Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-14 / 38. szám
1989. február 14., kedd Somogyi Néplap 5 A délszlávszövetség javaslatai A kétnyelvű oktatás fejlesztését, a nemzetiségi tannyelvű oktatás fokozatos bevezetését szorgalmazza a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége — hangsúlyozták a szervezet országos választmányának hétfőn, Budapesten tartott ülésén. A szövetség ez évi és középtávú munkatervének megvitatásakor elmondták: a rendelkezésükre álló eszközökkel támogatják a nemzetiségi tannyelvű oktatás feltételeinek megteremtését, azoknak az oktatási formáknak a kialakítását, amelyek elősegítik az anyanyelv elsajátítását. Javasolják az illetékes állami szerveknek: a délszlávok által is lakott — főleg a határ menti — települések középiskoláiban tanuló nemzetiségi gyermekek a szerb- horvát, honvátszerb és szlovén nyelvet tanulhassák egyik idegen nyelvként. Gondoskodnak arról, hogy tanulóik a középiskola elvégzése után jugoszláviai felsőoktatási intézetekben folytathassák tanulmányaikat. Arra ösztönzik a délszláv lakosságot, hogy éljen nemzetiségi jogaival, ápolja anyanyelvét, kultúráját. Mándity Marin főtitkár az előterjesztéshez fűzött kiegészítőjében felhívta a testület figyelmét: elkötelezetten képviseljék választóik, a délszláv lakosság kollektív és egyéni nemzetiségi érdekeit. A továbbiakban tájékoztatta a testületet arról, hogy a hazai nemzetiségi szövetségek vezetői nemrég találkoztak az MSZMP KB, a Minisztertanács, a HNF és a Művelődési Minisztérium képviselőivel, s hangsúlyozták: a magyarországi délszlávok, németek, románok és szlovákok felelősséget éreznek az ország jövője, a nemzetiségek sorsa iránt. A közművelődésben és a közoktatásban országszerte egyre nagyobb figyelem kíséri a tehetséggondozást — hangzott el tegnap azon a szakmai tanácskozáson, amelyet a Kaposvári Tanítóképző Főiskollán a nagyatádi gyermek- és ifjúsági képzőművészeti alkotótábor jubileumi kiállításának alkalmából rendeztek. Leitner Sándor festőművész, a tanítóképző főiskola főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dezső Lászióné, a Nagyatádi Városi Tanács osztályvezetője szólt az alkotótábor létrehozásának körülményeiről és jelenéről. Emondta: 1977 őszén a nagyatádi szobrászalkotótelep évadzáró tanácskozásán született meg az a gondolat, hogy kihasználva a telep vizuális kultúrára gyakorolt hatását otthont adjon a megyei tehetséggondozó tábornak. 1978 nyarán megkezdődött az új képzőművészeti műhely munkája. A szakmai programokat Kertész Sándor és Bagó Bertalan művész tanárok, Pollák Judit, Maries Anna és Országh László rajztanárok vezették valamint Bencsik István szobrászművész. A kezdeményezés sikeres volt, s immár tíz esztendeje minden nyáron megrendezték. 1979-től a tábor művészeti vezetője, a szakmai keretTANÁCSKOZÁS A TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL Művészeti nevelés Nagyatádon program kidolgozója Leitner Sándor, az egyedirajz- szekciót Ország László, a festészetet Takács Zoltán, a sokszorosító grafika szekcióját pedig Tibol László vezeti. 1985-től Gera Katalin szobrászművész vezetésével a három szekció kibővült: tárgyalkotó szekció indult. Bekapcsolódott a munkába Takács Dezső grafikusművész, aki a litográfia; rézkarc, aquatinta sokszorosító grafikai eljárásokkal ismertette meg a gyerekeket. A tanulók pályázat útján vehetnek részt a táborban, amelynek szabadidős művészeti nevelési programját Merész Emese állította össze. Az alkotótábor 1983- ban állami ifjúsági díjat kapott. Dr. Horváth Sándor, a megyei tanács társadalom- politikai főosztályának vezetője röviden áttekintette az elmúlt néhány évtizedben megyénkben folyó vizuális tehetséggondozás fontosabb állomásait, jellemzőit. Kiemelte: a nagyatádi kéthetes — bentlakásos — képzőművészeti szaktábor megvalósításában^ zavartalan működésében a megyei tanács művelődési osztálya segítőkész partnerre talált a nagyatádi tanács művelődési osztályában, illetve