Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-13 / 11. szám

4 Somogyi Néplap 1989. január 13., péntek Leköszönt a megyei biztos Megkezdődött a Tanép felszámolása A munkáltatók szerepe a személyi jövedelemadó-elszámolásban TÉLI NAGYJAVÍTÁ S Decemberben kezdték el, s márciusra befejezik a gé­pek téti nagyjavítását a siófoki termelőszövetkezet kor­szerű gépműhelyében. A harmincöt erőgép és kombájn, valamint kiszolgáló egységeinek javítására több mint hárommillió forint értékű alkatrészt használnak fel. Gyértyás László képriportja a bevonult sorkatonával el­számolni, ha annak egyéb feltételei fennállnak. Az 1989. január 1-je után történt' munkahely-változta­tás esetén a dolgozóval áz a munkáltató számol el, amelyhez a magánszemély a nyilatkozatét benyújtotta. A dolgozó e tekintetben vá­laszthat a megszűnt és az új munkáltatója között. A dolgozó nyilatkozatának tartalmaznia kell a jövedel­met csökkentő tételeket (.sú­lyos testi fogyatékosság alapján, fogyatékos vagy három, illetve több gyerek után igényelhető kedvez­mény, alapítványra, közér­dekű kötelezettségvállalásra fordított összeg), és az adó­kedvezményeket is, ha azo­kat igénybe kívánja venni. A jogosultságot legkésőbb a nyilatkozattal egyidej űleg igazolni kell, az igazoláso­kat a munkáltatónak az el­évülési idő végéig (5 év) meg kell őriznie. Nyilatko­zat nélkül nem végezheti el. A munkáltató az elszámo­lást a magánszemély adókö­telezettségének adóbevallás útján tesz eleget. Az 1988. évi személyi jövedelemadó és a levont adóelőleg kü­lönb öze tét a munkáltató az elszámolást követő legköze­lebbi bérfizetéssel egyidő- ben, de legkésőbb 1989. áp­rilis 20-ig levonja vagy visszafizeti. Az elszámolást egyébként írásban kell kö­zölni a dolgozóval, a külön­bözet rendezésének várható időpontjára és módjára vo­natkozó tájékoztatással együtt. Ha a bérből történő levonással nem rendezhető az adókülönbözet (mert a különbözet a tárgyhavi elő­leggel és nyugdíjjárulékkal csökkentett bér 33 százalé­kát meghaladja), a munkál­tató 8 napos határidő kitű­zésével annak megfizetésére április 5-ig felszólítja a dol­gozót. Ha a felszólítás nem vezet eredményre, 30 napon belül a dolgozó lakóhelye szerint illetékes adófelügye­lőséget értesíti. Ha az elszá­molás után a dolgozót adó- visszatérítés illeti meg, azt a munkáltató a tárgyhónap­ban levont adók és előlegek együttes összegéből biztosít­ja. Ha ez nem nyújt kellő fedezetet a visszatérítésre, a különtoözetet az Adóelszá- mollási Irodától kell igényel­ni arról a számláról, amely­re a személyi jövedelemadót befizették olyan időpontban, hogy a visszatérítésre a leg­közelebbi bérfizetés során lehetőség legyen. Az elszá­molással kapcsolatos felada­tok végrehajtásához szüksé­ges formanyomtatványokat nem forgalmazzák (jövede­lemigazolás, a magánsze­mély nyilatkozata, elszámo­lási lap) a megyei nyomtat­ványboltok. Azok a Pátria Nyomda budapesti nyomtat­ványüzleteiben vásárolha­tók meg. Dr. Zakariás Zsuzsanna az APEH megyei igazgatóságának osztályvezetője Létszám-megtakarítás Számítógépek a szentgáloskéri tsz-ben Ha a dolgozó 1989. febru­ár 20-i.g írásban nyilatkozik arról, hogy az igazolásban szereplő összegeken kívül más forrásból jövedelme nem volt, és az egyéb jöve­delmeknél feltüntetett ösz- szeggel szemben költséget nem számol el, a levont adóelőleggel szemben a munkáltató állapítja meg az 1988. évi esedékes személyi jövedelemadó összegét, és rendezi a különbözeiét (el­számolás). Az elszámolás a munkál­tató feladata akkor is, ha olyap nyugdíjast foglalkoz­tat, akinek a nyugdíján fe­lül kizárólag ebből a mun­kaviszonyból származott a jövedelme. Lényeges tudni, hogy iga­zolást a munkáltató csak annak a magánszemélynek adhat — következésképpen csak azzal számolhat el —, aki nála 1!