Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-10 / 8. szám
1989. január 10., kedd Somogyi Néplap ' ____7 E ddig negyven bűncselekményt ismert be Az éjszaka kerékpárosára senki sem gondolt SZIGORÚAK A FELTÉTELEK Munkanélküli segélyt 120-an kértek Somogybán A tetőn keresztül hatolt be egy ismeretlen tettes ’december 22-én a Marcali központjában levő háztartási boltba. A helyszínre érkező nyomozóknak elsőként az tűnt föl, hogy a tettes kesztyűben dolgozott, s minden nyomot igyekezett eltüntetni. Ez pedig kísértetiesen emlékeztetett az elmúlt évek eddig felderítetlen bűncselekményeire. A helyszíni szemlével egyidejűleg megkezdődött a feltételezhető tettesek elszámoltatása is. így került a rendőrségre a város egyik fura, de közismert alakja is, a harminckét éves Kutor Tibor, akit csák „a kerékpáros”-ként ismertek a helybeliek. Tíz év óta minden éjszaka megjelent az utcákon a kerékpárjaival, s hajnalig köröz - getett. Ismert minden rendőrt, minden zugot, s mint később kiderült, ha nem éppen ő járt betörni, akkor jelezte a kapitányságon, hogy valahová éppen behatoltak. Az elszámoltatás során — hallottuk Gergő Károly rendőrhagynagytól — Kutor viselkedéséből egyre inkább arra lehetett következtetni, hogy köze van az éjszakai eseményhez. Házkutatást tartottak nála, amikor is a lakásában nagyobb meny- nyiségű pénzt találtak, míg attól távolabb, elásva többszáz forint értékű váltópénzre bukkantak. Az elmúlt három év eddig kiinyomozatlan bűncselekményeiről derült ki, hogy a megmosolygott éjszakai kerékpáros volt á tettes. Leleményességére jellemző, hogy amikor észrevette, hogy rendőrök járnak az általa kiszemelt helyeken, nem „dolgozott”. Megvárta amíg elmennek. Hogy miként lehet eltüntetni a nyomokat, azt egy büntetett előéletű katonatársától tanulta. A drasztikus módszerekben nem válogatott. Ha kellett, úgy rúgta be az ajtót, s ha másképpen nem ment — hihetetlen erejét bizonyítva — fejszével bontotta föl a páncélszekrényt. Soha sem nyúlt máshoz, csak a pénzhez. De azt mind elvitte, bármennyit is talált. Ha csak tizennégy forint volt, akkor azt, ha hatvanezer akkor annyit. Az indítékai is változtak. Volt, hogy sportból rabolt, volt hogy bosszúból. Felnyitott például egy gépkocsit, mert dühös volt a rendőrökre, azok ugyanis nemi találták meg a kerékpárját, amit elloptak tőle. Mert korábbi büntetése után nem vették vissza az áfészihez, hát egy éjszakai körút során meglátogatta irodájukat, s elvitt hat- • vanezer forintot. A helyszínekben sem válogatott. A városi tanács kivételével valamennyi intézményiben éjszakai látogató volt. Az ügyvédi munkaközösségnél éppenúgy, mint a bíróságnál. A vizsgálat még tart, feltehetőleg újabb bűncselekményekre is fény derül. A miarcäliak azonban megnyugodhatnak. A közvéleményt évek óta foglalkoztató bűncselekménysorozat végére pont kerülhet. Az elhelyezkedési támogatás és a meghosszabbított felmondási idő csak az előhírnöke volt, de véletlenül sem lehetett az így kapott jövedelmeket munkanélküli segélynek nevezni. Már csak azért sem, mert néhány évvel ezelőtt hivatalos adatokkal alátámasztott munikanélküliség sem létezett. így hát azok, akik önhibájukból, vagy más okból kerültek az utcára, egy sor kedvezménytől is elesték. Január 1-jé- től meghatározott esetekben munkanélküli segély jár. Rózsavölgyi István, a megyei tanács munkaügyi irodájának vezetője mondta: — Míg a meghosszabbított felmondási időt és az elhelyezkedési támogatást csak azojk vehették