a város oktatási és kulturális intézményeiben. Az eredmények között beszélt a Gyermektükör című megyei képzőművészeti pályázatról és kiállításról. Gondot jelent, azonban egyrészt, hogy a megye oktatási intézményei és szaktanárai közül sokan nem élnek a tábor nyújtotta lehetőségekkel, másrészt pedig egyre nagyobb gondot okoz a megnövekedett költségek biztosítása. Leitner Sándor szakmai tájékoztatójában kiemelte a tehetséggondozás megújítási lehetőségeit. Elmondta, hogy a nagyatádi tábor segítette az együttműködést az iskolai és a művelődési házakban szervezett szakkörök között, s tükrözte a megyei rajzkiállítások révén a szakmai fölkészültséget is. A tehetséggondozásról hazánkban két ellentétes vélemény alakult ki: az egyik fontosnak tartja, a másik pedig tagadja a szükségességét. Nagyatád esélyegyenlőséget teremt minden, magában tehetséget érző diák számára és segít eloszlatni a művészeti szakmák iránt kialakult előítéleteket. Délután négy órakor Kaposváron a Kilián művelődési központban" Nagy Gábor, a megyei tanács köz- művelődési irodájának vezetője nyitotta meg a nagyatádi alkotótábor tízéves jubileumi kiállítását. T. R. Mindennapi információnk Közművelődési információs hálózatot hoz létre a Művelődési Minisztérium. A működéshez szükséges számítógépeket Budapesten vették át az intézmények képviselői — olvashattuk a közelmúltban a sajtóban a híradást. De mi is az a közművelődési információs hálózat? Mit fognak csinálni ezek az intézmények, és ki látja tevékenységüknek hasznát? A kérdésekre Schiffer János, a Művelődési Minisztérium Közművelődési Koordinációs Titkárságának osztályvezetője válaszolt: — A fenti eseménynek vannak előzményei, ugyanis néhány évvel ezelőtt a minisztérium Számítástechnika a közművelődésben címmel hirdetett már egy pályázatot. Ennek célja a számítástechnika közművelődésbeli lehetőségeinek felmérése, a technikával való ismerkedés volt. Ezután jött létre például Budapesten a Közhasznú Információs Szolgálat a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, a Petőfi Csarnokban. A Budapesti Művelődési Központban megindult az egész fővárosra kiterjedő közművelődési munka feltárása. — Ezt követte az 1987-es pályázat. Azért hirdettük meg, hogy felmérjük, hol van meg a számítógépesítés szubjektív háttere. Azaz hol vannak olyan közművelődési szakemberek, akik szívesen bekapcsolódnának a programba, és milyen konkrét elképzeléseik, terveik vannak ezeknek az intézményeknek a számítógép hasznosításáról. A beérkező 139 pályázatból 69-et értékeltünk úgy, hogy „szakmai érdeklődést mutat”. Hatvan közművelődési intézmény (könyvtár, művelődési ház, klub, múzeum, levéltár) ka-* pott 1988 novemberében egy-?gy IBM XT kompatibilis számítógépet. A cél az, hogy ezek az intézmények megteremtsék a saját alapbázisukat, majd kapcsolatot építsenek ki. így a helyi igények alapján, tárolt adatok mellett az emberek hozzájuthatnak olyan információkhoz is, amely ott helyben nincs meg. Ezért fontos a hálózattá fejlődés, a párhuzamosságok elkerülése érdekében a téma szerinti munkamegosztás. A hálózat nyitott, bárki bekapcsolódhat, ha rendelkezik már számítógéppel. A munkát a Közművelődési Koordinációs Titkárság fogja össze, szakmai szempontból a Közművelődési Információs Intézet és az Országos Közművelődési Központ Közösségszolgálata irányítja. Informatéka a hálózat neve, és újabb köz- művelődési intézmények csatlakozhatnak hózfcá, ugyancsak pályázat útján. Jelenleg a fővárosban 14, Pest megyében 6, Somogybán 5, Szolnok, Zala, Győr- Sopron, Békés és Vas megyében 4—4, Baranya, Borsod, Tolna, Veszprém megyében 3—3, Hajdú-Bihar és Fejér megyében 2—2, Bács-Kiskunban, Nógrád- ban és Szabolcsban egy-egy tagja van a hálózatnak. Az 1989-es év nagy jelentőségű eseménye lesz a nagyszámítógéppel rendelkező Videotext rendszerhez való kapcsolódás lehetősége. Ennek során telefonhálózaton keresztül információ lehívására, illetve saját információ bevitelére lesz módjuk a