Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 9. szám
1989. január 11., szerda Somogyi Néplap 3 Tanácskozik az Országgyűlés (Folytatás a 2. oldalról) Az új nemzeti összefogás létrehozásában az MSZMP és a mozgalmaik, később pedig a születő pártok ‘munkálkodhatnak együtt. Az előttünk fekvő törvénytervezet egyik nagy horderejű gondolata a többpártrendszer kérdését érinti. Ismert az MSZMP pártértekezleti és más testületi álláspontja, amely szerint egypártrendszer keretei között működő politikai pluralizmust alkalmasnak tartja arra, hogy a jelenlegi helyzetben a társadalmi fejlődést szolgálja. Ugyanakkor pártunk állást foglalt abban is, hogy biztosítani kell a lehetőséget azoknak az Igényeknek a megvalósítására, amelyek más pártok működését akarják. Világosan kell látnunk, hogy a jogállamiság viszonyai között a pártok létrejötte nemcsak társadalmi igény kérdése, hanem egyszerűen attól függ, hogy érvényes jogszabály alapján valaiki akar-e pártat alapítani vagy nem. ■Egy ilyen csoportosulás azonban — és ez a meghatározó — politikai értelemben csak akkor lesz valóságos párt, ha a társadalmi súlya, politikája, befolyás^ illetve programja erre alkalmassá teszi. A párttörvény megalkotása, amelynek lényege egy más, az eddigit meghal adó politikai struktúra kialakítása, nem egyszerűen jogi kézügyesség kérdése. Iltt és most a nemzet sorsáért érzett politikai felelősség az elsődleges és az irányadó. E politikai felelősségből nem lehet kizárni a magyar társadalmat. Joga van ahhoz, hogy saját sorsát érintő kérdés eldöntésére és gyakorlati megvalósítására felkészüljön. Tisztában kell lennünk azzal, hogy jélenleg egy törvénytervezet társadalmi vitájának terméke fekszik előttünk, amely ebben a tartalomban összegződött. Jelentős, párton kívüli politológiai műhelyek nézetét is tartalmazza a párttörvényre való utalás. Megfontolandó: a parlament felvállalhatja-e, hogy lényeges ponton túl- menijen a társadalmi vita eddigi eredményein. Ezt figyelembe véve egy, ilyen hagy horderejű kérdésben, mint a pártrendszer jogi keretei, nem lenne célszerű napok vagy órák alatt eldönteni. Mert miről is van szó? Nemcsak a pártok tértől és időtől való puszta létéről, hanem a törvényileg is garantált közjogi, pénzügyi, támogatási, regisztrálási és más, a működésükhöz elengedhetetlen feltételek megteremtéséről. A társadalmi vitára is időt hagyva, politikailag megalapozott párttörvényt kell készítenünk. Értjük azt az aggodalmat iis, amely attól tart, hogy olyan törekvések érvényesülhetnek, miszerint a törvény kidolgozását elodázzák, netán „elsikkasztanák ’. Pártunk határozottan ellenzi a köntörfalazást, kiáll az elvtelen időhúzás ellen. A Központi Bizottság decemberi ülésén a párt véleményeként megfogalmazta, hogy „a párttörvény megalkotása igazodjon az alkotmány kidolgozásához”. Mindezekből kiindulva — az aggodalmakat is ismerve — reálisnak látszik, hogy a párttörvény egy éven belül, akár az év végén, a parlament elé kerüljön. Dr. Király Ferenc (Szolnok m., 5. vk.) tiszaföldvári körzeti orvos hangsúlyozta: az egyesülési jogról szóló törvénytervezet európai léptékű, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának szelleméhez és betűjéhez illeszkedő javaslat lenne, ha végig hű lenne önmagához. Sajnálatosnak nevezte, hogy ez a fontos reform- törvény a 4. paragrafus második bekezdésében lehetetlenné teszi, de legalábbis a jövő