Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
1989. január 7., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK ötödik napja tartott már a tárgyalás a kaposi vár- megyeházán. Talán annak- előtte soha, s azóta sem kísért akkora figyelem peres esetet, mint azt az 1889. februárit. Nemcsak a nagyterem, hanem a folyosók is tömve voltak. Az ítélet kihirdetésekor szuronyos őröket állítottak az ajtó elé, mert a helyiség valóságos ostromnak volt kitéve. Az érdeklődés nem volt meglepő, hiszen Oroszlán Palinak, a hírhedt .betyárnak és bandájának pere után hirdetett a bíróság ítéletet. A somogyi emberek talán azt is megérezték, hogy ezzel egy korszak zárult le; az utolsó somogyi betyár is kézre került, nem lesznek ezentúl már a hatalmas erdőkben útoná'llóik; új idők jönnek, másfajta betyárokat teremt majd az új idő. Ki volt ez a misztikus nevű Oroszlán Pali? Honnan jött Somogyba betyárkodni? Alkuk valamelyest is átnézték a somogyi betyárság történetét — amelyhez a legjobb segítség Gönczi Ferencnek A somogyi betyárvilág című könyve —, azok természetesnek veszik, hogy pásztoikörnyezetből származik. Juhászbojtár volt, s a Veszprém megyei Város- lödön született. Huszonhárom éves korában — 1872- ben — viszont már az illával fegyházban találhatták, ahol megkezdte tizenöt évi szabadságvesztésének a letöltését. A Somogy című lap később ezt írta erről az időről: „A börtönben mindig tanult, művelte magát, hegedülni is megtanult. Forrt az agya, hogy ha majd kiszabadul — mint mondta —, ember legyen belőle. Még karmesterként is szerepelt társai között. Ha a sors valamely neki tetsző pályára viszi, sebes eszével bizonyára előre tör. Szóval: Oroszlán Pali nem zsivány kinézésű ember volt. Még beszéde is lágy, vékonyan csengő volt.” Betyárságát akkor kezdte, amikor 1887 júliusában megszökött a börtönből, ahol — állítása szerint — fáradhatatlanul dolgozott, mégis akkora terhet raktak rá, hogy leroskadt volna a munkában. Szökése után mindössze hét hét alatt követte el rablásait, azután kézre került. A sajtó nem mulasztotta el megjegyezni, hogy amikor a veszprémi vizsgálóbíró két fegyveres őr kíséretében elbocsátotta Kaposvárra, a fogoly milyen szép búcsúbeszédben köszönt el:. „Fogadja hálás kö- szönetemet azon emberies bánásmódért — mondta —, amelyben engem ittlétem alatt részesített, mert itt nem úgy bántak velem, mint rabbal, hanem mint emberrel.” Majd hozzátette: Isten vele vizsgálóbíró úr! Bizonyára a sajtónak, is szerepe volt abban, hogy a közönség a tárgyalás folyamán rokonszenvet érzett Oroszlán Pali iránt, s a legszívesebben bűnbocsánatot adott volna számára, annak ellenére, hogy a vádiratban ötrendbeli rablás, egy gyilkosság és egy szándékos emberölés szerepelt. Oroszlán Pali nyugalommal állta a szembesítéseket, hatásosan védekezett, s többször a vallomásoknál habo- zóknafc — különösen személyazonossági kérdésekben, beismerésekben — ő volt a segítségükre. A vádként szereplő gyilkosságot és egy rablást azonban nem ismerte el, pedig feltűnő hidegvérrel és nyíltsággal vallott be mindent, megjegyzéseivel több újabb bámulót szerezve magának. Ez is okozója lehetett, hogy a bíróság páratlanul enyhe ítéletet hozott: kötelezte a vádlottat annak a hátrelevő három és fél évnek a letöltésére, amely még előző büntetéséből