Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-02 / 28. szám

1989. február 2., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORT A névadó szellemében SZÉCHENYI KUPA ELŐSZÖR Tollaslabda-bajnokság Kaposváron a kereskedel­mi szakiközépiskola két’ éve vette föl Széchenyi István nevét. Az intézet, amely a kaposvári kereskedelem és vendéglátás százéves hagyo­mányait ápolja, csaknem két évtizede alakult. Nem tar­tozott a sportot kiemelten kezelő iskolák közé, most azonban, úgy látszik, e té­ren is „profilváltás” van folyamatban. Azzal kezdő­dött, hogy „kiöregedett” az első fociosztály a Rákóczi általános iskolából. A csa­pat együtt tartása jelentette a fő gondot. Ebben segített a Széchenyi szakközépisko­la, amikor vállalta kilenc olyan tanuló beiskolázását, aki tagja a Rákóczi ser­dülő első csapatának. Ez nem egy pillanatnyi ötlet következménye volt. Meg­erősítették beszélgetőpart­nereim is: Kállai István igazgató és helyettese, Tóth Imre, valamint dr. Tóth Miklósné testnevelő, az is­kolai DSE vezetője. A nyolcszáztizenegy ta­nulót foglalkoztató iskolá­nak egy mindöissze 105 négyzetméteres tornaterme van. Valamelyest javított a helyzeten a múlt évben át­adott sportudvar. így lehe­tővé vált, hogy a diáksport­kor tagjainak száma elérje a kétszázat, s az atlétika, a kézilabda és a torna mel­lett a foci is polgárjogot nyerjen náluk. A Rákóczi­ból érkezett labdarúgókhoz további tíz tanuló csatlako­zott (más-más iskolákból) érkeztek. így érthető, hogy a diákolimpián a Széchenyi csapata a negyedik korcso­portban eddig még gólt sem kapott. Az iskola jó hírét segítik öregbíteni ezek a Kupasiker Keszthelyi győzelmük után egy héttel újabb kupát hoztak haza a Tóth Lajos Általános Iskola hatodikos fociosztályánaik tanulói. A Rákóczi FC színeiben Báta- széken nyolc csapat között nyerték el a másodszor rendezett Kalász kupát. A döntőben a Szekszárdi Dó­zsát verték meg 2—0-ra. A kaposváriak közül Czonev Péter a legjobb mezőnyjá­tékosnak bizonyult és Tóth András lett a legjobb ka­pus. fiatalok, és szereplésükkel hozzájárulnak nevének meg­ismertetéséhez. Az elmon­dottakból következik: az idén végző foeios2tály tag­jai előtt is nyitva áll majd az iskola kapuja. Beszélge­tésünk során kiderült, az is­kola ugyan nem tesz kü­lönbséget a sportolók és a többi tanuló között, de a le­hetőségein belül megpróbál alkalmazkodni azokhoz a követelményekhez, amelye­ket a labdarúgókkal szem­ben a sport támaszt. Hogy a most már utánpótlás-vá­logatottakat is adó intéz­mény milyen komolyan ve szí ezt a feladatát, igazolja a hét végi egynapos foci- torna. Ezt az iskola névadó­jának nevével fémjelezve először rendezik meg. A helyi nagy labdarúgó­egyesületekre támaszkodó idegenbeli iskolák együtte­sei is részt vesznek a küz-’ delemben. A kaposváriak ifjúsági és serdülő korcso­portban is indítanak csapa­tot. Az ifiké az ipari szák­középiskolára épül, a serdü­lőké a Széchenyire. Békés­csabai, pécsi, zalaegerszegi, keszthelyi és szekszárdi résztvevői lesznek a kétcso­portos küzdelmeknek. Az eseményre szombaton a vá­rosi sportcsarnokban kerül sor. Az egész napos rendez­vényt, amely 7.30 órakor kezdődik, 11 órakor meg­szakítja a K. V. Izzó— DMVSC NB I-es női röplab­damérkőzés. Az ünnepélyes megnyitó 9 órakor lesz, az eredményhirdetés várható időpontja (a röplabdamér­kőzés hossza befolyásolhat­ja) 18.45 óra. Birkózás A tizenhárom és tizennégy éves utánpótláskorú birkó­zók szabadfogású területi versenyét rendezték meg Pé­csen. Megyénkből a Kaposvári Sportiskola vett részt az erő­próbán, s nyolc egyesület nyolcvanhét versenyzője között az alábbi eredménye­ket érték el sportolóik: 38 kg: 1. Takács, 2. Kollár, 3. Szilágyi, 41 kg: 2. Király. 