}88. december 31- én munkaviszonyban (tag­sági viszonyban) állt. A sor­katonai szolgálatra bevonu­ló fiatalnak a munkaviszo­nya nem szűnik meg, ezért minden munkáltató köteles ADÓÜGYI TANÁCSOK HÉTVÉGI ÜGYELET • Tegnap á felszámolást in­dító tanácskozással meg­kezdődött a Somogy Megyei Tanácsi Magas- és Mély­építő Vállalat megszünte­tésének utolsó felvonása. Az utóbbi hetekben történtek­ről, illetve a következő hó­napok eseményeiről Halász Miklós, a vállalat megyei biztosa tájékoztatta szer­kesztőségünket. A biztosnak egyébként e minőségében ez volt az utolsó feladata. — A Tanép november 15- én szüntette be minden épí­tőipari és egyéb termelési tevékenységét, akikor, ami­kor létrejött a Sefaggal együtt megalapított gazda­sági társaság. November közepe óta minden erőnket & felszámolás előkészítésé­re összpontosítottuk. Rend- szereen tájékoztattuk a folyamatról a Pénzintézeti Központot és onnan is meg­kaptunk minden szükséges információt. ’ Ez lehetővé tette a folyamat gyorsítását, könnyen átadjuk most a stafétabotot.-r Mikor ivált véglegessé, hogy a felszámolás meg­kezdhető? — Január másodikén az ügyben illetékes Fővárosi Bíróság meghozta a válla­lat felszámolását kimondó végzését és a Pénzintézeti Központot kijelölte az el­járás lebonyolítójának. Ez a végzés megjelenik majd a Magyar Közlönyben is. A megjelenésitől számított 30 napon belül be kell je­lentenie a Tamép minden hitelezőjének mindazt a követelését, amelyet a cég­gel szemben támaszt. Ebből összeáll az úgynevezett csődtömeg, ezt felülvizsgál­ják és a Pénzintézeti Köz­pont hatvan napon belül értesíti a követelőket arról, hogy igényük jogős, rész­ben jogos avagy elfogadha­tatlan. — Két vizsgálatot is le kell bonyolítani a közeljö­vőben. Ez mennyi lidőt vesz igénybe? — A végzés meg jelenese után harminc napon belül az APEH Somogy Me­gyei Igazgatósága felül­vizsgálja a mérleget, majd a Társadalombiztosítási Igazgatóság vizsgálata kö­vetkezik. Ezeket a felszá­molási eljárásról szóló ren­delkezések kötelezően elő­írják. — Van-e még a Tanép­nek dolgozója? — Nyolc embert foglal­koztat a vállalat, akiknek ezentúl a Pénzintézeti Köz­pont lesz a munkáltatójuk. Ök azok, akiknek végig kell kísérniük a felszámo­lást, azaz az utolsó pillana­tig ott állnak a süllyedő ha­jón, miközben maguk gyor­sítják a süllyedést. Nagy áldozat ez tőlük. Huszonöt embert terjeszt föl hama­rosan a megyei tanács az ÁBMH-nak korkedvezmé­nyes nyugdíjazásra, ők minden bizonnyal meg is kapják majd ezt az enge­délyt. Tízen vannak gye­sen, illetve gyeden, hu- szonihatan sorkatonák, nyol­cán tartás betegek, Róluk, amint munkára jelentkez­nék, a megyei munkaerő- szolgálati iroda gondosko­dik. — iS mi n folyamat legvé­ge? A felszámolási eljárás utolsó mozzanata lesz majd a zárómérleg elkészítése és a vagyonfelosztási javas­lat. Amikor ezekre pont ke­rül, akkor tekinthető vég­képp megszűntnek a vál­lalat. — ön mint megyei biztos leköszönt, a felszámolást indító tanácskozás egyben feladatának végét is jelen­tette. Kinevezésekor