igénybe, akiknek a munkáltatójuk mondott fel, addig a munkanélküli segélyt mindazok kérhetik, akik az utolsó munkahelyüktől egy éven belül köszöntek el, s a megelőző három évben legalább tizennyolc' hónapot dolgoztak. Ezenkívül természetesen az állás nélkül maradiaknak fel kell keresniük a munkaerőszolgálati irodákat, s ha ott sem találnak nekik elfogadható munkahelyet, akkor kérhetik a segélyt. — Ügy gondolom, hogy a megfelelő munkahely megítélésében lesz a legtöbb vitájuk. — Már csak azért is, mert a minisztertanácsi rendeletnek az az elsődleges célja, hogy az állás nélkül maradt emberek új munkahelyet ta'láljana|k maguknak és ne csupán a segélyre számítsanak. Erre ösztönöz az is, hogy a munkanélküli segély három év alatt csupán háromszázhatvanöt napra jár. Sokan mégis úgy vélekednek, hogy a segélyt elsősorban a munkakerülők kapják majd meg, de a kitételek ennek jórészt ellentmondanak. Az viszont bizonyos, hogy a megfelelő munkahely kiválasztása ezután — ha lehet — még nehezebb lesz. Szubjektív körülményeket is figyelembe kell vennünk, amellett, hogy mindenki csak a képzettségének megfelelő munkahelyet fogadhatja el. Ám ha egy mérnök előző munkahelyén szakmunkásként dolgozott, akkor a munkaerőszolgálati irodának nem kell mérnöki állást ajánlania. Természetesen minél nagyabb fizetést várnak az új munkahelyüktől az emberek, a rendelet szerint azonban a kezdeti munkanélküli segéllyel megegyező havi bért elkeli fogadni. Sok múlik az utazáson is: hiszen az otthontól a munkahelyig tartó oda- és visszautazás három óránál nem lehet több. Ha távolabbi munkalehetőséget ajánlanak fel az irodában, máris visszautasíthatja a munkanélküli. Bár itt is figyelembe veszik ez előző munkahelyet. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a munka nélkül maradt ember együttműködjön a munka- arőszolgálati irodával, s az iroda ne segélymegállapító hely legyen, hanem közvetítő. A megye harmincöt munkaerőszolgálati irodájában az első héten töhb mint százhúszan jelentkeztek segélyért, de a többségük (90 százalékuk) nem jogosult rá. Sajnos, a pályakezdőkkel is hasonló a helyzet: a rendelet alkotói szerint nem lenne helyes, ha a fiatal mindjárt az elején segélyből tengetné az életét. Bár ettől még lesz olyan pályakezdő, aki nem talál magának megfelelő munkahelyet. — A tájékoztatóban olvashattuk, hogy a munkanélküli segély összege függ a munkaviszony megszűnésének módjától is, de legfeljebb az előző kereset hetven százaléka lehet, és ez is tíz százalékkal csökken fél év leteltével. De mit kell levonni ebből az összegből ? — A költségvetés négyszázmillió forintot szánt ebben az évben a munka- nélküli segélyre. Mint minden jövedelmet, ezt is terheli a jövedelemadó és öt százalék nyugdíjjá rulékot kell utána fizetni, de a segélyben részesülő nőiket is megilleti a gyermekágyi segély, a gyed és a gyes. Bár a gyes és a gyed idejére nem jár munkanélküli segély, csakúgy, mint a katonai szolgálat tartamára. A katonai szolgálat viszont munkaviszonynak számit, s mint olyat, figyelembe veszik a munkanélküli segély megállapításánál is. Faragó László N. J. Üj termékekkel jelentkezett a hazai és a külföldi piacon a Helios Világítástechnikai és Kerámiavállalat magyarszom- batfai üzeme. Szinte teljesen átalakították termékskálájukat, s 42 millió forintos beruházást készítettek elő. A régi égetőkemencék helyébe két új gázfűtéses kemencét állítottak bej teljesítményük — lényegesen kevesebb energia felhasználásával — a régieknek mintegy a háromszorosa MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.30 órakor: TEVEDESEK VÍG JÁTÉKA, stúdióelőadás. 