép és Ferenc József telefonja, a képernyős telefon, a régi rádió- és televíziókészülékek. Mivel százéves a postai szakoktatás, ennek is állítottak emléket egy bemutatóval. ellátogathatott Durresbe, a fővárostól 50 kilométerre fekvő, 60 ezer lakosú kikötővárosba is. ,,Ha külföldi újságíró jár Albániában, általában a felszíni benyomásoknál marad. Észreveszi, hogy nálunk kevés a gépkocsi, senkinek sem lehet magánautója, s ezt meg is írja. Az okokról azonban nem szól.” — Egyebek között ezt mondta az albán külügyminisztérium sajtó- osztályának vezetője az MTI kiküldött tudósítójának. Valóban, Albániában a „felszín” azonnal szembeöt- lik. A vámtisztviselő természetes egyszerűséggel oroszul szólt a kelet-európai újságírókhoz, társa már angolul érdeklődött, van-e elvámolnivalónk. Albániában viszonylag sokan beszélnek oroszul. Több — ma már vezető tisztséget viselő — szakember is a szovjet- albán kapcsolatok 1961-es megszakadása előtt a Szovjetunió felsőfokú tanintézeteiben tanult. Találkoztam azonban nem egy olyan fiatallal, aki bár még sohasem járt a Szovjetunióban, mégis kiválóan beszél oroszul. Egyébként is tapasztalható : a külföldiekkel kapcsolatba kerülő albánok legalább egy idegen nyelvet felsőfokon beszélnék. Sokat segít ebben, hogy a nem egészen 30 ezer négyzetkilométer területű országban található több mint 300 ezer A Zala megyei Szentliszlón él Harmadás Erzsébet amatőr festő. A hatvannyolc éves nyugdíjas asszony élete eseményeit, a falusi emberek munkáját, életét festi Háromnapos kollokvium A párizsi Magyar Intézet évfordulója H. Sz. Gy. Tiranai beszélgetések A „FELSZÍN“ AZONNAL SZEMBEÖTLIK rAdiójigyzet Rácson innen Az oroszlán bárgyún bámult a rácson túlról. Olyan nyugodtan nézett a semmibe, mintha nyitott szemmel aludna. Tőle aztán mutogathattak az emberek, ricsa- jozhattak a gyerekek, nem zavarta semmi. Ez a dolga, nap nap után: fekszik az álsziklák valamelyik lekopott kiszögellésén, néha fölágaskodik, megrázza magát, nehogy azt higgye valaki, hogy megdöglött. Az oroszlán már ott, az állatkertben született. Nevelőanyja még emlékezett arra, milyen élet volt a vadonban, de hiába hallgatták meg a meséket a gyerekek, egyik sem tudta elképzelni, milyen is a rácson túl élni, bezárva. Itt vannak ezek az emberek, szűnni nem akaró lelkesedéssel járkálnak föl- alá a ketrecükben, vihognak, mutogatnak, a fene sem érti ezt a neveletlenséget. Volt idő, mikor perecet vagy más finomságokat dobáltak ki a rácson. Előbb csak az édességek maradtak el, de száraz és mindig rágós sütemény egy ideig akadt a gyerekeknél. Az oroszlán azon gondolkodott, honnan jutnak hozzá ahhoz a rengeteg perechez. Ö ahhoz volt szokva, hogy ha eléje tették a húst, mindjárt befalta, nehogy más lakjon jól az étellel. Azok meg — a rácson túl — eldobálják az ételüket, amit máskülönben maguk is megesznek. Rossz vége lesz ennek, gondolta az oroszlán, s nagyot aludt az elmélkedésre. Egy idő után felére csökkentették a hatalmas állat húsadagját. Pedig az állatkert igazgatója — aki mindig nyakkendőben és frissen vasalt, fehér ingben jelent meg a rácson túl — váltig hangoztatta: az állatoknak az a legfontosabb, hogy bőséges élelmet kapjanak, s mi több, a csemegéket se sajnálják a gondozók. A ketrecen innen nem is panaszkodtak, ' elégedettek voltak az elátással. A legtöbb állat — így az oroszlán is — egyre-másra hozta világra utódait; ilyenkor aztán örültek a gondozók, s az igazgató is odajött megnézni a porontyot. A felére csökkentett hús- adag felbosszantotta az oroszlánt. A perecdarabok is elmaradtak; korgott a gyomra, amikor eszébe jutott a szaftos hús. Hiába reklamált, mindig csak azt a választ kapta, hogy ugyanannyit költenek most is az élelemre, mint évekkel ezelőtt. A gondozó meg nem nézi mennyit mér a boltos, őt is arra szoktatták, hogy ne kérdezősködjön, csak tegye: a dolgát. Az állatokkal is ugyanez a helyzet; meg is lepődtek, amikor az oroszlán felemelte a szavát. A tanár szerint az állatoknak is mély lelkiviláguk van. Bár teljesen tudatlanok. Amelyik állatkertben születik, még azt sem tudja elképzelni, hogy létezik- e valami a rácson túl. Megkap mindent, s azt hiszi, ez a legtermészetesebb és egy idő után még a támadásról is leszokik. Csak tudni kell bánni velük, érteni kell a nyelvükön, s olyanok, mint a kezesbárányok. A tanár sem gondolt arra, hogy bekövetkezik. Nem volt mit csinálni, csökkentették a fejadagokat, hogy legalább enni tudjanak adni az állatoknak. A tudós természetesen megpróbálta megmagyarázni a helyzetet. Nem titkolta, hogy még egy darabig nem lehet változtatni az étel mennyiségén, de ezt meg kell érteni mindenkinek. Az oroszlánnak eszébe jutott egy hanyagul odavetett perec, s elkezdte sajnálni az embereket. Hónapok óta nem látott süteményt a né- zelődőknél. Talán tőlük is megvonták? Ki tudja? Lehet, hogy ugyanaz a helyzet a rácson túl is. Netán a rácson túl lenne a szabadság? A Gordiusz cípnű új műsor efféle — elmét „mozgató” — tanakodásra hívja fiatal s idősb , hallgatóit. Havonta háromszor, a Petőfin, csütörtökön fél hattól fél hétig. Faragó László tévékészülék tulajdonosa a hazai tv-adón kívül az olasz, a görög és a jugoszláv adók programjai közül válogathat. Albániában egyébként néhány éve indult meg a színes adás. A repülőtérről Tiranába vezető autóút is szokatlanul zötyögős és sötét. Szokatlan Tirana utcáin a más európai fővárosokra jellemző fényes kirakatok és a gépkocsiforgalom hiánya. Szokatlan a diplomáciai képviseletek, a középületek előtt, az útkereszteződésekben éjjel- nappal posztoló rendőrök és katonák látványa. S az is, hogy a szállodába vezető út Lenin és Sztálin egymás felé forduló, több méter magas szobra között halad el. Szokatlanul kihaltnak látszott a város: nem rohantak taxik, nem látszottak az éjszaikai élet máshol már mindennapos jelei. A ma 300 ezer lakosú Tiranában a tömegközlekedést biztosító buszoknál inkább a létezésük, mintsem állapotuk és főképp viteldíjuk a fontos. A vonaljegy 30 tyindarka (1 lek=100 tyin- darka=2,70 forint), a havi bérlet 14 lekbe kerül. A fő közlekedési eszköz azonban a kerékpár. (Ára 750 lek körül van.) Akikikel találkoztam, elmondták: jelenleg 600—1200 lek között mozognak a fizetések az országban, bár a családi pótlékok rendszerének ismertetésekor kiderült, hogy vannak olyanok, akik havonta 400 leket keresnek, s olyan nyugdíjasok is, akik 300 lek havi jövedelemmel rendelkeznek. Az üzletek képe és a járókelők ruházata alapján világos, hogy Albániában az öltözködésben nem a divatszempontok az elsődlegesek. Bár nem egy fiatalon láttam farmert, a boltokban inkább az egyszerűbb anyagú és szabású ruhákat ajánlják. Ahol én jártam, ott az üzletekben 600 leknél kezdődtek a férfiöltönyök, de árultak 400 lekért külön zakókat is, a szövetpantallók 40 lekért voltak kaphatók. Az élelmiszerárak nagyon alacsonyak; a liszt kilója 5, a cukoré 8, míg az étolaj literje 17 lék. Húsboltra nem akadtam. Többen is elmondták, hogy a húsfogyasztást a több éve tartó aszály miatt szabályozni kellett. A marhahús kilóját 17 és 19 lek közötti áron mérik. Jártam egy ön- kiszolgáló étteremben is, ahol a higiéniai körülményeket nem lehet ugyan a magyarországiakhoiz hasonlítani, de a választékot halak, pogácsák, tojásban megforgatott kagyló, más balkáni országokban már megismert, szőlőlevélbe göngyölt rizses hús szolgáltatta, valamennyi néhány lökés áron. — Amit Albániában 'teremtettünk, abból mindenki egyenlően részesedik — je- lentétte ki találkozónkon Napaion Rosh, az Albán Televízió külföldi adások részlegének igazgatója (Folytatjuk.) Keller Tivadar