közművelődési intézményeknek. Természetesen ennek a szolgáltatásnak a terjedését a telefonvonalak mennyisége, minősége nagyban befolyásolja, de reméljük, hogy a közhasznú információhoz jutás lehetősége ezáltal is bővül mindennapi életünkben. R. Á. Kevés óvodás, sok óvónő Mérnök-tanár nagymama „Csak egy felvételi lapot kell kitölteniük azoknak, akik a csurgói óvónőképző szakközépiskolába jelentkeznek. A jelentkezési határidő február 13.” (Hír.) — Mi az oka a változtatásnak? — -kérdeztük Laczó Jánost, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola igazgatóját. — A rendelkezés azért született, mert korábban is nagy volt a túljelentkezés. Ez önmagában nem baj, de sokan meggondolatlanul — úgysem veszthetek vele alapon — nyújtották be felvételi kérelmüket. Ez a jelentkezés ugyanis nem számított valójában jelentkezésnek, hiszen akit itt elutasítottak, utána úgy jelentkezhetett még két másik középiskolába, mint aki addig sehová nem nyújtotta be felvételi kérelmét. Sokan meg sem közelítették a követelményeket. — Olyan is előfordult — vette át a szót S.telkovics Gyuláné igazgatóhelyettes, az óvónőképző vezetője —, hogy egy jól tanuló kislányt fölvettünk', de máshová is jelentkezett, ezért -nem élt az itteni lehetőséggel. De más elől elfoglalta a helyet. A jelentkezés szigorításával együtt — föltételeznénk — nő a felvételi -követelmény.' Ennek azonban épp az ellenkezőjéről számolt be Horváth Lajosné igazgató- helyettes. — Aki az alkalmassági vizsga ének-zene rászán nem felel meg, elutasítjuk, hiába éri el a többiből akár a legmagasabb pontszámot is. Kodály és Bartók országában nem nevelhetik olyanok a 3—6 éves gyerekeket, akiknek nincs hallásuk. A költő is figyelmeztetett: „Nem ismerem... Bartók...? Ki az? Kezem nem fogja Kodály. A lét és tudat létt a fontos, nem Vörösmarty Mihály.” A jövő nemzedéke fejlődése édekóben legalább eny- ny-ire fontos a beszéd- és előadókészség, valamint a kondicionális állapot. Itt nincsenek ilyen szigorú feltételek; csupán az alkalmas- sági pontszám fogja tükrözni, ha valaki beszédhibás vagy fizikai szempontból nem alkalmas az óvónői teendők ellátására. — Naponta legalább kétszer le kell vetkőztetni és fel kell öltöztetni minden 3—4 éves gyermeket — mondta Kátainé Cseh Mária testnevelő tanár. — Ennek a korosztálynak rendkívül nagy a mozgásigénye; az óvónőnek pedig mindig ott kell lennie a közelükben. — Ha az óvónő selypít, akkor az óvodában selypíteni fog minden gyerek — tette hozzá Győri Endréné nyelv- és irodalomtanár. — A felvételinél a szülők is és a továbbtanuló gyerekek is fogadkoznak, hogy majd elmennek a logopédushoz, de a tapasztalat szerint később ez nem történik meg. Az alkalmassági Vizsgán összesen 80 pontot szerezhetnek a fölvételizők. Ehhez kell hozzáadni az 5., 6. és 7. osztály év végi, a 8. osztály félévi magyar nyelv- és irodalom, matematika-, biológia-, történelem-érdemjegyeit. Ezekkel együtt 160 pontot lehet elérni. A somogyi lányoknak legalább száz pont kell a bekerüléshez, a környező megyékből jelentkezőknek sokszor 150 sem elég. — Az ottani megyei tanácsoktól nem kapunk támogatást — magyarázta Stel- kovics Gyuláné. — Ez indokolja, hogy elsősorban Somogy megyébe képezünk óvónőt, általános iskolai napközis nevelőt, gyógypedagógiai és nevelőotthoni gyermekfelügyelőt, szociális gondozónőt. Baranyában, Tolnában, Zalában és Vas megyében megszűntek az óvónőképző szakközépiskolák, csak a nemzetiségiek működnek még. Kevés az óvodás és sok az óvónő. Ezért ahol nem vállalták a napközis nevelői, gyermekfelügyelői, szociális gondozónői fakultáció indítását, ott megszüntették a középfokú óvónőképzést. Az előzetes fölmérés szerint 200-an szeretnének továbbtanulni a csurgói óvónőképző szakközépiskolában. Ez négyszer annyi, mint amennyit fel tudnak venni. — Miért ilyen népszerű az intézmény? — Az óvónőnek lassan nagyobb a társadalmi rangja, mint a tanárnak. A hároméves gyermek a legtöbb helyen a család szemefénye. Az