19 órakor: OIDIPUSZ KIRÁLY. Komlón. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 órakor: ERZEKEK BIRODALMA (Csak 18 éven felülieknek!), vt- deomozi de. 9 órától nonstop 1. terem: PROGRAMOZOTT ÁLDOZATOK, II. terem: A SÁRKÁNY VISSZATÉR. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: VIDEOKI- VETITÖ: DICK TURPIN, 6 órakor: ELSZABADULT INDULATOK (18), este fél 9 órakor: ERZEKEK BIRODALMA (Csak 18 éven felülieknek!), Mozimúzeum du. fél 6 órakor: SZÖKE- VENYVONAT (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.03: Műsorismertetés, 8.10: Színház az egész világ. 10.05: Panoráma. 9.55—13,00: Az Országházból jelentjük. 16.48: Műsorismertetés. 16.55: Pannon krónika. 17.05: Nachrichten. 17.10: Ecranul nostru. 17.40: Szám — adás. 18.00: Az amatőr természetbúvár. 18.45: Kalandozások a zenetörténetben. 19.30: Híradó, 20.45: polip. 21.50: stúdió ’89. 22.33: Magyarok innen- onnan. 23.25: Híradó 8, Budapest 2 17.00: Képújság. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.30: Gyerekeknek, 19.00: T. i. R. 20.00: Van öt perce? 21.00: Híradó 2. 21.30: Válás. 22.00: Gondolkodó. 22.45: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Vasárnapi osztrák képek. 0.30: Angol nyelvlecke haladóknak. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Elvis Presley turnén. 12.00: Annak Idején. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 13.10: Mt. 16.30: Gyerekműsor. 17,05: Viki és az erős férfiak. 17.30: Vidám műsor. 18.00: Ml. 18.30: A szép és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Ismeretlen földrész. 21.07: Bobby harca. 21.55: A balda- chinos ágy. 23.25: Santa Fo-töl nyugatra. 23.30: Hírek. Osztrák Tv 2 15.55: Annak idején. 16.00: Verkli. 16.45: Iskolatévé. 17,00: Tájékozódás. 17.30: Angyalok, ördögök és démonok. 18.00: Alf szórakoztató sorozat. 18.30: Körzeti stúdiók műsora. 19.00: Tv- hiradó. 20.15: Vidám foglalkozási tanácsadó. 21.07: A fegyverüzérek. 21.55: Oldalpillantások. 22.00: Tv-hlradó. 22.23: Kettes klub. Hirek. Jugoszláv Tv 1 8.23: Műsorismertetés. 8.30: Hírek. 8.35: Adás gyerekeknek. 9.00: Téli iskolatévé. 10.30: Hirek. 13,13: Műsorismertetés. 15.25: Éjszakai program. 16.50: Magyar nyelvű tv-hlradó, 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk, 19.00: Tv-kalendárlum. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.03: Filmsorozat. 20.55: Kontakt-magazin, 22.25: Tv-hirodó. 22.45: Éjszakai program. C0.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 17.40: Műsorismertetés. 17.55: Tudományos műsor. 18.25: Krónika. 18.43: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Komolyzenei adás. 20.45: Hírek. 20.35: Szórakoztató adás. 22.25: Adás a kultúra köréből. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hirek. 8.20; Társalgó. 9.44: Az MRT gyermekkórusa énekel, 10.05: Szálltától Pakslg. 10.25: Lukács Pál mily1,igédán játszik. 11.00: úép lal <ó-ók és cl* terazenekarok. 11.37: Glemba. 12.00: JÓL kró.i'ka. «2 33: Ki nyer ma? 12 4á: loutinlkrolcn. 13.00: KlasiZikusók délidében 14.10: Magyarán szólva. i4 25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesss- melödiák. 15.00: Optikus a három szemüveghez. 15,23: Nóták. 15.40: Poggyász. 16.00: Hitek. 10.20: Kérhetek valamit? 17.00: Neked sem mindegy! 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 10.15: Két nap az élet. 20.15: Évszázadok mesterművei, 24.00: Hirek. 