hátra vélt. Oroszlán Pali az ítéletben megnyugodott, s rövid beszédet tartott; ebben megköszönte a nagy érdeklődést és a részvétet a város lakosságának, a királyi törvényszéknek a nagyon is kegyes ítéletet, amilyet még ő maga sem mert remélni. Somogy közbiztonságért felelős emberei tehát föllélegezhettek. Rács mögé került az utolsó somogyi betyár. Mondhatni: a hatóságok évszázadokig szüntelenül harcot vívtak a zsivá- nyoklkal, kujtorgókkal. Érdekes, hogy a betyár szót hivatalosan soha egyetlen iratban sem szerepeltették, mindig csak a rabló, zsivány, kujtorgó megnevezés állt a jelentésekben. Nem minden vármegyének kellett ezt a harcot megvívnia. Az ország bizonyos területei nem kedvezték a rablásoknak, .mások viszont szinte vonzották a szegény- legényeket, kujtorgókat. Hogy Somogy ez utóbbiak sorában is meglehetősen az élen járt, annak oka, hogy ezen a vidéken olyan nagybirtokok alakultak ki, ahol jelentős számú pásztort foglalkoztattak. Mert az igazi betyár, mint említettük, pásztorból lett. Jó szolgálatot tett a kujtorgóknak az a nagy erdőrengeteg is, amely mindig búvóhelyül szolgálhatott a számukra, avagy a rablás utáni menekvésüket könnyítette meg. Nem szabad megfeledkeznünk még egy okról, nevezetesen arról, hogy nagy volt ezen a vidéken a szegénység, így a kényszer- helyzet is rablóvá tehetett fiatal pásztorokat vagy volt, aki éppen a tizenkét évig idegen földön való katonáskodás elől menekült az erdőbe. Somogy erdői neves betyárokat fogadtak be. Az első, aki országos hírnévre is szert tett, Sobri Jóska volt: később egész legendakor vette körül. Valószínűleg Vas megyei születésű volt, aztán szüleivel a Sopron megyei Soborba került — erről kapta később a Sobri nevet, mert eredetileg Papp Józsefnek hívták. A leírások egybehangzóan rendkívüli szép emberként említik. A zimányi számadó b ink ás például, akihez másfél napra beszállásait® magát Sobri és bandája, úgy emlékezik vissza a bandavezérre, hogy magas, sudár termetű, barnás képű, vékony, pödtött bajuszó, „tájin pofabűrő” ember. Az ezernyolcszázharmincas években Vas, Győr, Veszprém és Zala rettegett Sob- ritól, azután Somogyba is átrándult, amikor már menekült üldözői elől. Üldözőinék — bizonyíthatóan — Szakoson, Tolna megyében sikerült úgy bekeríteniük a bandát, hogy Sobri inkább agyonlőtte magát, mintsem a pandúrok kezére kerüljön. Sírja nem maradt az utókorra, nem úgy, mint Mészáros Palinak vagy más néven Nagy Palinak, akinek fejfáját ma is láthatja az érdeklődő Vdsnyeszéplak határában, a vitorági erdő szálén. S ott olvasható rajta a fölirat: „Vármegye katonája, / Lábam nyomát sokat járta, / Nagy Pali.’’ A nép ma is Palitemetőnek nevezi a helyet, s csak annyit tud történetéről, hogy valószínűleg a sír közelében lőtték le a betyárt a pandúrokkal vívott ütközetben. A legenda továbbélését bizonyítja, hogy a síron hajdanán mindig volt virág, ismeretlen kezek mindig kitisztították a sírt. Mondhatjuk ezt cselékedetet talán annak a hamis betyáF- romantika megnyilvánulásának is, amelyet a múlt század végén, e század elején elburjánzó ponyvairodalom Idézett elő. Ezekben a betyártörténetekben jószerivel csak a szereplők neve volt valóságos, és talán még a helyszín. Minden más kitalált, hamis elmeszülemány volt, amire a nép természetesen nagyon