45 kg: 1. Gordon. 50 kg: 2. Hor­váth Z. 66 kg: 2. Horváth G. Szombaton került sor a gyakorló általános iskolában Kaposvár város 1989. évi egyéni tollaslabdabajnoksá­gára, gyermek és felnőtt kor­osztályokban. A versenyszá­mokban harminchatan in­dultak, s az alábbi eredmé­nyek születtek: Gyermek leány: 1. Hor­váth Melinda, 2. Tóth Niko­letta, 3. Szilágyi Adél és Tóth Virág. Gyermek fiú: 1. Táncsics SE— Szigetvár 2-3 0-0 Kaposvár, Rákóczi-edző- pálya, 50 néző. Vezette: Szabó L. Táncsics iSE: Házi — Ke­iül (Király), Horváth, Szto- ics, Darabos (Bertus) Dakner, iStróber, Hevesi (Tú­ri), Szántó (Lukács) — Fe­renc?., Eckert (Szlama). Ed­ző: Köves László. Szigetvár: Füredi i— Tóth, Horváth, Marosi, Bálint — Szabó, Berki (Kocsis), Ke­rék — Prior, Söllei (Ker­tész), Kardos. Edző: Csaba Gábor. Az első játékrész ese­ménytelen mezőnyjátékkal telt el, a kapuk nem forog­tak veszélyben. A ' szünet után gyorsan vezetéshez ju­tottak a vendégek, majd az egyenlíteni igyekvő Tán- csics-védelem segítségével a szigetváriiak újabb gólt Lovassikerről számolt be tegnap Miklós László, a Ma­gyar Lovasszövetség főtitká­ra. Elmondta: a versenyzők az NSZK-beli Marburgban nyílt főiskolásbajnokságon vettek részt, 15 ország lova­sainak társaságában. A díj­lovaglás és díjugratás kom­Böszörményi Zsolt, 2. Csor­dás Balázs, 3. Heinrich Zol­tán. Felnőtt nők: 1. Pavlényi Hajnalka, 2. Gyönyörű Eri­ka, 3. Zsiborás Ildikó és Tóth Nikoletta. Férfiak: 1. Lábodi Tamás, 2. Bánhidi Richárd, 3. Gőzsy Zoltán és Lábodi Róbert. Felvételünkön Tóth Niko­letta és Horváth Melinda. értek el. A Táncsics azon­ban nem adta föl, s táma­dásait siker koronázta. Nemcsak ledolgozták hátrá­nyukat, hanem a hajrában akár nyerhettek is volna. Góllövők: Szántó, Ber-tus, il­letve Kardos 2. Barcsi SC— Paksi Atom 3-2 (2-1) Barcs, 200 néző. V.: Cser­völgyi. Barcs: Kótad — Sánta (Holdosi), Iványi, Horváth, (Rigó), Morgult — Kovács, Kemény (Gulyás), Tóth — Rengiel, Altman (Németh), Jelerta (Hosszú). Edző: Csor­dás István. Végig küzdelmes mérkő­zésen a Barcs lelkes játéká­val megérdemelten nyert az NB III-as Paksi Atom ellen. Góllövők: Jelena, Altman, Hosszú 11-esből, illetve Vö­rös, Marcsa. binált számát az összetett csapat kategóriában a ma­gyarok nyerték (Janik Atti­la, Fülöp Sándor, Pachl Pé­ter, Göblyös István); egyéni­ben Janik Attila a második helyen végzett. A főtitkár elmondta még, hogy a szövetség elnökségi ülést tartott, s ezen megvi­tatták a február 25-i orszá­gos értekezlet napirendjét. A tanácskozáson értékelik az elmúlt öt év munkáját, a je­lenlegi helyzetet, s kidolgoz­zák a feladatokat. A fővárosban országos rangsorvesrenyen szerepel­tek a Dózsa junior korú leány cselgáncsozói. 