ködös messzeségébe helyezi a politikai pártok születését. A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az alkotmányosság talaján álló független pártokra az MSZMP-nek lenne a legnagyobb szüksége. Az Országgyűlés számára történelmi és morális kényszer, hogy az alternatív csoportokat, a majdani pártokat beengedje a hatalom sáncai közé — hangoztatta. Első az egyenlők között — csak ez lehet most a párt reális és tisztességes célja — mutatott rá. Végezetül kérte az Országgyűlést, a törvénytervezetet csak akkor fogadja el ha az nem tesz különös i- get a társadalmi szervezetek és a politikai párton között. Az Országgyűlés ma folytatja munkáját. A politikai nyilvánosság helyzetéről Tájékoztattuk inár olvasóinkat arról, hogy többek között ma délelőtt tárgyalja meg a megyei pártbizottság a politikai nyilvánosság helyzetéről szóló előterjesztést. A jelentés heyzetértékelését, illetve /azt az összegezést adjuk most közre, amely a dokumentum alapjául szolgált, azaz la közvélemény álláspontját tükrözi. A következtetések levonása, p döntés és feladatmeghatározás a testületre pár. Hisz- szük, hogy tartalmas vitáról, véleményütközésről és kikristályosodott álláspontról adhatunk majd számot később, a testületi döntés ismeretében. A nyilvánosság helyzetéről, szerepéről széles körű vita kezdődött közéletünkben, amely túl is mutat a problémakörön; igényli és feltételezi a politikai intézményrendszer reformjának következetes megvalósítását. E vitáik közben időszerű — bár korántsem lezárható — a megyei helyzet értékelése, a megyei pártálláspont kialakítása, a tennivalók kimunkálása. A döntés előkészítése során — melyet a megyei pártbizottság október 7-i ülése is szorgalmazott — politikai követelmény volt a helyi pártviták szervezése. A propaganda- és művelődési osztály kezdeményezésére, jelentős számú pártmunkás és aktivista segítségével 65 fórumra került sor, s ezeken több mint 1500 kommunista és pártonfcívüli vett részt. Emellett a nyilvánossággal, a tájékoztatással kapcsolatos észrevételek rendszeresek a különböző állampolgári-közéleti Az eszmecserék, viták lehetősége általában kedvező fogadtatásra talált, és — néhány kivételtől eltekintve — jelentős aktivitást eredményezett. A felszólalók zöme a sajtó szerepével, a vezetők és a döntések nyilvánosságával, továbbá a politikai információval foglalkozott. Egyetértettek a téma napirendre tűzésével, ám a nyilvánosság általában vett igenlése mellett — a mai helyzet értékelése, a közhangulat rosszabbodása közepette. — kételyeket, aggodalmakat, ólylkor számon- kérő indulatokat is megfogalmaztak. Szóba került, hogy a korábban ismeretlen avagy tiltott információk dömpingje — főként a személyi kultusz időszaká- niafe bűneiről, törvénytelenségeiről, a visszaélésekről — szinte sokkolóan hat. Aggasztónak mondták eddigi utunk, a felszabadulás óta eltelt négy évtized sommásan negatív megítélését. Fölvetették, Ihogy a nyilvánosságot demagóg megközelítéssel úgyszólván párt- talianná tágítják. Zavart okoz, hogy ezek nem kapnak határozott, elvszerű bírálatot. Igen sokan kifogásolták a sajtó ebbeli szerepét, amelly — úgymond — nem eléggé felelős, nem segíti az eligazodást. Viszont azt is megfogalmazták, hogy a tájékoztatás még mindig nem, vagy nem lehet elég őszinte. Továbbra is vannak tabuk, tiltott, mégis kiszi- váírgó témák. A sajtó — igyekezete ellenére — késlekedik, „uniformizált” volt, s emiatt felvetették a párt felelősségét is. Sokak szerint ma divatos a bajokra orientálás, az előítélet is. Igény mutatkozik a harcos, szilárd elvi álláspontot képviselő pártsajtó iránt. Ennek hiánya miatt sok kritika érte a Népszabadságot, ugyanakkor példa értékűnek tartották a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet hangvételét, sokszínűségét. A szákszervezeti fórumok ugyancsak helyeselték a Népszava határozott érdekképviseleti tevékenységét. A nyilvánosság áttekinthető, követhető „mederben tartását’’ illetően, általános az igény, a „hogyanra” nézve viszont megoszlanak a vélemények. Vannak, akik beidegződésszerű- en a mielőbbi rendteremtést sürgetik, mások viszont az intézményes garanciákat, a jogi szabályozást és a félreérthetetlen álláspontok .kialakítását tartják célravezetőnek. A pártszervek döntéseiről, a döntést megelőző vitákról, rendezvényeiken, a sajtóban, az egyesületi és szakmai találkozókon; megjelennek a politikai információkban is. A nyilvánossággal kapcsolatos igényeket tükrözték többek között a tag- könyvcserével összefüggő beszélgetések is. Az elemző-elméleti megközelítéskor összefüggéseiben és eltéréseiben is megragadható az úgynevezett társadalmi nyilvánosság (mint legszélesebb kategória), az ebben érvényesülő politikai — ezen belül párt- nyi'lvánasság — szerepe, annak intézményesített és spontán működési módjai. Megkülönböztetett figyelmet követel a sajtónyilvánosság — amely teremti és közvetíti is e folyamatokat —, s amelyben ugyancsak érvényesülnek legitimációs és kritikai funkciók. E jelentés mindenekelőtt azt kívánja bemutatni, hogy mindezek — mint igények, szükségletek — -miként jelentkeznek a közvéleményben. a testületi tagok álláspontjáról többet szeretnének tudni a párttagok és a pár- tortkívüliek. Mindezt nemcsak a közlemény,éktől várják, hanem sokkal inkább a vezetők, a testületi tagok gyakoribb, protorkollmsn- tes jelenlététől.. Erőteljes igény van a közvetlen- szóbeli tájékoztatás, a párbeszéd iránt. Kifogásolják, hogy -a látogatások során rendszerint a lakóhelyi és a munkahelyi első számú vezetőkre szorítkozik a kapcsolattartás, a tájékozódás. Érthetetlen, hogy a nyilvánossággal kapcsolatos törekvések ellenére még mindig sok a „titkos” és „bizalmas” minősítésű tájékoztatás, amely egyeseket — akarva, akaratlan — bennfentessé tesz. Helyeslik, hogy a sajtó már tudósít arról, amiben a központi vezetők megnyilatkozásai eltérnek, ám szinte reflexszerűan fogalmazzék meg a központi szervek elméleti, cselekvési egységének igényét, utalva arra, hogy ez az alapszerve- zetékkel szem-ben állandó követelmény. A korábbi kritikákhoz képest csökkent a kétely (bár korántsem tűnt el!) a párton belüli politikai információ szépítés- mentességét, őszinteségét illetően. Ugyanakkor elemi és kritikus igényt fogalmaztak meg a felvetésekre való reagálás, a visszajelzés iránt. Az apparátust a testületekkel azonosító észrevételék, az úgynevezett „belső munkára” utaló kérdések egyaránt kifejezik, hogy a politikai tevékenység feladatköre, munkamegosztása — érdemi tájékoztatás hiányában — a kommunisták jó része előtt is „zárt világ” volt, s ehhez egy korábbi formális tisztelet után most egyre nagyobb kritikával közelednek. A partéiét nyilvános eseményeit, rendezvényeit — túlságosain elökészítettnek, nemegyszer sematikusnak tartják, nem eléggé nyilvánosnak. Indulattal tették szóvá a magasabb vezetők látogatását megelőző „szájbarágóst és meggyúrást”, azt, hogy ilyen alkalmakkor a vendéglátók igyekeznek szép képet mutatni. Feltételezik azt is, hogy a fontos kérdések nem a hivatalos látogatáson, hanem azt követően, „fehér asztalnál” dőlnék el. összességéiben tehát a politikai nyilvánosság szélesedése, az erre irányuló törekvések nem vissahangta- lanok a megye közvéleményében. Az ezzel kapcsolatos elméleti-politikai polémiák értelmezése, az álláspontok kialakítása viszont csak esetenként érzékelhető. Végeredményben A politikai nyilvánosság sajátosan helyi, megyei tényezőivel ugyancsak sokat foglalkoztak a fórumok résztvevői! A szélesebb körű, őszinte tájékoztatási törekvéseket helyeselték, és megfogalmazták, hogy ezek még nem érzékelhetők kellőképpen. Dinamikusabb kezdeményezésekre van szükség — mondták. Kifejezték a fórumok résztvevői, hogy a nyütság, az őszinteség elvárása nem egyszerűen a politikai munka stílusára vagy módszeréire értendő, hanem ezek intézményes garanciáira is szülkség van. Áttekinthetőbb képet vár- niak a megyei és a helyi politizálás törekvéseiről, az alternatívákról, a vezetők szándékáról és személyes képességeiről. Szóvá tették, hogy több ígéretes kezdeményezés ellenére még kevés az olyan fórum, amely a döntéshozatal előtt építenie az állampolgárok javaslataira, felkarolná kezdeményezéseiket. Volt ahol ön- vizsgáló, önkritikái éllel hozzáfűzték azt is, hogy sok helyütt a lehetőségekkel sem él a lakosság. Az érdekelt helyi szervek viszont gyakran inkább tudomásul veszik ezt, ahelyett, hogy ösztönöznének a lehetőségek kihasználására. A párt politikai nyilvánosságának egyik fontos eleme a mind szélesebb „merítésit” helyzetértékelés. Ezért a kommunisták szükségesnek tartják, hogy a megyei testületek elé kerülő napirendekről előzetesen alkothassanak véleményt; esetemként a testületi üléseken a témában érdekelt alapszervezetek képviselői is részt vehessenek. Szinte mindenütt megfogalmazták, hogy a döntéshozatalban részt vevő testületi tagokról, sőt egyes tisztségviselőkről is kevés az ismeretük, szinte „arctalanok” a közvélemény előtt. Sajátos ellentmondásként. vetették föl, hogy az országos vezetők egyéniségéről, személyes kiállásukról több az információ, mint sok megyei és helyi vezetőről. Érvényesül ez az egész tájékoztatásban. Igazán az országos és a nemzetközi folyamatoknak van nyilvánosságuk, a megyei helyzetről ez nem mondható el. A helyi, főként a lakóhelyi vezetők és testületek törekvéseiről úgyszólván alig tudunik valamit, összefüggésbe hozták ezt azzal, hogy a helyi tájékoztatás korábbi formái (a szóbeli hirdetményezés, a hangosbemondó) leépültek, nem divatosak, de ezek helyett nem alakult ki más, kölcsönösen közvetítő kapcsolattartás a vezetők és a lakosság között. Ezért bírálták a városi televíziók lassú kiépítését. Egyúttal megfogalmazták a helyi rádió vagy további lapindítás szükségességét is. Erőteljes igény mutatkozott az iránt, hogy a megyei politikai információs rendszer másként töltse be feladatát. Elemi követelmény, hogy az alapszer,vezetek — a lakó- és munkahelyek — közhangulatát, a közvéleményt foglalkoztató kérdéseket őszintén közvetítsék a pártszervek, de ezzel együtt igényilik, hogy választ kapjanak kérdéseikre, észrevételeikre. A központi titkári tájékoztató egyre gyakrabban vállalkozik erre, ugyanakkor az alapszenvezeti titkárok egy része ezt személyes privilégiumának tekinti, tehát nem juthat el az a tagjai sorában tájékozódó és tagjait folyamatosan tájékoztató, a társadalmi kontrollt vállaló mozgalom nyilvánosságát igénylik a párttagok, s ez találkozik a pártanlkívüliek helyeslésével is. A sajtóban szükségesnek tartják a különböző álláspontok bemutatásán kívül a vitáikat, amelyek eligazító értékűek. allapszenvezetekhez. Egyre nagyobb igény mutatkozik a megyei és. a helyi visszacsatolás rendszere iránt. Ezzel ugyanis elejét vehetnénk a napjainkban burjánzó pletykáknak, mendemondáknak, kiszivárogtatásoknak. Különösen fontos ez a személyi kérdések, a káderpolitikái elhatározások kapcsán. Sok, fő légi vezetőkkel szembeni előítélettől szabadulnánk meg, ha időben, világosan, nyilvánosan megfogalmaznák, hogy kit miért állítanak egy bizonyos posztra vagy mozdítanak el onnan. Főleg ez utóbbi esetek számítanak gyakran „mai ta- tmíc”-nak, mert sokkal előbb indul el a szóbeszéd, mint ahogy megérkezne a hivatalos — rendszerint szűkszavú — tájékoztatás. Fölvetették, hogy ezek egy része is csak az „elkövetőkre” összpontosít, és nem, vagy keveset foglalkozik azok felelősségével, akik a szakszerűtlen munkát vagy visszaélést lehetővé tették, tartósan elnézték. Élénk visszhang kísérte mindenütt a megyei tömegtájékoztatást. A Somogyi Néplap szerepe, munkája esetenként heves viták tárgya volt. A sommás elmarasztalások mellett kifogásolták egyes írások színvonalát, olykor azt is számon- kérték, hogy „mitől” a megyei pártbizottság lapja. Több helyütt kevesellték a közérdekű, közhasznú tájékoztatást, bírálták a településeik bemutatásának aránytalanságait, a tájékoztatás po n t a ti a nság a i t. Fölvetet ték, hogy a megyei lap monopolhelyzetet élvez, nincs versenytársa. Bírálták, hogy kényes somogyi ügyekről olykor előbb lehet olvasni az országos lapokban, s emiatt feltételezték a helyimegyei összefonódásokat. Felvetődött a sajtóirányítás mechanizmusa is, rákérdeztek a szerkesztőségi munka önállóságának lehetőségeire. A vitáiban megfogalmazta,k olyan véleményt is, hogy a megyei lap mindenekelőtt riportjai révén törekszik a közalapotok hiteles bemutatására. Általában helyeselték az újság közvélemény- kutatásait, ám fölvetették, hogy a kérdések túlságosan „előlegezték” a válaszokat. A körzeti televízió és rát- dió munkájáról megoszlottak a vélemények. Általában helyeslik a megye bemutatását, ugyanakkor tapasztalható a Pécs, illetve Baranya központúság régi „vádja” is. Volt olyan fölvetés, hogy a pozitív példák bázisa a székhely, a negatív példákért viszont szívesen mennek más megyékbe. Miközben általános igényt fogalmaztak meg a publikációs fórumok iránt — erős kritikával illetve a papírhiányt —, viszonylag keveset vagy alig szóltak olyan fórumokról, amelyek a megyében működnek (például a Somogy című megyei tanácsi kulturális folyóirat). Az üzemi lapok nyilvánosságteremtő lehetőségeit is viszonylag kevesen érintették, mondván, hogy általában nehezen áll össze ezeknek az anyaga, megjelenésük késik és elsősorban a termelési eredmények krónikásai. Ugyancsak érintőlegesen hangzott el vélemény a megyei páthizottság politikai folyóiratáról, az Ütközben- ről. Fölvetették, hogy a nyomdai átfutás mhertt rendkívül nagy a késése, de ezzel együtt alacsony az olvasottsága is. A nyilvánosság értékelése a közvéleményben A helyi és megyei nyilvánosság