fogékonynak bizonyult. Így aztán kialakult a jó betyár képe, aki mintegy kiemelkedve a szegények közül, igazságosztásra képes. A' gazdag rosszakat például kirabolja, hogy a jó szegényeknek odaadhassa. A valóságban azonban ilyen esetre csak a legritkábban került sor. A szájhagyománynak -vannak egyéb tévedései is. Sokan emlegették például híres somogyi betyárként Patkó Bandit. Talán éppen az alföldi híres Angyal Bandi analógiájára. A valóságban azonban két Patkó volt — testvérek —, s egyik sem Bandi, hanem István és János. Tevékenységük a szabadságharc utánra esik, a hatvanas évek elejére, amikor a kujtorgók ugyancsak Okoztak fejfájást a hatóságoknak, lévén ez a somogyi betyárság virágkora. A Patkó testvérek Vásárosbércen születtek, családnevük Tóth volt; szülőházukat e század negyvenes éveiben Gönczi Ferenc még le tudta fényképezni. A fiúk meglehetősen későn kezdték a be- tyárságot, Jancsi 35, Pista 33 évesen. (Állítólag Patkó Jancsi tizenkét évig tartó tarjánföldd katonáskodás után adta a fejét a rablásra.) Egyébként Jancsi a kor színvonalán álló 'iskolázottságé ember volt, tudott írni, olvasni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rablásai színhelyén leveleket hagyott. A hagyomány szerint egyszer Kaposvárra is benézett, mégpedig grófi ruhában. E ruhát valamelyik Széchenyi családtól szerezte. Távozásakor egyik városszéli háznál papírszeletet hagyott, amelyre az volt írva: Itt volt Patkó János. Patkó Jancsi elfogására több 2ászlóalj katonaságot mozgósítottak, fejére ezer forint vérdíjat tűztek Iki. Az bizonyos,' hogy egy ütközetben esett el, amelyet üldözőivel vívott, de pontosan nem tudjuk, hol. A nép úgy tartja, Fenéíkpusztán van a sírja, de vannak visszaemlékezések, amelyek ezt Kis- komáromba vagy Pogány- szentpéterre teszik. Elterjedt róla az is, hogy nem halt meg, furfanggal ismét túljárt üldözői eszén, és Olaszországba szökött, ott boltot nyitott, és többé nem tért Vissza hazájába. Nem érte meg az idős kort testvére sem. Öt is 1862-ban, talán ugyanabban a hónapban lőtték le, mint Jancsit. Patkó Pista sírja Nagybábonyban van, jóllehet az ő halálát sem hitte el a nép. Azt terjesztették róla, hogy betyárélétének megszűnésével Galambospusztára vonult, egy „sánta” főszolgabírónak a nővérét vette feleségül, azután bérlő lett Kötésén. Gelencsér Jóska, Bergán Jancsi, Juhász András .megannyi — regénybe illő — esete után álljon itt egy, amely Hajnal Jancsival történt. A híres somogyi betyár még a Patkó-bandából való volt. 1868-.ban a zalai Pusztaszemtlászlón Oszter- huber József földbirtokost akarta kirabolni. Igenám, de a rablók csak az uraságnál vendégeskedő sógort találták otthon, akit úgy hívta, hogy Deák Ferenc. — Hát maga az a híres Deák Ferenc, akit mindenki emleget? — kérdezte Hajnal Jancsi. — Deák Ferenc én vagyok, de hogy híres-e, nem tudom — felelte a hazá bölcse. Amikor Hajnal Jancsi átkutatta Deák bőröndjeit, egy kis üvegre bukkant, amelyben fogcseppek voltak. A betyár megkérdezte, hogy mire szolgál, s Deák tüzetesen elmondta. — Maga hát becsületes ember, Deák úr — mondta a magyarázat végén Hajnal. — Nem hiába emlegetik mindenütt, de én sem felejtem él a jóságát. Kezet nyújtott Deáknak — annak el kellett fogadnia —, s hosszan megrázta. Kiegyeztek. Varga István KUJTORGÓK