idő múlásával azután csökken a törődés. Ezenkívül a mi tanítványaink érettségit is kapnak, tehát továbbtanulhatnak, a napközis nevelői fakultációt végzettek pedig 18 évesen úgy dolgozhatnak az általános iskolákban is, hogy nem tekintik őket képesítés nélkülinek. — Mit tehet az a. 14 éves gyerek, akit nem vesznek föl az óvónőképzőbe? Horváth Lajosné: — Gimnáziumba a nyolcadikosoknak csak 15 százaléka jelentkezik a 25 helyett. Ezekbe az osztályokba föl tudjuk venni egy részüket, ugyanis az ősszel az eddigi kettő helyett három párhuzamos osztályt indítunk. Balázs Andor — Most éPPen nagyrna- máskodom — fogad bennünket nevetve bogiári othoná- ban Horváth Istvánná. — Nem tudtam a lámyomékhoz elmenni Szombathelyre, így csomagot küldök nekik. S hogy mi lesz a nagymama küldeménye, arról a vanília- és fahéjiilat árulkodik, amely a sütő melegével kioson a konyhából, körülsimogat, régi vasárnapok süteményváró gyerek-.türel- , metlenségét idézve. Ha az emberséget egy csöppnyi szigorúsággal, az életvidámságot valamicske racionalizmussal, ha az optimizmust több mint öt évtized embert próbáló tapasztalatával összegyúrnánk és valami csoda folytán embert tudnánk belőle formázni, az bizonyára Ági nénihez, Horváth Istvánnéhoz hasonlítana. Először azon az ünnepségen találkoztunk, amikor a bogiári Kun Béla kollégium elnyerte a kiváló címet. A vendégeket egy apró termetű, közvetlen és vidám asz- szony fogadta. Szinte körülrajongták volt diákjai. Akkor még csak annyit tudtunk Horváth Istvánnéról, hogy nevelőtanár. S hogy meg kell ismernünk azt az embert, aki úgy tudott fegyelmet tartani a „nehezen kezelhetőnek” nevezett .ifjúság körében, hogy diákjai csak a nagyszerű tanárra, az emberséges nevelőre emlékeznek. Lakájában a szobák falait festmények díszítik. — Valamennyi a férjem alkotása — mondta. — Istenáldotta tehetség volt, s 27 évig a párom ... Meghalt, 1982-ben. Az életben — mint mondta — három dolgot szeret nagyon: a családját, az emlékeit és a tanítványait. — Energikusnak látszom, pedig nagyon is szentimentális vágyóik. És öreg is — teszi hozzá mosolyogva. — 1980-ban mentem nyugdíjba... Két pokoli évet töltöttem otthon nyugdíjasként: nagyon hiányzott a munka és a diáksereg. Visszamentem hát a kollégiumba nevelőtanárnak. Hogy meddig? Ügy döntöttem, ezt a most elsős csoportot végigviszem, azután tényleg abbahagyom ... Horváth Istvánné Egerben született, Debreceniben szerzett kereskedelmi tanári diplomát, majd a szülővárosában, később pedig Békésben tanított. — Ezután a férjemmel Csurgóra költöztünk. Már ott laktunk, mikor folytattam tanulmányaimat a keszthelyi egyetemen. Agrármérnöki, majd növényvédő szakmérnöki diplomát szereztem. — Mikor került Boglárra? — 1965-ben. A bogiári szakmunkásképzőben dolgoztunk mindketten: a férjem igazgatóként, én pedig agrármérnök tanárként. 1973-tól kollégiumi nevelő vagyok. — Mi a teendője a nevelőtanárnak? — Segíteni a tanulmányi munkát, kapcsolatot teremteni a szülőkkel, és elsősorban a diákok egyéni problémáival foglalkozni. Nem az volt a célom, hogy „üvegbúra” alatt pátyolgassam a nebulókat: föl akartam készíteni őket, edzeni az élethez. — Milyen amikor haragos? — Szikrázó! Nem szoktam kiabálni: a tekintetemmel büntetek... Állítólag nagyon csúnyán tudok nézni. Beszélgetésünk során évekre visszamenően sorolja diákjainak a nevét, az élményeit... — Édesek tudnak lenni a gyerekek, a rengeteg csínynyel együtt felejthetetlen emlékekkel gazdagítottak. Haraggal egyetlen egyre sem gondolok. — Számos vizsgával, az egyetemi folyosókon) töltött diákos-izgaJJmas órával a háta mögött milyen érzés volt vizsgáztatnia? — A vizsgánál már csak a vizsgáztatás rosszabb, hiszen mások kínját is átélem. Én rettenetesen féltem mindig a vizsgáim előtt, mert nagyon izgulós voltam, s ezt átéreztem, ha vizsgáztatnom kellett. — Mi lesz a kollégiumban töltött utolsó év után? — Szeretnék elköltözni Szombathelyre. Közel azokhoz, akiket nagyon szí eretek. Tamási Rita