meg­kérdeztük: nem fél-e, hogy beletörik a bicskája ebbe a munkába? Milyen hát most az a bicska? — El nem tört, de elég­gé kicsorbult egy-egy eset­ben, akkor azután ki kel­lett köszörülni. Sok ember kemény, sokszor éjt nap­pallá tevő munkájának kö­szönhetően a megye hatás­köréből immár kikerült a csődbe jutott vállalat. Fáj­dalmas volt végigkísérni a második nagy somogyi épí­tőipari cég haldoklását. Senkinek sem kívánok ha­sonló teendőket. L.P. Szentgáloskéren a szövet­kezetek között elsőként al­kalmaztak számítógépeket. Ahogy Hársházi József fő­könyvelő elmondta: mór 1970-ben vásároltak két, el­ső generációs Aszkóta szá­mítógépet. Igaz, hogy ezek abban az időben még csak az anyagkönyvelés feldol­gozására voltak alkalma­sak, viszont az adminisztrá­cióban dolgozóknak kiváló lehetőséget adtak a számí­tógépekkel végezhető mű­veletek gyakorlására. Ter­mészetesen ez csak a kez­det volt, a gépek azóta el­avultak). — Mi volt a következő lépésük? — Kellő tájékozódás után 1980-ban három Aszkóta •170-es típusú számítógépet vettünk. Ezek akkor már alkalmasak voltak az anyagikönyvelés mellett az értékkönyvelés, valamint a bérszámfejtés feldolgozásá­ra is. Ám ezek is csupán hat évig állták a versenyt. Űjább, korszerűbb rendszer ultán kellett néznünk. Több irányú tapasztalatszerzés után végül is a Robotron 1715-ös gépcsalád mellett voksoltunk. Ebből vettünk két darabot. — Milyen mutatók dön­töttek a Robotronok meg­vásárlása mellett? — Az első az olcsósága, a megbízhatósága, a könnyen kezelhetősége, a feldolgo­zott anyag könnyű átte­kinthetősége és ellenőrizhe­tősége volt. Ugyanis mind a VT—20-asok, mind a kompatibilis rendszerek, és azok programjai va­lójában a Robotronok két­szeresébe kerültek volna. Másrészt a legfőbb szem­pontunk az volt, hogy a ma is még használatban lévő három Aszkóta 170-es, va­lamint a kettő darab Ro­botron 1715-ös gépeinkkel a termelőszövetkezetünk tel­jes adminisztrációja hosz- szabb távon is eredménye­sen feldolgozható legyen. Előnyös az is, hogy a Ro­botron számítógépeket a kaposvári Szaldó-tói (Pénz­ügyi Szervező és Tanácsadó Vállalat) vásároltuk, amely biztosította a dolgozóink át­képzését és jutányos áron adta el részünkre az anyag- nyilvántartási, az érték­könyvelési programokat, segített a gépek beüzemelé­sében és vállalta a, menet közbeni hibák megszünte­tését, valamint a progra­mok szükség szerinti át­dolgozását, bővítését. — Ezek szerint az új gé­pek beüzemelése során itt nem volt szükség a párhu­zamos tervezésre és nincs szükségük programozókra sem. — Így igaz. Ugyanis a mi számítógépes garnitúránk már igen pontosan dolgo­zik és az új gépek is rend­kívül megbízhatóak. A Robotron gépek gyorsak, ugyanákkor kartonkiíró rendszerűek. Így a végzett munkájuk könnyen átte­kinthető, ellenőrizhető és ha szükséges, egyszerűen javítható. Nincsen progra­mozónk sem. Nálunk már kialakult feldolgozó rend­szerék működnék. Így pl. az Aszkóta gépeken Hor­váth Tiborné anyagköny­velő, Istvándi Jánosné bér­számfejtő a gépre kerülő anyagokat önállóan dolgoz­zák fel és viszik rá a gé­pekre. Az új Robotron gé­péknél pedig Dömös Ist­vánná kontírozó könyvelő és Orbán Zoltánná operá­tor szintén önállóan dolgo­zik. A számítógép alkalma­zásának határtalanul _sok előnye van. A legfontosabb az, hogy ez a rendszer nap­rakészen tudja biztosítani mind a belső,„mind a külső itájékozitaitási rendszert. A