61 kilo­grammban nyolc induló kö­zött Gombár Noémi szerez­te meg a győzelmet klubtár­sa, Zolnai Barbara előtt. 66 kilogrammban kilencen ver­senyeztek;‘itt Nagy Erzsébet nyert bronzérmet, Kovács Réka az ötödik lett. Szolnokon az ifjúsági II korcsoport versenyzői rande­vúztak a vidékbajnokság ke­retében. 57 kilogrammban tizennyolc résztvevő között Bodor, 83 kilogrammban ti­zenkét fős mezőnyben Poré egyaránt az ötödik lett. Plusz 83 kilogrammban hatan ver­senyeztek. A győzelmet a barcsi Bonevácz szerezte meg; Szarka a harmadik lett. YDN labdarúgó-kupa Magyar lovassiker HÍREK Február A nap 7.10 órakor kél, és 16.46 órakor nyugszik; a hold 4.28 órakor kél, és 11.57 órakor nyugszik. 2 A várható időjárás Csütörtök Karolina Folytatódik a borult, párás, helyenként tar­tósan ködös Idő. Elszórtan szltálásra, ónos szi- tálásra kell számítanunk. A légmozgás gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csü­törtökön 0 és plusz 4 Celsius-fok között ala­kul. LOPJÁK AZ ÚJSÁGOT Egyre-másra eltűnnek az újságok a házak postaládájá­ból. Két hónappal ezelőtt nem volt erre példa. 'A fillérekért kapható napilapokat gondolkodás nélkül megvették az em­berek, és elolvasás 'után szívesen odaadták az ismerősöknek is. De jött az áremelés, jó néhányan lemondták a lapokat. Egyszerűbb a iszomszéd újságját elcsenni a postaládából, különösen ha még bosszantani is lehet ezzel az illetőt. Bár gyanítom: nemcsak ez az ok... Közben — az áremelésen túl — is felértékelődnek a lapok. F. L. — Városokat „lát vendé­gül” a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza. Az idén februárban Siófok is bemutatkozik képben, szó­ban, előadásban. — Kiállítás nyílt tegnap Kaposváron a Gyergyai Al­bert Kollégiumban Tóth Jó­zsef festőművész képeiből. Az egy hónapig nyitva tartó tárlaton a fiatal művész több mint 30 akvarelljét mu­tatja be. — Még ebben a félévben bekapcsolódhat Nagyatád a nemzetközi távhívó-hálózat­ba, ugyanis tegnap Buda­pesten üzembe helyezték a világviszonylatban is leg­korszerűbbnek számító tá- roltprogram-vezérlésű tele­fonközpontot. E berendezés révén sokkal gyorsabban te­remthetünk kapcsolatot a külföldi telefonállomásokkal és jóval kevesebb lesz a té­ves kapcsolás. — Ötletdíjat fizetnek az apróbb újításokért is a dol­gozóknak a Hungaronektár tabi Kaptárgyártó és Faipari Üzemében. Ez évtől az öt­letgazdák azonnal felvehetik a pénzt, amely akár kétezer forint is lehet. — Háztartási tüzelőolajat 15 önálló eladóhelyen is árui az Áfor Somogy és Tolna megyében. Emellett — fő­leg télen — a legtöbb töltő- állomáson is kapható fűtő­olaj. — Elektronikus eljárással készül tegnap óta a Világ- gazdaság-, a Magyar Gazda­sági Kamara napilapja. A cikkeket számítógép tárolja, s a tördelést is komputer segítségével végzik. Buda­pesten ez az első napilap, amelyik teljesen az új mód­szerrel készül. — Állati termékekből a múlt évben csaknem ötmil- liárd dollár értékben expor­tált az Egyesült Államok. Az összes mezőgazdasági kivite­le több mint 30 milliárd dol­lár volt. — Nyúltartó épületeket szállít Egyiptomba az agárdi Agrokomplex közös vállalat. A könnyített acélvázas szer­kezetekből az idén 38-at sze­relnek össze; ezeknek az ér­téke meghaladja az 55 mil­lió forintot. — Ruhagyárak is használ­hatják csomagolóanyagnak azt a fóliát, amelyet egy nyugatnémet zacskógyártó gépen hegesztenek a kívánt méretre a lengyeltóti So­mogy Népe tsz műanyag- gyártó üzemében. A gép eb­ben a félévben kétmillió fo­rintos megrendelést elégít ki. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ 160 éve született Alfred Edmund Brehm (1829 —1884) német természettudós, nemzetközi hírű zoológus. Már egyetemi tanulmányai­nak megkezdése előtt nagy utazást tett Afrikában; be­járta Egyiptomot, Núbiát és Szudánt. 1863-ban a ham­burgi állatkert igazgatója lett, majd Berlinbe ment; 1867-ben ő alapította az Aquáriumot. Többek között elkísérte Rudolf osztrák- magyar trónörököst dunai és spanyolországi útjára, s be­járta Szibéria, valamint Tur- kesztán tájait (1878-ban ha­zánkba is ellátogatott). Ne­vét leginkább az állatok éle­téről írott kiváló munkája, a több kötetes Állatok vilá­ga őrizte meg. A híres zoo­lógiái szakiró műveiben az állatok életmódját, magatar­tását, ösztöneit, vándorlását egyaránt igyekezett megis­mertetni az olvasóval. „Ha a tudománynak nem volna az az ellenállhatatlan varázsa, ha nem jutalmazná élvezettel azt, aki őt híven szolgálja, én attól a perctől kezdve egyetlen megfigyelést sem tettem volna többet, s nem gyűjtöttem volna egyet­len állatot sem” — írta Af­rikában, ahol rendkívül ne­héz körülmények között, sú­lyos betegségektől is szen­vedve, mégis lelkesen figyel­te az állatok életét, gyűjtö­gette a gazdag tudományos anyagot. Március végéig érvényes a vasúti igazolvány A MÁV vezérigazgatóságá­nak tájékoztatása szerint a közalkalmazottak 33 százalé­kos mérséklésű menetjegy­váltásra jogosító, fekete szí­nű arcképes igazolványa ez év március 31-ig érvényes. Az igazolványok érvényes­ségének meghosszabbítását február 1 és március 31 kö­zött végzik az illetékes vas- útigazgatóságok. Az utazási kedvezmény április 1-jétől csak az 1989-re érvényes igazolvány alapján vehető igénybe. — Majdnem 7 százalék­kal csökkent tavaly a kis­kereskedelmi forgalom ha­zánkban. A 697 milliárd fo­rint bevétel a tervezettnél jóval kevesebb. — Nem tartotta be a kö­vetési távolságot motorke­rékpárjával és egy lassító, majd megálló tehergépko­csinak ütközött kedden dél­után Kaposváron Somogyi József 35 éves helybeli kis­iparos. Könnyebben meg­sérült. — Egynapos bevásárlóutak Bécsbe minden pénteken, már­ciusban hétfőn, szerdán és pén­teken. A részvételi díj: 500 Ft + 20 ATS. Igény esetén szom­baton is indítunk buszt. Vállal­juk jugoszláviai utak indítását is. Jelentkezés a MÁV közön­ségszolgálati irodájában; Kapos­vár, Csokonai u. 8. Telefon­szám: 13-335, 20-411/7. — Utazás Isztambulba autó­busszal. Időpontok: 1989. április 1—5., május 8—12., június 5—9., július 3—7. EUátás: félpanzió. A részvételi díj: 6100 Ft, a költő­pénz: 2400 Ft (az iroda valuta­kerete terhére). Fakultatív prog­ram: városnézés: 500 Ft (mú­zeumi belépőkkel). COOPTOU- RIST 13. sz. iroda, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. — A TIT siófoki szervezete német és angol nyelvtanfolya­mokat indít. Jelentkezni lehet: Siófok, Petőfi sétány 32. 11-156- os telefon. A Mátrában a téli sportok kedvelői ezrével keresik föl a kedvelt kiránduló- és síterepe­ket, közöttük a Kékestetőt hírek

Next

/
Oldalképek
Tartalom