0.15: Ejfél után. PETŐFI RADIO 4.30—7.57: Reggeli zenés műsor. 0.05: Reggeli csúcs. 7.33: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hirek, 8.05; Bécsi vér. 0.05: Napközben. 12.30: Nóták. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Tea hármasban. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Helykereső. 10.30: A Rock gyermekei gálaestje a Petőfi Csarnokban. 19.08: Csak Fiataloknak! 20.30: Az indiai klasszikus zene. 21.00; Hírek. 21.05: Almáskert. 21.23: A Beatlesek árnyékában. 22.09: Rádiószinház. 22.50: Az élő népdal. 23.00: Hírek. 23.15: A dzsessz története, 23.53: Virágénelték, 0.15: Ej fél után. BARTÓK RÁDIÓ 8.00: Muzsikáló reggel. __9.08: K amarazene. 10.00: Anita Cer- quetti operaáriákat énekel. 10.30: Diákfélóra. 11.00: Két versenymű. 12.08: Májusi éj. 13.00: Hirek. 13.05: New York-i kaszinó. 13.36: Magyar zeneszerzők rózfúvós kamarazenéjéből, 14.04: Haydn-művek. 14.45: Concertino Praga '88. 15.05: Labirintus. 15.40: pierre Monteux vezényli a Bostoni zenekart. 17.00: iskolarádió. 17.30: Pogy- gyász. 17.50: Női karok. 19.00; Hírek. 19.05; ln der Muttersprache. 19.35: Ránk! Dezső zongorázik. 20.54: Top-les. 21.25: Zenei panoráma. 22.33: Veled vagyok. 23.30: Hírek. HÍREK Január A nap 7.30 órakor kél, és 16.13 órakor nyugszik, a hold 9.18 órakor kél, és 19.38 órakor nyugszik. [10 Kedd Melánia A várható időjárás Jobbára borongós, átmenetileg egyre többfelé ködös, de enyhe idő várható. Szórványos, gyönge eső, keleten helyenként gyengén szitáló ónos eső valószínű. A köd megszűnése, illetve a felhőzet csökkenése csupán délutántól, a megélénkülő délnyugati széllel várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 3 és 8 Celsius-fok között alakul. — A személyi javaslatok a kaposvári pártértekezletre című, tegnapi számunkban közölt jelölőlistáról kimaradt egy név: városi pártbizottsági tagnak javasolják Tóth Györgynét, a ruhagyár varrónőjét, aki 1951-ben született és 1981 óta tagja a pártnak. — Idén kapcsolják be a telefonos távhívó hálózatba Kapolyt és Zalát. A Tab környéki települések közül már csak e két község mintegy száz előfizetője várja, hogy korszerű telefonkapcsolatba kerülhessen a külvilággal. — A Kalifornia csodája elnevezésű paprikafajtát új növényként szeretné meghonosítani Bács-Kiskunban a megyei Zöldért-vállalat. Kétéves kísérletezés után most a legbiztonságosabban termeszthető hibridek palántáit kínálják — önköltséges áron — a termelők nek. — A Politikai Főiskolán működő vitafórum következő rendezvényére január 11- én, 13 órai kezdettel kerül sor. A résztvevő neves kutatók, szakértők, párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselői az elosztáspolitikával kapcsolatos kérdésekről fejtük ki álláspontjukat. Az érdeklődők kérdéseikkel kapcsolódhatnak a vitához. 70 évvel ess lőtt, 1919. január 10-én robbant ki a németországi Brémában a munkások felkelése, amely a rövid ideig —* mindössze február 4-ig — tartó Tanácsköztársaság létrejöttéhez vezetett. Mint oly sok, a háborús szenvedésektől elgyötört országban, Vilmos császár Németországában is felerősödtek a világháború utolsó időszakában, s az azt követő években a legöntuda- tosabb társadalmi réteg, a munkásosztály harcai. 1918. december 30-án megalakult Németország Kommunista Pártja, a Spartacus Szövetség, amely a proletárdiktatúráért való harcot tűzte zászlajára, s közvetlen követelései: a porosz milita- rizmus megsemmisítése, a bankok, a bányák és a nehézipar államosítása, a nagybirtokok kisajátítása. A kommunisták taktikájának azonban — a helyes stratégiai célkitűzések mellett — jelentős hibái is voltak. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy lebecsülték a munkás— paraszt szövetség jelentőségét s bojkottálták a parlamenti választásokat. A rendkívül feszült gazdasági és társadalmi viszonyok között egyebek közt Németország híres északi Hansa-városában, Bré/nában is megmozdultak a munkások, s a kommunisták, a független szocialisták és a forradalmi szocialisták január 10-én átvették a hatalmat. A brémai tanácsköztársaságot, a város munkásainak harcát azonban február 4-én leverték. — Bajnoki gyors- és gépíróverseny. Ä Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége január 28-án, szombaton rendezi meg az idei bajnoki versenyt. A mestergyorsírók és gépírók három korcsoportban mérhetik össze tudásukat: a 20 évesnél fiatalabbak, a 20—25 év közöttiek és a felnőttek kategóriájában. A jelentkezéseket január 20-ig várják a szövetség címén: Budapest, 1368. Pf.: 181. — ÜJ elnöke van a Baranya Megyei Tanácsnak. Fontos személyi kérdésekről döntött hétfőn Pécsett tartott ülésén a Baranya Megyei Tanács. Horváth Lajost saját kérelmére, nyugállományba vonulása miatt felmentette a megyei tanácselnök tisztéből. A testület ezt követően megválasztotta utódául Piti Zoltán megyei tanácstagot, Pécs város tanácsának elnökét. — Bulgáriában is megjelent Kertész Ákos Makra című regénye, valamint ismét kiadták bolgár nyelven Petőfi Sándor versesköteteit, ezúttal illusztrált, művészi kivitelben. — Több mint 700 ezer néző látta a Macskák című musicalt az NSZK-ban, Svájcban és Ausztriában. Az NSZK-ban egyébként a tavalyi színházi évad legjobb sikerdarabja címet is elnyerte. — Kiállítás nyílt tegnap délután Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központban Ungvári Judit grafikus munkáiból. A tárlatot Lőrlncz Ferenc építész nyitotta meg. — Élőben közvetíti a Magyar Televízió az Ország- gyűlés január 10-én, kedden 10 órakor kezdődő ülésszakát. Az adós reggel 9.55 órától délután 16.48 óráig látható az 1-es csatornán. Hívja a 388-378-at Január 16-án, hétfőn a Petőfi adón 21.05 órától 22.30-ig ismét jelentkezik a Hívja a 388-378-as telefonszámot! című műsor. Vendégek: Horvát János és Wisinger István, a televízió programigazgatói, a műsorvezető Szilágyi János lesz. Kérdéseket lehet feltenni január 12-én, csütörtökön 8-tól 11 óráig, 15-én vasó- nap 16-tól 20 óráig, és hétfőn az adás napján 14 órától a műsor végéig. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 V — Izraelbe utazott kéthetes vendégszereplésre a lipcsei rádió énekkara, ahol tízszer lép a közönség elé. Érdekesség, hogy a két államnak nincs és nem is volt diplomáciai kapcsolata, igv e kulturális látogatás az első lépéseket jelentheti, — Olcsó TEMACRYL-fonal nagy színválasztékban érkezett a Kaposvár, Berzsenyi u. 47. sz. alatti fonalboltba, (2141)- Az MTESZ—ISZTI Oktatóbázis (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. l e) 1089 első félévében — kellő számú jelentkezés esetén — a kővetkező képesítést nyújtó tanfolyamot kívánja megszervezni : munkavédelmi oktatói tanfolyama, emelőgép-llgyinté- zől, alapfokú tűzvédelmi, felsőfokú személyzetis, számítógépes tb, műszaki rajz, villámvédelem, szabványosítás és környezetvédelmi továbbképzés. Jelentkezési határidő: 1080. január 15. Jelentkezni a fenti elmen, vagy a 16-214-es telefonon lehet. , (141110)