másik előnye éppen a gyor­saságában és '3. pontosságá­ban van. Kellő időben tá­jékozódhat a vezetés a ter­vezéshez, az esetleges át­tervezésekhez. Emellett há­rommal kevesebb admi­nisztrátorra van szükség, az így felszabaduló bértö­meget elosztottuk a többiek •béréinek emelésére. És ez sem elhanyagolható... Dr. Szendi József Orvosi ügyeletek Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társ­községeik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Memye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5/'a, tel.: 19. Mosdós (kórház). Tel.: 77- 055 (Nagyberki, Baté). Tab (egészségház). Kos­suth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatoni öldv ár (rendelő). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyan­ott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60- 050. . . Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórház­ban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatad (körzeti rende­lő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel-: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig.. Andocs (rendelő), Ady u. 50. Tel.: 7. Ipa! (rendelő). Tel.: 72-053. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráiig, szombatin 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltató­ház, tel.: 13r440,nyitvá: 8— 20-<ig, szombaton 8—14 órá­ig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tél.: 50-640, nyitva 8—20- ig, szombaton 8—13 óráig. Balatonföldvár,•yJPetőíi u. 2. Tél.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs, Lenin u. 21—23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14" óráig. Csurgó, Csoko­nai u. 4. Tel.: 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.3Ö—13.30-ig. Fonyód, Szent látván u. 24. Tel.: 61-322. nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákó­czi u. 12. Tel.: - 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7,30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u.4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasár­nap 8—14 óráig. Tab, Kos­suth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szomba­ton 8—14 óráig. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tar­tási időn túl ügyeleti szol­gálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltató- ház) gyógyszertárat. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: Dr. Gál József, Vízvár (tel.: 10), dr. Szujó Ignác, Barcs, Bercsé­nyi telép 26. Kaposvári kerület: Dr. Kadlec András, Kadarkút (tel.: 52), dr. Visnyed Lajos, Memye, dr. Kertay Nán­dor, Nagyberki (teL: 77- •145), dr. Horváth György, Gölle (tel.: 74-075), dr. Szo- kolics Gyula, Kaposvár, Tompa M. u. 10. (tel.: 15- 486). Marcali kerület: Dr. Eokert Zoltán, Mesztegnyő, dr. Geszti János, Somogy- vár (tel.: 35), dr. Berényi Sándor, Somogyszentpál, dr. Szekér József, Balaton- szenígyörgy, Virág u. 5. (tel.: 77-089). Nagyatádi kerület: Dr. Jamzisó József, Nagyatád (tel.: 12-853), dr. Erőss Jó­zsef, Lábod (tel.: 23), dr. Horváth Ferenc, Csurgó (tel.: 250). Siófoki kerület: Dr. Faze­kas Zoltán, Zamárdi (tel.: 31-365), dr. Gaál Antal, Látrány (fel.: 29), dr. Mi- kóla József, Karód (td.: 6), dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.: 20-284). Az ügyeletes szolgálat ja­nuár 14-én reggel 8 órától 16róm raggd 8 óráig tart. A kaposvári állatkórház munkaszüneti napokon zár­va tart. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom